pályázat

címke rss

Olimpiai pályázat logója: Matyó és Rubik a pályaművek között

Gazdaság2016.04.10, 21:09

Csütörtökön mutatják be a 2024-es budapesti olimpiai pályázat logóját a nagyközönségnek, de a végső győztes már most is látható, hiszen a közönségszavazáson akár arra a pályaműre is voksolhat, amelyet a szakmai zsűri kiválasztott.

Gazdagmami ismét keresi a legszuperebb női vállalkozókat

Archívum2016.04.08, 15:53

Nőként, gyermeknevelés mellett, vagy akár 45 éves kor felett is lehet sikeres vállalkozást indítani. Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu alapítója és ügyvezetője hetedik éve hirdeti meg az Év Anyavállalata pályázatot, április 12-ig nevezhetnek a vállalkozó nők.

Jönnek az új GINOP-pályázatok áprilisban

Gazdaság2016.04.07, 16:59

Még ebben a hónapban megjelennek a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó új pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.

Milliókra pályázhat, ha most indít vállalkozást

Archívum2016.04.06, 11:32

Fiatalok vállalkozóvá válásához lehet maximum 3 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyerni egy most megjelent, 2,9 milliárd forint keretösszegű pályázatból.

Gazdasági társasághoz kerülnek a lakossági pályázatok

Gazdaság2016.04.01, 15:41

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a jogelődei által hazai forrásból kiírt valamennyi lakossági pályázat kezelését a Nemzeti Fejlesztési Stratégiai Intézet Kft. veszi át április elsejétől a hatékony, egységes és gyors ügyintézés érdekében – közölte az NFM pénteken az MTI-vel.

A gyógyszerész több, mint egy fiókhúzogató – Ezúttal ők bizonyíthatnak!

Life.hu2016.03.24, 13:59

A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara 2016-ban hatodik alkalommal hirdeti meg az „Év Gyógyszerésze” pályázatot. 

Eldőlt, Budapest kikkel indul harcba az olimpiarendezésért

Gazdaság2016.03.16, 14:18

Kiválasztották a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat nemzetközi tanácsadóit, akik mögött több sikeres rendezés és pályázás is van már. A magyar főváros az EKS, az M-IS és a PwC alkotta konzorciummal indul harcba a 2024-es olimpiarendezésért. A konzorcium megbízási díja összesen nettó 5,15 milliárd forint. Ez az összeg már része a korábban elfogadott 15 milliárd forintban maximalizált pályázati keretnek, ez tehát nem azon felüli összeg. 

Ötből négy kisvállalkozás semmit nem tud a forrásokról

Gazdaság2016.03.11, 15:02

Az uniós forrásokra aspiráló mikrovállalkozások 56 százaléka már beépítette üzleti tervébe a megpályázandó uniós forrásokat, 34 százalékuk csak készül erre. A kisvállalkozásoknál táborában 51 százalék azok aránya, akik egyelőre nem számolnak a támogatással – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kutatásából.

Aki a nevét adja a termékéhez, annak fontos a minőség

Archívum2016.02.20, 18:34

A tavaly indult, új uniós ciklus forrásainak a 60 százalékát vállalkozásfejlesztésre fordítja a kormány, amelynek kezdeményezettjei a kis- és középvállalkozások, így a családi vállalkozások is - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára péntek délután Sopronban a családi vállalkozások találkozóján.

Kettős céllal ellenőriz az Emmi

Gazdaság2016.02.19, 15:11

Tavaly mintegy 2500 európai uniós projekt záró helyszíni ellenőrzését folytatta le az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az idei év első heteiben több mint 400 fejlesztés helyszínén jártak az ellenőrök, emellett ebben az évben további 1600, a benyújtott záró elszámolásokhoz kapcsolódó záró helyszíni ellenőrzés és 400 utánkövetéses helyszíni ellenőrzés várható.

Hétfőn jelenik meg az OTP Társasházi Pályázata

Gazdaság2016.02.19, 14:07

Megújult tartalommal és megnövelt keretösszeggel indítja útjára a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató idei pályázatát az OTP Bank. Február 22-étől a résztvevők három kategóriában összesen 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszegre jelentkezhetnek. Van továbbá képzési lehetőség, folyóirat- és szoftver-előfizetés, valamint szakmai tanácsadási szolgáltatás. Speciális eszköz ez a társasházaknak, amellyel olyan kisebb beruházásokat tudnak megvalósítani, amelyekre az állami és uniós pályázatok nem nyújtanak megoldást.

Új alapból turbózzuk fel a közlekedést

Gazdaság2016.02.19, 12:42

Újabb huszonhat közlekedésfejlesztési beruházással pályázik Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaira. A kormány jóváhagyásával a második pályázati felhívás február közepi benyújtási határidejéig egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasútvonal és a déli összekötő Duna-híd korszerűsítéséhez, az M15-ös és az M70-es autóutak négysávúsításához kapcsolódó támogatási igényt jelentett be a fejlesztési tárca.

Felfüggesztenek három pályázatot

Archívum2016.02.17, 23:55

Felülvizsgálat céljából időszakosan felfüggesztenek három Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatot február 22-én 14 órától - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ismét lehet pályázni az úszóvébé kabalájára

Life.hu2016.02.17, 10:28

Mivel a fehér, puliszerű Bol-Dog névre keresztelt állat leszerepelt a 2017-es vizes világbajnokság szervezőbizottsága új pályázatot írt ki a jövő évi budapesti esemény kabalafigurájára.

Pályázati forrás alapkutatásra

Gazdaság2016.02.16, 13:18

A korábbi évekhez képest jelentősen megnövelt, 7 milliárdos keretösszegben lehet pályázni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal február 15-én megjelent felhívásában. A kutatói kezdeményezésű felfedező kutatási programok során a forrás hatékonyabb felhasználása érdekében több újítás is szerepel az alapkutatásokat ösztönző versenypályázati felhívásban.

Már lehet jelentkezni 610 milliárdra

Archívum2016.02.14, 16:17

Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Új agrártámogatásokra lehet pályázni

Gazdaság2016.02.10, 10:23

Hat új pályázati felhívás jelent meg a vidékfejlesztési program keretében, mintegy 138 milliárd forint összegben, a pályázatok az önkormányzatok, a mezőgazdasági termelők, valamint a magánjogi erdőgazdálkodók számára biztosítanak fejlesztési forrást.

Kedvezményekre pályázhatnak a nyugdíjasok

Gazdaság2016.02.08, 09:12

Ismét megnyíltak a pályázatok az Erzsébet-program keretében. Nyugdíjasok fürdőbelépőkre és szálláshelyekre pályázhatnak.

Akár 30 milliót is elnyerhetnek a kkv-k

Gazdaság2016.02.03, 16:09

Gyakornoki programokat támogató pályázati felhívások jelentek meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program keretében, összesen 16,2 milliárd keretösszeggel – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Ötmilliót nyerhetnek a forradalmat ünneplő romkocsmák

Gazdaság2016.01.29, 17:33

Pályázatokat hirdetett az 1956-os Emlékbizottság a forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékévében. Romkocsmák is jelentkezhetnek, ehhez nem kell mást tenniük, mint virítani a forradalmat idéző dekorációt és rendezvényeket.

Lesz támogatás a családi házak felújításához

Gazdaság2016.01.23, 14:38

Most készül a családi házak komplex energetikai korszerűsítését lehetővé tevő pályázatcsomag, a tulajdonosok várhatóan augusztustól pályázhatnak hitelre – válaszolta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére. 

Uniós forrásból lettek a BMW beszállítója

Gazdaság2016.01.22, 14:36

Uniós források felhasználásával, 592 millió forintból hajtott végre technológiafejlesztést és kapacitásbővítő beruházásokat a magyar tulajdonú Magyarmet Finomöntöde Kft. a Fejér megyei Bicskén.

Milliárdos pályázatok rákszűrésre

Gazdaság2016.01.22, 13:44

Megjelent a 6,57 milliárd forint keretösszegű "Komplex népegészségügyi szűrések" című pályázati felhívás.

Fedélzeti gyerekbemondót keres a Lufthansa

Travelo2017.10.17, 09:38

Repülni szerető gyerekeknek hirdet pályázatot a Lufthansa. A győztes a kabinszemélyzet tagjaként, élőben üdvözölheti az utasokat egy Lufthansa-járat fedélzetén, amelyen szüleivel együtt utazhat.

Tavaszi turbóstart a versenyszférában

Gazdaság2016.01.18, 12:02

Januárban, februárban és áprilisban nyílik meg három új, összesen 11 milliárd forint forrást kínáló pályázat. Mindhárom hosszú távon lendíthet a szektor versenyképességén. Atámogatást startupok mellett a logisztikai és a turizmusban működő cégek igényelhetik.

3,8 milliárdos pályázatok jelentek meg

Gazdaság2016.01.18, 10:24

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására jelenik meg két pályázati felhívás. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt felhívások együttesen 3,8 milliárd forint keretösszegűek - tájékoztatott Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

27 ezer vállalkozás kapott a 1425 milliárdból

Gazdaság2016.01.14, 21:33

A beruházási célú hitelek több mint felét nem vették volna fel a kis- és középvállalatok a növekedési hitelprogram nélkül, amely így jelentősen hozzájárult a gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljának erősítéséhez - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

29 milliót osztottak ki a jegybanki pályázaton

Gazdaság2016.01.13, 15:18

Nyolc nonprofit szervezet összesen 29 millió forintnyi támogatást nyert el a pénzügyi tudatosság és kultúra fejlesztésére kiírt jegybanki pályázaton. A nyertes projektek elsősorban a fiatalabb generációk és hátrányos helyzetű térségek családjainak pénzügyi ismeretfejlesztését szolgálják.

Csak prototípust kell készíteni, és dől a lé

Archívum2016.01.13, 09:02

Benyújthatják támogatási kérelmeiket a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta el Rákossy Balázs, a nemzetgazdasági tárca európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Pályázat induló vállalkozások támogatására

Gazdaság2022.11.30, 06:01

Lesz uniós forrás startupok fejlődését, nemzetközi piacra lépését segítő vállalkozások támogatására. Pályázni azok tudnak majd, akik megszerzik az NKFI ehhez szükséges szakpolitikai véleményét. Ez utóbbi kialakításának szempontjai január 15-éig jelennek meg. A szakpolitikai vélemény iránti igényt február 1-től március 7-ig lehet majd benyújtani a hivatalhoz. Pályázni várhatóan április 25-től lehet a GINOP Irányító Hatóságnál. 

Lehet pályázni induló tőkéért

Gazdaság2016.01.11, 13:34

Támogatják az önfoglalkoztatóvá válást azoknál, akik csoportos létszámcsökkentés miatt elvesztették munkahelyüket. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. "Mobil-Társ Program" címen hirdette meg a pályázatot. A kétmilliós tőkejuttatásra május végéig lehet pályázni.

Három új pályázat a családokért és a hátrányos helyzetűekért

Gazdaság2016.01.08, 16:49

Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

3 milliárdos keretösszegű pályázat jelent meg

Gazdaság2016.01.05, 14:10

A Széchenyi 2020 keretében megjelent Innovációs voucher című felhívás célja a mikro-, kis- és közepes vállalkozások bevonása az innovációs láncba.

Felfüggesztik az 50 milliárdos pályázatot

Gazdaság2016.01.05, 12:19

A beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel január 11-i határnappal felfüggeszti a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című felhívást - közölte a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság.

30-40 milliárdról még idén döntenek

Archívum2015.12.22, 13:53

30-40 milliárd forintos uniós támogatásról születhet döntés még az idén. Még folyamatban van a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program szeptemberben zárult második fordulója és a kisebb összegű támogatások kiértékelése - mondta Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.

57,5 milliárdot már megnyertek a vállalkozások

Archívum2015.12.22, 11:50

Decemberben 399 projekt nyert el európai uniós fejlesztési támogatást, összesen 57,5 milliárd forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program két pályázati felhívásának keretében - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Fontos hír a startupoknak

Gazdaság2015.12.12, 10:10

Tegnap jelent meg a kormányportál pályázatokkal foglalkozó oldalán egy startupokat és kkv-kat érintő módosítás a beadásban.

Előnyt élveznek a kkv-k a nagyvállalatokkal szemben

Archívum2015.12.02, 14:20

A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás intenzitása egyrészt a projekt jellegétől, másrészt a résztvevők körétől is függ. Előnyt jelent például, ha kis- és középvállalkozás végzi ezt a tevékenységet - olvasható a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendeletében.

763 milliárd jut a következő 5 évben energetikai korszerűsítésre

Gazdaság2015.12.02, 15:43

A 2014-2020-as költségvetési időszakban 763 milliárd forint áll rendelkezésre energetikai fejlesztésekre, az összegre önkormányzatok és cégek egyaránt pályázhatnak - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Ingyen jutott pénzhez a helyettes államtitkár cége

Itthon2015.12.02, 09:42

Hárommillió forint vissza nem térítendő uniós támogatáshoz jutott az agrártárca egyik vezetőjének cége.

Néhány perc alatt megtalálhatja a tökéletes partnert

Archívum2015.11.26, 14:44

Új online beszállítói és tanácsadói platform indul. A GOP 3.3.2 pályázat keretében létrehozott ECPartner névre keresztelt rendszerrel a vállalkozások könnyebben találhatják meg üzleti partnereiket beruházásaikhoz, kezelhetik futó pályázati projektjeik adatait és dokumentumait, illetve különböző együttműködéseket alakíthatnak ki.

Meghirdették a magyar innovációs nagydíj pályázatot

Gazdaság2015.11.23, 16:42

A 2015. évi legjelentősebb műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a Magyar Innovációs Alapítvány együttműködő partnereivel meghirdette a Magyar innovációs nagydíj pályázatot. Új elem, hogy a pályázati rendszerbe a szakmai bírálatot is beépítik a pontozás mellé, és feladatcentrikus megközelítést alkalmaznak.

NGM: 490 milliárd forintra pályázhatnak a kkv-k

Gazdaság2015.11.21, 10:52

A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban 490 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Újabb részletek a nagykőrösi csatornaügyről

Gazdaság2015.11.23, 09:22

A nagykőrösi polgármester korábban azt állította, nem a rokona tulajdonában álló cég, a Duna Aszfalt építi az utakat a városban, annak semmi köze nincs a beruházásra meghívott vállalatokhoz. Az Origo birtokába került fotók azonban mást mutatnak.

Háromszoros pénzt szedtek be, másra költötték

Gazdaság2015.11.17, 09:17

Háromszor annyi pénzt szedtek be a nagykőrösiektől csatornázásra, mint amennyire szükség lett volna, a különbözetet viszont nem adták vissza. Az önkormányzat a pluszpénzt útépítésre fordította, erről azonban az embereket nem tájékoztatták. Az építésekre egyébként a polgármester nászához köthető cég kapott felkérést.

Botrány a vidékfejlesztési pályázatoknál

Gazdaság2015.11.13, 16:58

Eddig 127 kérelemnél merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal belföldi jogsegély keretében összesen 170 oktatási intézménytől kért okirat-igazolásokat, a gyanús ügyekben pedig rendőrségi feljelentést tesz - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.

Manikűröst keres a Honvédelmi Minisztérium

Itthon2015.11.11, 17:12

Szépségszalon üzemeltetésére írt ki nyílt pályázatot a Honvédelmi Minisztérium. A szolgáltatásra a Honvédkórház hévízi telephelyén lenne szükség.