Pancho Aréna

címke rss

El-továbbjutás esetén a Pancho Arénában marad a MOL Fehérvár FC

Sport2019.07.19, 15:27

Az Európa-liga-selejtező első fordulójából simán továbbjutó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy ha a csapat sikerrel vívja meg a liechtensteini Vaduz elleni második körös párarcot, akkor a harmadik fordulóban is a felcsúti Pancho Arénában fogadja majd az ellenfelét, ugyanis a sóstói MOL Arénában továbbra is baktérium van az ivóvízben.

Nyert a Puskás Akadémia, vezeti a bajnokságot, kilátástalan helyzetben az UTE

Sport2021.11.06, 21:36

A magyar bajnokság 12. fordulójában a kiesés ellen menekülő Újpest az utóbbi időben remek formában lévő Puskás Akadémiához látogatott. Az első félidőben a fővárosi csapat jobban játszott, de félidő végén Baluta és Kozák megszerezhette volna a vezetést a hazaiaknak. Az Újpest kapusa, Banai azonban kétszer óriási bravúrral védte a felcsúti játékosok lövéseit. A második félidő elején Baluta megszerezte a vezetést a felcsúti csapatnak. A félidő végén Kozák tizenegyesével már két gól volt a felcsúti csapat előnye. Az Újpest a hosszabbításban Beridze révén tizenegyesből szépített, de az eredmény már nem változott: nyert a Puskás Akadémia,, ...

A hátrányos helyzetű fiatalok a felcsúti Pancho Arénában focizhattak

Itthon2022.11.02, 13:45

A Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesület, az MTK Budapest és a Máltai Szeretetszolgálat közösen, Arany Kupa néven focitornát rendezett a hátrányos helyzetű fiatalok számára, amelynek döntőjére ezúttal Felcsúton, a Pancho Arénában került sor.

Youhuu, a budapesti atlétikai vb kabalafigurája a foci NB I-ben is show-t csinált - videó

Sport2023.08.04, 20:23

A labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia az Újpestet fogadta a felcsúti Pancho Arénában. A meccs kezdőrúgását a budapesti atlétikai világbajnokság pénteken leleplezett kabalafigurája, Youhuu végezte el.

Dzsudzsák remekelt, a Puskás Akadémiának továbbra sem megy otthon

Sport2023.10.28, 19:02

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában a Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen csapatával a felcsúti Pancho Arénában.

Gyönyörű gólokkal nyert a Puskás Akadémia - videó

Sport2023.12.09, 09:17

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában a Puskás Akadémia 3-0-ra legyőzte a Kecskemét csapatát a felcsúti Pancho Arénában.

Előző
Következő