párkereső műsor

címke rss

Megvannak a döntősök a TV2 párkereső műsorában

Tévé2023.11.24, 10:07

Vége felé közeledik a SuperTV2-n látható párkereső műsor, a Power of Love – A szerelem ereje, hosszú hónapok után kiderült, hogy melyik hat játékos maradt a döntőre. Szorcsik Viki bejelentése alapján Dorinát, Fannit, Cintiát, Imrét, Janit és Noelt láthatjuk még a végjátékban, nézze meg az erről szóló videót!

Különös kalandja volt A Nagy Ő szereplőjének Jákob Zoltánnal

Tévé2023.10.04, 12:36

Nem adta fel a reményt, jelentkezett Mónika A Nagy Ő-be, annak ellenére, hogy egyszer már próbálkozott Jákob Zoltánnál. 

Hazazavartak egy nőt a TV2 párkeresőjéből

Tévé2023.09.23, 08:53

Sem a fiúk, sem a női lakótársak nem bánkódtak túlzottan.

Árpa Attila elzavarta pornózása miatt, most előkerült róla egy 10 éves meztelen felvétel

Tévé2023.01.19, 20:45

Bea akkor még Kitty néven próbálkozott, és akkor is gond nélkül vetkőzött.

Elárulta egy szakember: kialakulhat-e igaz szerelem a Nagy Ő villájának falain belül

Life.hu2022.11.30, 22:18

A nézők is nyomon követhetik, ahogy Árpa Attila keresi a szerelmet a Nagy Ő című műsorban. Ezúttal egy szakember arról vallott, mennyi esélye van Attilának arra, hogy rátalál az igazi szerelem a villában.

Kiderült Árpa Attila nagy titka: ezt csinálta a Nagy Ő, mikor senki sem látta

Tévé2022.11.16, 20:30

Árpa Attila a Nagy Ő-ként keresi párját a TV2-n hétköznap esténként, de a műsort még nyáron forgatták, azóta pedig sok dolog történt. Érdekes forgatási titkokat árult el a színész. 

Sérülés és meghökkentő bejelentés A Nagy Ő-ben

Tévé2022.11.15, 18:57

Remek nézettséggel indult a TV2 párkereső műsora Árpa Attilával, itt a második adás előzetese.

Sírva búcsúzott a Money or Love kiesője - videó

Tévé2022.09.24, 09:41

Megvan a Money or Love – Fogadj a szerelemre! második kiesője: a pénteki adásban Szandinak kellett távoznia a TV2 párkereső műsorából, a szintén a kiesés szélére került Angélát végül megmentették a játékostársai. Szandi aztán sírva búcsúzott a többiektől, nézze meg videón!

Lesz-e meglepetés? Ma kiesik egy lány a Money or Love-ból

Tévé2022.09.23, 16:20

Ma este 9-kor folytatódik a SuperTV2 dominikai valóságshow-ja, Petra nincs könnyű helyzetben. 

Money or Love - Kiakadtak a nézők, miután Zotya helyett Alex távozott a műsorból

Life.hu2022.09.21, 20:12

Fokozódnak az izgalmak a Money or Love című műsorban. Múlt pénteken Alex távozott a műsorból, pedig három lány, Ádám és a nézők is azt is szerették volna, hogy a magánnyomozóként dolgozó Zotya essen ki.

„Ezt még meg fogja bánni” - sértődötten távozott Alfonz gazda egyik jelöltje

Life.hu2022.09.09, 16:21

A Házasodna a gazda csütörtöki adásában Alfonz gazdának meg kellett hoznia a döntést, melyik lányt küldi haza.

Money or Love - Fogadj a szerelemre!: Ismerd meg a szereplőket!

Life.hu2022.09.01, 21:04

Szeptember 4-én indul a TV2 legújabb párkereső műsora, a Money or Love - Fogadj a szerelemre!, amit a Super TV2 műsorán lehet majd figyelemmel követni.

Money or Love - Fogadj a szerelemre!: Íme a párkeresők

Life.hu2022.08.25, 18:24

Hamarosan indul a TV2 legújabb párkereső műsora, a Money or Love - Fogadj a szerelemre!, most pedig az kiderült, ki lesz az az 5-5 játékos, aki belevág a kalandba.

Szerelem és pénz a tét a TV2 új párkereső műsorában - videó

Tévé2022.08.20, 14:11

Szeptember 4-én a TV2-n debütál, majd hétköznaponként a Super TV2-n folytatódik a Money or Love – Fogadj a szerelemre! című társkereső műsor, amelyben Demcsák Zsuzsa segítségével egy egzotikus szigeten ismerkedhetnek a versenyzők – egy idő után azonban választaniuk kell a szerelem és a pénz között. Nézze meg a TV2 ajánlóját!

Azonnal hazaküldte exét Tóth Dávid A Nagy Ő-ből: nemcsak neki adott rögtön kosarat

Life.hu2021.12.07, 11:17

December 5-én visszatért a TV2-re az egyik legismertebb párkereső műsor, A Nagy Ő. A rózsaceremóniáról elhíresült valóságshow-ban ezúttal a sármos olimpikon, Tóth Dávid keresi az igazit. A férfi azonban rögtön az első adásban kiejtett öt szépséget.

Titokzatos mappát találtak nála, csalni akart tévésztár, lebukott

Tévé2021.10.20, 12:08

Egyáltalán csalásnak számít, ha nagyon felkészül valaki egy tévéműsorra?

Dermesztő társkereső műsor jön: ijesztő jelmezekben randiznak a párok - videó

Tévé2021.06.25, 08:29

A Netflixre érkezik júliusban a Sexy Beasts című társkereső műsor, amelyben van egy őrült csavar: a szingli játékosok jelmezben – pandának, hódnak, mindenféle szörnynek öltözve – találkoznak egymással, hogy kiderüljön, képesek-e csupán a személyisége alapján beleszeretni valakibe. Mintha a Nicsak, ki vagyok? versenyzői nem énekelnének a színpadon, hanem randiznának egy bárban, miközben persze a végén itt is lekerülnek a maszkok. Nézzen bele, hogy mire számíthat! 

Bedrogoztak és meg akartak erőszakolni egy nőt egy párkereső műsorban

Tévé2021.04.19, 15:52

Leálltak a munkálatok a Te vagy az igazi? című párkereső műsornál, miután egy korábbi versenyző azt állította, hogy meg akarták erőszakolni a forgatás alatt.

Kiborult a párkereső műsorban, öngyilkos akart lenni egy tévészereplő

Tévé2021.02.05, 13:33

Öngyilkosságot kísérelt meg a forgatás alatt egy párkereső műsor szereplője, miután úgy érezte, hogy a szerkesztők rossz színben tüntették fel a nézők előtt.

Ilyen még nem történt a legismertebb párkereső műsorban

Tévé2020.08.04, 23:26

Lecserélték a The Bachelorette főszereplőjét, miután a forgatási szünetben megtalálta a szerelmet.

Sarah Jessica Parker különös párkereső műsort indít

Tévé2020.07.02, 23:34

Sarah Jessica Parker lesz az executive producere egy rendhagyó párkereső műsornak, jön a Swipe Swap.

Roppant különös tévés párkereső műsor indul

Tévé2020.01.09, 17:22

Ön szeretné, ha szerelmével énekelhetne naphosszat?

Itt az új Nagy Ő, ezt a férfit lehet megnyerni egy tévéshow-ban

Tévé2019.11.18, 10:48

Pilóta a foglalkozása, játszott az Életünk napjai szappanoperában, szerepelt valóságshow-ban, a The Bachelor főszereplője lesz januártól. 

A Love Island szeximádó Diáját hazaküldték a játékból

Life.hu2019.10.04, 10:34

A Love Island Diánája szó szerint berobbant a műsorba, és bár úgy tűnt, Norbi mellett biztonságban érezheti magát, a lánynak távoznia kellett a műsorból.

Tízmilliós per, kellemetlen balesetek a meztelen párkeresőben

Tévé2018.05.05, 16:11

A Meztelen szerelem annak idején merész koncepcióval robbant be a párkereső műsorok világába, a címéhez híven anyaszült meztelenül randiztak benne a játékosok. A széria ennek ellenére nem hozta a várt nézettséget, sokan támadták is, de amúgy is volt sok probléma a három évad során, tízmilliós per és kellemetlen baleset is nehezítette az alkotók dolgát. Íme, pár sztori arról, hogy a nagy reményekkel indult sorozat, miért zárult le a kelleténél hamarabb.

Azt sem tudják, kiért versengenek a párkereső műsorban

Tévé2018.04.26, 13:10

Új párkereső műsoron dolgozik A Nagy Ő ötletgazdája, Mike Fleiss, a jelöltek ezúttal azt sem tudják, kiért versenyeznek.

97 éves öregúr próbálkozott egy párkereső műsorban

Tévé2018.04.21, 16:15

A First Dates című brit párkereső műsor legutóbbi adásában egy 97 éves öregúr jelent meg, egy 79 éves hölggyel költött el egy romantikus vacsorát. 

A fiatal csajok idegesítik az Exek az édenben új jövevényét

Tévé2017.05.08, 11:59

Május 8-án folytatódik a Viasat3 valóságshow-ja, itt az új játékos.

90 éves versenyző bukkant fel egy párkereső műsorban

Tévé2017.04.27, 11:21

A 90 éves, brit Raymon utolsó éveire sem akar egyedül maradni, a First Dates című műsorban keresett társat magának.

Új beköltöző és éjjeli hiszti a Viasat3 párkeresőjében

Tévé2017.04.25, 12:43

Április 25-én újabb ex tűnik fel az édenben, Geri korábban Franciska barátja volt.

Megvan, mikor indul az új Éden, Bódi Sylvivel

Tévé2017.03.30, 13:00

Kiderült, mikor indul a Viasat3 legújabb párkereső reality-je, az Exek az Édenben.

Történelmet ír egy tévés párkereső műsor

Tévé2017.02.15, 09:06

A The Bachelor és a The Bachelorette című párkereső reality műsorokat sokat kritizálták, amiért nem elég sokszínűek, mivel szinte csak fehéreket szerepeltetnek. Ennek most vége, hiszen jön az első, afroamerikai főszereplővel induló The Bachelorette.

A meztelen párkeresőben előbb vetkőznek, aztán ismerkednek

Tévé2017.06.14, 09:03

Ausztráliában nemrég került képernyőre az Undressed című párkereső műsor, amely azzal indul, hogy a randizó felek levetkőztetik egymást – itt azonban nemcsak modelleket, cicababákat és kockahasú fiúkat láthatunk (majdnem) meztelenül, de túlsúlyos vagy kerekesszékes játékosok is fel-feltűnnek.

Ismeretlenek házasodnak össze az RTL Klub új társkeresőjében

Tévé2016.09.22, 10:01

Az RTL Klub Házasság első látásra címmel jövő tavasszal új műsort indít, melyben szakemberek segítenek megtalálni a jelentkezőknek életük párját.

Botrány! Újabb pucér társkereső indul, a nézők kiakadtak

Life.hu2016.08.04, 13:51

Húsvásár, vakrandi egy bordélyban - mondják a kritikusok a brit Channel 4 frissen indult meztelen párkeresőjéről, a Naked Attraction-ről.

Felismerik és igazoltatják a meztelen párkereső szereplőit Budapesten

Tévé2016.06.15, 10:56

A nem épp szolidan, de nem is extrém módon kihívóan öltözött Lúciát a beszélgetés előtt igazoltatták a rendőrök, de az Ádám keresi Évát mindhárom finalistája arról mesélt, hogy pár adás elég volt ahhoz, hogy felismerjék őket az utcán. Krisztián tagadja a bulvár korábbi állításait, Petránál laknak ketten, azaz két hónapja tart a pucéran kezdődött románc.

Két csavarral zárult a meztelen párkereső (18+)

Tévé2016.06.14, 12:14

Nem azt a nőt választotta Krisztián, akit a nézők befutónak gondoltak, és mégis együtt maradtak, jóllehet, a pornós múlt sötét árnyékot vetett a kapcsolatra.

Letablózott pucér emberek, és más nyelvi finomságok

Tévé2016.06.02, 12:32

Az Ádám keresi Évát ösztönös szereplői próbálják önmagukat adni, noha nyilván nehéz megfeledkezni a kameráról, amennyiben az ember tök meztelen, és a szuszogó, izzadó operatőr ott sündörög karnyújtásnyi távolságra. Ennek megfelelően a Viasat3 valóságshow-jában is mondtak zagyvaságokat a párkeresőben próbálkozók, alább egy kis csokor az elmúlt pár adás szövegeiből.

Húszéves, fekete csábító érkezik a meztelen párkeresőbe (18+)

Tévé2016.05.22, 14:05

Trixi is tesz egy próbát a pucér magyarok déltengeri szigetén. Egy taktikusnak mondott, irányító típusú, de fiatal lány kerül még képernyőre hétfő este az Ádám keresi Évát realityben, a Viasat3-on. A cikk harmadik oldalán szavazzon! 

Új meztelen szereplők érkeznek a szigetre

Tévé2016.05.06, 16:14

Egy labdarúgó, egy pornós és egy szakácsnő érkezik az Ádám keresi Évát következő adásába.

Különleges emberkísérlet indul ma a Viasaton

Tévé2016.04.26, 07:40

Különleges emberkísérlet indul ma: Magyarország első meztelen valóságshow-jában a párra vágyók teljesen pucéran találkoznak egymással. A szexuálpszichológus szerint ez egy igazi kendőzetlen élmény, ahol a push-up melltartók, fűzők és vállszélesítő ingek mit sem befolyásolnak. A játékosoknak pedig időnként óhatatlanul elkalandozik majd a tekintete. Arra, hogy ki miként reagál a különleges szituációra, nem lehet előre felkészülni.

Itt vannak a Viasat párkeresőjének meztelen szereplői

Tévé2016.04.22, 21:22

Április 25-én indul az Ádám keresi Évát a Viasat3-on, a párkereső műsorban meztelenül randiznak majd. Mutatjuk az első adás három szereplőjét.

Ezen a szigeten keresik párjukat a meztelen reality szereplői

Tévé2016.03.29, 10:37

Hamarosan indul az Ádám keresi Évát a Viasat3-on, a meztelen játékosok egy szigeten élnek majd. 

Nem lesz cenzúra a Viasat meztelen párkeresőjében

Tévé2016.03.23, 12:22

Társkeresés tabuk, álszemérmeskedés és előítéletek nélkül: április 25-én indul az Ádám keresi Évát a Viasat3-on.

Valamire készül a Viasat - a pucér valóságshow-k rövid története

Tévé2016.01.22, 21:18

A Viasat3 még decemberben hirdette meg új, saját gyártású párkereső műsorát, úgy tudjuk, már javában zajlik a casting. Elképzelhető, hogy a szereplőknek vetkőzniük kell, nem ez lenne az első valóságshow, ahol a meztelenség adja a műsor lényegét.

Húsz nő közül válogat az új Nagy Ő

Tévé2015.11.18, 12:38

Kijött egy plakát a párkereső realityhez. Az Egyesült Államokban már 19 évad lement, legutóbb egy Chris Soules nevű férfi nyert.

Búcsúzik a Vigyél el! első szériája

Life.hu2015.10.02, 15:22

Szombaton búcsúzik a Vigyél el! első szériája az RTL Klubon. Istenes Bence randishow-jában a múlt héten összejött álompárok cupido beach-i randijait is láthatjátok a szombati adásban. Képek először a Life.hu-n!

Szépségkirálynő öccse lehet a hét álompasija!

Life.hu2015.09.29, 16:19

Már hetek óta szexibbnél szexibb pasikkal és csajokkal tölthetjük szombat estéinket, hála a Vigyél el! című párkereső műsornak és Istenes Bencének, a szerelemdoktornak. Az e heti részben egy, az RTL korábbi műsorából megismert és megkedvelt híresség öccse lesz az egyik főszereplő.

Love is in the air! Így alakult a Vigyél el! párjainak randija

Life.hu2015.09.25, 10:44

A múlt heti Vigyél el!-ben három szingli pasi talált párra, három belevaló és szexi csaj személyében. Az RTL Klub szombat esti randishowjában Istenes Bence megmutatja, mi történt a három pár álomrandiján Cupido Beachen. A randik első fotóit itt Life.hu-n láthatjátok!

Roppant kínos pillanat közeleg az RTL Klub párkereső műsorában

Tévé2015.09.18, 10:59

A Vigyél el! -ben harminc nő dönt adásról adásra a szingli pasik sorsáról, gombnyomással kosarazzák ki azt, aki nem tetszik nekik. A műsor végén a srác dönti el, hogy a bent maradt lányok közül kit visz el az álomrandira – szombaton azonban valaki nagyot koppan.

Vigyél el! Brigi pasija helyett csajokkal bulizna

Life.hu2015.09.07, 18:34

Az RTL Klub szombaton debütált új randi-showjának pörgős szépsége bevallotta, miért jelentelezett a műsorba és milyen pasira vágyódik.

Istenes Bence készíthette el a hétvége legirigyeltebb szelfijét

Life.hu2015.09.05, 12:18

Az biztos, hogy az RTL Klub Vigyél el! randi-showjának házigazdája a legirigyeltebb pasi a hétvégén, hiszen kevesen büszkélkedhetnek olyan menő, csajos szelfivel, amilyet Istenes Bence magáénak tudhat.

Ezek a szingli csajok keresik az igazit

Tévé2015.09.04, 19:07

Szeptember 5-én startol Istenes Bence tévés párkeresője, a Vigyél el!, amelyben harminc nő dönt majd adásról adásra a szingli pasik sorsáról. Az RTL Klub képernyőjén bemutatkozó csajok közül most megmutatunk néhányat.

Bombázó énekesnő keresi párját Istenes Bence oldalán

Life.hu2015.09.02, 13:00

Az RTL Klub Vigyél el! című, szombat este induló párkereső műsorában egy profi énekesnő is feltűnik, aki bár négy éve szingli, nem búslakodik, sőt magányos óráiból ihletet merít dalaihoz.

A tévés társkereső show-k értelme és értelmetlensége

Tévé2015.08.28, 18:08

A Vigyél el! című társkereső ősszel érkezik az RTL Klubra, Istenes Bence vezeti majd. Az eredeti formátumot elnézve biztosan okoz kellemetlen perceket a műsor, de Hevesi Krisztina szerint általában pozitív üzeneteket közvetítenek ezek a szériák. Összeszedtük az elmúlt évek nagy magyar párkeresőit, a szexuálpszichológussal pedig többek közt arra kerestük a választ, hogy miért nem botránkozunk meg azon, hogy a képernyőn zajlik az életünk egyik legintimebb része, és mit tanulhatunk a félszegen ácsorgó szereplőktől.

Gombnyomással kosarazzák ki a szingli pasikat

Tévé2015.08.27, 08:28

Szeptember 5-én startol Istenes Bence párkereső műsora, a Vigyél el!, melyben harminc nő dönt majd adásról-adásra a szingli pasik sorsáról. Az RTL Klub új szombat esti randi show-ja Négyesi Péter kreatív főszerkesztő szerint színes, változatos és meglehetősen vicces, mert a szingli csajok remek karakterek, a szingli fiúk pedig nagyon sokfélék: kopasz, magas, tetovált, szemüveges és művészlélek pasik mind megfordulnak majd a stúdióban, a nők körében pedig garantáltan lesznek nagy sikongatások és csipkelődések.

Interneten párkeresőket zártak össze egy hétre

Tévé2014.09.02, 11:55

A pároknak hét napot kell együtt tölteniük úgy, hogy előtte még sosem találkoztak.

Négy nő keres párt mától a Viasaton

Tévé2013.09.17, 17:11

Kedd este 21.25-kor indul a Szerelem a láthatáron, a Viasat3 első őszi, saját gyártású műsora.  

Törölték a kormányzati párkereső Facebook-oldalát

Itthon2013.05.25, 12:37

Csütörtökön a spamekre hivatkozva még csak a kommentelési lehetőséget szüntették meg a szervezők a Szabad egy táncra? nevet viselő kormányzati párkereső-program Facebook-oldalán,  az egész oldalt is teljesen leállították. Alig két napig élt.

Házasodna a gazda: kinél maradt ott a nő?

Tévé2012.12.20, 15:28

A Házasodna a gazda produkció szerint nők ezrei kezdték el szerelmes leveikkel bombázni az RTL Klubon júniusban bemutatott nyolc férfit, de közülük csak a négy legnépszerűbbnek adott esélyt a romantikus-falusi párkereső. A nyüzsgő városhoz szokott nők sok vidám percet okoztak a pajták és termőföldek környékén, azonban véget ért, lement az utolsó adás - a kreatív főszerkesztővel elemeztük a látottakat.

Csúnyán pofára estek az RTL Klub gazdái

Tévé2012.12.13, 08:53

A Házasodna a gazda című párkeresőben talán lesz olyan, aki nem kudarcként gondol vissza a műsorra, de András gazdát három kiválasztottja közül egy azonmód elhagyta, egyet ő küldött haza, az pedig, akiben legjobban bízott, nagy csalódást okozott neki. Szilveszter sem járt jobban, az ő nyertes nője fél nap után unni kezdte a tanyát, a falusi levegőt, és az előzetes alapján a jövő heti adásban dobja is a derék pannon cowboyt.

Hazapenderítettek egy hiszékeny nőt az RTL-es párkeresőből

Tévé2012.11.29, 08:44

Dorina és a fiatalabb Melinda közül választott párt magának Bence gazda az RTL Klub falusi-romantikus, széna- és trágyaillatú párkeresőjében.

Hazaküldte az RTL-es gazda a szexmunkásnőt

Tévé2012.11.22, 11:20

A Házasodna a gazda című párkeresőből eddig három nő távozott, az első önként, kettőt pedig a férfiak küldtek haza. A november 21-i adásból épp Indirát, aki korábban állítólag leszbishow-kkal kereste kenyerét.

A legszebb lányt elküldték az RTL-es, gazdás párkeresőből

Tévé2012.11.15, 13:35

A Házasodna a gazda újabb adásából kiderült, hogy a nagyvárosi kisasszonykáknak fogalmuk nincs, hogy néz ki a vasvilla, hattyúnak nézik a libát - majd csomagolt és ment a csinos Karina.

Kiskosztümben a disznók között

Tévé2012.11.01, 15:09

A Házasodna a gazda egy romantikus, női nézőket megkönnyeztető párkereső akar lenni, de a tévéző a Benkő-, Alekosz- és Delhusa-féle párosodó realityk után bizalmatlanul ül le a készülék elé. Hogyan találja fel magát tizenkét városi asszony a pajta környékén, trágyaszagban?

Hatalmasat bukott a randizós tévéműsor

Tévé2012.08.01, 14:47

A Homeland-et is gyártó cég párkereső műsora két adás után megbukott az USA-ban, a nézőket egyáltalán nem érdekelte, hogyan randizik a három kiválasztott lány.

Alekoszt megrázta egykori udvarlója tragédiája, de nem megy be hozzá a kórházba

Archívum2012.07.30, 17:28

Alekosz később szívesen elbeszélgetne a néhány napja öngyilkosságot megkísérelt Anitával...

Kórházba vitték az ÖsszeEsküvők szereplőjét

Tévé2012.07.09, 10:27

Kisebb idegösszeroppanása volt a TV2 valóságshow-ja második helyezettjének, Nikónak, akit napokig ápoltak kórházban.

Velük indul az RTL Klub új párkeresője

Tévé2012.06.30, 14:08

Június 29-én indul a Házasodna a gazda az RTL Klubon, ekkor mutatják be a nyolc gazdát a tévézőknek. Az első adás után várja a csatorna a női jelentkezőket, a műsorfolyam pedig nyár végén indul, bemutatva a legérdekesebb szálakat. Galériánkban megnézheti az összes férjjelöltet, a műsorról pedig itt olvashat többet.

Vörös rózsa, szerelemmadár, hazugságvizsgáló - párválasztó műsorok a tévéből

Tévé2012.06.24, 20:47

Az RTL Klubon pénteken indul a Házasodna a gazda című párkereső show (most egy adás, utána a többi a nyár végétől), az RTL2 pedig a két éve felvett, eddig rejtegetett I love Gjoni című realityjét fogja sugározni. A tévés társkeresők tehát itthon is népszerűek, a boldogság narancssárga madara, egy szál vörös rózsa, anyósok és hazugságvizsgáló készülék is kapott már szerepet a párválasztásban.

Lilu disznókkal fotózkodott az RTL kedvéért

Tévé2012.05.03, 17:51

Ősszel indul Delhusa Gjon párkereső valóságshow-ja az RTL2-n, de az egy bizarr, humorosnak szánt reality lesz. Marad párkeresés az RTL Klubra is, a Házasodna a gazda című, ezúttal nem idétlennek, hanem romantikusnak tervezett műsort Lilu fogja vezetni, így a csatorna felkérésére eltöltött egy fél napot tanyán, hogy felkeltse parasztgazdák érdeklődését, és bemutassa a városi nőknek, hogy nőnek lehet maradni trágyaszagban, a traktor árnyékában, a disznóól mellett is.

Lilu a tanyán

Life.hu2012.05.03, 17:28

Ősszel kerül képernyőre az RTL Klub új reality-je, Házasodna a gazda címmel. A külföldön már sikeres műsorban igazi gazdák, vidéken élő, mezőgazdasági munkát végző férfiak találhatnak párra, kizárólag ízig-vérig városi nők személyében. Lilu, a show műsorvezetője a sajtótájékoztató helyszínén megmutatta, hogy mire is számíthatnak a nézők.

Gázsi nélkül maradt az ÖsszeEsküvők vagány párosa

Tévé2012.04.12, 06:42

A TV2 tavaly őszi valóságshow-jának második helyezett párosa nem profitált semmit a műsorból, a lány épp munkanélküli.

18 millióra büntette a médiahatóság a TV2-t az ÖsszeEsküvők miatt

Tévé2012.03.29, 19:56

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lezárta a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jával kapcsolatos eljárást. A csatornának összesen 18 millió forint bírságot kell fizetnie a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt.

Rengeteget ittak és káromkodtak az ÖsszeEsküvők

Tévé2012.03.19, 09:58

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) műsorelemzői a TV2 ÖsszeEsküvők című párkereső valóságshow-ját vizsgálták, és megállapították, hogy "sikertelenül elhalkított, obszcén káromkodások, erőszak, alkoholizálás és cigi volt a képernyőn minden mennyiségben." A kiskorúak számára kritikus tartalmak miatt már bírságolt a hatóság, de több vizsgálat még folyamatban van.

Házasodik az ÖsszeEsküvők nyertes párja

Tévé2012.02.09, 13:45

Február 10-én esküszik az Első Emelet énekese, Kiki lánya, Patkó Csenge és Baranyi Péter, a TV2 valóságshow-jának két nyertese. A fődíjat csak akkor kapják meg, ha papír is van.

A médiahatóság szerint nem úszta meg egymillióval az ÖsszeEsküvők

Tévé2012.01.27, 18:59

Miközben a Való Világ negyedik szériája közel 300 milliós, a TV2 párkereső valóságshow-ja csak egymilliós büntetést kapott a Nemzeti Média- és Hírközési Hatóságtól. Az NMHH szerint ennek egyik oka, hogy csak az első heteket nézték vissza, és a fokozatosság elve, illetve az új médiatörvényben leírtak szerint kellett eljárniuk.

Megdöbbent az RTL Klub a médiahatóság TV2-re vonatkozó döntésén

Tévé2012.01.26, 12:57

Erősen meglepődött az RTL Klub programigazgatója azon, hogy - miközben az előző Való Világ közel 300 milliós büntetést kapott - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "csak" egymillió forintra bírságolta a TV2-t a 2011 őszi ÖsszeEsküvők két adása miatt. Kolosi Péter szerint nem esett egyenlő elbírálás alá a két csatorna.

Még mindig nem vált el az ÖsszeEsküvők Másája

Tévé2012.01.11, 14:00

A TV2 valóságshow-jának egyik szereplője, Mása, papíron még mindig házas - holott az ÖsszeEsküvők-be csak szingliket vártak, így eleve nem is indulhatott volna.

Beperelte az RTL a TV2-n új műsorra készülő Alekoszt

Tévé2012.01.05, 19:46

Nem csak fenyegette az RTL Klub Alekoszt azzal, hogy hűtlensége miatt beperli, hanem már el is indította a pert. 2011 legismertebb valóságshow-szereplője azonban látszólag nem aggódik, bejár a TV2 székházába, és valami nagy dobásra készül. Többet erről nem akart mondani, mert a "magas színvonalú meglepéseket nagyon támogatja".

Férfi tévézőket vesztett a TV2 az ÖsszeEsküvők miatt

Tévé2011.12.23, 11:02

Simon Zsolt szerint a klasszikus valóságshow-k kiégtek, az ÖsszeEsküvők pedig "bizonyos célcsoportnak nem volt elég vonzó". A TV2 vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak nyilatkozott.

Alekosz és Mása elbukott, Csenge nyert az ÖsszeEsküvőkben

Tévé2011.12.17, 12:40

A Tv2 párkereső valóságshow-jából december 16-án először kiesett Mása és Alekosz, ők a szavazatok kevesebb mint 20 százalékát gereblyézték össze. Az ÖsszeEsküvők-et végül Csenge és Peti nyerte, az ő visszafogottabb, csendesebb lényük rokonszenvesebb volt a nézőknek, mint az excentrikus Niko vagy a konfliktusokat jobban bevállaló Ricsi.

Mónika különös finálét vizionál az ÖsszeEsküvőkben

Tévé2011.12.16, 13:57

December 16-án véget ér az ÖsszeEsküvők a Tv2-n, csak egy páros nyerhet, és csak abban az esetben kapják meg a fődíjat a felek, ha össze is házasodnak. Felhívtunk pár korábbi játékost, hogy megtudjuk, ki kinek drukkol.

Mása igent mondott Alekosznak az ÖsszeEsküvőkben

Tévé2011.12.14, 22:55

A Tv2 valóságshow-jának december 14-i adásából kiderült, miért maradt játékban Mása, mi tartotta benn a játékban úgy is, hogy reménytelennek látszott a fődíj.

Benkő szextanácsai elől menekültek a nézők

Tévé2011.12.13, 15:24

A Tv2 betette az RTL elhasznált realityvitézét, Benkő Dánielt az ÖsszeEsküvők-be, a reality pedig eddigi mélypontjára süllyedt, csak 13,3 százalékot ért el a kereskedelmi célcsoportban.

Két fölösleges nő mehet a Tv2 összecsapására

Tévé2011.12.06, 20:14

December 6-án kiderült, hogy Dóra megy az ÖsszeEsküvők pénteki show-jába. Ellenfele Mása lehet, akinek szintén nincs benn párja, így tökéletesen esélytelen a fődíjra, amit csak azok vihetnek el, akik összeházasodnak.

Követte párja az ÖsszeEsküvőkből kizárt Szilót

Tévé2011.12.04, 10:14

A szavazatok 72,4 százalékával Mása nyert december 2-án, a Tv2 valóságshow-jának újabb összecsapásán.

A Jóban Rosszbant is lehúzta az ordenáré Alekosz

Tévé2011.11.25, 13:04

A korábban jobb nézettséget szállító Tv2-es szappanopera számain is meglátszik, hogy az ÖsszeEsküvők finoman szólva sem sziporkázik műsorsávjában.  

Pofon miatt kizártak két lakót az ÖsszeEsküvőkből

Tévé2011.11.25, 20:17

Sziló és Erzsók pakolhat, ugyanis november 25-én a Tv2 kizárta őket a valóságshow-ból, mivel előbbi egy nappal korábban meglegyintette barátnőjét, Renikét.

ÖsszeEsküvők: Alekosz kimutatta a foga fehérjét, Marci Ricsivel méri össze az erejét

Life.hu2011.11.24, 10:02

A puszta véletlen hozta így, vagy lehet hinni az összeesküvés-elméleteknek Dóra beköltözésével kapcsolatban? Egy biztos, Alekosszal nem fognak egy párt alkotni, ahogy a görögre a többi lány sem kíváncsi. Marcit a menyasszonyjelöltek választották, Ricsire pedig a fiúk tették a legtöbb voksot, így Niko párja és Alekosz legjobb barátja mérik össze népszerűségüket a pénteki összecsapáson.

A bástya üti a parasztot a Tv2 valóságshow-jában

Tévé2011.11.24, 09:12

Az ÖsszeEsküvők pénteki adásában Ricsi lesz Marci ellenfele: a két régi rivális közül egy kiesik.

Két új nő is mehet az ÖsszeEsküvők közé

Tévé2011.11.22, 12:12

A Tv2 valóságshow-jába akár két új női szereplő is beköltözhet, amit a régi lakók nem néznének jó szemmel.

Az RTL-es kavarás sem segített a Tv2 összeesküvőin

Tévé2011.11.21, 13:16

November 18-án a rendszer meghibásodása miatt nem indult el az RTL Klub Híradó-ja, egy konzervanyagokból összerakott Fókusz ment a helyére. Az ÖsszeEsküvők így a később induló Híradó és az eleve tervezett Fókusz ellen ment, de így sem nyert a sávjában.

Részeg asszonyok, vizespólóverseny: vizsgálat indult a Tv2 valóságshow-ja miatt

Tévé2011.11.20, 17:18

A Tv2 valóságshow-ja vélhetően megsértette a médiatörvény gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit és a reklámszabályokat, vizsgálódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Könnyen nyert a csábító az ÖsszeEsküvőkben

Tévé2011.11.19, 13:48

Fölényes győzelemmel tért vissza Niko november 18-án az ÖsszeEsküvők rezidenciájára.

Késő este lesz az összecsapás, helyette filmet ad a Tv2

Tévé2011.11.18, 17:46

Belenyúlt a november 18-i műsorstruktúrába a Tv2: előbb egy filmet ad le, és csak utána lesz az ÖsszeEsküvők show-ja, nem lesz Aktív, sem Esküdj.

Előző
  • 1
  • 2
Következő