pályázat

címke rss

Fantasztikus magyar némafilm nyert felújítási támogatást

Archívum2023.05.19, 14:14

Ebben az évben Deésy Alfréd 1920-ban készült, A halál után című némafilmje nyerte meg magyar-francia-belga közös pályázattal az Európai Filmarchívumok Egyesületének (ACE) restaurálási támogatását, amelyet a 76. Cannes-i Filmfesztiválon jelentettek be - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t pénteken.

Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti a hungarikum pályázatot

Archívum2023.05.15, 15:37

Idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen: kiadványok készítése, vetélkedők szervezése és viseletkultúra megőrzése – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Nagy István tárcavezető. A pályázatokat már lehet regisztrálni, a beadványokat május 22-től lehet véglegesíteni.

Már azelőtt kihirdette a döntést Botka László, hogy az hivatalosan megszületett volna

Archívum2023.04.30, 18:02

Egyedi módon választja meg Szeged baloldali polgármestere, hogy ki kerülhet a városban vezető pozícióba. Ez legutóbb is kiderült, amikor a Szegedi Nemzeti Színház élére már akkor kinevezte a régi-új igazgatót, amikor a hivatalos döntés még meg sem született. Egyébként ahhoz, hogy a terve sikeres legyen, egy komplett stábot állított a jelöltje mellé: a városi fenntartású médiumok az ő jelöltjéről csak jót írhattak, míg az ellenfélről rosszat. Vagy szinte semmit. A történteket jól elmondja, hogy az egyik sajtónyilvános eseményre csak a városi finanszírozású – vagyis Botka keze alatt lévő médiumok mehettek be. A végig objektíven tudósíító ...

Fülöp Attila: 16 milliárd forintot nyertek fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek

Archívum2023.04.28, 16:11

Több mint 16 milliárd forintot nyert el 35, fogyatékossággal élőket segítő szervezet egy pályázaton - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Meghosszabbították az Év Homlokzata pályázatra való jelentkezést

Archívum2023.04.25, 14:28

A Baumit meghosszabbított határidővel, 2023. május 31-ig várja a jelentkezéseket az Év Homlokzata pályázatra, amelynek célja a hazai építészet értékeinek elismerése és szakmai körben való bemutatása. A neves szakértőkből álló zsűri öt kategóriában várja a pályázatokat, a legjobbakat pedig egymillió forint nyereménnyel díjazza majd.

Napelemparkkal csalt el 900 millió forintot egy bűnbanda - videó

Archívum2023.04.12, 10:09

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, akik az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.

Nemzetközi pályázatot ír ki rektori pozíciójára a Budapesti Metropolitan Egyetem

Archívum2023.04.06, 12:12

A jelenlegi megbízatás lejárta miatt a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) nyilvános pályázatot ír ki az intézmény rektori pozíciójára, melyre hazai és a nemzetközi tudományos szférából is várja a pályázókat - áll az intézmény sajtóközleményében.

Ünnepélyes gálán díjazta a fiatal tehetségeket a Megafilm: Dobó Kata is adott át díjat

Archívum2023.03.31, 23:03

Az idén 25 éves Megafilm a fiatal tehetségeket díjazta: ünnepélyes gálán osztották ki a forgatókönyvírói pályázat győzteseinek járó díjakat. Az eseményen számos híresség részt vett. 

Több mint száz innovatív pályázat érkezett az MVM Edison startup versenyre

Archívum2023.03.21, 10:38

Hetedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az MVM Edison startup versenyt. A megmérettetésen idén öt témakörben és két kategóriában összesen több mint száz jelentkező pályázott innovatív ötletével.

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Archívum2023.03.08, 13:48

A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot, a magas minőségi színvonalat elismerő tanúsítvány elnyerésére május 31-ig lehet jelentkezni a Kárpát-régió egész területéről - jelentette be Kiss Károlyné Ildikó, a pályázat alapítója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Irodalmi szociográfiák írására jelent meg pályázat

Archívum2023.03.06, 18:57

Pillanatfelvétel a magyar vidékről címmel kortárs irodalmi szociográfiák írására jelentetett meg pályázatot Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. és a Petőfi Kulturális Ügynökség.

Sajtevéssel és alvással lehet keresni több százezer forintnyi összeget

Archívum2023.01.23, 16:06

Egyre többen panaszkodnak arról, hogy akár hosszú időszakon át nem tudják átaludni az éjszakákat, vagy zaklatottan forgolódnak éjjelente az ágyukban. Így ez már az orvosokon kívül egyéb területen dolgozókat, sőt egy egész tudományos iparágat is foglalkoztat. Ők is a nyugodt alvás titkát keresik. 

Megnyílik a pályázat a falusi kisboltok támogatására

Archívum2023.01.11, 10:44

Újabb pályázattal segíti a Magyar Falu Program a kistelepülési üzletek működését. Az orosz-ukrán háború és az arra válaszként adott, elhibázott brüsszeli szankciós politika komoly gazdasági kihívások elé állította az egyébként is tőkeszegény és versenyhátrányban lévő falusi kisboltokat. A kormány ezért úgy döntött, hogy további segítséget nyújt számukra annak érdekében, hogy hazánk legkisebb településein élők számára is biztosított legyen a mindennapos élelmiszerellátás - tájékoztatott közleményében a Miniszterelnökség.

Szijjártó Péter: Jövő év elején indulhatnak az Interreg program pályázatai

Archívum2022.10.31, 15:48

Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.

A téma: Isten

Archívum2022.10.25, 07:32

Újra és újra eszembe jut a tegnapi pályázat szövege, amit csak úgy futtában olvastam végig. Nem hagy nyugodni. Soha nem próbálkoztam még csak hasonlóval sem, mindig saját magamnak festettem, a saját örömömre, azért, mert szeretek festeni. Azért, mert így adom ki magamból, ami éppen kínoz, és azt is, ami boldoggá tesz. A lelkem lenyomatát viszem fel a vászonra, ami hol sötétebb, hol élénkebb színekben tündököl. 

Ukrajna a spanyolokkal és a portugálokkal közösen rendezne vb-t

Archívum2022.10.04, 09:25

Angol sajtóhírek szerint Ukrajna is csatlakozik a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére beadott spanyol-portugál közös pályázathoz.

Csak a legszemfülesebbek kapnak támogatást a napelemes pályázat második ütemében

Archívum2022.09.20, 15:17

Valósággal elszabadult a kereslet a napelemek iránt a rezsiváltozások bejelentését követően, ami érezhető lesz a napelemes pályázat novemberre előrehozott második ütemében is. Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője elmondta, ezúttal kulcsfontosságú lesz a gyorsaság is, ugyanis most már a beadási sorrend is számít majd. Hozzátette, mindeközben az előző körben támogatói okiratot szerző pályázóknak is résen kell lenniük a projekt szakszerű megvalósítása érdekében, különben hiába a támogatói okirat, nem fogják tudni lehívni a megnyert összeget.

Exobolygók nevét keresi az IAU

Archívum2022.09.19, 18:05

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU - International Astronomical Union) pályázatot hirdet 20 olyan exobolygórendszer névadására, amelyeket hamarosan a James Webb-űrtávcsővel is meg fognak figyelni a csillagászok.

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat elismeréseit

Archívum2022.09.08, 15:42

Az idén 34 pályázó 41 pályázata kapta meg az Érték és Minőség Nagydíj (ÉMIN) Tanúsító Védjegy használatának jogosultságát, a nagydíj pályázat elismeréseit, különdíjait csütörtökön adták át az Országházban, a legtöbb díj az agráriumhoz kötődik.

Szinte önellátóvá válhatnak a napelemes pályázati program résztvevői

Archívum2022.09.06, 18:31

Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Novembertől elérhető lesz a lakossági napelemes pályázat második üteme

Archívum2022.09.06, 09:54

A tervezett tavaszi időpont helyett novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében - jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.

Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához

Archívum2022.08.18, 17:35

Van még pályázati forrás elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához: 140 millió forint támogatás jut pedelec és 109 millió forint e-cargo kerékpár vásárlásához a keretösszegekből - közölte a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. csütörtökön.

Az alkoholfogyasztás ösztönzésével növelnék az adóbevételt Japánban

Archívum2022.08.18, 11:48

A japán kormány országos ötletpályázatot indít annak érdekében, hogy növelje a lakosság alkoholfogyasztási kedvét. A cél az, hogy az állam fokozza az adóbevételeit, miután az elmúlt években jelentősen csökkent a japánok alkoholfogyasztása.

Törődés, empátia – pályázat az emberarcú egészségért!

Archívum2022.08.09, 12:17

A különféle orvosi ellátások vagy kórházi kezelések sora nemcsak fizikailag, de lelkileg is megviselhetnek bennünket. Ezért is elismerésre méltó minden olyan egészségügyi tevékenység vagy módszer, ami a pozitív betegélmény jegyében akár csak egy mosolyt is igyekszik az érintettek arcára csalni. A Teva Gyógyszergyár Zrt. azért hozta létre az Emberarcú Egészségért díjat, hogy megtalálja és megmutassa azokat az egészségügyben működő kezdeményezéseket, melyek az alapvető ellátáson túlmutatva, önzetlen segítségnyújtással járulnak hozzá a betegek életminőségének javításához.

Több tízezer család rezsiköltségeinek további csökkentését segíti a napelemes pályázat

Archívum2022.08.03, 14:58

Sorra születnek meg a támogatói döntések a lakossági napelemes pályázat első ütemében beérkezett rekordmennyiségű kérelmekről, az első 500 támogatott már kézhez is kapta az értesítést, és folyamatosan érkeznek a támogatói okiratok a nyertes pályázókhoz, melyet várhatóan legkésőbb az ősz folyamán mindenki megkap majd. A több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében - jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

Új pályázatot írt ki fiatal íróknak az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Archívum2022.07.28, 11:34

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia idén pályakezdő szépíró kategóriában tett közzé pályázati felhívást, tíz alkotó részesülhet jelentős szakmai és a későbbiekben anyagi támogatásban. A pályázatok benyújtásának határideje szeptember 11 - írta közleményében az íróakadémia. 

Megtéveszthette egy cég a napelemre pályázókat

Archívum2022.07.06, 11:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy céggel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét - írja a versenyhivatal közleménye.

A Petőfi Kulturális Ügynökség számos pályázati díjat osztott ki az első félévben

Archívum2022.06.22, 11:42

A Petőfi Kulturális Ügynökség idén eddig nyolc pályázatot hirdetett meg a magyar irodalom külföldi népszerűsítésének céljával.

400 millió forintos pályázatot hirdetett a Nemzeti Kulturális Alap

Archívum2022.05.31, 11:59

Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programjainak támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma - írja a kultura.hu oldal.

Kihirdették a Petőfi Kulturális Ügynökség junior és senior mintafordítói pályázatának nyerteseit

Archívum2022.05.25, 13:58

A Petőfi Kulturális Ügynökség immáron ötödik alkalommal hirdette meg a magyar irodalom pályakezdő fordítói és a szakma már gyakorlott művelői számára mintafordítási pályázatát. A közel húsz-húsz beérkezett pályázat közül a szakmai zsűri választotta ki és díjazta a legkiemelkedőbb munkákat.

Idén is meghirdette különleges programját az egyik népszerű hazai áruházlánc

Archívum2022.04.11, 16:36

Immár 11. alkalommal indítja el a Tesco „Ön választ, mi segítünk" pályázati programját a helyi közösségi kezdeményezések támogatására. A program eddigi fordulóiban az áruházlánc mintegy 1400 környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző kezdeményezés megvalósításához járult hozzá - olvasható a társaság közleményében.

Hatalmas összeg kerül a falvakhoz a Magyar falu programban

Archívum2022.04.11, 13:08

A Magyar falu program eddig elbírált tizenhárom pályázatán 61,5 milliárd forintnyi támogatás kerül a falvakhoz - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Varga Mihály: 12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatás a magyar kis- és középvállalkozásoknak

Archívum2022.04.08, 10:07

A kormány 12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatást nyújt a magyar kis- és középvállalkozásoknak - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.

Kiderült, hányan cserélték le eddig 3G-s telefonjukat modernebbre

Archívum2022.04.01, 09:37

Már több mint négyezer igényt regisztrált a február közepén indult mobilkészülékcsere-támogatási programjában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezek közel 90 százalékát már elfogadták és a támogatást elszámolták, 10 százaléknál pedig hiánypótlásra van szükség - közölte a Világgazdasággal az NMHH.

Tízmilliárd forintos méh állatjóléti pályázat nyílik

Archívum2022.03.29, 16:56

Méh állatjóléti pályázatot hirdet a kormány a méhészeti ágazat hatékonyságának növelése, az állatjóléti feltételek javítása és ezen keresztül a méh- egészségi problémák megelőzése érdekében, 10 milliárd forintos keretösszeggel - mondta az agrárminiszter Gödöllőn.

ITM: Minden jogosult kap támogatást a lakossági napelempályázatára

Archívum2022.03.28, 13:10

Mindenkinek jut támogatás a lakossági napelempályázat keretéből, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Meghirdették a 2022. évi Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot

Archívum2022.03.17, 17:04

Meghirdették a 2022. évi Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot; a gazdaság szinte teljes palettáját lefedő 45 főcsoport több mint 100 témakörében május 31-ig lehet beadni a jelentkezéseket a Kárpát-régió egész területéről - mondta Kiss Károlyné Ildikó, a pályázat alapítója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kibővült és egyszerűbb állami támogatás várja a beruházni vágyó vállalkozásokat

Archívum2022.03.10, 13:26

Könnyebben és szélesebb körben juthatnak idén állami támogatáshoz a magyarországi vállalkozások – derült ki az EY és a Pénzügyminisztérium közös online rendezvényén. Idehaza egyre népszerűbbek a fejlesztési kedvezmények, amelyek hatékony felhasználásához a cégeknek érdemes már a beruházás megkezdése előtt jelezni a támogatási igényüket.

Még több magyar család kaphat támogatást a napelemes pályázaton

Archívum2022.03.08, 10:55

A kormány célja, hogy minél hamarabb, minél több család és háztartás részesülhessen támogatásban, ezért megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

Mától nyújtható be pályázat elektromos teherszállító biciklik beszerzésére

Archívum2022.03.07, 12:03

Március 7-én megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza. A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma hazánkban – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Társasházi pályázatot indít az OTP

Archívum2022.02.18, 15:59

Más országokhoz hasonlóan Magyarországon is a lakóingatlanokhoz köthető az üvegházhatású gázkibocsátás jelentős része, és az otthonok energiahatékonysága is alacsony. Ezen is segíthet némileg az OTP Business Társasházi Pályázata, amelyben összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak a lakóközösségek. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói a „Zöldebb lakókörnyezet" és a „Fenntarthatóbb otthonok" kategóriákban nyújthatják be a pályázatokat május 15-ig - olvasható az OTP közleményében.

Hatalmas az igény a vállalati beruházási forrásokra a technológiaváltó támogatási programban

Archívum2022.02.18, 10:58

Hatalmas az igény a vállalati beruházási forrásokra a Ginop Pluszban, a kiíró pedig már a technológiaváltó támogatási program januári körének nyerteseit is megkezdte kiértesíteni, számolt be a Világgazdaság.

Lélegzetelállító fotók! Íme az Ocean Art 2021-es víz alatti fotópályázatának nyertes képei

Archívum2022.02.03, 17:00

Immáron tíz éve kerül megrendezésre az Ocean Art Underwater Photography Award, amelyre a világ minden tájáról érkeznek fantasztikus víz alatti fotók.

Ismét lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

Archívum2022.02.02, 10:34

Újranyílik a népszerű mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt Cseh Katalinék

Archívum2022.01.29, 13:42

Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló különféle szereplői – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, írja a Magyar Nemzet. Úgy tudják, a hatóság nyomozói szerint a fél tucat vállalkozásból álló hálózat egyebek mellett körbeszámlázással, valamint fiktív bizonylatok segítségével jutott jogosulatlanul milliárdos uniós támogatásokhoz.

30 milliárd forintra pályázhatnak a kistelepülések vállalkozásai a Magyar Falu Programban

Archívum2022.01.24, 16:43

A kormány célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ezért a legkisebb hazai településeken működő mikrovállalkozások 2022. február 24-től újabb 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program keretében.

Schanda Tamás: Csaknem ezer elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárra igényelhető támogatás

Archívum2022.01.23, 09:41

Csaknem ezer elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárra igényelhető támogatás, az e-cargo biciklik beszerzésére hétfőn indul a jelentkezés, elsőként a kereskedők regisztrációját várják az elektromobilitas.humda.hu oldalon - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook-oldalán vasárnap.

Mától ismét pályázhatnak a vállalkozások technológiaváltó támogatásra

Archívum2022.01.19, 17:01

A magyar kormány a járvány okozta válság után az uniós országok közül elsőként juttatta a hazai cégeket technológiafejlesztést is lehetővé tevő, példátlanul nagy összegű beruházásösztönző támogatáshoz, mert csak a vállalkozásokkal partnerségben lehetünk az évtized nyertesei. A nagy érdeklődés mellett zajló Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást és a mai naptól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs éss ...

Újabb ösztöndíjra pályázhatnak a szakképzésben tanulók

Archívum2022.01.18, 10:47

Már két évfolyam kap általános ösztöndíjat a technikumokban és a szakképző iskolákban, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai-ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak.

A MOB kiírta a pályázatot, Kulcsár Krisztián nem indul az elnöki székért

Archívum2022.01.15, 09:03

A sajtóban felröppentek olyan hírek, miszerint Kulcsár Krisztián fontolóra veszi, hogy megpróbálja megtartani a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székét, és újra pályázik, ám ezt a szervezet honlapján rövid hírben cáfolták. 

Varga Mihály: 30 milliárd forintos program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak

Archívum2022.01.14, 13:36

A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.

Már pályázhatók a Magyar Falu Program ez évi forrásai

Archívum2022.01.03, 12:50

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől (2022. január 3.) pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza

Archívum2021.12.30, 14:46

2022. február 6. 18 óráig most a Budapesten és Pest megyében élők igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, a nyílászárók cseréjéhez, a fűtés korszerűsítéséhez - írja Szentkirály Alexandra kormányszóvívő Facebook-oldalán.

Magyarország tizenhét közlekedési projekthez kér uniós támogatást

Archívum2021.12.29, 14:14

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) hétmilliárd eurós keretösszegű közlekedésfejlesztési felhívására január közepéig nyújthatnak be pályázatokat a tagállamok, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján Magyarország tizenhét projekthez kér összesen közel 110 milliárd forint támogatást a pénzügyi ciklus első kiírásában - közölte az ITM.

Indul a 2022-es OTKA-pályázat

Archívum2021.12.29, 13:23

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiírta a 2022. évi OTKA pályázatokat - jelentette be Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek küldött közleményben.

Megnyílik a napelemes pályázat utolsó szakasza

Archívum2021.12.27, 16:49

Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, a nyílászárók cseréjéhez, a fűtés korszerűsítéséhez. A kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentős állami támogatással tíz év alatt hatszorosára növeljük a hazai napenergiás kapacitásokat – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár - adta közre az Innovációs és Technológiai Minisztérium. 

Varga Mihály: 140 milliárd forintra pályázhatnak a vidéki települések

Archívum2021.12.23, 09:50

A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelése és a turizmus fejlesztése érdekében - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalára felkerült posztjában csütörtökön.

Meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje

Archívum2021.12.22, 10:01

A kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növeli a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozza a kapacitást. Ehhez jelentős állami támogatást kíván biztosítani, amit az első nagyszabású, összesen több mint 201 milliárd forint keretösszegű lakossági napelemes pályázat is szolgál. A felhívást övező fokozott érdeklődésre tekintettel a pályázatok beadására minden szakaszban még közel három héttel tovább lesz lehetőség.

Újabb hat megye lakosai jelentkezhetnek a napelemes pályázatra

Archívum2021.12.20, 15:36

Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat harmadik szakasza, amelyben újabb hat megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói igényelhetnek támogatást családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez. A felhívás célja, hogy az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások váltsák ki, ezzel a háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz jussanak, megőrizve a rezsicsökkentés ereedményeit ...

Varga Mihály: Százmilliárd forintos pályázat indul kis- és középvállalkozásoknak

Archívum2021.12.20, 12:05

A magyar vállalkozásokat segítő pályázatok az év végén sem állnak meg, számolt be róla a Magyar Nemzet. A lap hivatkozott Varga Mihály közösségi csatornáján megosztott videójára, amelyben a pénzügyminiszter azt közölte, hogy 100 milliárd forintos pályázatot hirdetnek a kis- és középvállalkozásoknak, amelyből a cégek fejleszthetik technológiájukat, termelékenységüket, javíthatják versenyképességüket.

Újabb megyék lakosai számára nyílik meg a napelemes pályázat

Archívum2021.12.13, 15:52

Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat második szakasza, amelyben újabb hat megye, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez. A kormány célul tűzte ki, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növeljük a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozzuk a kapacitást, amihez jelentős állami támogatást kívánunk biztosítani – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaaság ...

Eredményt hirdettek a harmadik METÁR-tenderen

Archívum2021.12.13, 12:35

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kihirdette a harmadik METÁR-tender eredményét. A felhívásra összesen 183 ajánlat érkezett, melyek közül 57 pályázat nyert. A nyertes pályázók naperőműveket építenek, összesen 183 MW beépített teljesítménnyel - derült ki a hivatal közleményéből.

Pályázatot írt ki a Zöld Követ Egyesület környezetvédelmi ötletekre

Archívum2021.12.09, 17:11

Pályázatot írt ki környezetvédelmi ötletekre a Zöld Követ Egyesület 18 és 25 év közötti, a felsőoktatásban tanuló diákoknak.

Elindult a legnagyobb lakossági napelemes pályázat

Archívum2021.12.08, 20:28

Elindult a legnagyobb lakossági napelemes pályázat! A pályázat 35 ezer családnak nyújt vissza nem térítendő támogatást napelemes- és energiatakarékos fűtési rendszerek kialakításához. A több mint 200 milliárdos pályázat célja csökkenteni az energiaköltségeket, megújuló energiaforráson alapuló korszerű megoldásokkal - írja közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő szerint láthatjuk, hogy Európában meredeken emelkednek az energiaárak, a családok terhei nőnek, a házak, lakások fűtése is egyre drágább. 

Varga Mihály: 230 milliárd forintnyi pályázat indul a vidéki településeknek

Archívum2021.12.08, 08:50

Mintegy 230 milliárd forintnyi pályázatot indítanak a vidéki településeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán közzétett videóüzenetében szerdán.

Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel nyílt meg újra a Gyorsítósáv pályázat

Archívum2021.12.07, 09:46

Ismét elérhetővé vált a hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából magas hozzáadott értékű új termékek és eljárások előállítására ösztönző pályázat - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: a tavaly sikeresen bemutatkozott Gyorsítósáv második köre több mint két és félszeres keretösszeggel bátorítja a magyar ötletek gyakorlati hasznosítását - olvasható a minisztérium közleményében. 

Pályázat indul a kistelepülésen élők életminőségének javításáért

Archívum2021.12.06, 14:39

Január 3-ától érhetők el a Magyar Falu Program pályázati kiírásai, a kérelmek azonnal beadhatók lesznek. A korábbi népszerű felhívások mellett új célok megvalósítására is forrást lehet nyerni.

Változások a napelemes pályázatoknál

Archívum2021.12.03, 12:19

Egyszerűsödött a jelentkezés a hamarosan megnyíló óriási napelemes pályázatra - közölte Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.

Jövőre ismét 70 milliárdos a keretösszeg a Magyar falu programban

Archívum2021.12.02, 16:56

Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten.

Így lett az ország legismertebb dallama és nagy rejtélye a MÁV-szignál

Archívum2021.11.21, 11:59

A Magyar Államvasutak klasszikus szignálja annyira jól sikerült, hogy annak komponálását gyakran egy hivatásos komolyzenésznek tulajdonítják, ismertségben pedig felülmúlja a Dallas és az Esti mese főcímzenéjét is. Összeállításunkban bemutatjuk az egész ország által ismert dallam keletkezésének kalandos, számos legendától övezett történetét.

Már lehet pályázni a fagykár elleni gépek beszerzésére

Archívum2021.11.17, 16:36

A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra 2021. november 17-től benyújthatók a pályázatok – közölte Nagy István agrárminiszter.

Három millió forintot ér egy jó ötlet - pályázz te is!

Archívum2021.11.16, 20:57

Pályázatot hirdet a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány: a verseny célja a turizmus ágazat népszerűsítése, valamint az innovatív gondolkodásmód ösztönzése a felsőoktatásban résztvevő hallgatók körében, itt vannak a részletek!

Így kávéztathatja meg az adóellenőröket

Archívum2021.11.15, 11:03

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvános pályázatot hirdetett a budapesti ingatlanjaiban történő kávé-, ital- és snackautomaták üzemeltetésére.

Hamarosan zárul a Mediaworks Tehetséggondozó Programja - Ne maradj le!

Archívum2021.11.12, 13:16

Indul a visszaszámlálás: már csak három napotok maradt arra, hogy jelentkezzetek a Mediaworks Hungary Zrt. tehetségprogramjára, ahol a magyar konzervatív sajtó kiemelkedő szereplőitől tanulhatjátok el a hír- és riportkészítés csínját-bínját!

Újabb pályázati kör indul a népszerű Gyorsítósáv pályázaton

Archívum2021.11.12, 11:25

A ma megkezdődő társadalmi egyeztetést követően akár már novemberben megjelenhet a rendkívül népszerű Gyorsítósáv pályázat újabb felhívása – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese emlékeztetett: az első körben nyertes projektekben közel hárommilliárd forintos támogatással hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat. A tárca a tömeges piaci igények és a pályázatok kiváló szakmai színvonala miatt jelentősen megemelt keretösszeget szán az idei fordulóra - áll a szaktárca közleményében.

Rendkívüli bejelentést tett Varga Mihály

Archívum2021.11.08, 14:08

Rendkívüli keretemelésről döntöttek a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a minisztérium hétindító ülését követően hétfőn a közösségimédia-oldalán.

Ezekkel a kivitelezőkkel lehet szerződni a napelemes pályázaton

Archívum2021.11.05, 16:01

Nagyszabású pályázat támogatja a magyar háztartásokat több mint 200 milliárd forinttal a napelemes és energiatakarékos, korszerű elektromos fűtési rendszerek kialakításában. A folyamatosan bővülő kivitelezői lista mától elérhető a hivatalos honlapon, már több mint 600 regisztrált vállalkozó közül lehet választani. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, első körben december 6-tól lehet beadni - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. 

Novák Katalin: Újabb 50 milliárd forintos keretösszegű bölcsődeépítési pályázat indult

Archívum2021.11.04, 12:04

Újabb 50 milliárd forintra pályázhatnak a háromezer főnél nagyobb önkormányzatok és az egyházak bölcsőde, mini bölcsőde és családi bölcsőde létrehozására - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Újabb előadók a Mediaworks Tehetséggondozó Program palettáján

Archívum2021.10.28, 17:56

Mint ahogy arról már többször is beszámoltunk nektek, a Mediaworks Hungary Zrt. gyakorlatorientált programot indít a média iránt érdeklődő fiatalok számára, amelynek a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a jelentkezési határidejét november 15-éig.

Time to Move: Európa 2021-ben is vár rád!

Archívum2021.10.22, 18:24

Kimozdulnál az unalmas hétköznapokból, és inkább körbeutaznád Európát? Érdekelnek a nemzetközi önkéntes és tanulási lehetőségek? Kíváncsi vagy, milyen Európai Uniós támogatások, pályázatok állnak nyitva előtted? Akkor csatlakozz a Time to Move kampány rendezvényeihez, és megmutatjuk, hogyan indulhatsz el!

Megjelent a tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházásokat támogató pályázati felhívás

Archívum2021.10.20, 10:21

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát, a program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás - jelentette be Nagy István agrárminiszter szerdán a tárca tájékoztatása szerint.

Meghosszabbították a Mediaworks Tehetséggondozó Program jelentkezési határidejét

Archívum2021.10.19, 14:01

Semmi pánik, nem maradtál le a Mediaworks Tehetséggondozó Programról, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a jelentkezési határidőt! Na, de meddig pályázhattok? Olvass tovább!

Pontosan egy hétig lehet még jelentkezni ingyenes vasúti utazási igazolványokért

Archívum2021.10.18, 20:04

Az Európai Bizottság a Discover EU kezdeményezés keretében 60000 igazolványt oszt ki a 18 és 20 év közötti fiatalok körében.

Holnap éjfélig még lehet pályázni a kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő támogatására

Archívum2021.10.19, 10:56

A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kimagasló érdeklődésre tekintettel a KKV kapacitásbővítés ösztönzése munkaerőpiaci programra 2021. október 20-án éjfélig lehet pályázatot benyújtani.

Jelentkezhetnek a kivitelezők a háztartások napelemes és fűtési rendszereit támogató pályázatra

Archívum2021.10.18, 16:39

A zöld átállás nem jelenthet aránytalan terhet a lakosságnak, és meg kell őrizni az energiaellátás biztonságát is, ezért a kormány célja a naperőművek kapacitásának növelése a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően. Ennek eléréséhez járul hozzá a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részeként megvalósuló nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat, amely napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A kivitelező cégeknek mától van lehetőségük a regisztrációs kérelem benyújtására, a családok és magánszemélyek a program első ütemében ...

Hamarosan újabb bölcsődék megépítésére pályázhatnak a kistelepülések - videó

Archívum2021.10.18, 11:49

Jó hír az új bölcsődét, mini bölcsődét vagy családi bölcsődét tervező háromezer lakosú vagy afeletti települések önkormányzatainak, valamint az egyházaknak: hamarosan újabb bölcsődeépítési pályázat nyílik meg számukra - írja közösségi oldalán Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter arról is tájékoztatott, hogy elkészült a Bölcsőde Mintaterv Katalógus is, amely a pályázók számára nyújt majd segítséget a bölcsődetervezés folyamata során.

Ismerd meg a Mediaworks Tehetséggondozó Program előadóit - Videó

Archívum2021.10.21, 14:03

A Mediaworks Hungary Zrt. gyakorlatorientált programot indít a média iránt érdeklődő fiatalok számára. Számos neves, szakmájában kiemelkedő előadóval és mentorral dolgozhatnak együtt a résztvevők. Bemutatjuk nektek néhányukat, rövid kisfilmeken keresztül.

Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány a kistelepülések helyi életminőséget javító intézkedéseit

Archívum2021.10.11, 11:59

Több mint ezerháromszáz kistelepülés nyert támogatást a Magyar falu program húszmilliárd forintos keretösszegű, helyi életminőséget javító intézkedéseit támogató pályázatán - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagy értékű támogatást nyerhetnek az online oktatás területén kiemelkedően teljesítő tanárok

Archívum2021.10.06, 21:46

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2021. október 1-jén új formában hirdette meg a Hankook Oktatási Pályázati Programot (HOPP). Idén a program a pedagógusok előtt tiszteleg, hiszen a 2020/2021-es tanév során váratlanul bevezetett digitális oktatáshoz alkalmazkodni olyan kihívást állított a tanárok elé is, amely magasszintű szakmaiságot és felkészültséget igényelt.

Pályázat jelent meg a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására

Archívum2021.10.06, 11:03

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására 50,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés 2022-ben, a pályázatra október 30-ig lehet jelentkezni - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismét lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek támogatására

Archívum2021.10.06, 09:36

A kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti a kisüzemek fejlesztési támogatása, melyre október 4-től október 18-ig lehet a kérelmeket ismét benyújtani - közölte Nagy István agrárminiszter.

Milyen ösztöndíjra vagy jogosult? Segítünk! / UniLife Videó

Archívum2021.10.05, 09:19

A felsőoktatásban tanulóknak számtalan lehetősége van, hogy ösztöndíjra pályázzanak. Nézd meg videónkat és vedd igénybe te is valamelyik ösztöndíjat, ha jogosult vagy rá!

Előző
Következő