páncélszekrény

címke rss
Lopással egészítette ki a bérét egy takarítónő Miskolcon

Lopással egészítette ki a bérét egy takarítónő Miskolcon

A miskolci rendőrök eljárást indítottak azzal a 65 éves nővel szemben, aki takarítani járt egy miskolci lakásba, ahonnan két év alatt több, mint 5 millió forintot lopott el.

Rejtély, hogy kerültek a hamvak a polgármesteri hivatal páncélszekrényébe

Itthon2020.06.06, 10:07

Évtizedek óta halott férfi hamvai kerültek elő a töki polgármesteri hivatal páncélszekrényéből - írta meg a Bors. Az urnában talált névtábla alapján megpróbálták felkutatni az 1997-ben meghalt K. László családját.

Arra ért haza a dunavarsányi család, hogy mindenüket elvitték

Itthon2020.05.15, 08:25

Pihenésből hazatérve vette egy észre egy dunavarsányi család, hogy kirabolták őket. Mindenüket feldúltak, és több tízmillió forintot vittek el tőlük szilveszter előtt egy nappal. Egy háromfős banda tette a gyanú szerint, akiket most fogtak el.

Irodák páncélszekrényit rabolták ki

Itthon2018.09.24, 19:32

A kecskeméti bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinek a letartóztatását, akik a gyanú szerint cégirodákban páncélszekrényeket törtek fel és összesen 40 millió forintot elloptak.

Filmbe illő jelenetek egy zalai rablás közben

Itthon2017.07.14, 16:19

A zalaegerszegi rendőrség elfogott két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több tízmillió forintot loptak el egy üzemből.

Négy betörő, egy páncélszekrény, és egy kézikocsi

Itthon2016.05.26, 07:42

Kézikocsi kellett a négy tolvajnak, hogy el tudják lopni egy Mosonmagyaróvár környéki település pénzváltó üzletének páncélszekrényét. Az eset még tavaly októberben történt, az elkövetők azóta kézre kerültek és vallottak is. A rendőrség közzé tette az egyik biztonsági kamera felvételét, megnézhető, hogyan birkóztak meg a betörők a több száz kilós páncélszekrénnyel.

Napi sokk: Páncélszekrénybe zártak egy csecsemőt

Life.hu2015.08.20, 14:42

Egy hotel páncélszekrényében találtak egy csecsemőt a karbantartók.

Muri Enikő esküvőre gyűjt: szerelmével közösen feltört egy páncélszekrényt

Life.hu2015.08.14, 09:23

Szokatlan módját találta meg Muri Enikő, hogy jövő nyárra tervezett esküvőjére egy kis pénzt szerezzen. Szerelmével közösen feltörtek egy páncélszekrényt!

Felfeszített páncélszekrényt találtak a Dunában

Itthon2011.09.03, 13:23

A tűzoltók emelték ki a Dunából azt a félig iszapba süllyedt páncélszekrényt, amelyet a vízi rendőrök fedeztek fel Szentendre közelében. A rendőrség vizsgálja, hogy az üres széfet bűncselekmény során fosztották-e ki.

Páncélszekrénnyel együtt loptak el 37 milliót

Itthon2007.10.15, 15:35

Egy hárommázsás páncélszekrényt vittek el a benne őrzött harminchét millió forint értékkel együtt Szigetváron azok a betörők, akiket a napokban fogott el a rendőrség.

Több száz éves áldozókelyhet loptak

Itthon2002.05.21, 11:31

Ellopták az újfehértói görög katolikus parókia páncélszekrényét. Többek között közel kétmillió forint értékű takaréklevelet és egy nagy értékű áldozókelyhet őriztek benne.

Halotti urnát tartalmazó páncélszekrényt lopott

Itthon2002.03.18, 11:27

Egy elhunyt ember földi maradványait tartalmazó urna is volt abban a páncélszekrényben, amelyet egy 32 éves dögei lakos lopott el. A rendőrök egy tó fenekén találták meg a páncélszekrényt, az urna sértetlen maradt.

Előző
  • 1
Következő