Párbeszéd Magyarországért Párt

címke rss

Párttá szerveződik az LMP-ből kiugró csoport

Új nevet választottak maguknak a múlt héten az LMP-ből kilépett képviselők. A Párbeszéd Magyarországért Platformot ezután Párbeszéd Magyarországért Pártnak hívják. Az új politikai formációnak két társelnöke és öt elnökségi tagja lesz.

Az ellenzéké lesz a főváros március 15-én

Itthon2013.03.13, 14:17

Orbán Viktor Brüsszelben tölti a március 15-ét, az állami ünnepségen vagy Kövér László, vagy Áder János beszél majd helyette. A Fidesz nem tart külön rendezvényt, az MSZP Miskolcra megy, így a fővárosban csak a kisebb ellenzéki pártok és mozgalmak ünnepelnek majd.

Bajnai Gordon a nyakába veszi az országot

Itthon2013.04.22, 14:11

Május végéig tartó országjárásra indulnak az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség politikusai. Bajnai Gordon a következő hetekben tizenhárom városban tart fórumot. Az Együtt-PM így szeretné megszólítani a választókat, az MSZP-vel továbbra sem egyeztetne június előtt.

Nem fizetnek, Strasbourgba mennek a PM-esek

Itthon2013.06.16, 13:56

Jogszerűtlennek tartják megbírságolásukat, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a Párbeszéd Magyarországért független parlamenti képviselői. A 70 ezer forintos pénzbírságot nem fizették ki a képviselők, de arra számítanak, hogy következő fizetésükből levonják azt.

Torlasz fogadta az ülésterembe igyekvő képviselőket

Itthon2013.09.30, 15:04

Piros szalagokkal és egy táblával torlaszolta el a Párbeszéd Magyarországért Párt a parlament üléstermének egyik bejáratát, hogy tiltakozzanak a hajléktalanok fővárosi utcákról való kitiltása ellen, amelyről hétfőn szavaznak. A torlaszt hamar elbontották.

Felkötni azért nem fogom magam

Itthon2013.10.25, 09:22

Mintha nem is 2013 Magyarországán lenne Békéscsaba ötös számú választókörzete. A bajai hisztéria árnyékában, közvetlenül Orbán Viktor mozgósító ünnepi beszéde után a helyi néhány ezer embert egyáltalán nem érdekli, hogy hamarosan időközi választások lesznek a településen, és az utcákat sem árasztották el a plakátok. Pedig minden van itt, amitől a politológusok mind a tíz ujjukat megnyalnák: baloldali összefogás, a soha vissza nem térő lehetőségtől rettegő LMP és kizárt ellenzéki jelölt.

PM: Orbán a szélsőjobbhoz dörgölőzik

Itthon2015.01.12, 10:19

A Párbeszéd Magyarországért elítéli Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos nyilatkozatát, és annak visszavonására szólítja fel a kormányfőt. Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselő arra is felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be "a szélsőjobbhoz való dörgölőzését", és ne menjen szembe a magyarok akaratával, hogy az ország Európa része legyen nem csak gazdaságilag, de kulturálisan is.

60 ezer liter bóros víz folyt el Pakson

Itthon2015.01.16, 12:59

A Párbeszéd Magyarországért pártot egyik informátora arról tájékoztatta, hogy 2013 májusában egy üzemzavar nyomán körülbelül hatvanezer liter bóros víz folyt el a paksi erőműben - közölte Jávor Benedek.

Törvénysértő az ózdi lakásrendelet

Itthon2015.07.09, 20:47

A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint törvénysértő a Jobbik vezette ózdi önkormányzat lakásrendelete, ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal is elismerte.

Előző
  • 1
  • 2
Következő