Parlament

címke rss

Az MSZP zajongva kivonult a parlamenti ülésről

Itthon2011.12.23, 15:34

Piros lapot mutatott, fütyült, majd kivonult az MSZP a parlament üléséről, amikor a képviselők a jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítványokról szavaztak. A törvényt korábban külföldről is több bírálat érte, és a jogszabály visszavonását kérte az Európai Bizottság elnöke. A képviselők elfogadták a fideszes Rogán Antal javaslatait, amelyeket azért nyújtott be, hogy elfogadhatóvá tegyék a törvényt a bírálók számára.

Hipersebességre kapcsolnak a kormánypártok

Itthon2011.12.18, 20:19

Végleg megássák a magánnyugdíj sírját, százmilliárdokkal variálják át az ország költségvetését, eldöntik, hogy létrejöjjön-e egy, a magyar állampolgárok minden rezdülését figyelni képes szervezet - kemény munkát hagytak a karácsony előtti hétre a kormánypártok, amelyek a hétfőn kezdődő rendkívüli parlamenti ülésszakon próbálnak lezárni rengeteg nagy horderejű kérdést. Lesznek trükkel átverekedett javaslatok, és döntenek néhány olyan, látszólag apró dologról is, aminek komoly következménye lehet.

A Nemzeti Eszközkezelőről szavaznak hétfőn a parlamentben

Itthon2011.12.05, 08:15

Az új civiltörvényről, illetve a betegek orvosi együttműködésére is alapozó egészségügyi salátatörvényről is dönthet hétfőn az országgyűlés. A legrászorultabb hiteladósok segítését célzó Nemzeti Eszközkezelő működési feltételeit is meghatározhatják.

Januártól vásárolhatja meg az eszközkezelő a rászorulók ingatlanát

Gazdaság2011.12.05, 21:18

A vásárlás egyik feltétele, hogy az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió, egyéb településeken a 10 millió forintot. Legkorábban fél év múlva élhetnek majd az adósok a visszavásárlás jogával.

Egyszerűsödnek a termelői borkimérés szabályai

Gazdaság2011.12.05, 19:53

Az elfogadott törvénymódosítás értelmében a gazdák árusítási feltételei javulnak, mert pincéjüktől távol, közvetlenül a fogyasztóknak is árulhatják boraikat.

Megakadályoznák a "baráti hitelezőkkel" való összejátszást

Archívum2011.11.30, 17:33

A hatálybalépését követően több újdonságot hozna magával az új csődtörvény, így növelnék a fizetési moratórium időtartamát, bevezetnék a jóhiszemű joggyakorlás kötelezettségét, szigorítanák a vagyonfelügyelőre vonatkozó rendelkezéseket, és megakadályoznák a "baráti hitelezőkkel" való összejátszást.

Frédi, Béni és Lenin is szóba került a hétfői parlamenti vitában

Itthon2011.11.28, 19:28

A Jobbik egy kommunista hajóról szóló viccel, az MSZP Frédi-Béni-filmekkel példálózva próbálta sarokba szorítani a kormányt a hétfői parlamenti vitán, ahol az esztergomi patthelyzetet és a fagyasztott húsokat is érintették a képviselők. Az államtitkárok válaszaiból kiderült, hogy a "zöld fordulat" elakadt a minisztériumok között, az EVA visszavonásáról szóló tanulmányban pedig adózási kiskapukat rejteget a kormány. Erről vitatkoztak hétfőn a parlamentben.

Hajléktalan-cégtulajdonlás és egyéb fantomcég-trükkök ellen szigorítottak

Archívum2011.11.20, 20:56

A gazdasági társaságokról szóló törvény új rendelkezései 2012 januárjától, a jelenleg hatályos paragrafusokhoz képest szigorúbb feltételekhez kötik a tagok személyében bekövetkezett változások cégbírósági bejegyzését, kiterjesztik a fantomcégek vezetőire vonatkozó tilalmakat, valamint pontosítják a jogutód felelősségére vonatkozó részeket is.

A parlamentben is kritizálta az új közoktatási törvényt Pokorni

Itthon2011.11.15, 15:32

Több kritikus ponton nem ért egyet a kormány közoktatási koncepciójával Pokorni Zoltán. Az oktatási bizottság fideszes elnöke a készülő törvény keddi parlamenti vitájában azt mondta, a ló túlsó oldalára esnének, ha az állam minden önkormányzat kezéből kivenné az oktatási intézmények fenntartásának jogát, az egész napos iskola kötelezővé tétele pedig szerinte egyfajta "muszájnapközit" eredményezne.

A szabálysértésekről és az eva sorsáról is dönt a parlament

Itthon2011.11.14, 07:33

A megyei önkormányzati intézmények állami átvételéről, az Alkotmánybíróság hatásköréről és az ebadó kivetésének lehetőségéről is szavaz hétfőn az Országgyűlés. A képviselők emellett döntenek arról, hogy lehet-e majd 150 ezer forintos bírsággal vagy elzárással büntetni az utcán élőket, illetve eldől az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) sorsa is, amelyről múlt héten is vita volt a kormány és a kormánypárti frakciók között.

Rábólintott az áfaemelésre a költségvetési bizottság

Itthon2011.10.18, 21:13

Parlamenti vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottsdág azokat a javaslatokat, amelyek többek között a jövő évi áfaemelést tartalmazzák.

"Képviselőtársam olvasson kicsit, akkor okosabb lesz" - parlamenti tudósítás

Itthon2011.10.10, 19:30

A Jobbikból kizárt Pősze Lajos keményen kioktatta korábbi pártját, az MSZP pedig teljesen más költségvetést kért a kormánytól a parlament hétfői ülésén. Az országgyűlés megszavazta, hogy még este elfogadhassák a devizahiteleseket segítő újabb jogszabályokat, miközben több képviselő is Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását sürgette. Szóba került a pedagógusok fizetése és a Tobin-adó is - tudósítás a hétfői ülésről.

Állatvédelmi törvény: "egyéni felelősség" veszélyes ebeknél, tombola-tilalom, "tollazott" libák

Archívum2011.09.30, 18:03

Változnak a kutyák veszélyessé minősítésének, továbbá egyedi - az állatorvosi kamara által vezetendő - megjelölésének szabályai. A további tervek szerint az állatok a jövőben nem lennének tombolán kisorsolhatóak, a libákat pedig "tollaznák" és nem "tépnék".

A WikiLeaksről és Gyöngyöspatáról is kérdezték Orbánt - parlament percről percre

Itthon2011.09.26, 21:38

Az MSZP-s Szekeres Imre adócsökkentést, a Jobbikos Balczó Zoltán előrehozott választásokat, az LMP-s Scheiring Gábor pedig zöld fordulatot sürgetett napirend előtt a parlament hétfői ülésén. Lázár János fideszes frakcióvezető kijelentette, hogy csalódott Szekeres Imrében, majd azt mondta, hogy a Fidesz-frakció azt kéri a kormánytól, hogy csökkentse az államadósságot, és szüntesse meg az állami stikliket. Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában a WikiLeaks-táviratokról és Gyöngyöspatáról is kapott kérdést.

Ötszörösére emelné a pénznyerő automaták adóját Lázár János

Gazdaság2011.09.26, 17:10

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által javasolt 25 százalékos emelés helyett öt- vagy akár hatszorosára emelné a pénznyerő játékautomaták tételes adóját Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Ha a parlament megszavazza a képviselő módosító indítványát, akkor az eddigi százezer forint helyett akár havi félmillió forintot is fizethetnek a játékautomaták üzemeltetői. Rogán Antal januártól megadóztatná az online szerencsejátékot: bevezetné a távszerencsejáték fogalmát, és a játékokra a tiszta játékbevétel után fizetendő havi 20 százalékos adót vetne ki.

"Növelni kell a tempót" - új csomaggal állt elő Orbán

Itthon2011.09.12, 17:30

"Országvédelmi tervnek" nevezett újabb intézkedést jelentett be a parlament első őszi ülésnapján Orbán Viktor, aki szerint a válság miatt fel kell gyorsítani az ország megreformálását. Az országgyűlésben a legélesebb vitát a kormány gazdaságpolitikája, illetve a devizahitelek végtörlesztése váltotta ki, az ellenzéki pártok szerint a "matolcsyzmus" zsákutca, Lázár János szerint viszont el kellene dönteniük, kinek az oldalán állnak. Az ülés előtt négy szakszervezeti tömörülés tüntetett az új Munka törvénykönyve ellen.

Orbán: Lesz hitelkiváltás és rezsimaximum

Gazdaság2011.09.12, 17:07

Hatpontos "országvédelmi tervet" jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. A devizahiteleseknek lehetővé teszi a kormány, hogy rögzített árfolyamon végtörleszthessék a hitelüket, a víz- és a csatornadíjakra is kiterjesztik a központi ármegállapítást, illetve a 35 százalékos luxus forgalmi adó bevezetését javasolják, amihez uniós jóváhagyást kértek.

Hétfőn dönthetnek a képviselők a rögzített devizaárfolyamokról

Itthon2011.09.07, 12:45

A törvényjavaslatok nagy száma miatt az őszi ülésszakban többször lehet szerdai és csütörtöki ülésnap is a parlamentben.

Új cégforma jött létre: szabályozott ingatlanbefektetési társaság

Archívum2011.09.02, 18:52

Sokat várnak a szakértők attól az új, speciális társasági formától, amely a Parlament közelmúltban meghozott döntése nyomán jött létre. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után.

"Bent is sötét van" - hogyan zajlott a parlamenti kivilágítás belülről?

Itthon2011.08.21, 13:34

Egy parlamenti blog rajongói közül kiválasztott emberek a Parlamenten belülről követték az épület új díszkivilágításának felkapcsolását. Mit várnak ők és a parlamenti tisztviselők az új fényektől? Videoriport.

Augusztus közepére készül el a Parlament új díszkivilágítása

Itthon2011.07.07, 07:52

A Lisys Fényrendszer Zrt. nyerte el az Országház díszkivilágításának kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - írja a Napi Gazdaság. Bruttó 600 millió forintért több mint hatszáz lámpatestet és fényforrást szerelnek fel az épület homlokzatára és a tetőzetére.

Elbizonytalanodtak a kormánypártok a választási matektól

Itthon2011.06.27, 08:33

A kis pártok elkötelezett szavazói és a kevesebb parlamenti hely miatt versenyhelyzetbe kerülő kormánypárti jelöltek nehezítik az új választási törvényt előkészítő bizottság munkáját. Bár az egyfordulós választási rendszer olcsóbb lenne, ellene szól az [origo]-nak beszélő fideszesek szerint, hogy erős koalíciót kovácsolhat az ellenzéki pártok között. Egyelőre nincs alternatíva a sokat szidott kopogtatócédula kiváltására sem. Hogyan választhatunk 2014-ben?

Jóváhagyta a parlament a Mol-részvény-vásárlást

Gazdaság2011.06.20, 21:58

A parlament jóváhagyta a Mol-részvények visszavásárlását. A mintegy 500 milliárd forintos ügylethez szükség volt a parlament támogatására, és a költségvetési törvényt is módosítani kellett, a vétel ugyanis növeli az államháztartási hiányt.

Politikusbűnözőkről és deviáns magamutogatókról vitáztak - parlament percről percre

Itthon2011.06.20, 18:28

Bátor javaslatnak nevezte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a büntetőeljárásról szóló törvény tervezett módosítását, amelyre szerinte "a politikusbűnözők megrendszabályozása" miatt van szükség. A jobbikos Dúró Dóra sérelmezte, hogy a Magyar Gárda nem vonulhat, míg az általa "deviáns magamutogatóknak" tartott melegek igen, ezért a Jobbik feljelenti a melegfelvonulás résztvevőit és a rendőrséget. Az MSZP szerint nincs szabadság Magyarországon, az LMP pedig a mélyszegénységben élőket félti. Parlament percről percre.

Egy napra csökkentené a védő nélküli fogva tartást az alkotmányügyi bizottság

Itthon2011.06.20, 13:15

Módosította korábbi javaslatát az alkotmányügyi bizottság hétfőn, így egy napra csökkenhet az az időszak, amíg a kiemelt ügyekben fogva tartottak nem találkozhatnának a védőjükkel. A módosított javaslat szerint a kiemelt ügyekben csak akkor lehetne poligráfot használni, ha a tanú beleegyezik abba.

Aggályosnak tartja a védőügyvédek 48 órás távoltartását az államtitkár

Itthon2011.06.16, 17:27

Az alkotmányügyi bizottság és az emberi jogi bizottság részéről is felvetődött, hogy módosító javaslatot nyújtson be a kedden beadott büntetőeljárási törvényjavaslathoz. A javaslat szerint a kiemelt ügyekben a kihallgatáson az első 48 órában nem vehetne részt a gyanúsított védője, ami Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint aggályos.

A gyilkosoknál is rázósabb lehet a csalóknak az első 48 óra

Itthon2011.06.15, 16:19

Az új alkotmánnyal is összeakadhat, és szokatlan módon csoportosítja a büntetőügyeket az a módosító javaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az [origo]-nak nyilatkozó egykori ügyészek és jogvédők szerint a javaslat szokatlanul nagy hatalmat ad az ügyészek kezébe, és gyengíti a gyanúsítottak védelmét. Nem kötnek majd mindenkire hazugságvizsgálót, de könnyebb lesz a gyilkosoknak az elfogásukat követő 48 óra, mint a csalóknak.

Nem félnek a pártok a nagy sebességtől

Itthon2011.06.13, 16:12

Nagy tempót diktálnak a parlamenti pártok, egy év alatt majdnem 200 törvényt fogadtak el. A kormánypártok a gyorsaság érdekében néha törvényhozási trükköket is bevetettek, de előfordult olyan is, hogy engedményt tettek az ellenzéknek, néha pedig az ellenzék is segít belehúzni. Hogyan lehet fél nap alatt elfogadni egy sokak életét befolyásoló törvényt?

Korkedvezményes nyugdíj és devizahitelek - parlament percről percre

Itthon2011.06.06, 20:01

Név szerint szavaznak a parlament hétfői ülésén a képviselők arról a fideszes alkotmánymódosító javaslatról, amely csökkenthetővé vagy szociális ellátássá alakíthatóvá tenné az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást. A szavazás több mint egy órát csúszott Orbán Viktor késése miatt. Az ellenzék a devizahitelesek miatt vitatkozott a kormánnyal, Orbán Viktor pedig azt mondta, az egészségügy reformja előtt rendbe kell tenni az államháztartást. Parlament percről percre. 

Parlamenti bizottság vizsgálhatja a gyöngyöspatai események hátterét

Itthon2011.06.07, 11:16

Az ellenzéki pártok gyöngyöspatán játszott szerepét is vizsgálhatja az az új eseti bizottság, amelynek felállításáról hétfőn döntött a parlament. A fideszes javaslatra létrehozott testület az "egyenruhás bűnözés" felszámolását segítené, de ellenzéki képviselők között is kereshet majd felelősöket.

Előrehozta az Alkotmánybíróság felduzzasztását a parlament

Itthon2011.06.06, 21:36

A hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás értelmében már szeptemberben 15 fősre növelik az Alkotmánybíróságot. A tervezettnél előbb kerül a testület élére új elnök is, akit immár nem a bírák, hanem a parlament fog megválasztani.

A hagyományos csak korlátozottan felel a hagyatéki hitelezőknek

Jog2011.05.17, 19:45

Ha valaki örököl, egyetemes jogutódként jogokat és kötelezettségeket is szerez, így vagyont, vagyontárgyat kap, ám egyúttal a hagyatéki terhekben is osztoznia kell. A hagyományos nem osztozik a hagyatéki terhekben, igaz, tűrni köteles, hogy minden más hagyatéki hitelezőt előtte elégítsenek ki a hagyományból.

Fagykárról, felsőoktatásról, zaklatott magyarokról vitázott a parlament - tudósítás percről percre

Itthon2011.05.09, 16:50

Már hétfőn az országgyűlés napirendjére kerül Lázár János új vagyonadós javaslata, amelyhez fideszes és LMP-s módosító javaslatok is érkeztek. A képviselők szóba hozták a felsőoktatási összevonások kérdését, a fagykárok enyíhtését, illetve az ukrajnai magyarokat a helyi titkosszolgálatok által ért zaklatásokat. Tudósítás a hétfői parlamenti ülésról percről percre.

Megkezdődött az alkotmányozás a parlamentben

Itthon2011.03.21, 17:50

Bár az alkotmánytervek előterjesztése és a vita kezdése csak kedden történik meg, már hétfőn elkezdődött az alkotmányozási folyamat parlamenti szakasza a menetrend elfogadásával. Hétfőn emellett szó volt földgázvezetékről, atomerőművekről és megemlékeztek az elhunyt Arnóth Sándor képviselőről is. A héten folyamatosan tudósítunk az alkotmányozási vitáról, kövesse az ülések eseményeit percről percre az [origo]-n!

2013-ig rendezetlenek az élettársak vagyonjogi viszonyai?

Archívum2011.03.21, 17:42

Az élettársi viszony fennállása, megszűnése komoly vagyonjogi kérdéseket vet fel a hazai szabályozásban, ám egy hétvégi bejelentés szerint az új polgári törvénykönyv leghamarabb 2013 januárjában léphet hatályba.

"Halálos kórról van szó" - megvitatta a cigitilalmat a parlament

Itthon2011.03.08, 17:00

Kedd délután folytatta le a parlament annak a törvénynek a részletes vitáját, amely a kormány tervei szerint júliustól betiltaná a dohányzást az összes vendéglátóhelyen. Az MSZP azzal érvelt, hogy a kormány túlzásokba esik a javaslattal, a Jobbik egyik képviselője pedig emberi jogokra hivatkozva lépett elő a dohányosok szószólójává. A kormánypártok mégse hajlottak meg a puhító szándék előtt, szerintük ugyanis a szigorítás egy régóta szükséges "drogtörvény".

Beteg gyerekekkel indokolják az autóban való cigizés tiltását

Itthon2011.03.07, 12:36

Kisgyereket szállító autókban is tilos lesz dohányozni, ha elfogadja a parlament a dohányzási tilalom kiterjesztéséről szóló törvényjavaslathoz múlt csütörtökön benyújtott módosító indítványt. A dohányzási tilalmat még tovább szigorító módosító javaslat benyújtója szerint a passzív dohányos gyerekekre súlyos betegségek leselkednek.

Júliustól kitiltja a kocsmákból a dohányzást a Fidesz

Itthon2011.02.25, 15:13

Júliustól betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely pénteken a parlament elé került. Az egészségügyi államtitkárság közölte, támogatja az ötletet, mert a cigaretta a "népegészségügyi katasztrófahelyzet" egyik legfontosabb oka. A cigizés zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány, de aztán nem lett belőle semmi, részben a dohány- és vendéglátóipari lobbi hatására.

Blikk: Nagyobb irodába költözött Orbán Viktor

Itthon2011.02.24, 17:26

A miniszterelnök átalakíttatta a Parlamentnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt - írta a Blikk a csütörtöki számában. Orbán Viktor így átköltözött egy másik, nagyobb terembe. A miniszterlenök szóvivője utalt arra, hogy ha az ország államadóssága 60 százalék alatt lesz, akkor esetleg külön épületbe helyezhetik a kormányt, hogy a hatalmi ágak ne egy épületben legyenek.

Magyarországon csak anonim lehet a donor

Archívum2011.01.26, 18:17

Egyes európai országokban akár fényképes listából is választható ivarsejt-donor, Magyarországon azonban erre nincs mód.

Drasztikus áremelkedést okozna a kapcsolt erőművek javasolt szabályozása?

Archívum2011.01.26, 21:56

A hazai piaci szereplők levélben tiltakoznak egy múlt heti képviselői indítvány miatt, amely szerintük nagyon komoly, sőrt drasztikus áremelést eredményezne, és lényegében ellehetetlenítené a hazai energetika ezen, az elmúlt években dinamikusan fejlődő területét.

Hétfőn szavaznak a százmilliós bírságoknak utat nyitó médiatörvényről

Itthon2010.12.20, 11:05

Az elmúlt hetekben többször is kritizált új médiatörvény tervezetéről, a nők 40 év munka utáni kedvezményes nyugdíjáról, illetve a kormányfő által is jegyzett, magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról szavaz hétfőn az országgyűlés. Idén a héten ülésezik utoljára a parlament.

Túl nagy volt az "új homokozó" az LMP-nek

Itthon2010.12.20, 10:32

Kikezdte az LMP vezetését a parlamenti munka a párt több képviselője szerint. A párt nem igazán találja az utat a mindent egyedül keresztülvivő kormánypártok között, és nem érezik azt sem, hogyan lehet jól eladni saját sikereiket - mondták az [origo]-nak a párt képviselői, akik szerint az utóbbi időkben nyilvánosságra került viták nem szokatlanok, csak arra kell vigyázni, hogy ne kezdődjön bandaháború a pártvezetésben.

Kevesebb törvénnyel áll elő tavasszal az új alkotmány miatt a kormány

Itthon2010.12.16, 13:53

A szokásosnál kevesebb törvényt nyújt be tavasszal a kormány a parlamentnek. A kormány szerint ennek az új alkotmány megalkotása és a soros uniós elnökség az oka.

Ötvenezerre büntetik a nyugdíjszavazást kihagyó Navracsicsot

Itthon2010.12.14, 16:20

Tizenhat kormánypárti politikus nem volt jelen volt, illetve jelen volt, de mégsem nyomott gombot a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló hétfői parlamenti szavazáson. Hat politikus igazoltan volt távol, köztük Orbán Viktor kormányfő és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Többen viszont, Navracsics Tibor kormányfő-helyetteshez hasonlóan jelen voltak, de mégsem nyomtak gombot. Ők 50 ezer forintos büntetésre számíthatnak.

Újraaszfaltozzák a Parlament előtti parkolót

Itthon2010.12.08, 13:11

A magyar uniós elnökségre megújul a Parlament előtti parkoló, hétfőn kezdik a munkát.

A határidő már az ügyfeleknek kedvezne a hivatalokban

Archívum2010.12.03, 22:28

A kormányzati tervek szerint januártól munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani. Az új gyakorlat az ügyfeleknek kedvezne és illetménypótlékot vezetne be a januártól működő kormányhivatalokban.

Szigorú a jog a reprodukciós eljárások megítélésében

Archívum2010.12.07, 17:40

A magyar egészségügyi törvény szigorúan szabályozza az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokat, az azokban résztvevők munkajogi védelmét.

Kihagyja a parlamenti albizottság előtti meghallgatást Alföldi Róbert

Itthon2010.11.30, 10:39

Nem megy el annak a parlamenti albizottságnak az ülésére Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, amely az ő leváltásáról tárgyalna. Az országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottságot Novák Előd jobbikos politikus hívta össze, de Alföldi szerint a testület nem illetékes az ő leváltásának ügyében.

Hétfőn válaszolja meg Orbán Gyurcsány kérdését

Itthon2010.11.29, 09:56

Hétfőn Orbán Viktor kormányfő várhatóan személyesen válaszolja meg a parlamentben Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kérdését. Orbán az elmúlt hetekben nem ért rá, hogy maga válaszalja meg a kérdést, harmadik alkalommal azonban már nem jelölhet ki mást a válaszadásra.

Szálasi-idézet miatt bukott ki az alkotmányozásból a Jobbik partnere

Itthon2010.09.07, 15:29

Kizárták az új alkotmány előkészítéséből a Jobbik által felkért Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, miután a szervezet egyik munkatársa egy Szálasi-idézetet tartalmazó e-mailben vette fel a kapcsolatot az alkotmány-előkészítő bizottsággal. A bizottság keddi ülésén a Jobbik kivételével minden párt megszavazta a HVIM kizárását.

Csak az egyenesági rokonok mentesültek a "haláladó" alól

Jog2010.08.03, 16:36

További mentességgel bővült az öröklési illetékek rendszere: a pozíciók javulása elsősorban az egyenesági rokonokat érinti, míg a házastárs, illetve a mostoha- és nevelőszülő,  mostoha- és nevelt gyermek nem lesz kedvezményezett.

Mától egyszerűbbek az idény- és alkalmi munka szabályai

Archívum2010.08.01, 18:15

Az új jogszabályok szerint idénymunka esetében mától nincs létszámkorlát, alkalmi munka esetében kvótát határoznak meg, mindkettőnél emelik a foglalkoztatás időtartamát, és csökkentik az adminisztrációs terheket.

Megszavazták a banki különadót

Gazdaság2010.07.22, 22:04

A kormány által benyújtott módosító javaslattal együtt megszavazta az Országgyűlés a bankadóról is rendelkező törvénycsomagot. Az előzetesen hazai szakemberek és nemzetközi szervezetek által is bírált adónemtől 200 milliárd forintos bevételt vár a kormányzat.

Törölték a facebookos tűzijáték-csoport alapítóját

Techbázis2010.07.05, 14:11

Törölte a Facebook az augusztus 20-i tűzijáték árát az árvízkárosultak gondjainak enyhítésére szánó csoport vezetőjének, Mernyó Ferencnek a  regisztrációját. A csoportot életre keltő Pics To You álnevű felhasználó regisztrációjának megszűnésével eltűntek a hozzászólásai, feltöltött fotói, és az ezekre érkezett kommentek is megsemmisültek. Ezzel megsemmisült a csoport történetének egy jókora darabja is az internetről.

Újra elfogadta a parlament a Sólyom által visszadobott törvényt

Itthon2010.06.21, 21:26

Lényegi változtatás nélkül fogadta el újra az Országgyűlés kormánypárti többsége azt a törvényt, amelyet Sólyom László köztársasági elnök korábban megfontolásra visszaküldött a törvényhozásnak. A törvény alapján a jövőben indoklás nélkül ki lehet rúgni állásukból a kormánytisztviselőket.

Már pénteken benyújthatja programját Orbán

Itthon2010.05.21, 12:51

Akár már pénteken, de legkésőbb szombaton benyújtja miniszterelnöki programját Orbán Viktor - jelentette be a parlamentben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A tervek szerint az országgyűlés a jövő héten vitatja meg a programot, jövő szombatra pedig szavazni is fognak az új miniszterelnökről. A miniszterek szintén jövő szombaton léphetnek hivatalba.

Egyfordulós választási rendszert akar a Fidesz

Itthon2010.05.18, 07:12

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényjavaslatát. A törvény a párt korábbi ígéreteinek megfelelően kicsit több mint felére csökkentené a képviselők létszámát, a választások rendszeréből pedig eltörölné a területi listás szavazást, helyette az országos listákra lehetne szavazni. A javaslat szerint egyéniben nem kellene többé 50 százaléknál több szavazatot szerezni a győzelemhez, elég lenne a szavazatok többsége, így csak ott rendeznének második fordulót, ahol a választók fele nem megy el szavazni az elsőben.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok

Itthon2010.05.11, 20:24

Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.

A költségvetési bizottságon kapott hajba az MSZP és a Jobbik

Itthon2010.05.11, 11:26

Valószínűleg a Fidesznek kell majd kimondania a végső szót a költségvetési bizottságon összevesző ellenzéki pártok vitájában, az MSZP és a Jobbik ugyanis a pártok keddi egyeztetésén sem tudott megállapodni arról, hogy melyikük kapja a bizottság elnöki tisztségét. A három parlamentbe jutó ellenzéki pártnak kedden négy bizottsági elnöki posztról sikerült megegyeznie, miután megállapodtak, hogy 3-2-1 arányban osztják fel a nekik felajánlott elnöki hat helyet.

Pár óra múlva csak két év a gyes

Archívum2010.04.30, 20:57

Pár óra múlva, a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében csupán kétéves korig jár majd a gyermeknevelési segély (gyes), szemben az eddigi három évvel.

Május 14-re hívná össze Sólyom az új parlamentet

Itthon2010.04.26, 15:31

Május 14-ére akarja összehívni az Országgyűlés alakuló ülését Sólyom László köztársasági elnök. Az elnök közleménye szerint ez csak akkor csúszhat, ha elhúzódnak a választási eredmény elleni fellebbezések. Sólyom szerdán hivatalába várja Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy megbeszélje vele a kormányalakítás kérdéseit.

Csak egy főnökjelöltet engednek az állambiztonsági levéltárhoz

Itthon2010.02.22, 15:30

Csak Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jelenlegi főigazgatójának meghallgatását kérte Katona Béla házelnök a parlament két bizottságától hétfőn. A nemzetbiztonsági bizottság egyhangúlag el is fogadta Gyarmati jelölését, a kulturális és sajtóbizottság azonban nem szavazott. Két SZDSZ-es képviselő tiltakozásul kivonult a bizottsági ülésről amiatt, hogy Katona Béla a másik két pályázó meghallgatását nem is kérte.

Még a gyenge klímatörvényt is kinyírhatják

Itthon2010.02.18, 11:51

Elsők között lehetne Magyarországnak éghajlatvédelmi törvénye Európában, ha jövő hétfőn elfogadnák az erről szóló javaslatot, az utolsó napokban azonban ez veszélybe került két képviselő aggályai miatt. Igaz ugyanakkor, hogy az elfogadás is kétes dicsőséggel járna, a kerettörvényből ugyanis sokan hiányolják a konkrétumokat.

Hitelre, könyvekre, szórólapokra költenek a legatyásodott képviselők

Itthon2010.02.08, 09:50

Számos képviselő nem rendelkezik megtakarítással vagyonnyilatkozata alapján, közülük többeknek milliós adósságai vannak. A képviselők tudják, hogy jóval többet keresnek, mint a magyarok többsége, mégsem tudják jobban beosztani a pénzt. Van, aki ruházkodásra, szórólapokra költi, amit félretehetne, van, aki könyvtárát gyarapítja, van, aki nem számolgat, egyszerűen csak nem jön ki a pénzből.

Hétfőn szavaz Bajnai költségvetéséről a Parlament

Itthon2009.11.30, 12:49

Végső megmérettetéséhez érkezett a Bajnai-kormány, amely a költségvetés hétfői elfogadásától várja a válságkezelő intézkedéseinek bebetonozását. A parlament hétfőn délután szavaz a 2010-es büdzséről, amely radikálisan lefaragná az ország kiadásait: az MSZP és az SZDSZ támogatásával a tervezetet valószínűleg elfogadják, de a Fidesz már utalt rá, hogy hatalomra kerülése esetén átírná azt.

Nem volt kegyelem az ellenzék költségvetési javaslatainak

Gazdaság2009.11.23, 23:05

Közel 10 milliárd forintot rendeztek át a jövő évi költségvetés tervezetében az MSZP-s módosító indítványok, amelyeket hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A Fidesz és a KDNP 1900 módosító javaslatát mind lesöpörte a parlamenti többség, egy olyan indítvány azonban mégis átment, amit a kormány nem támogatott.

Rengeteg ponton átírnák az új Ptk.-t

Itthon2009.09.21, 15:35

Hétfőn megtartják az új polgári törvénykönyv zárószavazását az Országgyűlésben. A Fidesz szerette volna elhalasztani a szavazást a beérkezett mintegy háromszáz módosító indítvány miatt, de a szocialisták ezt nem támogatták.

Baki csúszott a képviselői költségtérítési törvénybe

Itthon2009.07.03, 15:14

Egyből módosítani is fogják a képviselői költségtérítésre vonatkozó új szabályozást, mert a hétfőn elfogadott módosítások értelmében egyes képviselők másfél-kétszer annyi pénzt kaphatnának jövőre, mint eddig. A törvényjavaslatot benyújtó Göndör István szocialista képviselő ígéri, hogy még ősszel, tehát az új szabály hatályba lépése előtt becsukják a kiskaput.

H1N1-veszély miatt bezár a Fülöp-szigeteki parlament

Nagyvilág2009.06.23, 17:44

Felfüggeszti működését a Fülöp-szigeteki parlament a H1N1-veszély miatt, miután egy dolgozó megkapta az új típusú influenzát, majd belehalt a fertőzésbe. A USA Today tudósítása szerint a házelnök ötnapos kényszerszünetet rendelt el.

Újra elfogadták a távoltartási törvényt

Itthon2009.06.22, 22:50

Módosított formában ismét elfogadta az Országgyűlés a távoltartásról szóló törvényt hétfőn. A családtagokat bántalmazó emberek távoltartását lehetővé tevő jogszabályt tavaly decemberben szavazták meg először a képviselők, de az államfő akkor nem írta alá. Most pontosított fogalmakkal és újabb garanciákkal ment át a törvény a zárószavazáson.

Elutasította a kisebb parlament ötletét az Országgyűlés

Itthon2009.06.22, 22:59

Nem lesz kisebb parlament a 2010-es választásokra, miután az Országgyűlés hétfőn elutasította az erről szóló törvényjavaslatot. Az indítvány még a Gyurcsány-kormány idején született, 199 főre csökkentette volna a parlament létszámát, és állítólag milliárdokat takarított volna meg.

"A képviselői jövedelem méltánytalanul kicsi" - miniinterjú Göndör Istvánnal

Itthon2009.06.16, 11:34

Tökéletesnek tartja javaslatát, pedig az lehetővé teszi, hogy akár a teljes fizetésüket adómentesen számolhassák el a parlamenti képviselők. Gondolkozott, hogy esetleg gátat szabjon a számlagyűjtögetők merészségének, de végül meggyőzte magát, hogy erre nincs szükség. Méltánytalanul kicsinek érzi a képviselői fizetést, pedig ő maga májusban 1 milliót keresett. Miniinterjú Göndör István szocialista képviselővel, aki megint megreformálná a képviselői fizetéseket.

Benyújtja a médiatörvény legújabb verzióját Jánosi

Itthon2009.06.11, 12:36

Benyújtja a már többször módosított médiatörvény-tervezet legújabb verzióját az Országgyűlésnek Jánosi György szocialista képviselő. Jánosi szerint a parlamentben 90 százalékos támogatottságra számíthat a viharos előéletű jogszabály.

Végleges az adócsomag

Gazdaság2009.05.12, 10:51

Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyűlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A parlament váratlan fordulatok nélkül bólintott rá végleg a nyugdíjszigorításokra és az idei adóváltozásokra. A szocialisták és a szabad demokraták is támogatták Bajnai Gordon kormányának elképzeléseit.

AB: alakulhat vizsgálóbizottság a parkolócégek ellenőrzésére

Itthon2009.05.07, 08:43

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében parlamenti vizsgálóbizottság alakulhat az önkormányzati parkolócégek vizsgálatára. Korábban nem volt egyértelmű, hogy a parlamentnek van-e jogköre az önkormányzati cégek ügyeiben kutakodni - írja a Népszabadság.

Visszavonja vitatott segélyrendeletét Ivád

Itthon2008.12.16, 11:53

Visszavonja tavasszal hozott szociális rendeletét egy Heves megyei község, mert a vezetése úgy érzi, hogy a segélyezési rendszer átalakulása miatt nincs már rá szükség. Ivád polgármestere szerint rendeletük egyébként is törvénytelen és betarthatatlan volt, és csak azért született, hogy felhívja a figyelmet a segélyezési rendszer visszásságaira. A hétfőn megváltoztatott szociális törvényekkel szerinte több száz település kívánsága valósult meg.

Vasgolyókat is gyűjtöttek március 15-re

Itthon2007.03.09, 14:36

A rendőrség képes biztosítani a békés március 15-ét, ha politikai pártok nem táogatják őket - ígérte a kancelláriaminiszter. A Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint legfeljebb száz-kétszáz radikálisnak lehet fegyvere. Ezenkívül különleges szögeket gyűjtenek a lovas rendőrök ellen, és füstpatronok bevetését is tervezik - erről szól a legfrissebb, a zavargások előkészületeiről szóló kormánydokumentum. Nemrég csúzlikat, vasgolyókat, számszeríjat foglaltak le.

A bíróság sem engedi a parlament körüli élőláncot

Itthon2006.11.30, 16:36

Nem vonhatnak élőláncot a parlament köré a korábbi Kossuth téri tüntetők. A rendőrség döntését a bíróság is jóváhagyta, mert a lánc akadályozná a képviselőket a bejutásban, ez pedig veszélyeztetné az Országgyűlés működését.

Elcsendesedett a Kossuth tér

Itthon2006.09.29, 22:06

Sámánénekeket hallgat péntek éjjel fél egykor a budapesti Kossuth téren maradt mintegy nyolcvan ember, a fáradt tüntetők többsége hazatért. A szervezők arra kérték őket, hogy maradjanak reggelig.

Fizetik a magában beszélő uniós tolmácsot

Nagyvilág2006.09.04, 11:13

Pazarlónak tartja az Európai Parlament az uniós hivatalok jelenlegi tolmácsolási rendszerét, mert a fordításra szánt költségvetési keret 16 százalékát olyan tolmácsolásra költik, amit senki nem hallgat. Az ezzel foglalkozó jelentésről kedden szavaznak az EP-képviselők.

A lengyel közoktatási miniszter visszautasítja az EP vádjait

Nagyvilág2006.06.16, 19:22

Manipulációnak és rágalmazásnak minősítette Roman Giertych lengyel miniszterelnök-helyettes, közoktatási miniszter azt az európai parlamenti határozatot, amely pártját rasszizmussal és a melegekkel szembeni türelmetlenség szításával vádolta. A miniszter eltökélt szándéka, hogy a lengyel iskolákban bevezessék a patriotizmus oktatását.

Figyelni akarnak a költözködő pedofilokra

Nagyvilág2006.05.31, 15:13

Csökkenhet a veszélye annak, hogy az egyszer már lelepleződött pedofilok újra gyerekeket bántalmazhassanak, ha az Európai Parlament elfogadja szerdán az erre vonatkozó kerethatározat-tervezetet. E szerint ugyanis a tagállamoknak kölcsönösen el kellene ismerniük és betartatniuk a gyermekektől való eltiltást, függetlenül attól, hogy azt eredetileg melyik uniós országban szabták ki kiskorúak szexuális bántalmazása miatt.

Tízezrek tüntettek a Frankenstein-direktíva ellen

Nagyvilág2006.02.14, 15:31

Több tízezren tüntettek kedden Strasbourgban az uniós szolgáltatási irányelv ellen, amelynek az elfogadásáról kedden kezdődött vita az Európai Parlamentben. A nyugat-európai országokból érkezett tüntetők ugyanis attól tartanak, hogy ha a határok megnyílnak a jóval olcsóbb szolgáltatásokat nyújtó kelet-európai vállalkozások előtt, akkor ezek elveszik előlük a megrendelőket. A demonstráción szintén részt vevő magyar szakszervezeti aktivisták viszont a magyar munkavállalókat féltik.

Ötmilliót is kaphatnak a fizetés fölött a képviselők

Itthon2005.11.18, 11:51

Van olyan képviselő, aki szüleinek fizeti ki az országgyűlési képviselőknek járó szállás-támogatást. Más inkább panzióban lakik, ha Budapesten kell éjszakáznia. Akadt olyan, aki ruhákra költ a képviselői költségtérítésből, más azonban úgy vélte, ez a keret nem arra van, hogy elegánsan öltözzenek a politikusok. Szociális támogatást is fizetnek költségtérítésből: egy képviselő egy hozzá forduló néninek hozzátartozója temetésére adott a keretből. Jótékonykodni és ajándékozni sokan szeretnek keretük terhére.

Óriásteknők miatt éhezett a polgármester

Itthon2005.11.03, 16:18

Tizenöt kilót fogyott Pácin polgármestere, aki 10 napig éhségsztrájkolt. Barati Attila szerint ugyanis a kormány nem költ eleget a tiszai árvízvédelmet biztosító óriási víztározókra, annak ellenére, hogy ezt jogszabály írja elő. Barati mellett 25 másik település első embere követelte múlt pénteken a Parlament előtt az építkezések felgyorsítását. A regionális fejlesztéskért felelős miniszter szerint jogos a polgármesterek követelése.

Helyhiány miatt rakják ki a tévéket a parlamentből

Itthon2005.08.08, 11:43

Technikai akadálya van annak, hogy valamennyi kereskedelmi tévé közvetítsen a Parlamentből, ugyanis nem férnek el - közölte az igazságügyi miniszter. Petrétei József szerint ez nem sérti a sajtószabadságot. A közelmúltban öt kereskedelmi tévé és az újságíró-szövetség is az Alkotmánybírósághoz fordult azért, mert a plenáris üléseken nincs lehetőség saját képanyag készítésére.

Unalmukban fenyegetőznek bombával a gyerekek

Itthon2005.07.29, 14:27

Többnyire a nyári szünetben unatkozó gyerekek próbálják felhívni magukra a figyelmet azzal, hogy másokat telefonon zaklatnak, vagy akár azzal, hogy azt állítják, bombát helyeztek el egy forgalmas helyen. Júliusban két fiatal is fenyegetőzött merénylettel, a Parlamentet és a Nyugati pályaudvart kellett miattuk tűzszerészeknek ellenőrizniük. A merénylettel fenyegetőző gyerekek ellen eljárás indul, a szakemberek pedig megvizsgálják családi hátterüket.

Kétszáz traktor a Parlament előtt

Itthon2005.03.03, 18:50

A február közepén a fővárosba érkezett, erőgépeik többségével a Felvonulási téren letáborozott gazdák azért vonultak át a parlament épülete elé, mert elégedetlenek a tárgyalások ütemével és szeretnék megakadályozni, hogy a kormány "időhúzásra játsszon" - jelentette be még az újabb tüntetés előtt Bagi Béla, a demonstrációs bizottság vezetője.

Fúrják a zöldtörvényt a kereskedők

Itthon2004.09.09, 09:26

Több irányból támadják a Környezetvédelmi Minisztérium törvénytervezetét, mely elsősorban a műanyaghulladék visszagyűjtését próbálja elősegíteni. A nem visszaváltható műanyag palackok és a nejlonszatyrok után darabonként kell majd termékdíjat fizetni, ha a módosítást ősszel elfogadja a Parlament. A kereskedelmi lobbi gazdasági érdekeit sérti a módosítás; szerintük az intézkedések diszkriminatívak és túl szigorúak, a zöldek szerint túl enyhék. A hipermarketeket pedig hátrányosan érintené a szatyoradó.

Szavazások sértettek kampánycsendet a neten

Itthon2004.06.16, 13:49

Csak kisebb kampánycsendsértést tapasztalt a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének monitoring-csoportja az Európai Parlamenti választás idején. 350 honlapból csak 19 oldalon találtak a választási akarat befolyásolására alkalmas tartalmat, leginkább a szavazásokat felejtették el leszedni az oldal szerkesztői.

Több a kommunista az EP-ben, mint otthon

Nagyvilág2004.05.13, 11:53

Az Európai Parlament júniusban megválasztandó 787 képviselője majdnem annyi Magyarországra vonatkozó törvényt fog hozni, mint a budapesti parlament. Igaz, hogy olyan fontos kérdések, mint a költségvetés vagy alkotmányozás megmarad a nemzeti országgyűlések hatáskörében, de a brüsszeli döntések magas száma miatt érdemes arra is figyelni, hogy kik szavaznak majd a közös parlamentben. A radikális kis pártok általában jobban szerepelnek az EP-választásokon, mint az otthoni parlamenti szavazásokon.

Megszavazták az új EU-biztosokat

Nagyvilág2004.05.05, 15:25

Az Európai Parlament szerdán nagy szavazattöbbséggel jóváhagyta a május 1-jei bővítéssel 30 fősre gyarapodott Európai Bizottság új összetételét és ezzel a tíz új tagállamból érkezett biztosok kinevezését. A képviselő-testület strasbourgi plenáris ülésén - amely egyúttal az utolsó a most véget érő parlamenti ciklusban - 531 szavazattal 18 ellenében, 39 tartózkodás mellett erősítette meg a bizottságot.

Anti-macsók és földlakók is harcolnak az EP-helyekért

Itthon2004.04.20, 14:49

A nagy pártok mellett kevéssé ismert szervezetek képviselői is küzdenek az ajánlószelvényekért, hogy listát állíthassanak a júniusi európai parlamenti választáson. Kampányba kezd többek között a  Magyar Nemzeti Szövetség, a "macsó világ" ellen küzdő Zöld Demokrata Szövetség vagy a Földlakók Élet Igazság Béke Szabadság Pártja, amely az ezeréves békét tűzte ki végső céljául, persze csak azután, hogy bejutottak az Európai Parlamentbe.

Az Európai Parlament előtt a szlovák romák ügye

Nagyvilág2004.03.03, 16:47

Várhatóan a jövő héten napirendre kerül a szlovákiai romák ügye az Európai Parlamentben. Közben két jogvédő szervezet a szlovák legfőbb ügyészhez fordult, hogy vizsgálja ki a terebesi és a caklovi rendőri beavatkozás körülményeit.

1,2 milliárdért vállalják az ügyvédek a Baumag-károsultak ügyét

Itthon2004.02.29, 18:51

A Baumag szövetkezet több száz károsultja tüntetett vasárnap a Parlament és a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. A demonstrációt azért tartották, mert a szövetkezet 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni 40 milliárd forintnyi követeléséhez. Három ügyvéd vállalná a főleg nyugdíjas károsultak peres ügyét, problémát okoz azonban, hogy előre kérik az 1,2 milliárdos munkadíj felét.

Százezreket várnak a kormányellenes tüntetésre

Itthon2004.01.30, 16:18

Több százezres tüntetésre jelentette be helyfoglalási igényét egy radikális szervezet a Parlament elé. Vezetői nem tartják kizártnak, hogy a tömegdemonstráció segítségével megdöntik a jelenlegi hatalmat. A rendőrség egyelőre nem döntött a beadványról.

Küzdősport-szakosztályt alapítana néhány képviselő

Itthon2003.12.05, 14:11

Küzdősport-szakosztályt hozna létre néhány képviselő és országgyűlési dolgozó a Parlament Sportegyesületen belül. A szakosztály nem kapna támogatást a parlamenttől, a tagoknak maguknak kellene gondoskodniuk szponzorokról. Az egyik kezdeményező Simicskó István, a kung-fuzó fideszes politikus, akihez karatés múltja miatt Doszpot Péter MSZP-s képviselő és a kendózó Burány Sándor is csatlakozhat.