párbaj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Való Világ
- Való Világ 5
- Való Világ 4
- kiesés
- X-Faktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tóth Gabi kiborult
Könnyek között búcsúzott mentoráltjától vasárnap este az X-Faktorban Tóth Gabi. Az énekesnő egy pillanatig nem akarta leplezni csalódottságát és dühét a párbaj után.
Péterffy Lili bekeményített
Mint ahogyan a Life.hu megírta, az X-Faktor tegnap esti párbajából Péterffy Lili került ki győztesen, Tóth Marcell számára pedig befejeződött a verseny. A fiatal énekesnő annyira izgult, hogy versenydala előtt még egy káromkodás is kicsúszott a száján.
Kórházba került az MDC énekese
Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, Szikora Róbert egyik csapata, az MDC volt az X-Faktor első kiesője. A fiúk mentora számított rá, hogy minden a papírforma szerint történik, vagyis hogy az együttesnek kell távoznia. Ennek ellenére felkavarták a történtek.
Az MDC távozott elsőként az X-Faktorból
Szombaton indult az X-Faktor első adása, amely jó volt, csak a zenét hiányoltuk kicsit belőle. A lényeg persze vasárnapra maradt.
Egymásba szerettek a Voice ellenfelei?
A párbajban egymás ellenfele volt Nguyen Anh Quan és Solt Klaudia, akik azóta szinte minden idejüket együtt töltik - írja a BorsOnline.
Tévútra vitte a Voice versenyzőjét társa
Úgy érzi a Voice legutóbbi adásából kiesett versenyző, Szolnoki Dóra, hogy jobban teljesített, mint a párbajellenfele, Nádor Dávid, aki az énekesnő szerint kissé tévútra vezette őt. Ráadásul Dóra úgy véli, hogy mesterének, Malek Andreának ő kevésbé volt szimpatikus és ez is közrejátszhatott abban, hogy kiesett - tudta meg a Life.hu.
Kollégáját ejtette ki Caramel a Voice-ból
Újabb hat énekes jutott tovább a Voice párbaján, ahol ma a családoké volt a főszerep: a Berkes család anya-fia párosából csak a fiú jutott tovább, viszont a Szécsi ikrek közül mindketten versenyben maradtak.
Hidegvérrel készül párbajozni az X-Faktor versenyzője
Energikus, csábos, és amióta feltűnt az X-Faktorban, töretlenül menetel előre. Bent van a négy legjobb között és ő a legszexisebb X-Faktor, aki nem fél párbajozni sem - tudta meg a Life.hu.
Egymásnak esett a Voice két versenyzője
Véresen komoly, valós feszültség alakult ki a Voice két versenyzője között, akik a párbajon fizikailag is egymásnak estek. Az ellenfelek közt izzott a levegő - tudta meg a Life.hu.
Fura kapcsolatok születnek a Voice versenyzői között a színfalak mögött
A képernyőn ez már nem látszik, de érdekesen alakulnak a versenyzők kapcsolatai a Voice színfalai mögött.