párizsi terrortámadás

címke rss
V4NA: Megtízszereződött az európai terrorcselekmények áldozatainak száma

V4NA: Megtízszereződött az európai terrorcselekmények áldozatainak száma

Több mint tízszer annyian haltak meg terrorcselekmény következtében 2015-ben Európában, mint az azt megelőző három évben összesen. A migránshullám kirobbanásának évében 150 embert öltek meg migráns hátterű, iszlamista terroristák, majd 2017 óta ismét csökkenni kezdett a terrorcselekmények, és így az áldozatok száma is. 

Újabb migránst vettek őrizetbe a párizsi terrortámadás miatt

Nagyvilág2019.01.10, 10:05

A belga szövetségi ügyészség megerősítette, hogy egy újabb migráns hátterű embert tartóztattak le a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben Belgiumban, aki a gyanú szerint fegyverekkel, köztük Kalasnyikov gépkarabélyokkal látta el a hét helyszínen, 130 ember halálát okozó támadásokat végrehajtó dzsihadistákat.

Három éve került sor az Iszlám Állam által végrehajtott párizsi terrortámadásra

Nagyvilág2018.11.13, 16:20

2015. november 13-án az Iszlám Állam több migráns hátterű katonája végrehajtotta Franciaország történetének a legnagyobb szabású terrortámadását. A hét öngyilkos merénylővel együtt összesen 137 ember halt meg, és 413-an sebesültek meg. Franciaországban a terrorfenyegetettség továbbra is fokozott. Mint utólag kiderült, Salah Abdeslam, a merénylet első számú kitervelője több alkalommal is járt hazánkban, annak érdekében, hogy társakat toborozzon az akkor még itt lévő migránsok közül.

Terrorizmus finanszírozásáért áll bíróság elé egy dzsihadista anyja Belgiumban

Nagyvilág2018.08.31, 11:31

Terrorszervezetben való részvétel és terrorizmus finanszírozásának vádjával bíróság elé állítják Sammy Djedou egykori dzsihadista édesanyját Belgiumban, a vádlott akár tíz év börtönbüntetést is kaphat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap.

Ez a férfi készíthette a párizsi terroristák bombáját

Nagyvilág2018.06.11, 17:51

A svéd állampolgárságú Osama Krayemet, a 2015-ös párizsi terrortámadás egyik fő gyanúsítottját 2016 áprilisában fogták el, azóta egy belgiumi börtönben raboskodott. Most Belgium átadta Franciaországnak. A terrorista tagadja, hogy bármilyen szerepe lett volna a bombák készítésében.

Macron testőre és egy terroristákat bújtató bűnöző együtt FIFA-ztak

Nagyvilág2018.06.10, 15:15

A 20minutes online francia lap számolt be arról, hogy egy Twitterre feltöltött videó tanúsága szerint, Makao, Emmanuel Macron, francia elnök testőre és Jawad Bendaoud egy francia bűnöző, aki a gyanú szerint a 2015. november 13-i terrortámadások utolsó terroristáit bújtatta lakásán, jó barátságban vannak, hiszen együtt videojátékoztak nem is olyan régen.

Ő Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások kitervelője - ma 20 évre ítélték

Nagyvilág2018.04.23, 15:24

Salah Abdeslamot, a hírhedt 2015. november 13-i párizsi terrortámadás kitervelőjét és egyik elkövetőjét ma Brüsszelben 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt azért, mert 2016. március 18-án, mikor megpróbálták elfogni őt, akkor tüzet nyitott, és megsebesített négy rendőrt. A párizsi terrorcselekmény miatt még nem állították bíróság elé, ez várhatóan a közeljövőben fog megtörténni.

Köze volt a párizsi terrortámadáshoz a Lengyelországban 2016-ban elfogott marokkói férfinak

Nagyvilág2018.03.07, 17:26

A lengyel Országos Ügyészség (PK) szerint kapcsolatban állt az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel a délnyugat-lengyelországi Rybnikben 2016-ban őrizetbe vett Murád T. marokkói állampolgár, és köze volt a 2015-ös párizsi terrortámadásokhoz is.

Halálos fenyegetéseket kap a párizsi tömeggyilkos terrorista ügyvédje

Nagyvilág2018.02.11, 15:09

Körülbelül negyven halálos fenyegetést kapott Sven Mary, Salah Abdeslam ügyvédje, aki a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőperében képviseli a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfit - jelentette a belga sajtó vasárnap.

Franciaország egyik legszigorúbb börtönében őrzik Salah Abdeslamot

Nagyvilág2018.02.06, 20:17

Ahogy az Origo már megírta, megkezdődött a 2015. november 13-án végrehajtott párizsi terrortámadás feltételezett főszervezőjének a brüsszeli tárgyalása. Salah Abdeslam Franciaország legjobban őrzött terroristája.

Megkezdődött a 2015-ös párizsi terrortámadások főszervezőjének a tárgyalása

Nagyvilág2018.02.05, 15:22

Megkezdődött a marokkói származású Salah Abdeslam tárgyalása Belgiumban, a 2015. november 13-ai párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét hajnalban szállították át franciaországi börtönéből Brüsszelbe, ahol gyilkossági kísérlet miatt kell bíróság elé állnia.

Megmutatjuk Hamou Bachirt, ő akarta meggyilkolni a francia katonákat

Nagyvilág2017.08.10, 13:19

Édouard Philippe francia kormányfő bejelentette, hogy azt a férfit fogták el Párizstól északra az autópályán, aki szándékosan katonák közé hajtott a fővárosban szerdán. Délután a nevét is közölték, Hamou Bachirnek hívják és 37 éves. Szerda reggel francia katonák közé hajtott egy ismeretlen Párizs egyik leggazdagabb elővárosában. A támadás reggel nyolc órakor történt, hat katona megsérült, közülük négyen súlyosan - tudatta a párizsi rendőrség. Terrortámadásra utal, hogy a terrorellenes katonai alakulat katonáit gázolták el. Fél 12-kor bejelentették, hogy a rendőrség antiterrorista csoportja nyomoz, vagyis terrortámadásnak nyilvánítottták ...

Vádat emeltek a párizsi robbantások egyik irányítója ellen

Nagyvilág2017.06.03, 08:52

Vádat emeltek a 2015 novemberében elkövetett párizsi terrortámadások egyik feltételezett irányítója, Yassine Atar ellen - közölte a belga főügyészség pénteken.

Nemzeti gyászszertartáson búcsúztatták a Párizsban lelőtt rendőrt

Nagyvilág2017.04.25, 16:39

Francois Hollande francia államfő nemzeti gyászszertartáson búcsúzott kedden Párizsban attól a rendőrtől, aki a múlt héten a Champs-Elysées sugárúton végrehajtott merényletben vesztette az életet. Búcsúbeszédében a leköszönő köztársasági elnök azt kérte utódjelöltjeitől, hogy minden szükséges eszközt adjanak meg a jövőben a rendőri erőknek a franciák biztonságának szavatolására.

Újabb két embert vettek őrizetbe a tavalyi párizsi támadásokkal kapcsolatban

Nagyvilág2017.01.11, 22:53

Egy házkutatás során újabb két embert vettek őrizetbe a belga hatóságok a tavalyi párizsi merényletekkel kapcsolatban. A gyanúsítottak üzeneteket közvetíthettek a dzsihádisták között.

Sorra ölik meg az európai terrortámadások felelőseit

Nagyvilág2016.12.14, 10:01

Amerikai légitámadásban halt meg nemrég a szíriai Rakkában az Iszlám Állam egyik parancsnoka, a francia–tunéziai Boubaker el-Hakim. Ő volt az egyik legmagasabb rangú európai a szervezetben, több terrortámadás szervezésében is részt vett. Egy francia elemző a világ egyik legveszélyesebb terroristájának nevezte. Nem sokkal később újabb három dzsihádista halt meg egy légicsapásban: ketten közülük részt vettek a párizsi terrortámadás tervezésében, a harmadik pedig belgiumi merényletet szervezett.

Jeff Koons a párizsi terrortámadásoknak emléket állító szobrot készít

Kultúra2016.11.22, 15:53

A tavaly novemberi párizsi terrortámadások áldozatanak emléket állító szobrot készít a városnak Jeff Koons.

Ők irányították az egész európai merényletsorozatot

Nagyvilág2016.11.14, 13:19

Az európai terrortámadásoknak fontos szerepük van az Iszlám Állam stratégiájában. Ezek irányításáért a terrorszervezet titkosszolgálata felel, amelynek vezetésében nagyon fontos az európai dzsihádisták szerepe. Az egész szervezetet irányító Abu Mohammad al-Adnanit, aki az Iszlám Állam propagandafőnöke is volt, nemrég megölték, az utána következő két legfontosabb embert pedig az elmúlt hetekben sikerült azonosítani. Ők lehettek a párizsi és később a brüsszeli terrortámadás valódi főszervezői és irányítói.

Kiterjedt hálózat állt a párizsi terroristák mögött

Nagyvilág2016.11.14, 13:18

Telefonon irányították a terrortámadás éjszakáján a párizsi merénylőket. Az egyik irányító a sejt valódi európai parancsnoka lehetett, a másik pedig a bombagyáros – aki később a brüsszeli terrortámadásban is részt vett. A szerteágazó hálózatnak többtucatnyi tagja lehetett.

Terroristát fogni nem egyszerű feladat

Techbázis2016.11.13, 16:53

Hálátlan feladat a nemzetbiztonsági szervek munkája: az átlagpolgár mindig csak azt látja, ha elrontottak valamit. Pedig még a legprofibb, mesterséges intelligenciával támogatott szoftverekkel se lehet mindent megelőzni.

Itt lettek bűnözők, majd terroristák a gyerekkori barátokból

Nagyvilág2016.11.13, 13:25

Belgium régóta az európai dzsihádisták központjának számít, már a 90-es évek közepén koordináltak innen franciaországi merényleteket. A Párizsban támadó tíz terrorista felét itt szervezték be, de a sejt jóval nagyobb volt ennél. A toborzók főleg bűnözőket radikalizáltak, majd küldtek Szíriába harcolni, ahonnan sokan azért tértek vissza Európába, hogy terrortámadásokat kövessenek el.

Ha nem a késeink, akkor a Kalasnyikovjaink - ők voltak a párizsi merénylők

Nagyvilág2016.11.13, 10:30

2015. november 13-án este tíz ember indult el három kocsival Párizsban. Az egyik kocsi a Stade de France-hoz ment, a másik belvárosi kávézókhoz, a harmadik a Bataclan klubhoz. A tíz terrorista aznap este 130 embert ölt meg. Az egy évvel ezelőtti párizsi terrortámadás évfordulójára készült cikksorozatunk második részében őket mutatjuk be. Azóta az is kiderült, hogy eredetileg többen lettek volna, csak volt, aki nem ért időben Franciaországba.

Egyperces csenddel kezdte koncertjét Sting a Bataclanban

Unikornis2016.11.13, 09:28

Egyperces csendet kért a szombat esti, Bataclanban adott koncertje kezdetén Sting, így emlékezett a tavaly november 13-i párizsi merényletek áldozataira. A bataclani terrortámadásban 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket.

Egy éve volt a párizsi terrortámadás - így történt

Nagyvilág2016.11.13, 06:56

Ma egy éve, 2015. november 13-án az Iszlám Állam terroristái több, összehangolt támadásban összesen 130 embert öltek meg Párizsban. A terrortámadás évfordulójára készült cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogyan zajlottak le a merényletek.

Magyarországon keresztül jutott Európába a párizsi merényletek kitervelője

Archívum2016.11.12, 18:45

Holnap lesz a párizsi merényletek évfordulója, ezért a francia Le Monde egy grafikán mutatja be, milyen útvonalon érkeztek a merényletekben résztvevő terroristák Európába.

Migránsokat toborzott merénylőnek Budapesten a párizsi terrorista

Itthon2016.09.27, 14:59

A migránsáradatot kihasználva jutottak Magyarországra a párizsi mészárlásokat végrehajtó terroristák. A balkáni útvonalon érkeztek, majd Ausztria felé mentek tovább. A támadások egyik főszervezője, az azóta elfogott Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon, mielőtt Párizsban mészároltak. 

Miért megint Franciaország?

Nagyvilág2016.07.15, 14:43

Az észak-afrikai bevándorlók helyzete és társadalmi elszigeteltsége is szerepet játszhat a Franciaországban történt terrorakciókban. Ezekben – a nizzaival együtt – több mint 200 ember halt meg tavaly január óta. 

Két holland férfitől szerezhettek lőszert a párizsi merénylők

Nagyvilág2016.07.08, 20:55

Hollandiában őrizetbe vettek két férfit, azzal gyanúsítják őket, hogy tőlük szerezték a lőszert a párizsi és brüsszeli terrortámadások elkövetői. A két férfi ujjlenyomatai voltak egy lőszerrel teli táskán, amit egy olyan személy lakásán találtak, akinek köze lehetett a támadásokhoz.

Átalakítják a francia titkosszolgálatokat a terrortámadások miatt

Nagyvilág2016.07.05, 10:06

A francia parlament bizottsága a francia titkosszolgálatok teljes átalakítását javasolja. A különböző szerveket egyetlen szervezetbe olvaszthatják. 

Diákokkal füvezett a párizsi merénylő

Nagyvilág2016.06.16, 13:20

A tavalyi novemberi párizsi terrortámadásokat végrehajtó dzsihádista kommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam csütörtöki sajtóbeszámolók szerint egy párizsi elővárosban gimnazistákkal töltötte a merényleteket követő éjszaka egy részét, és kábítószert is fogyasztott velük. A fiatalok szimpatikusnak és nyugodtnak írták le a férfit.

Meghosszabbították a rendkívüli állapotot a franciák

Nagyvilág2016.05.19, 15:15

Harmadszor is meghosszabbította a francia parlament a párizsi támadások után bevezetett rendkívüli állapotot. A cél, hogy a nyári foci Eb, és a Tour de France alatt is érvényben maradhassanak a fokozott biztonsági intézkedések. A jobboldal kevesli a hosszabbítást, a baloldal szerint banalizálják a rendkívüli állapotot.

Elfogták a párizsi támadások utolsó gyanúsítottját

Nagyvilág2016.04.09, 07:41

Elfogták Belgiumban a párizsi terrortámadások egyik gyanúsítottját. Mohamed Abrinit együtt látták a támadások előtt Salah Abdeslammal, és együtt béreltek lakást Párizs közelében. Csütörtökön elkapták azt a férfit is, aki a brüsszeli támadásoknál használt bőröndöket vásárolta.

Megfestették a párizsi terrortámadást

Kultúra2016.04.06, 11:14

Közös képet festett Marie-Claude Eisenbeth-Combeau francia és Albert László somogyi képzőművész a tavalyi párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére, az alkotást Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át kedden Eric Fourniernak, Franciaország budapesti nagykövetének a somogyi megyeszékhelyen.

A befektetőket nem riasztották el a párizsi terrortámadások

Gazdaság2016.03.22, 09:20

A turisták közül sokan lemondták az utazást a párizsi terrortámadások után, ami nemcsak Franciaországban, de egész Európában éreztette a hatását. A kínai befektetők aktivitása azonban nem csökkent: Franciaország továbbra is Kína egyik legfontosabb európai gazdasági partnere, a befektetések volumenében csak Olaszország előzi meg.

Azonosították Abdeslam Magyarországon átutazó cinkosát

Nagyvilág2016.03.21, 19:08

Azonosítottak egy fiatalembert, aki tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését - közölte nyilatkozatában a belga főügyészség hétfőn.

Abdeslam perelne egy francia ügyészt

Nagyvilág2016.03.20, 22:54

Pert kíván indítani hétfőn egy párizsi ügyész ellen a 130 halálos áldozatot követelő, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelésével és összehangolásával vádolt Salah Abdeslam. Azt mondja, hogy François Molins "megsértette a nyomozás titkosságát".

Abdeslam újabb terrortámadásra készült

Nagyvilág2016.03.20, 19:46

Új terrortámadásra is készen állt Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások fő gyanúsítottja. A rendőrségi vallomásából idézett az ügyész.

Hónapokon belül átadhatják a franciáknak Abdeslamot

Nagyvilág2016.03.19, 19:47

Letartóztatásától számítva legkésőbb kilencven napon belül kiadhatják Salah Abdeslamot Franciaországnak. A tavaly novemberi párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottja ugyan elutasította a kiadatását, ez azonban a francia igazságügy minisztérium szerint ez nem akadályozhatja a folyamatot. A belga vádakért is francia bíróság előtt felelhet.

A párizsi támadók adatlapja is előkerült

Nagyvilág2016.03.11, 21:53

A párizsi merényletek három elkövetőjének adatlapját is megtalálták az Iszlám Államtól kiszivárgott dokumentumok között. A három francia állampolgár 2013 decemberében lépett be a dzsihádisták területére, ekkor töltöttek ki egy 23 kérdésből álló kérdőívet.

A párizsi terror megdobta a foci-Eb költségeit

Sport2016.03.02, 19:07

A tavaly novemberi, párizsi terrortámadás miatt a nyári, franciaországi Európa-bajnokság szervezői növelték a biztonsági kiadásokat. Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szerdán elmondta, hogy az eredeti tervekhez képest 15 százalékkal növelik a biztonsági költségvetést, így az akár a 34 millió eurót is elérheti.

A párizsi terror túlélőit támogatja a Metallica

Kultúra2016.02.25, 18:29

Az amerikai metálbanda három albumot ad ki a közeljövőben, az egyik a Bataclanban rögzített koncertjük hanganyaga. Címe: Szabadság, egyenlőség, testvériség, Metallica.

Mindenkinek adna fegyvert az Eagles of Death Metal énekese

Nagyvilág2016.02.16, 10:52

A fegyvertartás mellett érvelt az Eagles of Death Metal énekese. A zenekar koncertje alatt támadtak november 13-án a terroristák a párizsi Bataclanra, ahol 89 embert mészároltak le.

Videón üzentek a párizsi terroristák

Nagyvilág2016.01.25, 08:11

Embereket fejeznek le, egy másikat pedig pisztollyal végeznek ki a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet videóján a párizsi merényletek elkövetői közül kilencen. A gyilkosságokat még Szíriában követték el, a tavaly november 13-i párizsi terrortámadás előtt.

Elfogtak egy párizsi támadásokkal gyanúsított belgát Marokkóban

Nagyvilág2016.01.18, 18:55

A párizsi terrortámadással kapcsolatba hozható embert fogtak el Marokkóban - jelentették be az ország hatóságai. Azt mondják, "közvetlenül kapcsolódik" a támadásokhoz.

Megtalálták a párizsi merénylők bombagyárát

Nagyvilág2016.01.13, 11:33

Azonosították a belga rendőrök azokat a lakásokat, melyeket a november 13-i párizsi támadások elkövetői béreltek a merényletek előtt. Az egyikben bombagyár is működött.

Videóra vették a párizsi merénylőt

Nagyvilág2016.01.12, 09:28

A párizsi terrortámadásokért felelős Salah Abdeslam után már hónapok óta tart a hajtóvadászat. November 14-én egy francia benzinkút biztonsági kamerái rögzítették a férfit – olvasható a BBC oldalán.

Az Iszlám Állam kereszt viselését javasolja terroristáinak

Nagyvilág2016.01.12, 10:04

Arcszesz használatát és kereszt viselését írja elő legújabb propagandaanyagaiban az Iszlám Állam. Szíriában, az általuk uralt területeken halál jár az ilyesmiért. Nem is a helyben lakóknak javasolja ezt a terrorszervezet, hanem az Európában támadásra készülőknek. 

Brüsszelben készült a párizsi terroristák robbanóöve

Nagyvilág2016.01.08, 12:21

Rendőrségi források szerint a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében, egy bérelt lakásban készítették el a november 13-i párizsi merényletek elkövetői által viselt robbanóöveket.

Terrorgyanúval tartóztattak le embereket Brüszelben

Nagyvilág2015.12.31, 13:32

Hat embert vettek őrizetbe Belgiumban, mert a rendőrök gyanúja szerint terrortámadásra készültek. Elfogtak egy férfit is, akinek a gyanú szerint köze van a novemberi párizsi terrortámadáshoz.

A terroristafeleségek is örülnek ha nincs rezsi

Nagyvilág2015.12.28, 15:07

Az egyik párizsi merénylő felesége levelet írt ismerősének Irakból. Arról számolt be, hogy a terroristák között "mesés életet él", rezsit sem kell fizetnie. Bátorította is férjét a terrortámadásra. Egy másik merénylő anyja viszont annak örül, hogy fia nem ölt meg másokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő