Pápai Joci

címke rss

Elképesztő, miért nem jelent meg a stúdióban a Sztárban sztár leszek! sérült énekese

Archívum2022.11.25, 08:52

A Sztárban sztár leszek! idei szériájának énekese, Bari Laci két héttel ezelőtt sérült meg egy táncpróbán, sajnos térde és izületei is súlyosan károsodtak, ezért járógipszet hord. Az énekes igyekszik így is teljesíteni feladatait, de sokkal nehezebb számára a felkészülés és bármilyen mozgás. Ma reggel a Mokka vendége lett volna, mégsem jelent meg a stúdióban.

Szürreális jelenet: megcsókolta versenyzőjét Pápai Joci

Archívum2022.11.13, 21:38

Ahogy korábban megírtuk, a Sztárban sztár leszek! egyik nagy esélyese, Bari Laci súlyosan megsérült a heti próbán, ahol elcsúszott a színpadon és közben kiugrott a térde és a bokája is. Az énekest ez sem tántorította el attól, hogy folytassa a versenyt, így egy széken ülve adta elő a produkcióját. A zsűri értékelése után mentora, Pápai Joci elismerése jeléül felszaladt a színpadra, hogy megcsókolja Bari Laci lábát remélve, ettől majd gyorsabban meggyógyul.

Pápai Joci fogyókúrába kezdett - a cél mínusz 8 kiló

Archívum2022.11.12, 11:57

Úgy tűnik, elégedetlen az alakjával Pápai Joci. Az énekes arra jutott, hogy edzenie kell. 

Pápai Joci két évig nem járt a saját konditermében

Archívum2022.11.11, 08:46

Teljesíteni akarja egy korábbi fogadalmát, és még idén le szeretne fogyni Pápai Joci.

Fény derült Pápai Joci titkaira: Majka élő adásban tálalt ki a barátjáról

Archívum2022.11.06, 20:24

A Sztárban sztár leszek! adásában árulta el Majka, mi mindentől retteg Pápai Joci.

Kínosan magyarázkodott a magát nevetségessé tevő Lakatos Márk

Archívum2022.11.04, 19:44

Lakatos Márk mostanában másban sem jeleskedik, csak abban, hogy sértegessen mindent és mindenkit: legutóbb Pápai Joci és Majka új dalát próbálta lejáratni, de ez nem sikerült neki: most bocsánatot is kért, miután teljesen nevetségessé tette magát.

Majka Köllő Babett "muffkerékjéről" készült fotóval kívánt boldog születésnapot a színésznőnek

Archívum2022.10.30, 21:22

Köllő Babett ma ünnepli születésnapját, erről pedig a Sztárban sztár leszek! mesterei és a műsorvezető, Tilla sem feledkezett meg.

Pápai Joci nevetségessé tette a nagyképű, de műveletlen öltöztetőt, Lakatos Márkot

Archívum2022.10.30, 14:26

Lakatos Márk mostanában másban sem jeleskedik, csak abban, hogy sértegessen mindent és mindenkit, írja a Ripost. Tegyük hozzá: korábban sem emlékezünk arra, hogy az öltöztető - azon kívül, hogy mókás ruhákban mászkál - bármilyen jelentős teljesítményt nyújtott volna, bármiben, de ez más kérdés.

DWTS - Élő adásban folytatódott a Majka-Pápai Joci-Lakatos Márk-botrány

Archívum2022.10.30, 12:25

A Pápai Jocival közös dalával Lakatos Márk célkeresztjébe került Majka Nikával nyitotta meg a Dancing with the Stars szombat esti adását. Az ominózus online vita az adásban is szóba került. 

Folytatódik a Barokk-balhé - Pápai Joci üzent Lakatos Márknak: Méltatlannak érzem ezt az egészet

Archívum2022.10.30, 12:20

Ahogy megírtuk, Lakatos Márk keményen beleállt Pápai Jociba és Majkába legújabb daluk miatt. A stylistnál az verte ki a biztosítékot, hogy Pápai Joci legújabb száma a Barokk címet viseli, miközben szerinte a dalnak semmi köze nincs ehhez a stílustörténeti korszakhoz, mely éppen Lakatos kedvence. Nem kellett sokat várni Majka válaszára sem, most pedig Pápai Joci is kifejtette véleményét. 

Lakatos Márk háromszor is meghallgatta Pápai Joci és Majka dalát, majd keményen beleállt a zenészekbe

Archívum2022.10.28, 19:24

Lakatos Márk nem fogja vissza magát, ha véleményt kell alkotnia a hazai hírességekről. Legutóbb Tóth Gabin köszörülte a nyelvét, most pedig Pápai Joci és Majka kettőse került a látóterébe.

Újabb énekesnek ért véget a Sztárban Sztár leszek! - Ő a kieső

Archívum2022.10.24, 08:09

A Sztárban Sztár leszek! harmadik élő adása egy rendkívüli műsorváltozást követően az eddig megszokotthoz képest 15 perccel hamarabb, pontosan 19 órakor kezdődött.

Kökény Danit ostromolják a rajongók: "Több ezer lány írt rám a közösségi oldalamon"

Archívum2022.10.19, 22:30

A Sztárban Sztár leszek! versenyzője, Kökény Dani rengeteg levelet kap a rajongóktól, de minden erejével azon van, hogy a helyén kezelje a dolgokat.

Majka megmutatta rémisztő, démoni arcát

Archívum2022.10.13, 19:27

Kikerült az internetre Pápai Joci és Majka Barokk című dala, amely középkori környeztben játszódik. Előbbi egy harcost alakít, utóbbi látnokot. "Most szárazság, aszály sújtja a világot, amit mi, emberek okoztunk. Az eső az élet és az újjászületés szimbóluma, ami a klipben nagy hangsúlyt kap. Ez részemről egy ima, egy fohász, elsősorban Istenhez" - mondta a dalról Pápai Joci. A klipért lapzzon!

Ilyen lesz a Sztárban sztár leszek! versenyzőjének első dala - videó

Archívum2022.10.13, 14:10

Ahogy korábban megírtuk, Nótár Mary vette szárnyai alá a Sztárban sztár leszek! idei évadjának egyik legnagyobb esélyesét, akit Pápai Joci először kiejtett a versenyből. A 17 éves Kökény Dánielre végül egy véletlen baleset folytán visszakerülhetett a műsorba, ugyanis Kálóczi Réka súlyos sérüléseket szenvedett a táncpróbán, végül az ő helyét vehette át a fiú, aki már az első élő show napi nyerteseként zárta a műsort.

"Nehéz még most is beszélni erről" - Pápai Joci megszólalt megsérült versenyzőjéről

Archívum2022.10.09, 20:11

A Sztárban Sztár leszek! műsora még el sem kezdődött, máris változás történt: az egyik versenyzőt súlyos baleset érte, ezért Kálóczi Réka helyett Kökény Dani versenyez majd. Kiderült, hogy van Réka.

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: súlyos baleset érte próba közben a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét

Archívum2022.10.06, 20:23

Próba közben érte baleset a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét, Kálóczi Rékát. Egyelőre nem tudni, hogy vasárnap képes lesz-e színpadra állni.

Népszerű énekesnő mentheti meg a Sztárban sztár leszek! kiesőjét

Archívum2022.10.06, 18:48

Ahogy korábban megírtuk, óriási indulatok szabadultak el a Sztárban sztár leszek! utolsó középdöntőjét követően, Pápai Joci döntésével kapcsolatban. A mentor a közönség nagy kedvencét, Kökény Dánielt állította fel a székből az utolsó pillanatban, ami után rengetegen támadták a műsor hivatalos közösségi oldalán. A tizenhét éves tragikus sorsú fiúra úgy tűnik, mégis rámosolyoghat a szerencse.

Keményen bírálják Pápai Jocit döntése miatt

Archívum2022.10.03, 11:06

Ahogy korábban megírtuk, felállt a Sztárban sztár leszek! idei mezőnye, a mentorok kiválasztották azt a tizenkét főt, aki velük tarthat az élő show-ba. Nem voltak könnyű helyzetben, azonban annyi támadás senkit nem ért végső választása miatt, mint Pápai Jocit.

Sztárban Sztár leszek! - Pápai Joci elsírta magát, annyira meghatódott

Archívum2022.09.26, 19:44

Bottka Dominikot a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában ismerhettük meg. A fiú azért szeretné megnyerni a tehetségkutatót, hogy a családjának jobb életet biztosítson.

Felelőtlen ígéretet tett Majka, Pápai Joci azonnal az ölébe ült - videó

Archívum2022.09.26, 08:37

Remekül szórakozott a stúdió közönsége.

Majka és Pápai Joci csókolózott a Sztárban Sztár leszek! legutóbbi adásában - Videó

Archívum2022.09.26, 07:55

A múlt hétvégén újabb válogató adással jelentkezett a TV2 népszerű tehetségkutatója, melyben a mesterek ismét ölre menő harcot folytattak a versenyzőkért.

Pápai Joci kiválasztotta a Sztárban sztár leszek! leghamisabb énekesét - videó

Archívum2022.09.25, 20:00

Pálinkás Ildikó reptéri takarítóként dolgozik, de megmutatta magát a Sztárban sztár leszek! színpadán is. A Florence and the Machine egyik számát adta elő borzasztó hamisan, kínos koreográfiával, amelynek során majdnem legurult a színpadról is: a mesterek végül nevetve mondtak neki nemet, kivéve Pápai Jocit, aki megnézné a középdöntőben is a nőt. Nézze meg a nem mindennapi produkciót!

Nem bírta tovább Majka, nekiesett Pápai Jocinak: bírálta a döntését

Archívum2022.09.25, 16:29

Majka nem bírta magában tartani a véleményét, Jocinak pedig nem tetszett az, amit hallott.

Aggódik a családja Pápai Jociért

Archívum2022.09.25, 10:27

Pápai Joci egy friss interjúban arról mesélt, hogy nem könnyű megtalálnia a munka és a magánélet közötti egyensúlyt: idén például annyi dolga volt, hogy végül nélküle ment nyaralni a család.

Kamerák előtt beszélt szüzessége elvesztéséről Pápai Joci

Archívum2022.09.18, 07:16

Személyes információt osztott meg Pápai Joci a Sztárban sztár leszek! felvételén - írja a Bors.

A Sztárban sztár leszek! zsűritagjai véresen jelentek meg

Archívum2022.09.15, 19:55

Majka és Pápai Joci a TV2 Sztárban Sztár leszek! adásaiban együtt zsűrizi a versenyzőket, de most más közös projectbe is belevágtak. Erről árulkodik Majka legújabb fotója. 

Ordítva hagyták el a stúdiót a Sztárban sztár leszek! mesterei: "Anyádat! Te hülye vagy?”

Archívum2022.09.07, 09:13

A Sztárban sztár leszek! harmadik évada vasárnap startolt el, de már most maradandó pillanatokat láthatnak a tévénézők. A mesterek szinte mindig összekapnak valamin, a legfrissebb videóban pedig azt látható, hogy az egyik versenyző meglepő ajándéka miatt még a stúdiót is elhagyták.

Apja elhagyta, anyja pedig lemondott a Sztárban Sztár leszek! nehéz sorsú versenyzőjéről

Archívum2022.09.05, 11:18

A Sztárban sztár leszek! versenyzőjének, Kökény Dánielnek nem volt könnyű élete. Apja elhagyta, amikor még meg sem született, anyja lemondott róla a születése után. Mégis, Dániel nem hagyja, hogy ez megállítsa álmai elérésében.

Tóth Gabi elkapta a koronavírust

Archívum2022.08.30, 11:05

Tóth Gabi, Krausz Gábor, Pápai Joci és Majka is hiányzott a Sztárban Sztár leszek! és a Séfek Séfe sajtótájékoztatójáról.

Új dalt és klipet mutatott be Pápai Joci - videó

Archívum2022.07.21, 14:45

Pápai Joci a Mokkában már ízelítőt adott Ott vársz rám című új dalából, illetve annak videoklipjéből, amelynek premierje július 21-én este lesz a YouTube-on. Bár az énekes az elfoglaltságai miatt idén nem megy nyaralni a családdal, a klipet nyaralós élményei, a fiatalság és a szabadság érzései ihlették. Részletek a TV2 videójában.

Pápai Joci szerint nem szerette őt senki a Megasztár zsűrijében, ezért éveket késett a karrierje

Archívum2022.05.28, 16:49

A TV2 műsorában mesélt Till Attilának a fájó sebekről.

Kárpátaljai árváknak ad jótékonysági koncertet Pápai Joci és Tóth Gabi

Archívum2022.05.16, 22:02

Pápai Joci és Tóth Gabi jótékonysági koncertet ad kárpátaljai fogyatékos árva gyermek megsegítésére. A koncertet a Katolikus Karitász rendezi, háziasszonya Szalai Vivien lesz, a TV2 hírigazgatója - írja a Tények.

Pápai Joci: Légy vidám Krisztián odafent!

Archívum2022.05.06, 18:11

A hazai sztárvilágot is megdöbbentette Berki Krisztián halálhíre, sorra búcsúznak az ismert tévések. Most Pápai Joci is búcsúzik, aki közös képeket mutatott az oldalán. "Életem egyik legvidámabb 5 hetét töltöttük együtt! Rengeteg vidámság és nevetés közepette. Légy vidám Krisztián odafent! Részvétem" - írta a TV2 sztárja.

Pápai Jocit megsiratta Tóth Gabi hangja, mikor együtt énekeltek

Archívum2022.04.19, 10:38

Megjelent Tóth Gabi és Pápai Joci legújabb közös videóklipje, amiről először a Mokkában meséltek. Az énekes tökéletes duettpartnernek gondolja Tóth Gabit, ugyanis véleménye szerint egy érzelmi vonalon járnak.

Soha nem látott közös produkció lesz a Sztárban sztárban

Archívum2022.03.03, 13:01

2019-ben Bereczki Zoltán, Horváth Tamás, Tóth Gabi és Pápai Joci alkották a Sztárban sztár leszek! zsűrijét, 2021-ben pedig visszatért a zsűriasztal mögé az énekesnő és Pápai, kiegészülve Majkával és Köllő Babettel. Nagyon jól ismeri tehát egymást a volt megasztáros és A Dal kétszeres nyertese, de közös produkciót még nem láthattunk tőlük. Egészen mostanáig, ugyanis vasárnap este nagy dobással jönnek, íme az előzetes.

Szekeres Adrien elárulta, hogy mikor van mélyponton

Archívum2022.02.25, 16:13

Már a negyedik élő adásra készülnek a Sztárban sztár nyolcadik évadának versenyzői. Köztük Szekeres Adrien is erősíti a mezőnyt, aki az első produkciójával kevésbé aratott sikert, de az utóbbi két adásban maximális pontszámmal zárt a zsűrinél.

Megváltozott Pápai Joci: Majka sem ismerte fel a legjobb cimboráját

Archívum2022.01.12, 19:44

Egy 2007-es fotót kommentelt a rapper, melyen együtt láthatóak Pápai Jocival.

Pápai Joci felismerhetetlen Majka újabb fotóján

Archívum2022.01.12, 11:03

Majka egy 2007-es fotót osztott meg: "József.. ez nem te vagy!" - írta, Pápai Jocira utalva, aki tényleg változott - de ki az, aki 14 év alatt nem változott semmit? "Aztaaaa!!! Mennyivel úribb voltam már akkoriban... A herceg és a bumburnyák... De egy biztos, ezt az időszakot is meghúztuk, Péterke" - válaszolta barátja és zenésztársa. Alább a kép.

Pápai Joci ritkán látott kisfiával posztolt közös képet az Instagramra - Fotó

Archívum2021.11.22, 13:39

Pápai Joci mindig büszkén mutatja meg családját a közösségi média oldalain is. Utolsó bejegyzéseinél is így tett, amikor apa-fia képet osztott meg rajongóival. 

"Rohadjál meg" - Pápai Jocit elragadták az érzelmei

Archívum2021.10.25, 11:39

Pápai Jocit a Sztárban sztár leszek! tegnap esti adásában elragadták érzelmei: így reagált az egyik produkcióra.

Megcsalta feleségét Pápai Joci: Anita el is költözött a családi otthonból

Archívum2021.10.23, 13:11

Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban vallott hűtlenségéről Pápai Joci. A zenész elmondta, Anita el is hagyta, de újra egymásra találtak. 

Pápai Joci vallomása: "Volt, hogy nem tudtuk befizetni a villanyszámlát és kikapcsolták az áramot"

Archívum2021.10.23, 12:22

Pápai Joci sosem tagadta, hogy szerény körülmények között nőtt fel és a későbbiek folyamán is gyakran adódtak anyagi nehézségei, amíg Origo című dalával be nem indult a zenei karrierje. 

Pápai Joci: Az utolsó kis pénzünkből befizettük az abortuszt

Archívum2021.10.22, 16:05

Pápai Joci ma már nyíltan vall a múltja sötét titkairól.

"Nem volt olyan barátnőm korábban, akit ne csaltam volna meg" - hűtlenségéről vallott Pápai Joci

Archívum2021.10.21, 19:39

Pápai Joci tegnap azzal borzolta a kedélyeket, hogy elárulta, 11 és fél éves korában veszítette el a szüzességét. Az énekes azonban a mai napra is tartogatott meglepetést.

Intim részleteket osztott meg magánéletéről a népszerű magyar énekes: "11 és fél éves koromban vesztettem el a szüzességemet"

Archívum2021.10.20, 22:11

A Sztárban Sztár leszek! zsűritagja lesz a következő vendége az Összezárva Hajdú Péterrel című műsornak. Az előzetes alapján az énekes őszintén beszél majd első párkapcsolatáról is.

Terhes feleségével került az utcára Pápai Joci

Archívum2021.10.20, 16:34

Eddig sosem hallott történetet mesélt el a múltjából a LifeTV kamerái előtt Pápai Joci.

Pápai Joci megindító vallomása: egy hajszálon múlt, hogy nem adta fel

Archívum2021.10.06, 17:38

Pápai Joci a Sztárban sztár leszek! adásában őszintén beszélt az érzéseiről. 

Előző
Következő