Papa

címke rss

Sándor István feloldaná aktái titkosítását

Védője szerint nem állnak fenn az államtitoknak nyilvánítás feltételei a Sándor István volt felderítő tiszt ellen folyó büntetőeljárásban. A Papa és védője az adatvédelmi biztoshoz fordul, azonban ha ott nem járnak sikerrel, bíróságra viszik az ügyet.

A vád szerint Sándor István nagy összegű kenőpénzeket fogadott el

Itthon2001.09.11, 13:41

A Sándor István ügyében hétfőn született szigorúan titkos vádirat szerint a volt alezredes nagy összegeket fogadott el a gyanúsítottaktól az általa vezetett nyomozások során. A vád szerint a Papa fedőnevéről ismertté vált volt rendőr alezredes az egyik gyanúsítottal még közös céget is alapított, hogy elkerüljék a letartóztatást.

Megkezdődött Papa pere

Itthon2002.04.30, 11:18

Kedd délelőtt iratismertetéssel kezdődött Sándor István pere. A volt rendőr alezredest négy vádpontban többek között hivatali visszaéléssel, és azzal vádolják, hogy összejátszott a maffiával. A tárgyalások során államtitkok is elhangzanak, ezért az ügyet 85 évre titkosították, és mindvégig zárt ajtók mögött tárgyalják. Papa szerint koholt vádak alapján fogták perbe, és az eljárás során sok törvénysértés is történt.

Papa mindent tagad

Itthon2002.05.06, 14:33

Hétfőn folytatódott Sándor István zárt ajtók mögött megtartott tárgyalása. A vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolt volt rendőrnyomozót eddig két tárgyalási napon közel tíz órán keresztül hallgatták ki. Papa minden vádpontban tagadta bűnösségét.

Tonhauser és Papa tanú lehet Nógrádi Zsolt perében

Itthon2002.05.06, 12:47

Tonhauser Lászlót és Sándor Istvánt, két olajügyekben jártas volt rendőrtisztet is tanúként idézne meg ügyében Nógrádi Zsolt, az olajbizottság egykori koronatanúja. Szerinte ugyanis a korábban a szervezett alvilág és a politika kapcsolatát vizsgáló nyomozók alátámaszthatják Pintér Sándorral és Boross Péterrel kapcsolatos állításait.

Pert nyert a Papa a Világgazdasággal szemben

Itthon2002.11.19, 21:25

Jogerősen pert nyert a Világgazdaság ellen személyiségi jogi perében Sándor István, nyugalmazott nyomozó. Bartus László újságíró közlése szerint nem felel meg a valóságnak Sándor Istvánnak az ő személyére vonatkozó állítása.

Nem találtak tárgyi bizonyítékot Papa ellen

Itthon2003.01.14, 13:44

Nincs újabb bizonyíték Sándor István titkosított perében. A bizonyítási eljárás már a legvégén tart, de eddig tárgyi bizonyíték nem került elő. Az ügyészség változatlanul csak azokra a tanúkra alapozza a vádat, akik még a nyomozati szakban tettek vallomást a volt rendőrtiszt ellen .

Kosheen és dZihan & Kamien a Volton

Archívum2003.05.30, 12:12

Az erőfeszítéseknek hála valódi tömegrendezvénnyé nőtte ki magát a Volt Fesztivál. A már másodízben a Lővérekben, összesen pedig tizenegyedszerre megrendezett Volt Hyperspace-re vágyóktól a nosztalgikus úttörőkig, Majka Papára kíváncsiaktól Korai Öröm-rajongókig mindenkit megpróbál Sopronba csábítani. Ehhez az említetteken kívül a Kosheen, a szintén nagy visszatérő Tito & Tarantula, dZihan és Kamien, valamint Cari Lekebush nyújt majd némi segítséget.

Hétfőn ítéletet hoznak Papa ügyében

Itthon2004.01.29, 08:59

Várhatóan hétfőn hoz ítéletet a Fővárosi Bíróság a Papa, azaz Sándor István 85 évre titkosított ügyében - írja a Magyar Hírlap. A Papa ügyvédje továbbra is kifogásolja, hogy az ombudsman legfőbb ügyésznek küldött ajánlása ellenére sem oldották fel az eljárás titkosságát.

Zárt ajtók mögött indokolják majd Papa ítéletét

Itthon2004.02.01, 09:14

Hétfőn hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság a vesztegetéssel vádolt Sándor István egykori rendőrtiszt 85 évre titkosított ügyében. A "Papa"-ként is emlegetett férfi védője, Hegedűs László szerint az államtitok miatt várhatóan csak a határozat rendelkező része lesz nyilvános, az indoklás már zárt ajtók mögött hangzik el. A rendőrtiszt a vádirat alapján, halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztéssel is sújtható.

Előző
Következő