párbajtőr

címke rss

Az utolsó asszón ment el a döntőbe jutás

Sport2016.08.14, 19:19

Nagy csatában kikapott a magyar férfipárbajtőr-csapat a franciáktól, így Imre Gézáék a bronzmeccsen Ukrajna ellen vívhatnak.

Megvan! Elődöntős a magyar férfi párbajtőrcsapat

Life.hu2016.08.14, 16:31

45-42-re nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat Dél-Korea ellen, és így már az elődöntőben van.

44 év óta nem történt ilyen a magyar vívásban

Sport2016.08.11, 05:43

Már a riói olimpia előtt is elmondhattuk, hogy a vívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág, de Szász Emese és Szilágyi Áron két aranyérme, illetve Imre Géza ezüstérme ezt az állapotot tovább javította. 1972 óta először nyertünk két vívóaranyat a nyári játékokon.

Imre Géza: "Szeretjük az ezüstöt, de inkább tányér és villa formájában"

Life.hu2016.08.10, 11:01

A párbajtőröző 41 évesen, egy olimpiai ezüst és bronz, valamint négy vb-arany és hat Eb-cím után karnyújtásnyira volt a csúcstól. A pengéje kilazult a döntőben, de sportszerűen elismeri, hogy nem ezen múlt igazából, hanem azon, hogy ő váltott. 

40 év, mire megemésztem ezt az ezüstöt

Sport2016.08.10, 11:54

Próbálnám nem teljesen hülyének érezni magam – mondta lehajtott fejjel Imre Géza az olimpiai párbajtőrdöntő elveszítése után. Ha rémálma lesz, erre az asszóra gondol majd évek múlva is.

Szász Emese: "Ősszel férjhez megyek"

Life.hu2016.08.07, 15:28

Szombaton este együtt örült az ország Szász Emese a riói olimpián a magyar küldöttség első aranyérmét megszerző párbajtőröző eredményének. Kiderült, a sportoló a magánéletében is sorsdöntő esemény előtt áll.

Szász Emese szerezte az első aranyat Rióban

Life.hu2016.08.07, 15:37

Szász Emese aranyérmet nyert szombaton párbajtőrben, ezzel övé az első magyar dobogós helyezés a riói olimpián.

Az utolsó lehetőségére készült, aztán megérezte a vérszagot Szász Emese

Archívum2016.08.07, 03:12

16 éve dolgoznak együtt, átéltek sok örömöt is, csalódást is, de a csúcs Rióban jött el. Kulcsár Győzőnek Nagy Tímea után újabb olimpiai bajnok tanítványa van Szász Emese személyében. Aki úgy jött az olimpiára, hogy ez az utolsó lehetősége, és ahogy kell, meg is ragadta.

Szilágyi Áron viszi majd a magyar zászlót az olimpián

Life.hu2016.07.08, 14:33

Olimpikonjaink készen állnak Rióra. Kevesebb, mint egy hónap van hátra az olimpiáig. A magyar küldöttség tagjai tegnap tették le esküjüket. Kiderült az is, ki viszi majd a magyar zászlót a nyitóünnepségen. Szilágyi Áron kardvívóra esett a választás.

Hosszas beszélgetés döntött a riói indulásról

Sport2016.07.04, 13:01

Férfi párbajtőrben Boczkó Gábor, Imre Géza és Rédli András, valamint tartalékként Somfai Péter utazhat a riói olimpiára a Magyar Vívó Szövetség elnökségének döntése értelmében.

Szász olimpiai kvótát szerzett párbajtőrben

Sport2016.03.20, 15:04

A párbajtőröző Szász Emese indulhat a nyári, riói olimpián.

Eb-aranyérmes a magyar párbajtőr-csapat

Sport2016.03.08, 20:01

Aranyérmet nyert kedden a magyar férfi párbajtőr-csapat a junior vívók újvidéki Európa-bajnokságán.

Megvan az olimpia a párbajtőrözőknek

Sport2016.02.15, 08:06

A magyar férfi párbajtőrcsapat megnyerte a vancouveri Világkupa-versenyt, ezzel kiharcolta a riói olimpiai részvételt. 

Nem lesz ott az olimpián a női párbajtőr-csapat

Sport2016.07.04, 13:02

Nem ért el kiemelkedő eredményt a magyar női párbajtőrcsapat a barcelonai Világkupa-versenyen, ezzel eldőlt, hogy ebben a szakágban csak egyéniben lehet magyar résztvevője a riói olimpiának.

Nem kerültünk közelebb a riói kvótához

Sport2015.12.05, 19:12

Imre Géza a második fordulóig jutott, Boczkó Gábor pedig az első asszójában vereséget szenvedett a 64-es főtáblán a férfi párbajtőrözők katari Grand Prix-viadalán.

Araszolnak az olimpia felé párbajtőrözőink

Sport2015.11.15, 16:31

Az ötödik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr csapat a tallinni olimpiai kvalifikációs világkupaversenyen.

Elhunyt háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívónk

Sport2015.11.03, 14:18

Rövid lefolyású, súlyos betegségben 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó, akiről szeptemberben derült ki, hogy rákos, de állapota akkor már olyan súlyos volt, hogy nem tudtak rajta segíteni.

Egyre távolabb az olimpia párbajtőrözőinktől

Sport2015.10.25, 16:32

A 13. helyen végzett a magyar női párbajtőr-válogatott a Legnanóban rendezett világkupaversenyen, ezzel egy esélyt elszalasztott arra, hogy közelebb zárkózzon a riói kvótát érő ranglistahelyezésekhez. Elmaradt a remélt siker a férfiaknál is, a 11. helyen végeztek.

Két bravúr kellett volna a vb-n, egy meglett

Sport2015.07.18, 17:44

A németeket meg tudták verni a magyar férfi párbajtőrözők, a franciáktól kikaptak a világbajnokság csapatversenyében, így lecsúsztak a nagy pontszámról az olimpiai kvalifikációban.

Szász Emese Eb-bronzérmes

Sport2015.06.06, 19:33

Négy főtáblás győzelem után az elődöntőben kikapott, így bronzérmet szerzett a párbajtőröző Szász Emese a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

Rióban harcolt Rióért a magyar vívó

Sport2015.05.25, 10:07

Szász Emese az ötödik helyen végzett a női párbajtőrözők Rio de Janeiró-i Grand Prix-versenyén.

Boczkó nem szerzett érmet, de nem számít

Sport2015.05.24, 09:54

Boczkó Gábor a nyolcadik helyen végzett a férfi párbajtőrözők Rio de Janeiró-i Grand Prix-versenyén.

A románokat legyőzve jutottak döntőbe fiataljaink

Sport2015.04.24, 19:52

Ezüstérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott a 23 éven aluli vívók olaszországi Európa-bajnokságán.

Szász Emese örült is meg nem is

Sport2015.03.22, 19:22

A női mezőny három magyar főtáblása a nyolcaddöntőig jutott a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix-viadalon: Szász Emese a kilencedik, Révész Julianna a 13., Budai Dorina pedig a 14. helyen végzett. A férfiak versenyében Imre Géza szerepelt a legjobban, ő 28. lett.

Hihetetlen csapatezüst a junior párbajtőr Eb-n

Sport2015.03.04, 19:39

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüstérmet szerzett a maribori junior vívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

Eb-bronzérmes a kadett párbajtőrcsapatunk

Sport2015.02.27, 17:33

Bronzérmet nyert a férfi párbajtőrcsapat a kadett korosztály vívó Európa-bajnokságán, Mariborban.

Elődöntő, bronzmeccs, érem nélkül

Archívum2015.02.16, 08:30

A negyedik helyen végzett a magyar válogatott a férfi párbajtőrözők kanadai világkupaversenyén, Vancouverben.

Kabaréba illő káosz a vívóvébén

Sport2014.07.22, 11:19

Elmaradt a kedd délelőttre kiírt mérkőzése a magyar női párbajtőr-válogatottnak, amely így feljutott a 16-os táblára a kazanyi vívó-világbajnokságon.

Imre Géza az olimpiáig folytatja

Sport2013.10.17, 11:07

A 2016-os riói olimpiáig folytatja pályafutását Imre Géza, a világbajnok férfi párbajtőrcsapat tagja, aki azt mondta, a budapesti világbajnokság felejthetetlen és csodálatos élménye megadta azt a hitet, hogy van esélye még az olimpiai aranyéremre.

A négy hónapos fiam a sportpszichológusom

Sport2013.08.13, 12:39

Jobban örült volna, ha az olimpiai bajnokkal vívnak a döntőben, de ezen a világbajnokságon senki sem állíthatta volna meg a magyar párbajtőrcsapatot - mondja Boczkó Gábor, akinek több elbukott döntő után 36 évesen sikerült vb-aranyat nyernie Budapesten. Pedig szerinte nem adták meg nekik a hazai pálya előnyét, az egyéni versenyen is rajta akarták behozni a program csúszását. A csapatdöntőben beszakadt izommal állt oda a pástra, előtte azt kérte társaitól, csinálják úgy, ahogy a vízilabdázók.

Hetedszer lett világbajnok a férfipárbajtőr-csapat

Sport2013.08.11, 23:16

Aranyérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon. A csapat egész nap kiválóan versenyzett, és a döntőben és végigvezetve győzte le az ukránokat.

Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat

Archívum2013.08.11, 22:21

Aranyérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon.

Világbajnok a férfipárbajtőr-válogatott

Sport2013.08.11, 21:45

Hat év után ismét világbajnokot ünnepelhet a magyar vívósport, a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású magyar férfipárbajtőr-válogatott 42-38-ra verte Ukrajnát a budapesti vébé döntőjében. Imre 12 év után ért fel ismét a csúcsra, a magyar vívósport 2007 óta először nyert vb-aranyat.

Szász Emese egy tussal kikapott, így vb-bronzérmes

Sport2013.08.08, 22:14

Szász Emese minimális különbséggel (14-13) kikapott az észt Julija Beljajevától a budapesti vívóvébé elődöntőjében, így a magyar párbajtőröző bronzérmet nyert.

A magyarok vezettek, de elbuktak az Eb-döntőben

Sport2013.06.18, 21:59

Ezüstérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású férfi párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

Eb-döntőben vív a párbajtőrcsapat

Archívum2013.06.18, 15:47

A svédek és az észtek legyőzése után az ukránokon is túljutott a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat, így utolsó mérkőzésén aranyéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

Rédli egy tussal bukta el a negyeddöntőt a vívó-Eb-n

Sport2013.06.16, 23:09

Rédli András egy tussal kikapott a francia Ulrich Robieri elleni negyedöntőben, s ezzel hetedik lett a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a Zágrábban zajló vívó Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján.

Svájc egy tussal győzte le vívóinkat Argentínában

Sport2013.05.29, 11:22

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüstérmet nyert a Buenos Airesben rendezett Világkupa-versenyen.

Lecsúsztak a dobogóról a magyar párbajtőrözők Rióban

Archívum2013.05.20, 16:07

Az ötödik helyen végzett a magyar női válogatott a Rio de Janeiró-i párbajtőr Világkupa-versenyen.

Boczkó újabb Vk-versenyen állhatott dobogóra

Archívum2013.03.25, 10:57

A harmadik helyen végzett Boczkó Gábor a férfi párbajtőrözők kanadai Világkupa-versenyén, Vancouverben.

Magyar vívóbronz Tallinnban

Archívum2013.03.17, 17:52

A harmadik helyen végzett a magyar férfipárbajtőr-válogatott az észtországi Világkupa-fordulón, Tallinnban.

Szásznak hat másodpercen múlott a továbbjutása

Archívum2013.02.03, 16:03

Szász Emese és Révész Julianna jutott a legtovább a magyarok közül a budapesti Westend női párbajtőr Grand Prix-n, előbbi a 10., utóbbi pedig a 15. helyen végzett.

Vk-harmadik lett a férfipárbajtőr-válogatott

Archívum2013.01.27, 19:55

Bronzérmet nyert a magyar férfipárbajtőr-válogatott az olaszországi Legnanóban rendezett Világkupa-versenyen.

Venezuelai aranyérem párbajtőrvívásban

Archívum2012.08.01, 22:31

Ruben Limardo Gascon nyerte a férfi párbajtőrözők versenyét a londoni olimpián. A venezuelai vívó a döntőben azt a norvég Bartosz Piaseckit győzte le, aki a nyolcaddöntőben Imre Gézát búcsúztatta.

Imre Géza villámgyőzelemmel kezdett férfi párbajtőrben

Sport2012.08.01, 10:28

Imre Géza megnyerte első asszóját, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében a londoni olimpián.

Eb-ezüstérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat

Archívum2012.06.20, 20:00

Ezüstérmet nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat szerdán az olaszországi Európa-bajnokságon, Legnanóban.

Olaszveréssel vb-bronzérmes a párbajtőr-válogatott

Sport2012.04.14, 19:22

Bronzérmet nyert szombaton a magyar férfi párbajtőr-válogatott (Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter) a kijevi csapat-világbajnokságon.

A nőipárbajtőr-csapat sem lesz ott az olimpián

Archívum2012.03.25, 11:49

Nem sikerült kiharcolnia az olimpiai kvótát a magyar női párbajtőr-válogatottnak, mivel az egyéves kvalifikációs időszak utolsó versenyén vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben.

Szász Emesének tovább kell küzdenie a londoni kvótáért

Archívum2012.03.24, 15:54

Két győzelem után egy tussal kikapott a dél-koreai Csoj Eun Szuktól Szász Emese a női párbajtőrözők franciaországi Világkupa-versenyén, így egyelőre nincs kvótája a londoni olimpiára.

Mincza-Nébald Ildikó lett Kulcsár Győző utódja a párbajtőrözőknél

Archívum2012.02.29, 19:14

Mincza-Nébald Ildikó irányítja vezetőedzőként a párbajtőrözők szakmai munkáját a londoni olimpia végéig.