pályázat

címke rss

Eddig 1400 milliárd forintot költött az állam a járvány elleni védekezésre

Gazdaság2020.06.21, 19:14

Orbán Viktor miniszterelnök a héten arról beszélt, hogy komoly kormányzati támogatásra lesz szükség a gazdaság újraindításához. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy operatív törzs alakul a gazdaság védelméért. Már a jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról. Debrecenben újabb nagy beruházás indul, és a kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét.

Hétfőtől pályázhatnak a szőlészek-borászok a kárenyhítés támogatására

Gazdaság2020.06.20, 12:22

Megnyílnak a magyar szőlőtermesztők és borászatok számára a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére szolgáló pályázatok - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton.

Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Gazdaság2020.06.18, 14:17

Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét

Gazdaság2020.06.18, 11:41

Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget - jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően.

ITM: nyáron jöhet a következő METÁR-tender

Gazdaság2020.06.18, 09:12

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv céljainak elérése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt a következő METÁR-tender (Megújuló Energiák Támogatási Rendszere) meghirdetésére. A várhatóan 2020 júliusában megjelenő új felhívásban évi 800 millió forint keretösszeggel lehet majd pályázni bármilyen megújulóenergia-alapú áramtermelési módra - jelentette be Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Nagyszabású zeneműpályázatot hirdet a Müpa

Kultúra2020.06.17, 20:26

A Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából pályázatot hirdet új zeneművek megírására. Az intézmény a jazztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig összesen 13 zeneművészeti kategóriában várja minden 18. életévét betöltött, magát magyarnak valló pályázó munkáját. A műfaji kategóriától függően egy- vagy kétfordulós, anonim elbírálást követően a pályázat eredményhirdetésére legkésőbb 2020. december 16-án kerül sor.

Kiderült, hány elektromos autó közlekedett tavaly a világ útjain

Gazdaság2020.06.16, 11:00

Bár a globális autóipar teljesítménye 2019-ben nem volt kiemelkedő, az elektromos és a hibrid meghajtású személyautók száma robbanásszerűen növekedett. Megmutatjuk, a világ mely régiójában hány e-autó közlekedett az utakon tavaly!

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

Gazdaság2020.06.15, 18:18

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Száznál is több alkotás érkezett a Hagyományok Háza pályázatára

Kultúra2020.06.15, 11:54

Számos pályamunka érkezett a Hagyományok Háza Most van időm alkotni! - Több leszel, ha alkotsz címmel, a karantén időszaka alatt meghirdetett pályázatára. 

Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására

Gazdaság2020.06.15, 12:51

Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására. Magánszemélyek 11 milliónál nem drágább járműre 2,5 milliót kaphatnak, a taxisok 15 millióig az ár több mint felét - írja a Magyar Nemzet.

Újabb kormányzati támogatást jelentettek be és újraindult a hazai turizmus

Gazdaság2020.06.14, 09:32

A héten több fontos gazdasági intézkedést is bejelentettek Magyarországon. 140 milliárd forintos kedvezményes hitelprogram indult a kisvállalkozásoknak, a versenyképességi program folytatásáról születhet kormányzati döntés, és örvendetes adatok érkeztek a hazai turizmus beindulásáról. Külföldön a Tesla volt a legfontosabb szereplő, hiszen a vállalat részvényének árfolyama a héten többször is rekordot döntött.

Varga Mihály: Kétmilliárd forintos szállodafejlesztési pályázat indul

Gazdaság2020.06.12, 10:19

A turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány több eszközzel is segíti a turisztikai vállalkozásokat az újraindulásban - tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter.

Nagy István: A koronavírus után a legfontosabb dolog a fejlesztés

Gazdaság2020.06.09, 15:57

Egyetlen helyes döntés van a koronavírus utáni helyzetben: fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít - jelentette ki az agrárminiszter Pacsán.

A versenyképességi programra több mint 30 iparágból érkeztek pályázatok

Gazdaság2020.06.09, 13:10

A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Fejlesztési forrásokra pályázhatnak falusi civil szervezetek

Gazdaság2020.06.08, 14:22

Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt - ötmilliárd forint keretösszegű - pályázati lehetőségek – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten.

Gazdaságvédelmi akcióterv: ezek a kormányzati intézkedések segítik a vállalkozásokat

Gazdaság2020.06.07, 15:32

A koronavírus-járvány okozta helyzet nemcsak a mikro-, kis- és közepes vállalatokat, a nagyobb vállalatokat is érintette. A magyar kormány - egész Európában kiemelkedő gyorsasággal sietett a hazai gazdasági szereplők segítségére. Az Origo az alábbiakban összefoglalja a hazai versenyszféra által igénybe vehető támogatásokat, konstrukciókat.

A MOB váratlan tisztújítást tart június 20-án

Sport2020.06.07, 10:08

A Magyar Olimpiai Bizottság a mostani különleges helyzetre reagálva június 20-án tartja meg tisztújító közgyűlését, s a szabályok szerint 10-ig még bárki pályázhat az elnöki posztra és az elnökségi tagságra.

Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar Falu Programra

Gazdaság2020.06.06, 11:05

A koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvend a Magyar Falu Program, melynek egyes elemei iránt hatalmas az érdeklődés. A helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásokra idén eddig több mint 5000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak - áll a Miniszterelnökség közleményében.

Megjelentek a Petőfi Irodalmi Múzeum alkotói pályázatai

Kultúra2020.06.04, 15:16

Kapcsolódva a Digitális Irodalmi Akadémia életpálya-modelljéhez, a Petőfi Irodalmi Múzeum három alkotói pályázatot is meghirdet június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

8 ezer verset írtak a Kossuth Rádió és a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatára

Kultúra2020.06.02, 15:04

Nagyjából 6 ezer levél és 8 ezer vers érkezett az Együtt a versben pályázatra, amelyet a Kossuth Rádió, a Magyar Írószövetség és a Petőfi Irodalmi Múzeum indított április 11-én.

Óriási az igény a high-tech és zöld pályázat iránt

Gazdaság2020.06.02, 16:05

A pénteken megnyílt 50 milliárd forint keretösszegű magyar, high-tech és zöld pályázati kiírásra egy munkanap alatt 2015 vállalkozás több mint 53,7 milliárd forint támogatásra adott be igényt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része optimistán tekint a jövőbe - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón, miután a gazdasági szereplőkkel egyeztetett a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról.

376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői

Gazdaság2020.06.02, 13:45

A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták - közölteSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a program budapesti sajtótájékoztatóján.

Több mint 53 milliárd forint összegű innovációs pályázatot írtak ki

Gazdaság2020.05.29, 13:21

A kormány szerdán elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként péntektől több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőségek nyíltak meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből – mondta az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

50 milliárd forint zöld forrásra pályázhatnak a hazai vállalkozások

Gazdaság2020.05.29, 09:46

"Elérhető a Magyar, High-tech és Zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához" – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Akár két és fél millió forintos támogatás elektromos autó és robogó vásárlására

Gazdaság2020.05.25, 15:41

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Újabb Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna az MLSZ

Sport2020.05.22, 20:36

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.

Ötmilliárd forintos pályázat indul elektromos autók és robogók vásárlására

Gazdaság2020.05.20, 15:05

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Rekordszámú pályamű érkezett a Magyar Nemzeti Bank érmetervezői pályázatára

Itthon2020.05.15, 16:27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két különböző címletű érme-emlékváltozat kibocsátásával kívánja elismerését, tiszteletét kifejezni a veszélyhelyzetben is helytálló honfitársainknak. Ezért nyilvános pályázatot hirdetett a „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek" tematikájú 10 és 20 forintos forgalmi érme-emlékváltozatok megtervezésére. A nyilvános pályázatra rekordszámú, 345 pályamű érkezett. A győztes tervet a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina készítette, melynek fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg - olvasható az MNB honlapján. Díjat kapott még az ajkai Pável Andrea és Paulus Noémi, valamint aa ...

Szépirodalmi pályázatot hirdettek gyerekeknek: meséket, verseket és prózákat várnak Halász Juditték

Life.hu2020.05.05, 09:29

Meséket, verseket és prózákat várnak gyermekektől „Az Erdő álma" címmel indított szépirodalmi pályázatra. 6-19 éves korosztályba tartozók küldhetik be műveiket 2020. június 15-ig.

Pályázatokkal támogatja az alkotókat a Petőfi Irodalmi Múzeum

Kultúra2020.05.04, 12:00

A Köszönjük, Magyarország! című program keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatokat hirdet írók, költők, dramaturgok, zeneszerzők és a könnyűzenei műfajban alkotók számára.

Méhbetegség elleni szer fejlesztésére nyert támogatást egy pécsi cég

Gazdaság2020.05.02, 12:45

Támogatást nyert, a pécsi Enviroinvest Zrt. a méhpusztulást okozó betegség elleni, környezetbarát szer fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A 2010-ben alakult cég pécsi székhelye és biotechnológiai kutatóintézete mellett, Dunavecsén egy elektronikai hulladékbontó üzeme van. 

Kihirdették a fordítástámogatási pályázat első nyerteseit

Kultúra2020.05.01, 19:51

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Irodalmi Export-Import Igazgatósága 2019. decemberében írta ki első fordítástámogatási pályázatát. A magyar irodalom műveinek fordítását és külföldi megjelentetését elősegítő pályázat keretösszege sokszorosa volt a korábbi hasonló pályázatok keretösszegeinek – írja a Hajónapló. 2020. április 30-án, csütörtökön hirdették ki a nyerteseket.

Újabb 3 milliárdos pályázatot hirdet a szaktárca a hazai gazdáknak

Gazdaság2020.04.30, 12:08

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetett újabb pályázati felhívást az elismerésben részesített termelői csoportok, termelői szervezetek részére, azok létrehozásának és működésének elősegítése érdekében – közölte a minisztérium.

Benyújthatók a Magyar Falu Program újabb pályázatai

Gazdaság2020.04.22, 11:01

A Magyar Falu Program keretében közösségi terek fejlesztésére és közösségszervezők foglalkoztatásának támogatására pályázhatnak szerdától a kistelepülések önkormányzatai és a történelmi egyházak. A pályázat keretösszege 10 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökség.

Új versenyképesség-növelő támogatási program indult

Gazdaság2020.04.21, 09:06

Összhangban a gazdaságvédelmi akcióterv részleteinek bemutatására megrendezett webkonferencián bejelentett, a koronavírus-járvány (COVID-19) által érintett vállalkozások támogatására vonatkozó lehetőségekkel, a tegnapi naptól elérhetővé vált a versenyképesség-növelő támogatásról szóló pályázati felhívás a vállalatok számára a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról szóló 7/2020. (IV.16) rendelete alapján.

Folytatódnak a strandfejlesztések a Balatonnál

Gazdaság2020.04.17, 14:05

Eredményt hirdetett a Magyar Turisztikai Ügynökség, így öt városban hat csúszda épül, illetve újul meg év végéig a Balaton mellett. Erről is beszélt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség legújabb podcastjában.  

33 ezer kutatót érinthet a kutatásfejlesztési bértámogatás

Itthon2020.04.15, 15:02

A támogatásra a kutatásfejlesztési és innovációs vállalkozások pályázhatnak. Ezeknek a cégeknek a munkavállalói akár 318 ezer forintot is kaphatnak havonta - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1-nek adott interjújában.

Musicalpályázatot hirdet a Madách Színház

Kultúra2020.04.14, 13:51

Új magyar musical megalkotására hirdetett pályázatot a Madách Színház. Három hónapja van az alkotóknak a megírásra. 

Új pályázati lehetőség a Szupergyors Internet Program 2.0 keretében

Gazdaság2020.04.14, 13:18

Magyarország digitális infrastruktúrájának fejlesztése és a megnövekedett internethasználati igények indokolják a hálózati lefedettség bővítését és sebesség növelését újabb 72 járás 62 ezer háztartásában 4,1 milliárd forint forrásból. A 2019 januárjában indult Szupergyors Internet Program (SZIP) második fázisa a legalább 100 Mbit feletti és elsősorban optikai hálózati fejlesztésekre összpontosít.

Egyedi bérkompenzációt kaphatnak a kutató-fejlesztő cégeknél dolgozók

Gazdaság2020.04.14, 11:50

Egyedi jövedelemkompenzációt kaphatnak a kutató-fejlesztő (K+F) munkahelyeken dolgozó munkavállalók a koronavírus-járvány miatt. A kormány egyedi bértámogatási programjáról a Via Credit pályázati tanácsadó cég közölt részleteket.

Íróknak, költőknek hirdet pályázatot az Előretolt Helyőrség szerkesztősége

Kultúra2020.04.11, 14:24

Íróknak, költőknek hirdet nyílt pályázatot az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával.

Újabb pályázatok nyíltak meg a Magyar falu programban

Gazdaság2020.04.09, 11:16

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására és járdák építésének, felújításának anyagtámogatására pályázhatnak az ötezer, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében – közölte a Miniszterelnökség.

Karanténpályázat indul a fővárosi múzeumok összefogásával

Kultúra2020.04.03, 20:41

Középiskolás és felsőoktatásban tanuló diákok részére hirdetett Karanténpályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria.

Állami támogatás segíti 28 ezer távfűtéses lakás korszerűsítését

Gazdaság2020.04.03, 10:49

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázata, mely a közösségi fűtési rendszerek felújításának támogatásával csökkenti a távhővel ellátott lakások üvegházhatású gázkibocsátását, és javítja energiahatékonyságukat – emeli ki Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a minisztérium közleményében.

Kibővítették az elektronikus ügyintézést a hazai pályázatoknál

Gazdaság2020.03.31, 17:16

Fontos és hasznos intézkedés, hogy mostantól elektronikus ügyintézésre lesz lehetőségük a pályázóknak olyan esetekben is, amelyeknél eddig postai úton vagy személyesen történt az ügyintézés - emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) most bejelentett intézkedéscsomagjából az európai uniós fejlesztésekért felelős ITM-államtitkár.

Több könnyítés is történt a hazai uniós projekteknél

Gazdaság2020.03.30, 15:27

Több mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedés segíti a pályázatok megvalósítását a veszélyhelyzetben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) számos területre kiterjedő, átfogó intézkedéscsomaggal támogatja a kedvezményezetteket fejlesztéseik megvalósításában, befejezésében. A tárca megemeli a pályázati előleg mértékét a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatokban működő kedvezményezettek esetén. A források megfelelő hasznosulását egyszerűbb eljárások, meghosszabbított határidők, több teljesítési elvárás enyhébb átmeneti szabályozása teszi lehetővé.

Meghosszabbították az Irinyi Terv kérelmeinek beadási határidejét

Gazdaság2020.03.25, 11:36

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai program kérelmeinek beadási határidejét 2020. április 21. éjfélre módosította.

Pályázati álhírek és hamis fejlesztéspolitikai intézkedések terjednek

Gazdaság2020.03.18, 18:03

A közösségi oldalakon és e-mailes körlevelekben egyre több valótlan állítás, minden alapot nélkülöző híresztelés terjed új pályázati lehetőségek megnyitásáról, a megvalósítás alatt álló, uniós társfinanszírozású projektek elszámolási szabályainak változásairól. A veszélyhelyzetet kihasználva mások mellett egy pályázatíró vállalkozás is hamis információkkal házal, így próbálva új ügyfeleket szerezni - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Péntekig még lehet pályázni a Vodafone Digitális Díjra

Techbázis2020.03.03, 13:23

Hamarosan zárul a közcélú digitális megoldások pályázata, a Vodafone Digitális Díj, melynek célja, a társadalmi jót szolgáló megoldások támogatása. A 15 millió forint összdíjazású vesenyre március 6-ig várják a nevezéseket a szervezők. Magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok jelentkezését is várják.

Külföldi nyelvtanulási programra pályázhatnak a diákok

Itthon2020.02.28, 12:18

Megnyílt a külföldi nyelvtanulási program pályázati felülete diákoknak és iskolai csoportoknak. A program célja a magyar fiatalok idegennyelv-tudásának növelése, ezért 9. és 11. évfolyamos tanulók angol, német és francia nyelvterületre utazhatnak nyáron nyelvet tanulni a kormány támogatásával.

Könnyítettek a kkv-k napelemes pályázatán

Gazdaság2020.02.13, 15:26

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című és GINOP-4.1.3-19 kódszámú felhívást a könnyítés irányába módosította a kiíró szervezet.

Megvan, mitől tartanak leginkább a hazai kis- és középvállalkozások

Gazdaság2020.02.05, 15:39

Az elnyert, illetve folyamatban lévő vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatban a piaci szereplők túlnyomó többsége elégedett, illetve bizakodó, viszont több területen is nehézségeik vannak - áll a pályázati tanácsadással foglalkozó Via Credit kérdőíves felmérésének főbb megállapításai közt.

Csaknem 600 bölcsődei férőhely létesülhet 32 településen

Itthon2020.02.05, 07:48

Csaknem 600 bölcsődei, minibölcsődei férőhely létesülhet mintegy 3,2 milliárd forintból 32 településen a bölcsődei fejlesztési programban, támogatva ezzel a munka és a családi élet összehangolását - mondta Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán.

Óriási siker a foglalkoztatást ösztönző program

Gazdaság2020.02.04, 11:28

Égnek a vonalak az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, olyan sokan érdeklődnek a tárca új, a foglalkoztatás ösztönzésére indított programja iránt - mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Rekordbírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal

Gazdaság2020.01.03, 11:21

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy számos, képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása" elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban. A GVH a cégekre összesen több mint 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki, írja közleményében a hivatal.

Megjelent a kkv-kat segítő, egymilliárdos keretösszegű pályázat felhívása

Gazdaság2019.12.30, 08:39

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.

Budapest Airport: Még többen jelentkezhetnek a lakossági ablakszigetelési programra

Itthon2019.12.20, 14:57

Jövőre kibővül a négy éve megkezdett lakossági ablakszigetelési program - közölte a Budapest Airport Zrt. pénteken.

100 millió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek

Itthon2019.12.12, 17:43

A kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családjaik, jelentette be Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, miután Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottal diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett csütörtökön.

Játéktervezéssel és rövid videóval nyerhetnek az iskolások

Techbázis2019.12.12, 13:48

A jövő évi Biztonságos Internet Nap adja az apropót.

Döntöttek 85 milliárd forintnyi új támogatásról

Gazdaság2019.12.12, 12:42

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára bejelentette, hogy döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról.

Álpályázatot írtak ki Karácsonyék, előre eldöntötték, ki fogja nyerni

Itthon2019.12.03, 10:04

Új vezetője lesz a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-nek (BVH). A pályázatot kiírták, mindössze háromnapos pályázatírási és -beadási határidővel. Ahogy a Magyar Nemzetben is olvasható, ennyi idő alatt nem lehetséges komoly szakmai anyagot összeállítani, ezért joggal feltételezhető, hogy a balliberális városvezetésnek már megvan a jelöltje a BVH élére. Külön érdekessége a történetnek, hogy Kerpel-Fronius Gábor személyében már olyan alpolgármestere is van Karácsony Gergelynek, aki részben az átláthatóságért felel, utalva a korrupció elleni harcra. 

15 milliós összdíjazású pályázatot hirdetett a Vodafone

Techbázis2019.11.28, 13:08

A tavalyi nagy sikerű pályázatot követően a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdeti a Vodafone Digitális Díjat, mellyel célja, hogy ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást.

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Kultúra2019.11.20, 17:07

Szerdán elindult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása. A győztesek egymillió forintos elismerésben részesülnek.

Magyar falu program: újabb 12 milliárd forintot kaptak a kistelepülések

Itthon2019.11.18, 15:41

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében.

Ezzel a támogatással akár 100 milliót is nyerhetnek a hazai vállalkozók

Gazdaság2019.11.11, 10:41

Hétfőn indulnak az új épületenergetikai fejlesztésekre beadható pályázatok. Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, összesen 20,4 milliárd forintos keretösszeg áll a magyar vállalkozások rendelkezésére.

Ezek lettek az év természetfotói

Life.hu2019.11.06, 15:27

Megválasztották az év természetfotóit. A pályázatra ezúttal is fantasztikus képeket küldtek be a művészek.

Lakásfelújítás - az energiahatékonysági pályázatot fel tudjuk-e használni?

Gazdaság2019.11.04, 11:29

Sietnie kell annak a háztulajdonosnak vagy társasháznak, lakóközösségnek, aki szeretné kamatmentes hitelből korszerűsíteni lakóhelye energetikai ellátását. A Széchenyi 2020 keretében elérhető támogatásra hatalmas a kereslet – annyira, hogy a két pályázat közül az egyiket már október közepén fel is kellett függeszteni, mert a rendelkező forrás egyszerűen kimerült.

Tizenkét pályaművet díjaztak az Ady-gálán

Kultúra2019.10.29, 10:36

Kilenc fődíj mellett három különdíjat osztottak ki az ADY100 - Ady arcai című pályázaton. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. felhívására több mint 150 művész adta be pályázatát, az eredményhirdetés hétfőn este volt a fővárosi Kódex Könyvesboltban.

Jelentősen kitolták egy fontos K+F pályázat befejezési határidejét

Gazdaság2019.10.03, 10:49

A kiíró a hivatalos pályázati honlapon arról értesítette a támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című, már lezárt felhívás megvalósítási határidejét több mint egy évvel kitolta.

Már lehet nevezni a Nemzeti Színház szpotjátékára

Kultúra2019.10.03, 10:33

Már lehet nevezni a budapesti Nemzeti Színház fiatalok számára meghirdetett szpotjátékára, amelyre egy Shakespeare-t népszerűsítő, flashmob-szerű, telefonnal készített kisfilmet várnak. 

Soltész Miklós: 1,6 milliárd forintra pályázhatnak a nemzetiségek

Itthon2019.10.02, 10:52

Kiírták a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek tevékenységét támogató pályázatokat 1,6 milliárd forint értékben - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mérföldkőhöz érkezhet az új budapesti Duna-híd megvalósítása

Gazdaság2019.09.26, 14:33

Megjelent az új nyílt tenderfelhívás a Galvani híd statikai számításainak előkészítésére, illetve a tervellenőrzési feladatok ellátására vonatkozóan.

70 négyzetméternyi üveget lehet megálmodni

Kultúra2019.09.06, 16:53

A Városmajori Jézus Szíve templom két, még üresen álló, egyenként 35 négyzetméteres díszüvegablakának megtervezésére.

Jó hír az uniós támogatásra pályázóknak

Gazdaság2019.09.02, 13:25

Fontos hírek láttak napvilágot a hazai pályázók számára az elmúlt hetekben. A következő, 2021-2027-es uniós ciklus előkészületeként 11 pontból álló terv kidolgozásán dolgoznak már jelenleg is a magyar hatóságok. Mindez, az új szabályoknak is köszönhetően rövid távon is csökkenteni fogja az adminisztratív terheket és egyszerűsíti a pályázati költségek elszámolási módszereit, továbbá az állami- és önkormányzati érdekeltségű infrastruktúra-beruházásoknál független értékelemzést vezetnek be.

Indul a bölcsődefejlesztési pályázat Pest megyében

Itthon2019.08.26, 13:27

Kedd reggel nyolc órától lehet pályázni a kormány által Pest megye települései számára kiírt 2,5 milliárd forint keretösszegű bölcsődefejlesztési támogatásokra - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Szigetmonostoron, sajtótájékoztatón.

Megjelent az Irinyi-terv új kiírása, 2,5 milliárdra pályázhatnak a kkv-k

Gazdaság2019.08.26, 13:41

Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

Így fogják összekapcsolni a budapesti HÉV vonalakat

Gazdaság2019.08.15, 16:39

Elindult a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-ek korszerűsítésének, összekötésének tervezési előkészítése, melyről most jelent meg a támogatási döntés. A pályázat eredményeképpen elkészül az érintett HÉV-vonalak összekötésének, rekonstrukciójának terve a következő években.

Kormánybiztos: Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban

Itthon2019.07.29, 12:49

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.

Több mint 800 millió forintra pályázhatnak köznevelési intézmények

Itthon2019.07.25, 11:53

A köznevelési intézmények több mint nyolcszázmillió forintra pályázhatnak többek között tehetséggondozó programok és tanulmányi versenyek rendezésére a Nemzeti Tehetség Program keretében.

Erdély legszebb dalát keresik

Kultúra2019.07.16, 13:56

Ötödik alkalommal hirdette meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű zenei pályázatát erdélyi zenészek és zenekarok, amatőr és hivatásos zenészek számára.

Hamarosan jön a magyar cégeknek kiírt 45 milliárdos pályázat

Gazdaság2019.07.15, 15:26

Péntektől lehet majd pályázni a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt 45 milliárdos felhívásra, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Bűnbanda csalt ki pénzt nem létező befolyásos kapcsolataikkal

Itthon2019.07.09, 16:34

A férfi 2012-ben pályázati ügyintézőnek adta ki magát, hogy így csaljon ki pénzt emberektől. Azt mondta az áldozatainak, hogy minisztériumi kapcsolatai vannak. Persze hazudott.

Milliárdokat kaphatnak elektromos buszokra a magyar települések

Gazdaság2019.07.08, 16:14

A nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Magyarország pályázik a 2025-ös Universiade megrendezésére

Sport2019.06.26, 19:45

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megpályázza az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiájának tartott 2025-ös Universiade megrendezését.

Keresik a mentorokat a kkv-k beszállítói és külpiaci támogatásához

Gazdaság2019.06.21, 15:44

Sikeres vállalkozók gyakorlati tapasztalatával segítenék a hazai kkv-kat. Olyan tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat fog kiépülni, amely személyes mentorálást biztosít fiatal-, női- és generációváltó vállalkozások számára, illetve szakmai mentorálást nyújt a külpiacra lépés előtt álló, vagy külpiaci részesedést növelni kívánó, illetve a közvetlenül beszállítóvá válás előtt álló, vagy beszállítói részesedését növelni kívánó vállalkozások részére. Már lehet mentornak jelentkezni.

A vidékfejlesztési program harmadát már kifizették a pályázóknak

Gazdaság2019.06.18, 10:32

A vidékfejlesztési programban (vp) már 435,7 milliárd forintot kifizettek a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak – tájékoztatott az agrárminiszter a március végi állapotok alapján a parlament honlapján.

Otthon melege program: ősztől milliárdokat lehet nyerni távfűtéses lakások korszerűsítésére

Gazdaság2019.06.17, 15:56

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24. és 2020. március 31. között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Siófok a marketing fővárosa idén is

Itthon2019.06.11, 15:58

A Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület tizenkét pályázatát díjazta Városmarketing Gyémánttal a Magyar Marketing Szövetség az Országos Városmarketing pályázaton, így már második alkalommal 2019-ben is Siófok nyerte a Marketing Főváros címet.

180 milliós pályázat az önkormányzatoknak a mobilitási hétre

Gazdaság2019.06.06, 14:42

Az önkormányzatok az idén 180 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a szeptember 16-22. között 18. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampányhoz kapcsolódó programok megszervezésére, lebonyolítására.

Nehéz sorsú zenészeken segít a Fábián Juli Emlékalapítvány

Kultúra2019.06.03, 12:56

Első alkalommal hirdet pályázatot a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.

Pénteken hirdet eredményt a Kolibri Színház

Kultúra2019.06.03, 12:08

A Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatot, amelynek eredményét pénteken ismertetik. 

Óriási bejelentés a DM-től, fenntartható hazai termékek érkeznek a polcokra

Gazdaság2019.05.31, 16:14

A dm még korábban termékpályázatot írt ki dmStart! néven, melyre 2019. január végéig lehetett jelentkezni. A pályázat eredményeképpen részben már kaphatók is azok a magyar termékek, melyek innovatív technológiával készülnek, ezáltal kevésbé, illetve egyáltalán nem szennyezik a környezetet az előállításuk során - tájékoztat arról a kiskereskedelmi lánc közleményében.

Még lehet jelentkezni a konvektorcsere-pályázatra

Gazdaság2019.05.30, 11:00

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere-pályázaton – tájékoztatott Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Módosultak egyes uniós pályázatok szabályai

Gazdaság2019.05.29, 16:15

Három fontos területen is módosultak egyes uniós gazdaságfejlesztési pályázatok. Átírták a pályázatok keretösszegeit, az uniós adatvédelmi rendelet szabályai miatt új feladatokat írtak elő és a monitoring tájékoztatókat is módosították.