Párbeszéd

címke rss

Ellenzéki roncsderbi: most kezdik csak igazán gyilkolni egymást

Itthon2019.06.26, 15:44

Széles körben elterjedt, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nem hajlandó beállni Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje mögé, ha ő nyerné meg az előválasztást. Ugyanakkor az utóbbi időben fordítva is érkeztek erről hírek: a zuglói polgármesternek annyira megromlott a viszonya a bukott tévéssel, Kálmán Olgával, hogy nem tudna vele együttműködni a roncsderbi befejezése után. Az ügyben kérdésekkel fordultunk az érintett pártok sajtóosztályaihoz, azonban egyelőre sokatmondóan hallgatnak. Robbanásközeli állapotban a balliberális ellenzék, a bizonyítékok szerint mindenki a másik átverésére játtszik. ...

Egyre abszurdabb a budapesti ellenzéki marakodás

Itthon2019.06.19, 12:27

Ahogy közeledünk az előválasztás érdemi részéhez, egyre inkább elszabadulnak az indulatok az ellenzéki oldalon. Elvileg a válogató azért van, hogy egységet teremtsen a balliberális pártok között, csakhogy mára odajutott a dolog, hogy a széthúzás szinonimájává vált. Jelenleg közleményben, televízióstúdióban és napilapokban is egymást szidják a balliberális politikusok, egyre inkább elmérgesedik a Demokratikus Koalíció és az MSZP-Párbeszéd viszonya, folytatódik az ellenzéki roncsderbi. Következzen az elmúlt egy nap veszekedési mérlege!

Karácsony Gergely már a programismertetőjén is Kálmán Olgát és a Momentumot szidja

Itthon2019.06.17, 16:59

Új szintre érkezett az ellenzéki roncsderbi: Karácsony Gergely Budapest-programjának hétfői ismertetőjén is újdonsült ellenfeleit, Kálmán Olga bukott tévést és a Momentum nevű viccpártot szidta. „Az Olgáról nem sugárzik, hogy nagyon fel lenne készülve” – mondta „félve” a városvezető, miután kifejtette, hogy csupán öt tagja van a Momentumnak a XIV. kerületben. Ahogy megírtuk, ez visszafelé is igaz: egy szimpla közvélemény-kutatói mérés miatt kezdte el hitelteleníteni Karácsonyt a DK vezérkarának egy része. Közel tíz nap van hátra az előválasztásból, felmerül a kérdés: mi jöhet még ezek után? 

Az EP-ből kiesett Jávor Benedek megint nekirontott a szocialistáknak

Itthon2019.05.27, 14:29

„Nem volt jó ötlet az MSZP-vel összefogni” – így értékelt az Európai Parlamentből kieső Jávor Benedek, miután kiderült, az általa képviselt MSZP-Párbeszéd csupán a szavazatok 6,66 százalékát szerezte meg az EP-választáson. A bukott politikus hétfő délelőtt folytatta az MSZP elleni hadjáratát, közösségi oldalán arról írt, brutális vereséget szenvedett az a stratégia, azok a döntések, amelyeket pártja korábban elfogadott. Azon túlmenően, hogy a szocialista párt atomjaira hullhat, nagyon úgy néz ki, hogy eddigi szövetségesük is faképnél hagyhatja őket. 

Nem hajlandóak elítélni az ellenzéki pártok az Orbán Viktor halálát kívánó Soros-aktivistát

Itthon2019.05.15, 14:15

A V4NA nemzetközi hírügynökség tette közzé, hogy Kovács M. Mária, a Soros-egyetem történészprofesszora a magyar miniszterelnök washingtoni látogatása kapcsán olyan bejegyzést tett közzé a Facebookon, melyben Orbán Viktor miniszterelnök halálát kívánta. Kovács M. Máriáról azóta kiderült, hogy „civilben” ellenzéki aktivistaként tevékenykedik, magyarán egy Soros-katonáról van szó. Lapunk a botrányról megkérdezte a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártokat a Soros-egyetem tanárának a közösségi oldalán megjelent gyalázkodó bejegyzéséről.

Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki polgármester-keresgélés körül

Itthon2019.05.08, 19:43

Minden jel szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi, ellenzéki blokk továbbra is kihagyja a budapesti polgármesterjelöltekről való egyeztetésekből Puzsér Róbertet, az LMP-t és a Jobbikot. Újbudán kedden jelentették be, hogy a DK-s László Imre személyében megvan a közös jelölt. Mint utólag kiderült, csak az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum állt be a politikus mögé. A fővárosi LMP-s politikusok felháborodottan reagáltak a történtekre, a Momentum a zöldeket és a Jobbikot hibáztatja, hogy így alakultak a dolgok. 

Példátlanul mentegeti Bangónét és saját magát Karácsony Gergely - videó

Itthon2019.05.02, 10:56

Rettenetesen zavaros magyarázkodásba kezdett Karácsony Gergely zuglói polgármester, amikor arról kérdeztük az MSZP-Párbeszéd majálisán: mit szól ahhoz, hogy Bangóné Borbély Ildikó lepatkányozta  a Fidesz szavazóit. Válaszát úgy kezdte, hogy ez meg sem történt, majd úgy folytatta, hogy Bangóné bocsánatot kért (ezek szerint azért, ami Karácsony szerint meg sem történt), végül kiderült, mi is a célja az összefüggéstelen magyarázkodásnak. Karácsony Gergely ugyanis rákanyarodott saját vállalhatatlan nyilatkozatának (amikor Gyöngyösi Márton antiszemita jobbikos politikus zsidólistázását mentegette) relativizálására. Hallgassák meg, mit moondott ...

Szégyellik a Gyurcsány-pártban, hogy baloldaliak - hangfelvétel

Itthon2019.04.15, 13:01

Teljes fejetlenség uralkodik a pécsi DK-ban, amelynek a vezetői szerint még a saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson – többek között ez hallható a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen, amely a Demokratikus Koalíció év eleji, helyi taggyűlésén készült. Az is kiderült továbbá, hogy a Gyurcsány-párt pécsi csoportja nem tartja fontosnak, hogy az LMP benne legyen az ellenzéki összefogásban.

Gyurcsányné az LMP-re és a Momentumra fogta a közös lista kudarcát

Itthon2019.04.11, 12:09

Egy, a Magyar Nemzet birtokába jutott felvétel nyilvánosságra kerülése óta egymásra mutogatnak a balliberális pártok. Gyurcsányné, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listavezetője visszatámadt: szerinte nem férje miatt, hanem az LMP-n és a Momentumon múlott, hogy nem közös listával vágnak neki a májusi EP-választásnak. 

„Attól, hogy az LMP-ben is vannak szarha*ziak..."

Itthon2019.04.06, 17:17

Hatalmas balhé alakult ki az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum mai bejelentéséből, miszerint – a Jobbik és az LMP megkérdezése nélkül – megállapodtak a budapesti polgármesterjelöltjeik személyében. Sorra nyilvánulnak meg a csalódott politikusok, újságírók és közéleti szereplők. Ezekből válogattunk.

A magyargyűlölő Judith Sargentinivel akarják rávenni Karácsony Gergelyék az MSZP-t, hogy engedelmeskedjenek nekik

Itthon2019.04.02, 13:11

Karácsony Gergely pártja egy sajátos videót tett közzé Facebook-oldalán, amelyen több, jelenlegi EP-képviselő arról beszél, hogy a következő ciklusban is szükség lenne az MSZP-Párbeszéd listán negyedik helyre szorult Jávor Benedekre. Lényegét tekintve Karácsony Gergely pártja - a maguk óvatoskodó módján - fenyegetik a szocialistákat. Listás szavazás lévén ugyanis nyilvánvalóan a szocialistáknak szólt az üzenet, azaz tovább folytatódik a harc a felek között. A reklámvideón feltűnik a magyar embereket büntetni akaró Judith Sargentini, Soros György egyik legmegbízhatóbb embere. Azaz: Soros embere kampányol Soros másik emberének (Jávor ...

Karácsony Gergelyék egy sajtótájékoztatón zsarolták meg saját szövetségesüket, az MSZP-t

Itthon2019.03.25, 20:21

Az MSZP-nek sem érdeke, hogy ne tartsa be a megállapodást – így üzent kora délutáni sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a Párbeszéd jelenlegi parlamenti képviselője, aki Tóth Bertalan MSZP-elnök visszalépését várja a két párt közös EP-listájának éléről. Az SZDSZ fénykorára emlékeztető jelenetsor oda vezethető vissza, hogy a nullaszázalékos, liberális, Karácsony Gergely-féle párt politikusát mindössze az európai lista negyedik helyére rakták a szocialisták. 

Gyurcsányék és a Párbeszéd is védi a Jobbikot a legújabb zsidógyalázó felvétel után

Itthon2019.03.25, 19:03

„Saul-fordulás”, „zsidóügyi szakértő”, „egymást ajnározó zsidók” – ezek a gondolatok hangzottak el a Jobbik egyik frakcióülésén, ami a jelek szerint a legkevésbé sem izgatja a balliberális pártokat. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Sneiderék jó úton indultak el, a Párbeszéd pedig úgy látja, hogy erős változáson mentek át az elmúlt években. A balliberális oldal sablonszövegekkel mentegeti az antiszemita alakulatot, és ezzel egyre inkább belesüpped az antiszemitizmus mocsarába.

Egy DK-s politikus szerint az MSZP-től idegen bármiféle nagyvonalúság

Itthon2019.03.25, 15:00

Szemlátomást idegen a szocialistáktól bármiféle nagyvonalúság - ezekkel a szavakkal kommentálta Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi alelnöke az MSZP választmányának szombati döntését, miszerint a Párbeszéddel közös EP-listán csak a negyedik helyet kapta meg Jávor Benedek. A szövetségesek közötti háború kiterjedt a komplett balliberális oldalra. 

Háború alakult ki az MSZP és a Párbeszéd között Jávor negyedik helye miatt

Itthon2019.03.25, 13:33

Szombaton beszámoltunk róla, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, egyben Soros György embere csupán a negyedik helyet kapta meg az MSZP-P közös EP-listáján, amivel biztos, hogy nem jut ki Brüsszelbe. Lehetetlen, hogy a negyedik bejutást érő hely lesz a listán, sőt, a harmadik helyezett EP-képviselősége sem valószínű a kutatások szerint. Bár a két párt szövetsége során eddig mindig a szocialistákkal mosták fel a padlót, ezúttal fordult a kocka, és Karácsony Gergelyt alázták meg. Nem csoda, hogy a Párbeszéd soraiból megérkeztek az első negatív hangok, rámutatva arra, hogy sokan elégedetlenek a tehetetlen pártvezetéssel. Érdek-eellenérdek: ...

Óriási pofont kapott Karácsony Gergely és a Párbeszéd: nem lesznek ott az EP-ben

Itthon2019.03.23, 16:49

A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti választási listáját. A Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek, csak a negyedik helyen szerepel – jelentették be a pártok vezetői szombaton. Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely és a Párbeszéd óriási pofont kapott, Soros embere, Jávor Benedek nem fog bejutni az EP-be.

Mélyülő válság: idő előtt bukhat az MSZP elnöke

Itthon2019.02.21, 11:38

Az őszi önkormányzati választás után tisztújító kongresszust tart az MSZP, így rossz szereplés esetén Tóth Bertalan félidőben távozhat a párt éléről – értesült a Magyar Nemzet. A pártban két EP-képviselővel, valamint meggyőző számú polgármesterrel lennének elégedettek a pártban, a legfrissebb felmérések szerint azonban ennek nincs túl sok realitása. Az MSZP elnökének papíron 2020 júniusáig tart a mandátuma, idő előtt leválthatják.

Karácsony Gergelynek és ellenzéki társainak még a legegyszerűbb szavak leírása is gondot okoz

Itthon2019.02.20, 17:13

Ismét nevetségessé vált az MSZP-Párbeszéd örökös önjelölt politikusa, a rendkívül gyenge és alkalmatlan Karácsony Gergely. Ezúttal egy egészen nevetséges helyesírási hibát sikerült összehoznia egy kormányszidalmazó Facebook-posztban. Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az Origo megkeresésére a helytelenül író ellenzéki politikusokról elmondta, ha egy politikus nem tud egy adott szót vagy szóösszetételt helyesen leírni, azzal azt bizonyítja, hogy alkalmatlan komoly tisztséget viselni. Ismert, mostanában több ilyen esetre is sor került, Karácsony előtt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa vétett súlyos hibát (Bangóné Boorbély ...

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a Momentum és a Párbeszéd ellen

Itthon2019.02.16, 15:54

Költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás a Momentum és a Párbeszéd Magyarországgal szemben – írja a Magyar Nemzet. A lap beszámol arról, hogy a Legfőbb Ügyészség az adóhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg a nyomozás lefolytatásával.

Az ellenzék hallgat az antiszemita Jobbikkal való együttműködést bíráló Lauder-nyilatkozatról

Itthon2019.02.13, 11:56

Hétfőn rég nem látott kritikát kapott a komplett magyar ellenzék Ronald S. Laudertől, a Zsidó Világkongresszus elnökétől, aki óva intette őket attól, hogy a Jobbikkal szövetkezzenek. Mivel az elmúlt napokban az ellenzéki politikusok látványosan kerülték, hogy a kritikus nyilatkozattal kapcsolatban meg kelljen nyilvánulni, ezért az Origo levélben kereste meg az ellenzéki pártokat. A Liberálisok kivételével egyikük sem válaszolt, ismét lapítanak, mint nyuszi a fűben. 

Továbbra is szabotálja a vizsgálatot a Párbeszéd és a Momentum

Itthon2019.02.08, 11:26

Az Állami Számvevőszék azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, amennyiben megfelelő módon igazolják a gazdálkodásuk törvényes kereteit. Alapvető állampolgári érdek, hogy a pártok elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől, illetve a támogatóiktól származó pénzekkel. A két párt az elmúlt három hétben nem küldte meg az ÁSZ részére az ezt igazoló dokumentumokat.

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Itthon2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

Összeomlott a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.05, 13:58

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Itthon2019.01.31, 16:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását. A Jobbik például 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Egyelőre az ÁSZ csak a Kétfarkú Kutya Párt költségvetési támogatásának a felfüggesztését kezdeményezte.

Négy és fél év fegyházra ítélte a bíróság Karácsony Gergely volt emberét

Itthon2019.01.30, 13:48

Többrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt első fokon négy és fél év fegyházra ítélte Karácsony Gergely és a zuglói szocialisták egykori támogatóját, a Gotti művésznevű gengszterrappert a Pécsi Járásbíróság – tudta meg a Pesti Srácok. A Párbeszéd társelnökének ismerőse társaival szerb és ukrán állampolgároknak állítottak ki hamis útleveleket.

Kínos mellébeszélés: így hebegtek a balliberális politikusok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.29, 17:47

Huszonnégy órával a Jobbik legújabb rasszista botrányának kipattanása után a balliberális politikusok megint közösen álltak ki az antiszemita és cigánygyűlölő pártelnök embereivel a nyilvánosság elé, mintha mi sem történt volna. Már nem tabu: az örökösen a magyarországi antiszemitizmus és rasszizmus térnyerésével foglalkozó balliberális pártokat valójában nem érdekli a dolog, és gőzerővel folytatják a Jobbik mosdatását. A kérdésekre egyenválaszt adtak, amely röviden összefoglalva így szól: Sneider szavai vállalhatatlanok, de továbbra is össze akarnak fogni. Magyarul: Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják.

ÁSZ: Törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása

Itthon2019.01.29, 12:56

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása, a két párt betartotta a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát. Az ÁSZ néhány napja közleményében felhívta rá a figyelmet, hogy a két kis balliberális kamupárt, a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának ideiglenes jellegű felfüggesztését kezdeményezi a szabálytalanságok miatt. 

Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

Itthon2019.01.28, 13:42

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Hallgatnak a balliberális pártok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.22, 21:32

Annak ellenére óriási port kavart Sneider Tamás feleségének karlendítős botránya, hogy az antiszemitizmusra mindig érzékeny ellenzéki politikusok nem kapkodtak mikrofon után, hogy elmondják véleményüket a példátlan esetről. Éppen ezért levélben kerestük fel az összes baloldali-liberális ellenzéki pártot, hiszen mégiscsak egy potenciális szövetségesükről, a Jobbikról van szó. A Liberálisok kivételével egyikük sem tartotta fontosnak, hogy reagáljon az ügyben, Fodor Gáborék is csak azért, hogy elmondják, ettől még maradhat a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-lista.

Aki Soros-Alinsky módszerrel akarja megdönteni a kormányt

Itthon2019.01.12, 17:51

Tordai Bence, a nullaszázalékos támogatottsággal rendelkező Párbeszéd nevű párt országgyűlési képviselője egy eléggé zavaros hangvételű interjút adott a Mandinernek. Ebből kiderült, hogy a botrányhőst játszó majdnempolitikus nem rendelkezik igazi világképpel, csupán mártírt akar faragni magából, de még a saját bevallása alapján sem jött össze ez neki. A legfontosabb dolognak azt tartja, hogy Soros-Alinsky és Popovics-módszerekkel megdöntse a kormányt, az egy picit sem érdekli, hogy a Párbeszédet gyakorlatilag senki sem támogatja. Az interjú legfelháborítóbb része az volt, amikor a magát politikusnak képzelő Tordai az állítólagos „szzerénységéért" ...

Soros hadrendbe állította őket: tárgyalnak az ellenzéki pártok a közös listáról

Itthon2019.01.09, 12:11

Valóra válik, amiről korábban beszéltek: csütörtökön tárgyalóasztalhoz ül a teljes ellenzék a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig a közös, bevándorláspárti EP-lista ügyében. Akár még az is előfordulhat, hogy visszatér Bajnai Gordon, akire listavezetőként számítanának a szocialisták. Soros György hadrendbe állította hazai szövetségeseit.

A Párbeszéd is közös ellenzéki bevándorláspárti listát akar az EP-választásra

Itthon2019.01.08, 12:41

"A pártérdeket hajlamos vagyok az összellenzék-érdekek mögé sorolni" - nyilatkozta négy napja a párbeszédes Tordai Bence a közös, ellenzéki, bevándorláspárti EP-listáról egy lapinterjúban. A politikus a jelek szerint annyira lelkes támogatója a tervnek, hogy ezért még a pártérdekeket is hajlandó lenne feláldozni. Karácsony Gergely párttársa és bizalmasa mindenkit megelőzött az egyesült ellenzék ötletével, amely Soros György érdekeinek megfelelően halad a maga útján.

Bejelentették a sorosista tüntetésen: Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös lista lesz a májusi EP-választáson

Itthon2019.01.06, 17:07

„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!

Paródiába illő tüntetés, azt sem tudták, hogy miért is tiltakoznak pontosan

Itthon2019.01.02, 14:48

A P-s V. Naszály Mártának sikerült összetéveszteni a Miniszterelnökséget a Miniszterelnöki Kabinetirodával mai flashmobján. A minipárt azért tiltakozott, mert Orbán Viktor a Várban található egykori Karmelita kolostor épületében folytatja munkáját. Karácsony Gergelyék magukra maradtak, egyetlenegy ellenzéki párt sem csatlakozott megmozdulásokhoz, ami így 2019 első komolyabb ellenzéki kudarca lett.

Baloldali játékok: a magnó továbbra is Gyurcsánynál van

Itthon2018.12.28, 09:26

A baloldal állapota - benne az MSZP-vel, a DK-val és Párbeszéddel - 2018-ban semmit sem javult a korábbi évekhez képest, továbbra sem rendelkeznek megnyugtató válaszokkal az embereket érdeklő legfontosabb kérdésekben – így értékelte az előbb említett három párt idei évét Farkas Örs. A politológus szerint a jelenlegi értéksemleges szervezetek helyett egyértelmű alapokkal bíró pártokat akarnak a választók. 2019 sem az ellenzék feltámadásáról fog szólni - mondta a szakember.

Magasan a Fidesz a legnépszerűbb a 18-25 évesek között

Itthon2018.12.19, 13:29

A balos Medián közvélemény-kutató cég mérése alapján a kormánypártok 25 százalékot vernek a második helyen álló pártra, a Jobbikra. A kutatásból kiderül az is, hogy a régi baloldali elit képtelen megszólítani a legfiatalabbakat: a Demokratikus Koalíció gyakorlatilag nem mérhető, az MSZP pedig mindössze 3 százalékon áll ebben a korosztályban. 

Ujhelyi Istvánék sárga kukásmellényben fotózkodva buktatnák meg a kormányt

Itthon2018.12.06, 09:41

A magyar ellenzék megpróbálta lemásolni a lemásolhatatlant: a francia sárgamellényesek mozgalmát. Tóth Bertalan MSZP-elnök, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke budapesti kukásmellényt húzott, és fényképezőgép elé állt a szerdai napon. Mi jöhet ezek után? Kukaborogatás? Rendőrségi vízágyúzás? Rohamosztagosok? Dehogyis, itt az első, nagy szocialista kukamellényes forradalom! Ha a Monty Python-os Graham Chapman élne, nem aggódna többet, hiszen végre megvannak a méltó utódok. Viva la kuka!

Ellenzéki bojkott: Karácsony nem tudja eladni a zuglói ingatlanokat

Itthon2018.11.27, 20:23

Határozatéptelenség miatt nem tudott dönteni a zuglói képviselő-testület rendkívüli ülése a kerületi ingatlanok Karácsony Gergely és a szocialista vezetés által szorgalmazott elkótyavetyéléséről - tudta meg az Origo. 

Ilyen egész egyszerűen nincs: a Liberálisok már kétfordulós előválasztást szeretnének

Itthon2018.11.14, 16:11

Eddig legalább abban egyetértettek - a DK-t leszámítva - az ellenzéki pártok, hogy egy forduló elég arra, hogy kiválasszák a főpolgármester-jelöltjüket. De ma délután befutott Fodor Gáborék közleménye, amelyben a pártokon, pártszövetségeken belüli ellentétek elkerülése érdekében egy teljesen új javaslattal állt elő. Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát az ellenzéki castingban, mi tettünk egy próbát. 

Nélkülünk nem lenne Karácsonyéknak frakciója, mégis feltételeket szabnak

Itthon2018.11.12, 15:38

„Miért nem beszél Karácsony Gergely őszintén velünk? Lenéz minket?” – tette fel a kérdést Mesterházy Attila MSZP-s politikus közösségi oldalán, amit pár sorral később hasonló stílusban igyekezett megválaszolni. A szocialisták erős embere gyakorlatilag megkérdőjelezte a Párbeszéddel való szövetség szükségességét közösségi oldalán. Minden bizonnyal újabb szocialista belháború van kibontakozóban.

Nyilvánosan égeti magát a főpolgármester-jelölti cirkusszal az ellenzék

Itthon2018.11.12, 15:28

A főpolgármester-választás kapcsán a magyar ellenzék 2018 novemberére eljutott oda, hogy nemcsak személyekről, hanem arról sem tudnak megegyezni, hogy miként válasszák ki azokat a személyeket, akikről alapjáraton sem tudnak megegyezni. Ez már kétségkívül világverő szint, a magyar ellenzék alapjaiban értelmezte újra a politikai ügyetlenkedést, mint jelenséget.

A Párbeszéd azzal vádolja a magyarokat: a szombati munkanapok nagy részét ellógják

Itthon2018.11.02, 17:27

Tordai Bence kapta a pártvezetéstől a megtisztelő feladatot, hogy halottak napján egy akkora munkakerülő himnuszt csengessen le, hogy az ország összes túlhajszolt, dolgozó emberének elmenjen a kedve a munkától. Karácsony Gergely pártjának fiatal tehetsége sajtótájékoztatót tartott, "minden szava kincs", úgy is kezeltük.

Amíg Tarlós István fejlesztési tervekről beszél, addig az ellenzék egymást marja

Itthon2018.10.15, 12:59

Észlelhető némi különbség a felek között a főpolgármesterségért vívott harcban. Fejlesztési tudósításunk és veszekedési összefoglalónk következik.

Lehullt a lepel: a baloldali ellenzék pénzeli az Indexet

Itthon2018.10.09, 17:22

Szabó Tímea, az ellenzéki Párbeszéd frakcióvezetője csúnyán lebuktatta az Index nevezetű ellenzéki propagandaoldalt azzal, hogy beismerte, pénzt küld az oldalnak. A Párbeszéd frakcióvezetőjének a nyilatkozata egyértelműen mutatja, hogy a portálnak annyi köze van a függetlenséghez, mint cseresznyének a teherautóhoz. A portál egyébként korábban gond nélkül szolgálta ki Simicska Lajost is, ha éppen az érdekei úgy kívánták.  

Felfüggeszthetik a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását

Itthon2018.10.04, 17:51

A Párbeszéd és a Momentum Mozgalom nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. 

Mit csinál egy igazán független baloldali újságíró? Pártigazgató lesz.

Itthon2018.10.01, 13:16

A minipárt mai közleményével megmutatta, nincs mindig végveszélyben a sajtószabadság, csak ha ők úgy döntenek! Az állampárt egykori lapjának egykori főszerkesztőjével, a teljesen független Murányi Andrással erősített a demokraták legkisebb gyülekezete, a Párbeszéd!

Sargentini a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett tüntetés résztvevőit éljenzi

Itthon2018.09.18, 16:03

„Wow" – írta kifogástalan européerséggel és végtelen szerénységgel Twitterén a jelentéstevő politikus a hírre, miszerint egy kormányellenes bácsi egy „Köszönjük Sargentini" táblát emelt magasba a múlt vasárnapi tüntetésen. Ahogy a régi MSZP-sláger szól: „Igen. Megcsináltuk" – éljenzi felettébb szimpatikus módon saját magát és magyarországi segítőit az európai parlamenti képviselő.

Így ünneplik az árulást az ellenzéki pártok

Itthon2018.09.12, 18:01

„Szégyenről”, „történelmi jelentőségű lépésről” beszéltek a Magyarországot elítélő strasbourgi döntést követően a magyar ellenzéki pártok. Sok mindent el lehet róluk mondani, de azt egész biztosan nem, hogy mély hazafiassággal átitatott nyilatkozatokat tettek volna. Sneider Tamáséktól Karácsony Gergelyéken át Ujhelyi Istvánékig valamennyi kormányellenes alakulat együtt ünnepelt a brüsszeli elittel.

Az ellenzékre nem számíthat az ország Sargentinivel szemben

Itthon2018.09.10, 13:43

A Sargentini-jelentés holnapi vitáján és szerdai szavazásán a magyar helyzet van napirenden. Az Origo összegyűjtötte a kormányellenes pártok elmúlt napokban tett nyilatkozatait, hogyan állnak a kérdéshez. Az összkép elkeserítő lett.

Már megint veszekszik az ellenzék, most éppen a főpolgármesterség miatt

Itthon2018.09.02, 11:30

Öt hónappal az áprilisi országgyűlési választás után a Magyar Ellenzéki Pártok ismét megmutatták, hogy senki nem tud úgy veszekedni a világon, mint ők. Teljes az egyetértés abban, hogy nem értenek egyet!