panzió

címke rss

Már nem divat vonattal menekülni

Itthon2015.02.19, 21:31

Nemzetközi őrjárat is utazik a Keleti pályaudvarról Münchenbe tartó vonatokon, pedig a menekültek már csak elvétve próbálkoznak a vasúttal. Nem divat a taxi sem, a fuvart már osztrák és német rendszámú autók intézik, a kisebb hotelek pedig szépen profitálnak a koszovói népvándorlásból

Ha szállodába jön a Jézuska

Archívum2014.11.26, 11:10

Nem is olyan régen még furcsa, amerikai filmes dolog volt szállodában tölteni a szeretet ünnepét, ma karácsonykor, szilveszterkor egyaránt dugig vannak a szálláshelyek. Ha ilyet tervez, ne habozzon, gyorsan fogynak a szobák.

Kamionsofőrök szállták meg Soroksárt

Itthon2014.10.09, 20:00

Egy soroksári negyvenágyas panzióba közel 1200 sofőrt jelentettek be, amitől jelentősen megnőtt a fővárosi, XXIII. kerületi állandó lakosok száma is. „Ennek semmi köze az önkormányzati választáshoz, a Waberer's kamionosai szállnak itt meg pár napra" – mondta el az Origónak a panzió tulajdonosa. Tény viszont, hogy az állandó lakosok szavazhatnak is a kerületben. A bevándorlási hivatal tud a gyarapodásról, vizsgálatot indítottak az ügyben.

Budapest panzió: bombázás miatt zárva

Travelo2017.12.04, 14:31

Miért Budapest a neve egy Gáza belvárosától tíz percre lévő panziónak és miért bánják a gázaiak, hogy a háború miatt bezárt? A magyarul kiválóan beszélő tulajdonossal készített email-interjúnkból kiderül.

Butikszobás panzió nyílt Abádszalókon

Travelo2017.10.19, 11:22

Természeti elemekről elnevezett és azok hangulatát idéző design szobákat nyitott egy panzió a Tisza-tó fővárosában, Abádszalókon. A Csónak szoba közepén például tényleg egy igazi csónak áll.

Megkéselték az esztergomi szálloda portását

Itthon2013.01.23, 11:51

A tévé miatt késelték meg az egyik esztergomi szálloda portását. A portás megkérte az egyik vendéget, hogy ne a portásfülkében, hanem a saját szobájában tévézzen, ez után szúrta meg egy konyhakéssel.

SZÉP kártya: szebb is lehetne

Archívum2012.07.31, 16:16

Sok a gond a SZÉP kártyával, mert a kusza szabályozás megkeseríti a magánpanziók és az utazási irodák életét, és még a nyaralni vágyók is rosszul járnak - panaszolják a magyar utazásszervezők.  

Panzió nyílt bringásoknak a Fertő-tónál

[origo] utazás2012.06.22, 13:42

A Fertő-tó az ország egyik elsőszámú biciklis úti célja. A tó körül kitűnően kiépített bicikliút várja a túrázókat, ráadásul az osztrák oldalon, Rust városában átadták a régió első biciklis panzióját.

Több amerikai jön, kevesebb olasz

Travelo2017.10.04, 16:53

Októberben több külföldi jött a négycsillagos magyar hotelekbe, a háromcsillagosok forgalma azonban csökkent, derül ki a KSH legújabb adataiból. A szállodák kevesebb mint 50 százalékos kihasználtsággal működtek idén, ami javulást jelent a tavalyihoz képest. Budapest népszerűbb lett, a balatoni forgalom viszont csökkent.

Kigyulladt egy panzió Veresegyházán

Itthon2011.11.13, 13:08

Senki sem sérült meg, amikor - egyelőre ismeretlen okból - vasárnap virradóra kigyulladt egy veresegyházi panzió.

"Mi ezt pillangószobának hívjuk"

Itthon2008.07.21, 11:32

Titokban találkozgat valakivel, de nem akarja félreeső parkolókban vagy ismerőstől kunyerált lakásban élni a szerelmi életét? Ma ez már könnyen megoldható, külön üzletág foglalkozik az ilyen párokkal. Könnyen találni olyan lakásokat, amelyeket néhány órára is ki lehet bérelni, de sok panzióban és hotelben is vannak úgynevezett "pillangószobák". Egy lakáskiadással foglalkozó vállalkozó szerint a felső középosztály tagjai élnek leginkább a szolgáltatással.

Feladta magát egy Top 100-as csaló

Itthon2008.03.19, 15:52

Önként jelentkezett a rendőrségen egy csaló, aki rajta volt a leginkább keresett személyek százas listáján. A középkorú nő fizetés nélkül távozott egy panzióból, ezért körözték.

Előkerült az alsóörsi postásnő

Itthon2007.12.13, 22:12

Épségben előkerült csütörtökön a november 27-én eltűnt alsóörsi postásnő. A nőt egy soproni panzióban találták meg a rendőrök.

Főzni sem szabad a füredi ivóvízzel

Itthon2006.08.11, 22:32

Ivóvízfogyasztási és főzési tilalmat rendelt el az ÁNTSZ pénteken három balatoni településen, mivel ismeretlen eredetű bakteriális fertőzés jutott a vízbe. Egyelőre nem tudni, meddig lesz érvényben a korlátozás Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüred nyugati részén. Több balatoni panzióban az [origo]-tól hallottak először a vízivás és a víz főzésre való használatának tilalmáról. A vízügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.

Erősen hizlal a teljes panzió

Nyárigo 20042004.06.04, 12:33

Ne merjenek teljes panziót rendelni idén nyáron az olaszok - tanácsolják az olasz táplálkozástudományi szakemberek, akik szerint két hét teljes ellátás 3-5 kilogramm súlynövekedést is jelenthet az elbágyadt vakációzónak.

Diszkriminációs vád egy panzió ellen

Itthon2004.04.26, 12:21

Nem fogad roma vendégeket egy debreceni panzió - írja a Népszabadság egy jogvédő szervezet közlése alapján. A panzió tulajdonosa nem akart szállást adni az ott konferenciát szervezni kívánó Romawebnek. Ezt követően a szálláshelyet tesztelő NEKI roma munkatársait is elutasították, míg a jogvédő szervezet nem roma tesztelőit fogadták. A tulajdonos szerint vannak üzletpolitikai megfontolásaik, ám a bőrszín nem tartozik ezek közé.

Megfojtotta újszülöttjét egy nyíradonyi nő

Itthon2003.09.12, 21:45

Mosdótálba fojtotta életképes újszülöttjét egy debreceni panzióban egy 20 éves nyíradonyi nő - számolt be az esetről pénteken a rendőrség szóvivője.

Őrizetben a kutyaviadal szervezői

Itthon2002.11.17, 12:17

Őrizetbe vettek hat férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akiket kutyaviadal szervezésével gyanúsítanak. Szombat reggel, egy előre megtervezett akció során egy panzió pincéjében csaptak le a kutyaviadal szervezőire és a nézőközönségre a rendőrök.

Előző
  • 1
  • 2
Következő