párkapcsolat

címke rss

A lelkizés fontos, de mennyire célszerű ezzel indítani egy ismerkedést?

She2023.03.19, 16:44

Az egyik barátnőm nemrég összejött egy sráccal, és azt mondta, hogy most más taktikát fog alkalmazni: semmi lelkizés, inkább arra fog törekedni, hogy minél több közös programot csináljanak együtt. Az eddigi ismerkedéseit ugyanis mindig ott szúrta el, hogy túl hamar kiteregette a kártyáit.

Tíz év telt el, de a szégyenem azóta is múlhatatlan

She2023.03.18, 13:59

Még gyerekek voltunk, bár ez sem mentség arra, ami akkor történt. Visszavonhatatlanul megbántottam azt a lány, aki akár az igazi is lehetett volna. Késő már...

Elnézem a férjemnek, hogy megcsal, mert szükségem van a pénzére

She2023.03.18, 13:56

Unottan néztem ki az ablakon, már megint egy partin voltunk, amelyet Gábor egyik ismerőse tartott csupa magas beosztású, befolyásos embernek. Ez már a harmadik buli a héten, és már kezdek belefáradni a sok mosolygásba és bájolgásba, de Gábornak ez fontos, úgyhogy eljátszom a boldog feleség szerepét. Abban a pár percben azonban, amikor nem figyel senki, leolvad az arcomról a mosoly.

Összetörtél, és talán már sosem fogok bízni senkiben

She2023.03.17, 14:47

Néhány éve már, hogy együtt voltunk, de a szerelmünk emléke úgy él bennem, mintha csak tegnap kezdődött volna. Bizonyára furcsán hangzik egy 20 éves férfitól, de én komolyan azt hittem, hogy ő lesz az igazi. Tiszta lelkű, őszinte nőként ismertem meg, mégis úgy faképnél hagyott, hogy talán már sosem fogok bízni senkiben.

5 dolog, amit meg kellene kérdezned a másiktól egy kapcsolat legelején, de nem teszed

She2023.03.17, 14:47

Amikor elkezdesz találkozgatni valakivel és még tetszik is az illető, akkor nagy eséllyel nem mersz neki feltenni bevállalós kérdéseket. Valójában nem is akarod tudni a választ, mert félsz, hogy akkor hamar kiderül, hogy mégsem ő az igazi. Pedig ha ezeket a kérdéseket már az elején feltennéd, sok csalódástól megkímélhetnéd magad.

Hogy találjak párt 40 felett, ha a pasiknak fiatalabb nők kellenek?

She2023.03.17, 14:48

„Milyen korosztályban keresel párt?" - „Úgy 25 és 35 között" – válaszolta a férfi, aki már veszedelmesen közeleg az 50 felé, ha tetszik neki, ha nem. „A saját korosztályod szóba sem jöhet?" - „Áh az nem igazán, ott már több a gond."

A harminc feletti nők már vagy elkeltek, vagy nem véletlenül vannak egyedül

She2023.03.17, 14:45

Tóth Dávid, az egykori Nagy Ő ismét szingli, ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „a harmincon túli nők már elkeltek, foglaltak, vagy nem véletlenül vannak egyedül". Mindig fáj, ha hasonló mondatot olvasok, egyrészt mert harminc feletti szingli nő vagyok, másrészt pedig ez azt sugallja, hogy ha harminc felett nem találtad meg a párodat, akkor bizony valami baj van veled.

Évekig kerülgettük egymást a férjemmel, mielőtt végleg egymásra találtunk

She2023.03.16, 14:57

Hiszem, hogy a sors, az Univerzum, - mindenki annak hívja, aminek tetszik -, sokkal bölcsebb nálunk. Hiszem, hogy van egy olyan rendező elv, egy terv, ami olyan precízen van összerakva, akár egy puzzle. Ahhoz, hogy meglássuk a teljes képet, néha elég egy pillanat, de akad, hogy évekbe telik. Van, hogy rengeteg mindent meg kell élni előtte, tapasztalni kell, hogy megélhessük a maga teljességében, amit nekünk tartogat. Ilyen történet a házasságom is

Se múltunk, se jövőnk, mégsem bírjuk egymás nélkül

She2023.03.16, 14:59

Én hívlak, te felveszed. Te írsz, én válaszolok. Ennyi elég hozzá, és megint kezdődik. Nem, nem kezdődik... Folytatódik.

Kizárt, hogy valaha a gyerekem közelébe engedjem ezt a fruskát!

She2023.03.16, 14:57

– Minden rendben? – kérdezi Bia, amikor belépek a szobába. – Persze! Kristóf éppen reggelizett. Imád anyámmal lenni – mosolygok rá. – Csak nekem hiányzik nagyon – sóhajtok.

Szeretőnek lenni egy vesztes pozíció, amiben csak sérülni lehet

She2023.03.16, 14:57

Én sosem voltam szeretőtípus, ugyanakkor több barátnőm is van, aki belebonyolódott már olyan kapcsolatba, ahol ő volt a harmadik. Talán mondanom sem kell, egyik sem volt egy sikertörténet, és bár mindegyik kapcsolat különbözőképpen alakult, egy közös volt bennünk: a barátnőim minden egyes esetben sérültek a történetben.

Férfivélemény: Az ellentétek vonzzák egymást, de jó ez bárkinek is?

She2023.03.16, 14:56

Mind ismerjük a mondást, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. Bár az állítás remek alapot biztosít a romantikus történeteknek, a valóságban megvannak a maga hátrányai is, ha olyannal kezdünk, aki a miénktől teljesen eltérő világban él.

Csuti mindent elmondott az új kapcsolatáról

Tévé2023.03.16, 11:12

Csuti a jelenlegi párkapcsolatáról mesélt, azt is elárulta, hogy miként tudta meghódítani a több mint tíz évvel fiatalabb Biankát.

Suzy elárulta, milyen férfira vágyik

Tévé2023.03.16, 09:16

Suzy már négy éve nincs együtt Jollyval, de azóta sincs más férfi az életében – többek között erről is beszélt egy friss interjúban.

Így jelez a tested, ha nem a megfelelő pasival vagy együtt

Life.hu2023.03.15, 19:49

A pszichoszomatikus tünetek, betegségek a szervezet tartós stresszes állapota esetén jelentkeznek. Még akkor is képesek figyelmeztetni, hogy valami nagyon nincs rendben az életedben, ha te még önmagadnak sem akarod bevallani, hogy tévúton jársz.

A szerelem akkor robban be az életedbe, amikor nem számítasz rá

She2023.03.15, 17:41

Vannak olyan találkozások az életben, amikor biztos vagy benne, hogy ez teljesen sorsszerű és titeket egymásnak teremtett az élet. Nekem ilyen volt a mi találkozásunk, melyből lehet, hogy nem lett happy end, de nem felejtem el soha

Ghosting: Mit magyarázzak azon, ha nem kellesz?!

She2023.03.15, 17:44

Azt mondják, szemétség szó nélkül eltűnni a másik életéből. Illetlenség, bántó és bunkó dolog. Én más véleményen vagyok - szerintem adott alkalmakkor igenis belefér. Nemcsak akkor, ha én lépek le, hanem akkor is, ha engem hagynak ott.

Ha egy pasi nem akar romantikázni, tuti, hogy nem szerelmes

She2023.03.15, 17:40

A romantikáról sokan hajlamosak azt gondolni, hogy a férfiak számára egy szükséges rossz a kapcsolatban, mely csak az időt, a pénzt és az energiát viszi el, továbbá csupán arra jó, hogy lerövidítse az ágyig vezető utat.

Ha egy nőt „szépre szeret" egy férfi, az úgy fog ragyogni, ahogy még soha

She2023.03.15, 17:36

A mai világban szinte már úgy tűnik, hogy nekünk nőknek nincs is szükségünk férfiakra, hisz tulajdonképpen mindent meg tudunk egyedül is oldani. Talán ennek is köszönhető, hogy rengeteg a sikeres, ugyanakkor magányos nő, akik bár hangoztatják, hogy jól elvannak egyedül, a szívük mélyén nagyon szeretnének már végre valakihez tartozni. 

Egy negyvenes nőnek már csak a selejtes pasik jutnak?

She2023.03.14, 17:07

Amikor hosszú évekkel ezelőtt férjhez mentem, azt hittem örökké fog tartani. Lesz egy biztos pont az életemben, valaki, aki mellett megöregedhetek. Szültem két gyereket, és úgy tűnt, az életem maga a paradicsom: szép család, fényes karrier, kiegyensúlyozott mindennapok. Aztán jött egy húsz évvel fiatalabb kiscsaj, és sikeresen felrúgta a tökéletes életemet.

Tíz év együttlét után még mindig szerelmes vagyok a férjembe

She2023.03.14, 17:08

A minap, egy csajos beszélgetés alkalmával előkerült a szerelem témaköre. Ki, mikor, mennyire? Hogyan változott meg a kezdeti lángolás? Miért? Én meg ültem és gondolkodtam, majd arra jutottam, tíz év távlatából is szerelmes vagyok a férjembe.

Barátnőjéről beszélt a börtönbe készülő Lagzi Lajcsi

Tévé2023.03.14, 18:35

Lagzi Lajcsi a magánéletéről beszélt egy friss interjúban, elárulta azt is, hogy van-e most barátnője.

Nem te hiányzol, csak a megszokott életünk.

She2023.03.13, 17:19

Egyesek szerint úgy szaladgáltam akkoriban, mint a mérgezett egér. Pedig csak kiszabadultam - szingli lettem. Soha nem voltam még egyedül, vagy legalábbis nem sokáig.

Minek nevezzelek? - A legbizarrabb becenevek egy párkapcsolatban

She2023.03.13, 17:18

Egy kapcsolatban elengedhetetlen, hogy egy idő után beceneveket kezdjünk adni a szerelmünknek. Lehet, hogy azt valaki aranyosnak és kedvesnek találja, de a nők nagy részének erről más a véleménye, leginkább égnek áll a szőr a hátukon.

3 férfitípus, akiktől sikítva menekülj!

She2023.03.13, 17:19

Van három férfitípus, akiktől menekülj! Ha új kapcsolatba kezdesz, próbálj meg olvasni a jelekből, hogy - amennyire lehetséges - még időben kiszúrd őket! Ha tudod, melyik típusba tartoznak, az szinte már annyi, mintha látnád a jövőt.

Tényleg az apánkat keressük egy férfiban?

She2023.03.13, 17:15

Külsőre dús arcszőrzet, barna haj és szem, erős, férfias vonalak. Belsőre sok-sok humor, laza stílus, hatalmas lexikális tudás és mérhetetlen belső nyugalom. Ez jellemzi az én édesapámat és teljesen véletlenül a férjemet is. Furcsa egybeesés lehet ez vagy teljesen tudatos párválasztás?

Interneten keres szexpartnert a Trónok harca színésznője

Tévé2023.03.13, 12:51

Internetes társkeresőn tűnt fel a Trónok harcából ismert Maisie Williams.

Tipikus nőcsábász szépfiú voltál, én pedig képtelen voltam neked ellenállni

She2023.03.12, 19:26

Egy társkereső applikáción ismertelek meg, sokáig csak nagyon általános üzeneteket váltottunk és nekem eszembe se jutott, hogy ebből akár szerelem is lehet. A képeidről sem tudtam igazából eldönteni, hogy tetszel-e nekem vagy sem, de valami már akkor is vonzott benned.

Így tartsd ébren egy párkapcsolatban a tüzet!

She2023.03.12, 19:27

Aki volt már valaha szerelmes, az tudja: ilyenkor minden percben a másikkal akarsz lenni. Olyannyira, hogy amíg tombolnak az érzések, nem is vágysz személyes szabadságra, de még különálló elfoglaltságra sem - mert csak a párodat látod magad előtt.

Nem is tudtam, hogy együtt vagyunk" - a legkínosabb szakítós indokok

She2023.03.12, 19:26

A párkapcsolataink nem mindig alakulnak úgy, ahogyan azt eleinte elképzeltük. A boldog befejezés helyett sokszor csak összetört szívek és kínos élmények maradnak.

Újra együtt Csuti és Szorcsik Viki

Tévé2023.03.12, 14:14

Nem volt túl hosszú életű Szabó András "Csuti" és Szorcsik Viki kapcsolata, amit sokáig titkoltak a nyilvánosság előtt. A dolgot bonyolította, hogy akkoriban az üzletembernek volt barátnője, de a Farm VIP mindent megváltoztatott. Azóta Szorcsik kitálalt a kapcsolatról, úgy gondolta, hogy nagyon más személyiségek, nem működne a dolog, most mégis nyilvánosan együtt mutatkoztak.

A legtöbb ember észre sem veszi, hogy bántalmazó kapcsolatban él

She2023.03.11, 14:58

Sokan nem értik, hogy egy nő, vagy akár egy férfi miért marad benne egy bántalmazó kapcsolatban. Nyilván kívülről nincsen annál világosabb, hogy ahol nem bánnak veled méltó módon, onnan menni kell, de amikor az ember benne van egy ilyen helyzetben, akkor ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Pornósztár panaszkodott a felszínes férfiakra: "Csak a testem kell nekik!"

Life.hu2023.03.11, 14:56

Egy ausztrál OnlyFans-pornósztár nyilvánosan kritizálta azokat a férfiakat, akik a múltja miatt nem hajlandóak komolyan randizni vele. 

Ő Balázs Andi párja, aki mindenben támasza a színésznőnek - Fotó

Life.hu2023.03.11, 14:26

Balázs Andi idilli kapcsolatban él kedvesével, Gáborral, ám az ő életükben is voltak hullámvölgyek, mélypontok, melyekből sikerült kimászni.

Kiderült, miért nem találja az igaz szerelmet Árpa Attila

Life.hu2023.03.11, 14:24

Árpa Attila hosszú ideje keresi a szerelmet, legutóbb a TV2 A Nagy Ő című műsorában tett próbát, ám végül nem járt sikerrel. A színész szerint az lehet a baj, hogy túl válogatós.

Mit tegyek? Szeretlek, de már nem kívánlak

She2023.03.10, 16:18

Szerda van. Ma két hete, hogy nem bújt ágyba a párjával. Ma már biztosan meg fogja jegyezni, hogy mennyi idő eltelt az utolsó együttlét óta. Beleborzong, ha arra gondol, hogy hozzá ér és puszilgatja... Hónapok óta azt érzi, hogy nem kívánja a férfi

Egy kapcsolatromboló "vírus", az elhidegülés

She2023.03.10, 16:17

Hogy mit jelent pontosan az elhidegülés? Elég nehéz megfogalmazni, pedig még a hivatalos válóokok közt is szerepel. Olyan, mint egy alattomos, láthatatlan vírus. Nem történik semmi "nagy" dolog - mégis nyomot hagy maga után...

A következő pasimat mindig az alapján választottam, hogy mi hiányzott az előzőből

She2023.03.10, 16:14

Sok embertől hallom, hogy ami hiányzott az előző párkapcsolatából, az megvan a következőben, ami leginkább abból adódik, hogy azt a hiányzó valamit keressük a legújabb partnerünkben. Ez azonban általában egy ördögi kör, mert mindig lesz valami, ami hiányzik.

Hogyan mondjam el neked, hogy nem látom benned a férfit?

She2023.03.09, 19:02

- Na, jól telt a hétvége? Hogy sikerült a várva várt randi? - hangzik a szokásos hétfő reggeli érdeklődő kérdés Csabától.

Összeköltözne 18 éves barátnőjével a TV2 sztárja

Tévé2023.03.10, 08:55

Fél éve vannak együtt, de már összeköltözne barátnőjével a Sztárban sztár leszek! énekese, Szirtes Dávid.

Nem valódi szakítás, de nem is jelentéktelen semmiség – A mikro-szakításoknak is súlya van

She2023.03.09, 19:00

Ha te is aktívan randizol vagy tetted ezt egy időben, akkor jó eséllyel túl vagy már egy-két, esetleg több tucat úgynevezett „mikro-szakításon". De mégis mit jelent ez és milyen súlya van az ilyen eseményeknek?

Valaki épp azt fogja imádni benned, ami mást halálra idegesített

She2023.03.09, 18:59

A csapból is az folyik, hogy légy önmagad, szeresd a hibáidat, hisz senki sem tökéletes, neked sem kell annak lenned. Ez mind szép és jó, de akkor miért van az, hogy mégis ki vagyunk arra hegyezve, hogy mi nem tetszik a másikban, ahelyett, hogy a jó tulajdonságait emelnénk ki?

Nem akarok összeköltözni, nekem így tökéletes a kapcsolatunk

She2023.03.08, 17:00

Mindig is szerettem a párkapcsolatoknak azt a szakaszát, amikor már kimondhatjuk, hogy együtt vagyunk, de még nem költöztünk össze és olvadtunk bele teljesen a szürke hétköznapokba. Talán ez a legizgalmasabb része az egésznek. Nem maradhatnánk ebben?

Vissza az exhez: Amikor felmelegítjük azt a bizonyos káposztát...

She2023.03.08, 16:59

Sok párkapcsolat ér véget azért, mert a felek elhidegülnek. Kialszik a tűz, megszűnik a szenvedély, és végül arra a döntésre jutnak, hogy külön folytatják az életüket. Aztán később meggondolják magukat

Különös üzenetet küldött nőnapra Zámbó Krisztián

Tévé2023.03.08, 20:59

Zámbó Krisztián nincs a legjobb passzban a szakítása után, nőnapra is keserédes üzenetet küldött a nőknek.

35 évvel fiatalabb bokszolóval jött össze Madonna

Tévé2023.03.08, 16:50

A 64 éves Madonna új párja egy 29 éves bokszoló, Josh Popper.

A szerelmed nem boldoggá, hanem magányossá tesz.

She2023.03.07, 17:31

Vasárnap délután van. A sokadik ugyanolyan vasárnap. Gyengéden simogatja a tavaszi napsugár az arcom, miközben a parkban egy padon ülve nézem a tavon úszó kacsákat. Nyugalom és béke van körülöttem. Olyan nyugalom, amire mindenki vágyik - de engem most inkább fojtogat.

Nehéz örülni a másik boldogságának, amikor te épp rossz passzban vagy

She2023.03.07, 17:28

Az egyik legjobb barátnőm pár hónapja találkozott egy sráccal, azonnal egymásba szerettek és pár napja közölte a jó hírt: eljegyezték egymást. Természetesen örültem neki, ugyanakkor rögtön belém hasított a fájdalom, hogy bezzeg nekem évek óta még egy párkapcsolat sem jön össze és mi lesz, ha életem végéig egyedül maradok, míg mások körülöttem szerelmesek lesznek és családot alapítanak.

Ez a csodaszép hölgy Brendan Fraser új barátnője - Fotók

Life.hu2023.03.07, 14:45

A hosszú hiátus után újra berobbant színész legújabb filmjéről, A bálnáról ódákat zengenek a kritikusok, jelenleg többszörös Oscar-jelöltként vár a jól megérdemelt aranyszobrocskákra. A közönséget azonban nemcsak Fraser szakmai teljesítménye, hanem újdonsült párkapcsolata is lázban tartja.