párkapcsolat

címke rss

A szexről beszélt a beköltözés előtt A Nagy Ő egyik bombázója

Archívum2023.10.06, 20:39

Őszinteség, kommunikáció és szex, ez számít Emőkének.

Összekevertem a fellángolást a szerelemmel

Archívum2023.10.05, 16:25

Többször előfordult már velem, hogy az első fellángolásra azt hittem, ez már az a mindent elsöprő szerelem. Hatalmas érzelmi lángcsóvák, pillangók repkedése, rózsaszín majd lila köd. Ez mind szép és jó, de a fellángolás bizony elég hamar elillanhat, úgy, ahogy jött - a maga mindent elsöprő erejével, és csakhamar köddé is válhat.

Aki pasira vágyik, nem érdemel férfit!

Archívum2023.10.05, 16:22

Amikor a sokadik kapcsolatomnak lett vége, mert túlzottan lovagias, kedves, udvarias voltam, akkor komolyan elgondolkodtam, hogy mi az oka ennek. Eleinte magamban kerestem a hibát, kutattam, mit rontottam el...

Meddig mennél el azért, hogy szeressenek?

Archívum2023.10.04, 15:39

Úgy hozta az élet, hogy egyetemi tanulmányaimat és első párkapcsolatomat egyszerre kezdtem el. Ez akkor sem volt annyira egyedi, és szerintem még ma is sokan járnak hasonló cipőben - fiúk is, lányok is.

Válj el az anyádtól, csak utána kérd meg a kezem!

Archívum2023.10.04, 15:30

Kevés az a nő, aki nem találkozott még „anyuci pici fiával". Igen, ők nagyon szerencsések, főként azokhoz képest, akik bizony bele is szerettek egy ilyen férfiba. Mikor értik meg, hogy nem lehet egyszerre két nővel kapcsolatban élni? Még akkor sem, ha az egyik, az anyjuk!

Új barátnője van a csalással vádolt Fekete Dávidnak - fotó

Archívum2023.10.04, 21:58

A héten folytatódott Fekete Dávid tárgyalása, az énekest 320 milliós összegű csalással vádolják. A férfi újra szerelmes, ezt a közösségi oldalán tudatta a követőivel. A barátnőjével közös képet osztott meg Instagram oldalán. 

Brad Pitt és Ines de Ramon szerelmesebbek, mint valaha — Már egy éve vannak együtt

Archívum2023.10.03, 14:04

Egy neve elhallgatását kérő informátor azt állítja, hogy Ines de Ramon és Brad Pitt kapcsolata erősebb, mint valaha.

Mutasd a pasid, megmondom ki vagy!

Archívum2023.10.02, 16:28

Ha párválasztásra kerül sor, a legtöbb nő pontosan le tudja írni, melyik férfitípust preferálja. Vannak, akiket a kisportolt testű pasik hoznak lázba, mások az elvont művészlelkekre gerjednek, de a legszerencsétlenebb helyzetben talán azok vannak, akik újra és újra rosszfiút választanak maguk mellé.

Nem akarok szeretőt tartani, de már nem bírom abbahagyni!

Archívum2023.10.02, 15:23

A kapcsolatotok kezd széthullani. A rózsaszín álomvilág elillanni látszik, a rutin már beférkőzött a kulcslyukon át. A tökéletesség piedesztálja kezd összeomlani, pedig eddig meg sem kérdőjelezted.

Ezért nem volt jó viszonyban Tápai Szabina és húga - videó

Archívum2023.10.02, 09:19

Tápai Szabina egykori kézilabdázó húga maga is sportoló, Tápai Andi jelenleg személyi edzőként dolgozik a saját szalonjában. A fiatal nő többek között arról beszélt, hogy élete szerelmét keresi, és azt is elárulta, hogy miért lett az elmúlt években sokkal jobb a kapcsolata testvérével, mint korábban. 

Parazitaként szívta ki belőlem az életet: szinte lehetetlen volt szabadulni a szorításából

Archívum2023.09.30, 12:01

Azonnal levett a lábamról a kisfiús mosolyával és a kis esetlenségével. Olyan ártatlannak tűnt, én pedig óvatlan lettem és naiv. Nem gondoltam, hogy egy parazitát engedek be az életembe, olyat, akinek a szorításából nagyon nehéz szabadulni.

Boldog vagyok, hogy már nem szeretlek többé…

Archívum2023.09.29, 14:37

Pár hónapja történt. Reggel belenéztem a tükörbe, és a ráncaim, az egyre fakóbb bőröm, a megereszkedett mellem látványa olyan szomorúságot injekciózott belém, mint valami méreg.

Csak akkor jöttem rá, ki is vagy valójában, miután összeköltöztünk

Archívum2023.09.29, 14:33

Kompromisszum, rugalmasság, türelem. Ezeket mind csak üres szavaknak gondoltam, és elhatároztam, hogy majd én megmutatom: lehet lazán is kezelni az együttélést.

Miért köteleződnek el nehezen a mai fiatalok?

Archívum2023.09.28, 14:19

Abban sokan egyetértenek, hogy manapság nehezebb párt találni, mint régen, ugyanakkor az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a mai harmincas és negyvenes korosztály egyre később és egyre nehezebben köteleződik el. A Life.hu arról beszélgetett K. Farkas Dóra pszichoterapeutával, aki az Almafa Pszichológiai Centrumban segíti klienseit, hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy egyes emberek nehezebben köteleződnek el, mint mások.

Szerethetnék egy belevaló férfit, de csak kínozni tudom!

Archívum2023.09.28, 08:11

Szeretnélek én, ha tudnálak. De nem tudlak. Mert túl sok a seb, túl sok a félsz, túl sok már bennem az elvárás. Annyi, hogy talán már senki nem fog megfelelni.

Tudom, hogy átversz, mégsem bírlak elhagyni!

Archívum2023.09.28, 08:10

Ugye ezt most nem mondod komolyan? - csattan fel Kriszta mérgében, mikor az újbóli kibékülés-szakítás duóról tudomást szerez. - Szerintem mindenek előtt tisztázzuk, hogy te nem szerelmes vagy, hanem hülye!

Sebek nélkül bántalmaztál, a lelkemet nyomorítottad meg!

Archívum2023.09.27, 14:57

Úgy kezdődött, hogy azt mondtad, szereted a fiatal, romlott lányokat, én meg úgy gondoltam, egyik sem vagyok. Aztán, mikor mégis összejöttünk, azt hittem, ez csak valami csoda lehet.

Újabb utazásra vitte gazdag barátja Berki Mazsit

Archívum2023.09.26, 16:04

Berki Mazsi titokzatos új párjáról már rengeteget lehetett hallani. Többek között azt is, hogy exe nem tudja elfelejteni, közösségi oldalán azt állította, továbbra is ő a férfi barátnője. Úgy tűnik, az illető nem járt sikerrel, Zoltán Berki Mazsival utazott Bécsbe. 

Többé már nem futok utánad - elengedtelek...

Archívum2023.09.25, 14:32

Szürke, borús, esős hétköznap. Hetek óta nem történt semmi. Peregnek a nappalok, az éjszakák nyugodtak. Nem is vágyom most másra. A velem együtt zötykölődő busz ablakán keresztül figyelem, ahogy az emberek esernyővel a kezükben próbálják átugrálni a méretes tócsákat.

A harmadik fél tényleg jobb, mint a párod vagy csak egy ócska pótlék?

Archívum2023.09.25, 12:56

Voltam már harmadik fél egy kapcsolatban. Még olyan is megesett, hogy pofátlanul én kavartam fel az állóvizet. De azért valljuk be: legtöbbször, ahova befér egy harmadik személy, ott már valami rohad.

Férfivélemény: Egy igazi nő nem kényszerből kezd kapcsolatba!

Archívum2023.09.25, 12:51

Valóban félünk mi, férfiak, a határozott és erős nőktől? Erre a kérdésre a válaszom egy határozott nem! Hogy miért nem? Mert egyszerűen nincs miért. Gondold csak végig: mit is takar az, hogy egy nő erős, határozott?

Dühös vagyok magamra, amiért kegyetlenül beléd szerettem...

Archívum2023.09.24, 13:29

Hazudhatnék magamnak, hogy jó párost alkotunk, és megpróbálhatnám elhitetni másokkal, hogy boldogok vagyunk - de ostobaság lenne... A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy egyszer el kell engedjelek, és most elérkezett ez a pillanat.

Megjelent négy teljesen meztelen nő a stúdióban - képek

Archívum2023.09.24, 21:51

Eleinte csak egy nő volt, majd jöttek a többiek. Mutatjuk a fotókat!

Azért szakítottál velem, mert utáltad, hogy okosabb vagyok nálad!

Archívum2023.09.23, 09:26

Utálok versenyezni. Mindig is rühelltem. Akár játékban, sportban, barátokkal vagy egy párkapcsolatban. Számomra mindig is érthetetlenek voltak azok a párok, akik versengtek egymással, és nem csapatként működtek együtt, kiegészítve egymást.

Heti szerelmi horoszkóp 2023. szeptember 23-29.: Egy ölelés csodát tehet

Archívum2023.09.23, 11:26

A következő napokban lehetnek félreértések, sőt sértődés a párkapcsolatokban és a párt keresők életében is. Ezt ugyanakkor a másikra való figyelemmel, szeretettel, sőt, csupán egy öleléssel is könnyedén elkerülhetitek.

Miért teszel úgy, mintha az exeid nem lettek volna fontosak?

Archívum2023.09.23, 12:11

Ugyan már, hogy lettem volna belé szerelmes?! Persze! Majd pont belé! Nem is voltam még szerelmes! Simán csak jól éreztem magam vele.

Szerelmet hazudsz, és rabolod az időmet!

Archívum2023.09.23, 09:22

Egész nap rád gondolok, hiányzol. Hiányzik a mosolyod, az illatod, az ölelésed, és ott akarok lenni, ahol te vagy. Utálom ezt az érzést. A fejemben mindenféle gondolatok kavarognak, miközben a könnyeimet nyelem.

Nyilvánosan megkértem a pasim kezét!

Archívum2023.09.23, 09:22

24 éves vagyok, egy hét múlva lesz az esküvőm. Ebben persze semmi különleges nincs - maximum annyi, hogy nem a vőlegényem kérte meg a kezemet, hanem én az övét.

Hányszor lehet egy szerelem az első?

Archívum2023.09.20, 13:35

Ahogy kinyitom a postaládát, egy képeslap esik a földre. Mintha lassított felvételt látnék. Úgy libbent ide-oda, mintha a gravitáció törvényei csak ímmel-ámmal vonatkoznának rá. Megbabonázva nézem a kövek közé esett lapot...

Opitz Barbi a barátja nélkül jelent meg egy páros programon

Archívum2023.09.20, 20:27

Elképzelhető, hogy Opitz Barbi és Serleg Albert megint szakítottak, az énekesnő ugyanis egyedül ment moziba.

A TV2 sztárja szerint végtelenül kellemetlen, ha egy párkapcsolatban a nő többet keres

Archívum2023.09.20, 10:46

Dulin Metta kizártnak tartja, hogy összejöjjön egy nála kevésbé jómódú férfival - erről a Kőgazdag fiatalokban mesélt.

Megkaptam a tökéletes nőt, de ennek ára volt...

Archívum2023.09.19, 12:26

Ahányan vagyunk, annyiféle módon reagálunk arra, ha elhagy bennünket egy olyan ember, aki a szakítás pillanatáig kitöltötte az életünket. Sokan éjt nappallá téve siratják az elveszett jövőképet, és akár súlyos depresszióba is zuhanhatnak.

Nem kell mindig őszintének lenni a párkapcsolatban, van, hogy az elhallgatás a célravezetőbb

Archívum2023.09.19, 14:25

Azt mondják, az őszinteség a legjobb politika, ha párkapcsolatokról van szó, hiszen a bizalom kialakításának alapja az egyenes beszéd. Ám előfordul, hogy a helyzet úgy hozza, hogy nem mondhatod meg a tutit anélkül, hogy meg ne sértenéd, bántanád a másikat. Ilyenkor érdemes mérlegelni: mi a célravezetőbb, beszélni vagy hallgatni? Ehhez persze azt is tudni kell, mi a cél...

Túl dögös vagy, a csajom nem öltözhet így!

Archívum2023.09.18, 15:20

Ez csinos, jó lenne a céges bulira - gondolata a lány a ruha láttán, amit rögtön húsz másik követett arról, miért nem veheti fel mégsem. A barátja sokszor hangot adott nemtetszésének, ha dekoltált blúzban vagy miniben indult munkába.

Ne figyelj másra, csak a józan eszed suttogására...

Archívum2023.09.17, 09:50

Anna 14 éve nem alszik jól. Koraszülött lánya beteges csecsemő volt, alig maradt életben. Most már nyolcadikos, undok kamasz, van még két testvére.

Nyolcvanéves férfival is lefeküdne a Kőgazdag fiatalok sztárja

Archívum2023.09.17, 18:52

Meglepő kijelentést tett a Kőgazdag fiatalok egyik címszereplője, Tuvic Aleksandra arról, hogy milyen párra vágyik.

Akárhová mennek, megbámulják őket: 20 centivel magasabb szerelménél a 192 centi magas nő

Archívum2023.09.17, 11:01

A 29 éves nő és 30 éves szerelme szeretnék megcáfolni a férfiak és a nők magasságával kapcsolatos „elavult" nézeteket.

Tanuld meg jól szeretni - hát köszi...

Archívum2023.09.16, 08:02

Párkapcsolatban élni nehéz. És ezt még akkor is ki merem jelenteni, ha most mindenki, aki évek óta szingli, elátkoz. Tudom, hogy neked sem könnyű, mert jártam a cipődben. Ellenben most tedd meg azt a szívességet magadnak, hogy ezt a cikket nem olvasod el! Köszi.

Rossz helyen kerestem a szerelmet!

Archívum2023.09.16, 08:01

Jóleső fáradtságot éreztem, mikor a lift előtt álltam, várva, hogy kitáruljon az ajtaja, beléphessek, és a páromhoz siethessek.

Heti szerelmi horoszkóp 2023. szeptember 16-22.: Újabb szakítópróba elé néznek a párok

Archívum2023.09.16, 11:52

Mintha ismét tesztelnék az égiek a párkapcsolatokat. Nem lesz könnyű a hetet átvészelni konfliktusok, viták nélkül. De természetesen nem is lehetetlen. Szeretettel, empátiával minden nehézségen könnyedén átléphettek.

A folyamatos féltékenykedéssel megmérgezed a párkapcsolatodat

Archívum2023.09.15, 11:11

Mit gondolsz, mi lesz jobb akkor, ha átkutatod a szerelmed telefonját? Vagy, ha eltiltod ellenkező nemű barátaitól, és minden nap kötelező jelleggel be kell számolnia arról, hol volt és kikkel beszélgetett?

Miért nem hiszel már a szerelemben?

Archívum2023.09.14, 12:53

Néha az a benyomásom, mintha a magányos, szerelemből kiábrándult emberek korát élnénk. Folyton ilyesmiket hallok/olvasok: "Én már nem hiszek a szerelemben.", "Úgysem találok magamnak senkit."

Énidőfüggő vagyok, hogy találok így párt?

Archívum2023.09.13, 12:30

Bizonyára sokak számára ismerős az énidő fogalma. Ha mégsem: ez az az időszak, mely során az ember megpróbál kizárólag saját magára koncentrálni, feltöltődni, pihenni, hogy aztán újult erővel folytathassa tovább az életét.

Titkolózik Tolvai Reni és Kállay-Saunders András

Archívum2023.09.13, 08:06

A pletykák szerint külön él, de mégis egy párt alkot Tolvai Reni és Kállay-Saunders András - írta a Ripost.

Kiderült, van-e esélye Tóth Gabinak a szexi énekesnél

Archívum2023.09.12, 18:32

A Sztárban sztár leszek! jóképű énekese, Szologhjan Edgar elárulta, hogy van-e barátnője.

Ismert színésszel csalta meg a párját Nyertes Zsuzsa

Archívum2023.09.12, 15:32

Nyertes Zsuzsa egy friss interjúban elismerte, hogy megcsalta egyszer a párját – ráadásul egy kollégájával.

Ezek után már azt sem hiszem el, amit kérdezel

Archívum2023.09.10, 14:30

Sajnos sokan tudják, milyen egy notórius hazudozóval élni. Akár vérrokoni kötelék fűzi az embert az illetőhöz, akár párkapcsolatot folytat vele, biztos, hogy hosszú érzelmi hullámvasútra számíthat, ha tartósan mellette marad.

Napi horoszkóp 2023. szeptember 10.: a Bika lazítson, a Skorpió kapcsolódjon ki

Archívum2023.09.09, 15:24

Az Oroszlán elégedett nap elé néz, a Szűz élje meg az érzéseit.

Aki párkapcsolatban él, az már csak többes számban tud beszélni?

Archívum2023.09.08, 13:10

Régebben is feltűnt, hogy azok az ismerőseim, akik házasok vagy egy ideje párkapcsolatban élnek, már szinte csak többes számban fejezik ki magukat: „mi ide megyünk", „mi ezt láttuk", „mi ezt szeretnénk" stb. Ezzel nincs is semmi gond, de az kicsit fura, hogy nekik magától értetődik az, hogy mindenki más is párban éli az életét.

Leonardo DiCaprio egy klubban csókolózott, hiába bámulták több százan - videó

Archívum2023.09.08, 14:18

Leonardo DiCapriót egy modellel látták egy ibizai klubban, volt mit videózni a jelenlévőknek.