Parlament

címke rss

Napirenden a Soros-Sargentini jelentés elleni határozat

Itthon2018.09.30, 14:21

Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját hétfőn. A képviselők kedden dönthetnek a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló javaslatról, szerdán pedig a Soros-Sargentini- elentés elleni kormánypárti határozati javaslatról tárgyalhatnak.

Luxus Rita meglepő photoshop bakit követett el

Archívum2018.08.07, 10:39

Szinte már nincs olyan fotó a közösségi oldalakon, amelyek ne lennének egy kicsit kozmetikázva. A Feleségek luxuskivitelben című műsorból ismert Farkas Rita most azonban kicsit túlzásba esett, hiszen ennek köszönhetően még a kép háttere is meghajolt egy kicsit. 

Több embert kikísért a rendőrség kedd reggel a Kossuth Lajos térről

Itthon2018.05.08, 10:11

Több embert kikísért a rendőrség kedd reggel a fővárosi Kossuth Lajos térről, az Országház előtti területről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Pénteken nyílt nap lesz a Parlamentben

Itthon2018.03.10, 08:42

Idén március 15-én az Országház-látogatás szünetel, a látogatóközpont zárva tart, de március 16-án, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából nyílt nap lesz a Parlamentben - tájékoztatott a honlapján az Országgyűlés.

Egy térképen minden ország legnépszerűbb látványossága

Gazdaság2018.02.23, 15:20

Az emberek többségének egyből beugrik egy vagy több látnivaló a legnépszerűbb országokból. Azonban most született egy olyan térkép, ami 197 nemzet legnépszerűbb turisztikai látványosságát mutatja be, olykor jelentős meglepetést okozva. Vajon Magyarországról mi került fel az ábrára?

Elgázolt egy embert a 2-es villamos

Itthon2018.02.13, 19:29

A Parlament előtt történt a baleset – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Ezért teper a Momentum és a Munkáspárt

Itthon2017.08.11, 09:47

A jövő évi választások közeledtével a parlamenten kívüli erők között is élénk mozgolódás indult. Egyelőre a botrányokkal tarkított Momentum Mozgalom és Magyar Kétfarkú Kutya Párt tűnik a legerősebbnek, természetesen relatíve. Ezen alakulatok célja az állami kampányfinanszírozási pénzek megszerzése lehet. Minimálprogramként pedig az egyszázalékos támogatottság megugrása, ami négy évig folyamatos állami támogatást jelentene. Vagyis, pénzt. Nyári politikai összefoglalónk utolsó része következik.

A kormány 48 törvénnyel készül tavaszra

Itthon2016.12.15, 15:14

Negyvennyolc javaslatot tartalmaz a kormány tavaszi törvényalkotási programja. A tárgyalni tervezett előterjesztések között szerepel egy új adózás rendjéről szóló jogszabály, új büntetőeljárási kódex, illetve a Magyar Pszichológus Kamara létrehozását kezdeményező javaslat.

Gyurcsány: A DK többé nem vesz részt a parlamenti munkában

Itthon2016.10.10, 13:27

A parlamenti ülés kezdete előtt jelentette ma be Gyurcsány Ferenc, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció – függetlenek között ülő – parlamenti politikusai a jövőben bojkottálják a törvényhozás és a bizottságok munkáját.

Lángolt egy autó a Parlament mellett

Itthon2016.07.21, 14:08

Kiégett egy személyautó a pesti alsó rakpart Parlamenthez közeli szakaszán, a tűz miatt torlódhat a forgalom is.

Orbán: Izmos népszavazásra van szükség

Itthon2016.04.25, 13:44

Orbán Viktor és Kövér László is részt vett az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából szervezett parlamenti ünnepségen. Kövér László szerint az alaptörvény megerősítette az alkotmányos intézményrendszert, miközben elutasítói szellemileg ellenszegülnek vele még ma is. Orbán Viktor azt mondta, az alaptörvény elfogadása politikai csata volt, annak a csatának a győztesei ünnepelnek. Beszédét azzal zárta: az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon. Az Origo tudósítása a Parlamentből. 

Kitiltották a Parlamentből Gyurcsányék szóvivőjét

Itthon2016.04.13, 14:55

Nem léphet be a Parlamentbe és a Képviselői Irodaházba a Demokratikus Koalíció szóvivője. Kövér László házelnök szerint Gréczy Zsolt rossz helyen tartott sajtótájékoztatót. 

Vasárnapi boltzár: már a parlament honlapján a módosítás

Itthon2016.04.11, 14:02

Kikerült a parlament honlapjára a vasárnapi boltzárat eltörlő törvénymódosítás szövege. A dokumentum kimondja, hogy a települési önkormányzatok továbbra is korlátozhatják az éjszakai nyitvatartást. 

Részeg francia turisták loptak a Parlamentből

Itthon2016.03.29, 09:37

Harmincezer forint értékű kődíszt próbált ellopni a Parlament egyik lezárt teraszáról két francia fiatal. A turisták részegek voltak, lopás miatt indult ellenük eljárás. 

A parlament bojkottját javasolja Gyurcsány

Itthon2016.02.23, 21:16

A Demokratikus Koalíció elnöke azt kezdeményezi, hogy a demokratikus ellenzéki pártok - a kétharmados szavazások kivételével - bojkottálják a parlament üléseit. Gyurcsány Ferenc szerint erre addig van szükség "amíg az Országgyűlés meg nem változtatja a népszavazásokat lehetetlenné tévő szabályokat, és amíg a Fidesszel cinkos választási bizottsági tagok le nem mondanak tisztségükről".

Orbán Viktor az európai és a magyar kihívásokról beszélt

Itthon2016.02.15, 16:07

A pedagógusok 25 pontos követeléslistájára is reagált napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor a Parlamentben. Azt mondta, túl sokat kérnek, a kormánynak most más területeken kell bért emelni. A miniszterelnök megígérte, hogy nem tér vissza a kommunizmus Magyarországra és beszélt az alkotmánymódosítási tervekről, valamint a menekültválság okozta veszélyekről is. Reagálásukban az ellenzéki felszólalók vitatták, hogy olyan jó lenne a helyzet, ahogyan azt Orbán Viktor lefestette.

Központilag nem rendel Simicska-lapot a parlament

Itthon2016.02.08, 18:32

Az Országgyűlés hivatala lemondta a Magyar Nemzet központi előfizetését január elsejével – tudta meg az Origo. Korábban a Magyar Nemzet arról írt, hogy a parlamenti alelnökök és bizottsági elnökök nem rendelhetik meg a lapot. Tényi István még pénteken feljelentést tett. 

Kiderül, miben állapodott meg Orbán a lengyelekkel

Itthon2016.02.08, 16:51

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására egynapos hivatalos látogatást tett Magyarországon Beata Szydlo lengyel kormányfő, aki 2015 novemberében lépett hivatalába. Az Origo percről percre közvetíti a miniszterelnökök sajtótájékoztatóját. 

A Parlamentet fenyegette robbantással, előzetesbe küldték

Itthon2016.01.29, 14:23

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság nem jogerős döntésével azt a 49 éves férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban kétszer is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet. Most egy elmegyógyintézetben töltheti le az előzetesét.

Orbán a Duna-partra is kivitte Cameront

Itthon2016.01.07, 23:01

Ami a sajtó beszámolóiból és a hivatalos közleményekből kimaradt, azt Orbán Viktor tette ki a Facebook-oldalára. Az itt látható képek tanúsága szerint a magyar miniszterelnök többfelé is elvitte brit kollégáját.

Nincs pénz, jövőre is hetente meghal egy nő

Itthon2015.12.05, 17:59

Se politikai akarat, se pénz nincs az isztambuli egyezmény ratifikálására Magyarországon. A nők elleni erőszakot felszámoló szerződéssel foglalkozó munkacsoport utoljára márciusban ülésezett, és még mindig csak a felelős minisztériumok között folynak az egyeztetések. Ellenzéki politikusok szerint az előkészítés átláthatatlan, a munkacsoport jegyzőkönyvei titkosak, a kormánynak viszont még idő kell.

Ezért nem kapott francia színeket a Parlament

Itthon2015.11.15, 18:07

Van rá ok, hogy miért nem festették be a francia trikolór színeire a Parlamentet, és más fontosabb magyarországi középületeket. Szakértők szerint meg lehetett volna ugyan csinálni, de csak rengeteg pénzből. Díszvilágítás helyett mécsessel és virágokkal emlékeztek meg a magyarok a párizsi merényletsorozat áldozatairól.

Belepiszkálnának az adótörvényekbe

Gazdaság2015.11.13, 13:52

Több módosítást is elfogadott a jövő évi adótörvényekhez kapcsolódóan az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteken. Ezek érintik például a szeszfőzdéket, a munkavállalói résztulajdonosi programot vagy az önkormányzatok adóelőnynyújtási lehetőségét.

Újabb botrányokat hozhat Rogán kinevezése

Itthon2015.09.23, 09:52

Rogán Antal miniszteri kinevezése nem csökkentette, hanem csak növelte a hatásköri ellentéteket a kormányon belül, jelenleg azt sem lehet tudni, hol lesz az új tárca székhelye. Az Origo értesülései szerint az elmúlt hetekben csupán egy hatalmi harc zajlott a kormánypárton belül, ami Orbán Viktornak is jól jött. Annyi biztos, hogy a változások egyik áldozata Giró-Szász András lesz, aki nem kíván együttműködni Rogán Antal stábjával.  

Lázár: Ha kell, a rendőrök sorfalat állnak a határon

Itthon2015.08.27, 16:19

Három kerítés is lesz a határon - jelentette be Lázár János a huszadik, jubileumi kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha kell, a rendőrök sorfalat állnak a határon, hogy megvédjék a határt. Szégyenletes azonban, hogy ebben az Európai Unió nem segít, ezért a miniszterelnök utasította Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert, hogy tájékoztassa Brüsszelt és Berlint az elmúlt 48 óra illegális határátlépéseiről. 

Teljes hírzárlat a Parlamentben

Itthon2015.08.25, 18:08

Zárt körben értékelik a kormányzat eddigi munkáját az Orbán-kormány tagjai a Parlamentben. Az Origo úgy tudja, hogy a miniszterelnök tovább csökkentené a bürokráciát. A konferencia helyszínét teljesen lezárták az Országgyűlés épületében.

Orbán Viktor augusztus 25-én hirdethet ítéletet

Itthon2015.08.11, 16:24

Augusztus 25-én Budapesten tartják a kormányzati értékelő konferenciát a Parlamentben – értesült az Origo. Úgy tudjuk, sem miniszter, sem államtitkárcserék nem lesznek az értékelést követően. Eredetileg július elején ültek volna össze a vezető politikusok.  

Az év legmelegebb hete

Videó2015.10.28, 15:04

A meleg nem csak az egyszerű embereket, de a képviselőket is megviseli. Ilyenkor a sör vagy a fröccs lehet a jobb megoldás? Van, aki inkább a szörpre esküszik. Amit az ember egy nagy üveggel is kivihet magával, ha szombaton ellátogat a Pride felvonulására. A politikusok vajon ott lesznek?

A képviselők szemérmesek, ha a pornóról van szó

Videó2015.10.28, 13:55

Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a Dinamikus Visegrád: Energia, Növekedés, Versenyképesség elnevezésű rendezvényen a jelenlegi magyar rendszert - sajtóhírek szerint - a pornóhoz hasonlította. Azt mondta róla: nem tudja az ember definiálni, mi az, de ha látja, felismeri. Az Origo a Parlamentben próbált utánajárni, mit is jelenthetnek a miniszterelnök szavai. Emellett az elmúlt években munkaalapúvá alakult volt jóléti társadalomról kérdeztük a politikusokat.

Ismét gyurcsányozástól lesz hangos a parlament

Itthon2015.06.10, 16:02

Az Országgyűlésnek is le kell folytatnia a vitát az Altus Zrt. európai uniós megbízásával kapcsolatban - mondta a kormánypárti frakció szóvivője, hozzátéve, hogy a Fidesz be is nyújtotta a határozati javaslatát az ügyben. Ebben Gyurcsány Ferenc DK-elnök cégének megbízását egy korábbi bolgár esettel hasonlította össze.

Vona Gábor mellére senki sem kíváncsi

Videó2015.10.28, 16:00

Vajon kíváncsiak-e a képviselő urak és a képviselő asszonyok Vona Gábor meztelen felsőtestére? Ők vetkőznének-e egy ilyen esetben? Erről kérdeztük a politikusokat. 

Kifaggatják a kormányt a Quaestor-ügyről

Itthon2015.04.07, 09:49

A húsvéti ünnepeket követően ezúttal kedden, 11 órakor ül össze a parlament. Az Országgyűlés mai ülésén a képviselők ismét a kormánynak tehetnek fel kérdéseket, amelyek közül több is a brókerbotrányt érinti.

Az állampolgári jogokért tüntettek Budapesten

Itthon2015.04.03, 21:48

Az állampolgári jogokért tüntettet néhány tucat ember pénteken Budapesten. A demonstrálók az V. kerületi József Nádor térről két híd érintésével vonultak a Parlament elé.

Telefon tapadt az államtitkár arcára

Itthon2015.03.30, 14:27

Legyőzte a gravitációt Nagy István telefonja a parlament mai ülésén. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a plenáris ülésen vette fel a telefont, de ahelyett, hogy a kezébe fogta volna, a fülén egyensúlyozta a készüléket.

Magyar katonákat küldhetnek Szomáliába

Itthon2015.03.04, 06:25

Az Országgyűlés mai ülésén Magyarország külföldi katonai szerepvállalásairól szóló előterjesztéseket tárgyal.

Nézze meg az Országházat ingyen

Itthon2015.02.27, 15:05

Vasárnaptól március végéig ingyenesen tekinthető meg a magyar Parlamentről készült makett az Országház Látogatóközpontjában - közölte az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

Ha meghívják népszámlálásra, jobb, ha igent mond

Itthon2015.02.25, 14:10

Véletlenszerűen választják majd ki a 2016-os kis népszámlálás résztvevőit, de nekik kötelező lesz adatot szolgáltatniuk. Ha a Parlament elfogadja a törvényt, ez már a hatodik mikrocenzus lesz Magyarországon. 

Összeszámolja a kormány a lakásokat

Itthon2015.02.25, 10:43

„Kis népszámlálást” akar tartani a kormány 2016 októberében. Az erről szóló előterjesztést Lázár János nyújtotta be a Parlamentnek. 

És akkor Putyin kinézett a Parlament ablakán

Itthon2015.02.18, 10:19

Feltettek egy videót Vlagyimir Putyin látogatásáról Orbán Viktor Facebook-oldalára.

Erre lesz ideje Putyinnak Budapesten

Itthon2015.02.16, 15:15

Magyarország külpolitikájának egyik legfontosabb célja a partnerség talaján álló együttműködés Oroszországgal – a többi közt ezzel indokolta Vlagyimir Putyin budapesti látogatását Szijjártó Péter a parlamentben. Az orosz elnöknek mindenesetre zsúfolt programja lesz, amibe Orbán Viktor csak rövid időre fér bele. 

Orbánnak nem tetszik a parlament szó

Itthon2015.01.29, 13:33

Szülőként tudom, milyen hajnalban kelni, hogy a gyereket nulladik órás fakultációra vigyük – mondta Orbán Viktor a tanulmányi diákolimpikonok és tanáraik kitüntetésén tartott szónoklatában. A miniszterelnök a Parlament igazi nevéről, minket kancsalul látó külföldiekről beszélt. Szerinte a most díjazott fiatalok felnőttként a világ bármelyik pontján helytállhatnak majd.

Felbolydult Budapestre érkezik Angela Merkel

Itthon2015.01.02, 11:10

Tiltakozást szervez két Facebook-csoport, tiltakozva a kormány új adótervei és tüntetési jog korlátozása ellen. A megmozdulást egy nappal Angela Merkel német kancellár budapesti látogatása előtt tartják meg.

Módosítana a kormány a gyülekezési törvényen

Itthon2014.12.31, 14:33

A gyülekezési törvény szabályain nem a demonstrációk miatt kell változtatni; a mostani tüntetések pontosan azt bizonyították, hogy a rendőrség a szakmai körökben éles kritikával illetett törvényt is tudja jól alkalmazni, ha a rendőrség vezetése alkalmas az irányításra, mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.

Ma érkezik az ország karácsonyfája a Kossuth térre

Archívum2014.12.08, 11:35

19 méter magas és 45 centiméter átmérőjű lesz az ország karácsonyfája, amelyet hétfőn, vagyis ma állítanak fel a Parlament előtt.

Módosítják a trafikok működését

Gazdaság2014.11.26, 06:45

Sávosan emelkedő dohányipari egészségügyi hozzájárulásról és a dohány-nagykereskedelem átalakításáról, valamint a veszteséges nagyobb üzletek szankcionálásáról tárgyal az Országgyűlés mai ülésén.

Hajóval járhatna a Várba Orbán Viktor

Itthon2014.10.16, 16:55

Viharos gyorsasággal épült kikötő a Parlamentnél, a BKK szerint azért, hogy javítsák a Belváros forgalmát. A parlamenti kikötőből 5 perc alatt át lehet érni a budai Várba is - ahova a tervek szerint két éven belül Orbán Viktor hivatala költözik. A testőrök rémálma a forgalmi dugó, logikus lenne, ha a védett személyt inkább a Dunán szállítanák - mondta el az Origónak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

Orbán Viktor a néppel fenekeltetné el a szocikat

Itthon2014.09.15, 18:30

A bankok elszámoltatásáról beszélt a leghangsúlyosabban Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az őszi ülésszakot megnyitó, napirend előtti felszólalásában. Az LMP frakcióvezetője reagálásában arról beszélt, a foglalkoztatás növekedése nem jár együtt a szegénység csökkenésével, a Jobbik elnöke pedig azt hangsúlyozta, pártja a devizakárosultak oldalán áll. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője pedig kivizsgáltatná a közbeszerzéseket is. Orbán Viktor azonnali kérdéseket is kapott a nyitó ülésen.

Révész Máriusz ismét beülhet a parlamentbe

Itthon2014.08.27, 10:12

Révész Máriusz kaphatja meg a Rácz Róbert lemondása miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyet a Fidesz–KDNP közös listájáról – erről döntött a Nemzeti Választási Bizottság. 

Döntött az Országgyűlés az árfolyamrés eltörléséről

Itthon2014.07.04, 15:51

A parlament megszavazta az árfolyamrés eltörlését, és döntés született a reklámadó bevezetéséről is. L. Simon László nem futamodott meg a vita elől. Ez történt ma a parlamentben. 

Már politikusok is aggódnak a Balatonért

Itthon2014.07.01, 09:34

Elszigetelt jelenségnek vélik a kormánypárti politikusok a Magyar Úszás Napján történt tömeges fertőzést. Olimpiai bajnok és számos magyar élversenyző került kórházba június 21-én, miután úsztak a Balatonban. Az ügyet amúgy vizsgálják, még nem találták meg a calicivírus okozta fertőzés eredetét. Video-összeállításunkban országgyűlési képviselők mondják el véleményüket a hétvégi Balaton-átúszás előtt.

Imádják a turisták a Parlamentet – milliókat hoztak a látogatók

Archívum2014.06.30, 12:32

Az ország háza egy olyan látványos jelkép, amely politikai oldaltól és országra való tekintet nélkül százezreket gyönyörködtet el évről évre, akik a pénzt sem sajnálják a látványosságra.  

Mi tartott ezen ennyi ideig?

Itthon2014.05.01, 12:04

Majdnem száz éven át tartott a Parlament idén befejezett felújítása, igaz, közbejött egy háború, a szocializmus, a rendszerváltás. Ezzel a modernkori magyarországi építkezések rekordere ez a felújítás, de azért volt még jó pár nagy falat. A 2-es metró építésének lassúsága vetekszik a 4-esével, a horvát határig évtizedek alatt jutott el az autópálya, de a Bazilikával is jócskán megszenvedtek az ácsok. Rekordépítkezések Magyarországon.

Az MSZP kiakadt a jobbikos Sneider jelölésén

Itthon2014.04.25, 16:07

Ujhelyi István leköszönő parlamenti alelnök, szocialista politikus szerint az egész ország szégyene lesz, ha egy olyan "fasisztoid múlttal" rendelkező ember, mint a jobbikos Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke lehet. A Jobbik szerint viszont az a szégyen, hogy az az MSZP gerjeszt műhisztériát, amely bársonyszékbe ültetett "egy pufajkást és a D-209-es kommunista ügynököt".

Nem volt kormányváltó hangulat, bejutott az LMP is

Life.hu2014.04.07, 08:07

Az április hatodikán lezajlott országgyűlési képviselő-választást a FIDESZ-KDNP nyerte, a választáson nem volt kormányváltó hangulat.

Magyarországon a Seuso-kincs

Archívum2014.03.26, 16:47

Éveket vártunk rá, hogy visszaszerezzük a Seuso-kincs egy részét, amiért most az állam négy és félmilliárd forint összeget fizetett.

Ezért nehéz megmondani, milyen a valódi Kossuth tér

Fotó2014.03.14, 15:50

Hívták Városi kikötő térnek, Hajókászati térnek, Tömő térnek, Országház, Köztársaság, majd újfent Országház térnek, ma pedig mindenki Kossuth Lajos nevével köti össze az ország főterét, melyet a két évig tartó munkálatok végeztével március 15-én adnak át a közönségnek. A tér átalakítása, az eredeti állapotok visszaállításának kérdése a kezdetektől heves vitákat váltott ki. Tumpek Zoltán restaurátor képeslap-gyűjteménye segíthet megérteni, miért is olyan nehéz megmondani, milyen a "valódi" Kossuth tér.  

Budapestre érkezett Az Agy!

Life.hu2014.03.10, 21:32

Egy hatalmas agy járja Budapest utcáit, és vidáman pózol a közös fényképre vágyó járókelőkkel.

Schiffer András beszélt a legtöbbet a parlamentben

Itthon2014.03.01, 17:50

Az LMP frakcióvezetője csaknem ezer alkalommal szólalt fel, öt fideszes képviselő viszont négy év alatt egyszer sem beszélt az Országgyűlés előtt.

Akiket a tévé soha nem mutat

Fotó2014.02.23, 23:22

A politikusok felszólalásait közvetítik, csekkjeiket postázzák, gondoskodnak arról, hogy legyen mire leülniük a jól felfűtött, díszes termekben. Bádogosok, hangmérnökök, kárpitosok, fűtésszerelők, postások, asztalosok – Pályi Zsófia portrésorozata azokról, akik gördülékennyé teszik a mindennapi életet az Országházban.

Jól mutat a Vastag testvérek között a miniszterelnök

Life.hu2014.01.28, 20:33

Vastag Csaba és öccse, Tamás a parlamentben jártak, ahol Orbán Viktornak még ajándékot is vittek.

Április 6-án mehetünk majd szavazni

Archívum2014.01.18, 18:25

A Köztársasági Elnöki Hivatal szombat délutáni közleményében adta ki, hogy Áder János 2014. április 6-ra írta ki az országgyűlési választást. Így ezen a napon járulhatunk majd az urnákhoz - tájékoztat az MTI.

900 milliót költenek öt év alatt a képviselők utaztatására

Itthon2013.12.02, 08:50

Öt évre nettó 700, bruttó 900 millió forintot utazhatnak el a parlamenti képviselők, illetve Kövér László házelnök – írja a Blikk. Ennyiért kötöttek szerződést egy utazásszervező céggel október elején.

Berlusconit kizárták az olasz szenátusból

Nagyvilág2013.11.27, 19:15

Kizárták az olasz szenátusból Berlusconit. Az adócsalásért jogerősen négy évre elítélt exminiszterelnök legközelebb csak 83 éves korában indulhat parlamenti választáson, mert hat évre ettől is eltiltották.

Kicselezték a Fideszt az áfacsalásos ülésen

Itthon2013.11.27, 16:27

Mégis meghallgatta a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrást. A fideszesek nem mentek el a meghallgatásra, mert szerintük az ügyészségnek kell vizsgálódnia az ügyben. Horváth az ülésen egy zöld dossziét mutatott fel, amely állítása szerint az adócsaló cégekről szóló adatokat tartalmazza. Szerinte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is tudott az ügyről 2011 óta.

Ezt látni kell Budapesten!

Archívum2013.11.27, 12:45

A CNN ismét hazánkat és nevezetességeinket ajánlja szeretettel. Ezúttal nyolc budapesti épületet.

60 milliárddal több jutna az önkormányzati adósságrendezésre

Gazdaság2013.11.21, 18:04

A parlament gazdasági bizottsága benyújtotta módosítóit a 2014-es költségvetéshez. Javaslataik alapján több pénz jutna a Balaton fejlesztésére is, de az önkormányzatok adósságrendezésére szánt keret nőne leginkább.

A dadusoknak még nem dübörög a gazdaság

Itthon2013.11.18, 19:34

A kedvező gazdasági adatokkal indult az Országgyűlés őszi időszakának 27. ülésnapja, de aztán jött a Simicska-talicska, és a dadusok, akiknek nem dübörög a gazdaság. Az egy százalékokból vígan élő szervezetek aggódhatnak, mert jön a szigor. Ilyen volt a parlament hétfői ülése.

Százezer lőszert kaptak a Parlament őrei

Itthon2013.11.12, 09:13

Közel 17 millió forintért szereztek be lőszereket a parlament őreinek, a pénzből egy újpesti lőtermet is kibérelnek a számukra.

A pártok megszavazták a pénzügyi rezsicsökkentést

Gazdaság2013.11.11, 21:41

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az automatákból. A bankok a törvénnyel összefüggésben nem emelhetnek költségeket, ezt az MNB fogja ellenőrizni. 

Gumicsizmát kapott Rogán

Itthon2013.11.11, 16:55

Az MSZP bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordul az E.ON megvétele miatt, a jobbikosok a szavazatvásárlások és a multiknál dolgozók munkakörülményei miatt aggódtak, az pedig szinte senkinek sem tetszett, hogy a belvárosi önkormányzat több, mint 200 milliót nyert a tanyaprogramban. Az ároktői banda szökése miatt szigorítják az előzetes letartóztatás szabályait, és új szabályokat hoznak az alkotmánybírákra is. Kövesse az ülést percről percre az Origón!

Varga: Jövőre nem lesz megszorítás

Gazdaság2013.10.24, 14:31

Varga Mihály expozéjával megkezdődött a 2014-es költségvetési vita a parlamentben, értékelt az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is.

Módosult a földtörvény

Archívum2013.10.15, 10:58

Tegnap megszavazta a parlament a földvédelmi törvény módosítását. Novembertől lépnek érvénybe a változtatások.

A vécéhasználatra tanítják a nőket a Parlamentben

Itthon2013.10.15, 09:22

Hogyan kell kultúremberhez méltóan használni egy illemhelyet? Erre segít választ találni a Parlament női vécéjében kiragasztott használati utasítás. A papír írója szerint a mellékhelyiségben megforduló nők nincsenek tisztában azzal, hogy a vécékefét használni is kell, a padlóra csöpögött, oda nem illő folyadékot pedig fel kell törölni.

A gondoskodó állam

Vélemény2013.10.10, 19:57

Ha jövőre minden képviselői helyet a mostani kormánypártok nyernének, még az is hatvannal kevesebb lenne, mint a Fidesz és a KDNP jelenlegi együttes létszáma a parlamentben. Valójában persze többen esnek ki, és nem tud mindenki nyugdíjba menni vagy visszavonulni egy polgármesteri hivatalba. Bizonyára van egy lista azokról, akikről pártjuknak gondoskodnia kell, és ha néhány nevet ki lehet pipálni, az is eredmény. Ezért törvényt is érdemes módosítani.

A Fidesz attól félt, hogy a bizottsági ülésből hisztéria lesz

Itthon2013.10.09, 16:49

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt elmaradt Handó Tünde és a Legfőbb Ügyészség képviselőjének parlamenti bizottsági meghallgatása az áraktói banda tagjainak szökése ügyében. A Fidesz szerint csak hisztériakeltésre lett volna jó az ülés.

Jobbikos nyelvújító, MSZP-s offshore-lovagozó

Itthon2013.09.29, 17:59

Kétnapos üléssel folytatja a munkát a parlament, amelyen két új jegyzőt választanak a képviselők, és megszavazzák a Nemzeti Választási Bizottság új tagjait. A Jobbik normatívabűnözésről, az MSZP kormány közeli offshore-lovagról, a Fidesz pedig ismét a rezsicsökkentésről beszél. A hét parlamenti legjei.

A Pető Intézet most sem kapott 500 milliót

Itthon2013.09.23, 19:40

Ezúttal sem támogatta a Fidesz, hogy a csütörtökön megítélt pénzen felül támogassák a Pető Intézetet. 

Már a gyógyszerészek is menekülnek

Itthon2013.09.23, 17:10

Szél Bernadettnek megint beszólt egy kormánypárti képviselő, ezen kívül a hétfői ülésnap fő témája a rezsicsökkentés volt. A kérdések órájában előkerültek a panelekben élők, a szőlőben bújkáló, gazdákat ijesztgető hatóság, és hogy a birkózás bizony összehozta végre a széthúzó parlamenti képviselőket.

Apró trükkel gyorsít Kövér László

Itthon2013.09.22, 17:14

Nem egy kétnapos, hanem két egynapos ülést tart a héten a parlament, amire azért van szükség, hogy a költségvetés módosítását, az idei hiány növelését még a héten el tudják fogadni a képviselők. A héten emellett a számoké lesz a főszerep, az ellenzékiek legalábbis konkrét összegekre kérdeznek rá, elkezdhetik tárgyalni a következő hét év drogstratégiáját, és előkerül egy remek tájleíró képviselő is. A hét parlamenti legjei.

Ötödször is módosították az alkotmányt

Itthon2013.09.16, 20:25

Elfogadta a parlament az ötödik alkotmánymódosítást. A Magyar Nemzeti Bank felügyeli a pénzügyi közvetítőrendszert, vége a bírósági ügyáthelyezéseknek, viszont újra lehet kampányolni a kereskedelmi tévében.

A miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára

Itthon2013.09.10, 12:41

"Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos" - mondta a parlamenti ülésen a hangfelvétel szerint a vidékfejlesztési államtitkár az LMP képviselőjének.

Igazat mondott-e Orbán Viktor?

Itthon2013.09.09, 17:28

A foglalkoztatási adatok látszólag valóban régen voltak ilyen jók, és a gazdaság is lassan növekedésnek indul, még ha túl szépnek is tűnik az Orbán Viktor által festett kép. Azt viszont rosszul tudja a miniszterelnök, hogy az áram és a gáz nálunk lett volna a legdrágább Európában. Megvizsgáltuk Orbán parlamenti szezonnyitó beszédében tett állításait.

Összeverekedtek a szlovák parlamentben

Nagyvilág2013.09.04, 15:56

Tettlegességig fajult egy képviselői szóváltás szerdán a szlovák parlamentben.

Európa legszebb épületei éjjeli kivilágításban

[origo] utazás2013.08.09, 15:54

Luke Shepard három hónapot töltött tavaly év végén azzal 21 ország 36 városában, hogy megörökítse Európa legszebb építményeit. Ezek önmagukban is élményt jelentenek, az éjszakai felvételek és a különleges perspektívák azonban pluszenergiát adnak az alkotásnak. Az egyedi technikát alkalmazó projektre közel 20 ezer dollárt gyűjtött össze a kreatív munkák támogatására létrehozott Kickstarteren.

Nyomozás indul Matolcsy könyve ügyében

Itthon2013.07.25, 16:52

Feljelentésként értelmezte a legfőbb ügyész Molnár Csaba DK-s politikus írásbeli kérdését, amelyben a képviselő arról érdeklődött, miért az adófizetők állták Matolcsy György egyik könyvének lefordíttatását. Az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt indul eljárás.

Lecserélik a Kossuth-szobrot a Parlament mellett

Itthon2013.07.17, 12:49

A következő napokban elszállítják a Kossuth-szoborcsoportot a budapesti Kossuth térről - közölte Wachsler Tamás, a tér átépítését célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője szerdán az MTI-vel. Helyére a korábban eltávolított emlékmű kerül.

18 millióra vágta meg a kormányoldal a beszólogató ellenzékieket

Itthon2013.07.12, 10:54

Több mint 18 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés ellenzéki képviselőkre a tavaszi-nyári ülésszakban. A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elődöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel: összesen 646 ezer forintra büntették sértő kifejezések használatáért és rendzavarásért.

A szabad ég alá száműzték a jobbikos szakértőket

Itthon2013.07.10, 13:40

Kordonokkal kerítették körbe a parlament aulájában azt a területet, ahol eddig a Jobbik kitiltott szakértői dolgoztak.

Strasbourgban panaszkodik Kövér Lászlóra az LMP

Itthon2013.07.07, 11:10

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az LMP, miután Kövér László házelnök egy parlamenti akciójukat szokatlanul súlyos büntetéssel akarja sújtani. A párt szerint a képviselők vélemény nyilvánításának önkényes korlátozásáról van szó.

Ötvenezres büntetés a Tavares-transzparensért

Itthon2013.07.05, 19:40

Ötvenezer forintos büntetést kapott Kövér László házelnöktől két PM-es politikus. Szabó Tímea és Jávor Benedek a csütörtöki parlamenti ülésen tartott fel egy molinót. 

Újra elfogadták az egyházügyi törvényt

Itthon2013.07.05, 10:57

Az államfő kifogása után újra elfogadta a Ház az egyházügyi törvény módosítását.

Áder János vétói

Vélemény2013.07.01, 11:50

A köztársasági elnök nemrég azt mondta, hogy fellépésének hatására megszűntek a házszabályt sértő saláta-előterjesztések. Pedig dehogy.

Óriáspolipok Orbán medencéjében

Vélemény2013.07.02, 15:09

A takarékszövetkezetek kvázi lenyúlása néhány nagyjátékos harcának riasztó következménye. Az állam a nagy megmentő szerepében tűnik föl, látszólag a közjóért cselekszik, miközben tökélyre fejlesztett pofátlansággal a saját polipjainak kedvez.

Ezek az új földtörvény legfontosabb paragrafusai

Archívum2013.06.26, 18:57

A múlt héten elfogadott, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló új törvény számos jelentős változást hoz, nem véletlenül hallani olyan kijelentéseket, hogy az évtized egyik legfontosabb jogszabályáról beszélünk. Az Origó jogi melléklete a következő összeállításban kizárólag a jogi rendelkezésekre, előírásokra koncentrálva ismerteti a legfontosabb paragrafusokat.

Előző
Következő