pályázat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- támogatás
- devizapiac
- gazdaság
- közbeszerzés
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nagymenőktől féltik jövőjüket a postamesterek
Kísérleti jelleggel majdnem háromszáz kistelepülési postát pályáztat meg vállalkozóknak a Magyar Posta, köztük száz olyat, amit már korábban magánkézbe adtak. A postamesterek szerint kihúzzák alóluk a széket, és magáncégeknek adják a kézbesítési jogot. Az önkormányzatok pedig tiltakoznak, mert attól tartanak, a kocsmába kerülhet a postahivatal. A Magyar Posta szűkszavúan nyilatkozik, mert már folyamatban van a privatizáció előminősítő pályázata.
Pénzt kapnak a jól pályázó gazdák
A napokban megkezdődött az uniós támogatások kifizetése csaknem 42 milliárd forintra számíthatnak a résztvevők. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára közölte csak az kap pénzt akinek jó a pályázata, tehát nincs benne formai hiba.
A GKM-től is nyert 4 milliót Gyárfás cége
Körkérdéssel fordult az [origo] a minisztériumokhoz: azt szeretnénk tudni, hogy az elmúlt évtizedben, mely médiavállalkozások kaptak állami pénzeket a minisztériumoktól és azok mennyi pénzt fordítottak pr-tevékenységre. Múlt pénteken írtunk arról, hogy Gyárfás Tamás cége - amely Nap-keltének is gyárt műsorokat - 484,5 millió forintnyi pályázati pénzt és megbízást kapott minisztériumoktól 2000 óta. Közben kiderült, hogy a cég 4 milliós pályázatot nyert a gazdasági tárcától is a vizsgált időszakban. A pénzből 3,8 milliót fizettek ki.
Sűrűsödik a szélessávú háló
Két év alatt 10 milliárd forintra lehet pályázni internethiányos településeken a szélessávú hálózat kiépítéséhez. A pályázati futamidő végére a tervek szerint 95 százalékosra emelkedik az internetpenetráció.
484,5 millió állami pénzt nyert 2000 óta Gyárfás cége
484,5 millió forintnyi minisztériumi pályázati támogatást, valamint állami megrendelést nyert el a Nap-kelte című adás számára is műsorokat gyártó St. Plusz Kft. 2000 óta. Gyárfás Tamás cége műsorok és kisfilmek készítésére, stúdióbeszélgetésekre is nyert pénzeket, de könyveket is vásároltak a cégtől állami intézmények. Az [origo] által vizsgált időszak mindhárom kormánya alatt szerződött több minisztérium is valamilyen módon a magánkézben lévő vállalkozással. Volt arra is példa, hogy kampányidőszakban sűrűsödtek meg az együttműködések.
Meghosszabbították Zuschlag előzetes letartóztatását
Újabb három hónapra rács mögött maradhat Zuschlag János, a Szegedi Városi Bíróság ugyanis pénteken döntött előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról. Közben felvetődött a gyanú, hogy nem csak állami, de uniós pénzekhez is hozzájuthattak a Zuschlag-ügyben érintett szervezetek. A külföldi ifjúsági programokat támogató EU-pályázatokon, a Népszabadság szerint legalább hat olyan szervezet nyert összesen mintegy 20 millió forintot, amelynek a vezetője gyanúsított a pályázati pénzek szabálytalan felhasználásáról szóló ügyben.
Közértben is lehet posta
Kisközértben vagy egy jól működő üzlethelyiségbe is befészkelheti magát a jövőben egy kisebb posta. A Magyar Posta első körben a Komárom, Heves, Somogy és Szabolcs megyei kisposták üzemeltetésére írt ki pályázatot.
Állami biztosíték EU-pályázatokhoz
Pályázati biztosítékot ad az unióss támogatást elnyert vállalkozásoknak a Hitelgarancia Zrt. A 10 millió forintnál nagyobb összeget elnyert pályázóknak ugyanis pályázati biztosítékot kell felmutatniuk arra az esetre, ha nem teljesítenék a támogatás feltételeit és ezért vissza kellene fizetniük a támogatás összegét.
Ivóvíztisztitó kell a zavaros Miskolci vízhez
Miskolc az egyetlen megyei jogú város az országban, amelyik nem rendelkezik ivóvíztisztítóval, pedig a megfelelő ivóvízellátás biztonsága érdekében erre nagyon nagy szüksége lenne a településnek - jelentette ki Katona Kálmán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Miskolcon. A borsodi megyeszékhely ivóvízellátása csaknem teljes egészében a bükki karsztforrásokra telepített víztermelő létesítményekből történik, a vízbázis nyitott, ezért könnyebben szennyeződik.
Tévéelnököt keres a Magyar Televízió
Pályázatot írnak ki a tévéelnöki posztra - ezzel a döntéssel zárult a Magyar Televízió kuratóriumának szerdai ülése, amelyen a jelenlegi elnök, Rudi Zoltán mandátumának meghosszabbítását vitatták meg. Részleteket a kuratórium nem árult el, de Rudi Zoltán mandátumát a törvény szerint - kellő támogatottság esetén - pályázat nélkül is meg lehetne hosszabbítani.
Album a magyar szobaproducereknek
Még nincs baj a hazai elektronikus zenei utánpótlásban, de a szakma széttagolt. A CLS Records My Budapest 2008 pályázatával az ifjú producereknek és a szoba-dj-nek kíván lehetőséget adni.
Volt cége miatt magyarázkodik Gyurcsány
Előre mentegetőzik blogján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amiért egy korábban érdekeltségébe tartozó cég állami pályázati pénzeket nyert. A kormányfő internetes naplója szerint a céget eladták egy osztrák vállalatnak, ezért szerinte árnyékra vetődnének a jobboldali lapok, ha leleplezésnek állítanák be a pályázati pénzek ügyét.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- pályázat
- Címkefelhő »
A jog erejére várt a Zuschlag-ügyben Gyurcsány
Sem a kormány, sem az MSZP nem érzi úgy, hogy már korábban is léphettek volna a Zuschlag-ügyben, pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy interjúban elismerte, hogy már tavasz óta tudott arról: szabálytalanságok történhettek az ifjúsági pályázati pénzek felhasználásánál. Ennek ellenére Gyurcsány nem indított korábban vizsgálatot az ügyben, és a pártban is csak két hete merült fel a gyanúsított képviselők befolyása alá tartozó pártszervezet elleni fellépés. A kormányszóvivő szerint Gyurcsány nem hibázott, az ügyészség léphetett volna fel az ügyben.
Keresik a települések az ígért kétszáz milliárdot
A jövő évi költségvetési törvénytervezetben egyelőre nincs nyoma a leghátrányosabb kistérségek támogatására szánt 180-200 milliárd forintnak - derül ki a javaslatból. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Bajnai Gordon önkormányzati miniszter szeptemberben jelentette be, hogy hét évre vetítve 180-240 milliárd forintos pályázati keretet nyitnak meg uniós forrásokból a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára. Erre bizonyos fejlettségi mutatók alapján lehet majd pályázni.
Gyurcsány tavasz óta tudott a Zuschlag-ügyről
Tavaly hallott róla először Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy valami nincs rendben pályázati pénzek elsíbolásával gyanúsított Zuschlag János volt szocialista képviselő ügyletei körül, idén tavasszal pedig azt is megtudta, hogy komolyabb a helyzet - állította a kormányfő a Magyar Narancsnak adott interjúban. A kormányfő ugyanakkor azt állította, nem volt tudomása róla, hogy mi folyik az ifjúsági pályázati pénzek körül. Gyurcsány bízik a politikai élet megtisztulásában és abban, hogy győz hétpontos tisztasági javaslata.
Egyhangúan döntött a főváros a Zuschlag-pénzekről
A Fővárosi Közgyűlésben egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. Az elnyert, de a gyanú szerint fel nem használt pénzek a közbiztonság javítását szolgálták volna.
Csalóktól óvta a polgármestereket Bajnai
Hamis névjegykártyákkal, nemlétező kapcsolatokkal hitegetnek azok a csalók, akik azt állítják, el tudják intézni, hogy valaki nyerjen a pályázatokon - mondta Bajnai Gordon. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztzer szerint egyes csalók még őrá is hivatkoznak, de egy konferencián azt ajánlotta a polgármetereknek, ne higgyenek a csalóknak.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- pályázat
- csaló
- Címkefelhő »
A fővárostól 20 milliót kaptak a Zuschlag-féle szervezetek
A fővárosi önkormányzattól 20 millió forintot nyertek el pályázatokon olyan szervezetek, amelyek érintettek a Zuschlag-ügyben - közölte az illetékes közgyűlési bizottság elnöke, aki úgy tudja, a Főpolgármesteri Hivatal több dolgozóját is kihallgatta az ügyészség.
Nem él vissza piaci erejével a Tesco
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése arra kényszerítette a Tescót, hogy ezentúl minden évben pályázaton válassza ki a neki polcszerviz-szolgáltatást végző vállalkozásokat. A választás során figyelembe kell vennie a beszállítók által fizetendő árat is.
Nem hallgatták le Szilvásy fenyegetőzését
Nem rögzítették Szilvásy György és Topolánszky Ákos telefonbeszélgetését a titkosszolgálatok, hiszen erre nem is volt törvényi felhatalmazásuk - állította név nélkül egy nemzetbiztonsági illetékes. Egy rádióműsorban maga Topolánszky célozgatott arra, hogy akár fel is vehették, amikor Szilvásy György telefonon felszólította, vonja vissza nyilatkozatát az állami pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekről. A Fidesz szerint minden minisztériumi hívást felvesznek, ezért utána kell járni, pontosan mi hangzott el.
Felfedné Topolánszky a fenyegetős felvételt
Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkár nem akadályozná, hogy nyilvánosságra hozzák a Szilvásy György titokminiszterrel folytatott beszélgetését. Topolánszky azt állítja: Szilvásy telefonon megfenyegette, a miniszter viszont ezt tagadja. A volt helyettes államtitkár nyilvánosan beszélt az egykori ifjúsági tárcánál történt pályázati visszaélésekről, emiatt fenyegette meg a titokminiszter - állítja Topolánszky, aki a Kossuth Rádióban utalt rá: szerinte igazát bizonyítaná a felvétel.
Tisztasági csomaggal állt elő Gyurcsány
Főállású országgyűlési képviselők, a javadalmak kötelező elszámolása, szigorú pártfinanszírozási szabályok - ilyen rendelkezésekkel szeretné visszaállítani a politika hitelét Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a közelmúlt botrányai után az uniós pályázati pénzek elosztását is rendbe tenné, akárcsak a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozását. Az új szabályokat két héten belül az Országgyűlés elé terjesztik.
Szilvásy tagadja a fenyegetőzést
Szilvásy György titokminiszter állítja, hogy nem szólította fel nyilatkozata visszavonására, és nem fenyegette perrel Topolánszky Ákost, akivel az ifjúsági minisztériumban dolgozott együtt. Az ifjúsági tárcánál állítólag történt pályázati visszaélésekről nyilvánosan beszélő Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek mondta azt, felhívta őt Szilvásy György titokminiszter és állításainak visszavonására szólította fel. Topolánszky szerint a miniszter közölte azt is, olyan közleményt tervez megjelentetni, amellyel bemártja a volt államtitkárt.
A Strabagé lehet az M6-os beruházás
A sorrend nem, a tétek viszont változtak az M6/M60-as autópálya két szakaszának építésére kiírt pályázat második, immár végérvényes ajánlattételében. A Strabag vezette Mecsek Konzorcium tette a legkedvezőbb ajánlatot, e cég 266 milliárd forintért építené meg az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly és Pécs közötti (az 58-as főútig vezető), összesen 79 kilométernyi szakaszát, illetve ezért az összegért 25 éven át üzemeltetné is azt.
Hol lehetnek anyák és főnökök a nők?
Pályázatot írtak ki a legjobb női munkahelyek megtálalására, olyan cégeket keresnek, ahol a nőknek esélyük van a vezetői pozíciókra, de munkájuk mellett törődhetnek a családjukkal is. A multinacionális irodákban már ritkán tiporják lábbal a jogokat, mások viszont belekényszerülnek 14 órás munkaidőbe. Az irodista nők is lassan lépegetnek előre a ranglétrán, mert nincs elég önbizalmuk egy-egy jobb állás megpályázására.
- címkék:
- munkahely
- pályázat
- ranglétra
- Címkefelhő »
Jánosit is kihallgatták a Zuschlag-ügyben
Jánosi György volt ifjúsági minisztert is kihallgatták tanúként a Zuschlag-ügyben nem sokkal Szilvásy György titokminiszter után. A nyomozást vezető ügyész úgy véli, Szilvásy közigazgatási államtitkárként kulcspozícióban volt az ifjúsági tárcánál, ahonnan fiktív pályázatokkal hívtak le pénzt a gyanúsítottak. A főügyész-helyettes azt ígéri, novemberig befejezik a nyomozást.
Előzetesben Zuschlag titkára
Előzetes letartóztatásba került pénteken a csalással gyanúsított Zuschlag János személyi titkára, Lados István is. A megyei közgyűlés pénteki ülésén a szocialista frakció vezetője bejelentette, hogy felszólításuk ellenére sem Zuschlag, sem a szintén gyanúsított Katus Ferenc nem hajlandó lemondani képviselői mandátumáról. Közben az ügyészség zárolta az eltűnt pályázati pénzek miatt már előzetesben lévő Zuschlag több milliós vagyonát.
Hamarosan indul a céges energiapályázat
Több mint 100 milliárd forint fordítható 2015-ig a megújuló energiaforrások használatát, az energia-takarékosságot szolgáló programokra - mondta Huba Bence, a pályázatokat kiíró, elbíráló Energia Központ Kht. környezetvédelmi igazgatója. A pályamunkákat október 24-től lehet beadni a cégeknek, intézményeknek.
Tudtak a titkos kazettáról Kiskunhalason
Képtelenségnek tartja a kistérségi megbízottakat korábban felügyelő Nagy Sándor volt MeH-es államtitkár, hogy uniós pályázatok lefölözéséből származó pénzeket csepegtettek volna vissza bármilyen minisztériumba. A módszer a Hír Tv szerdán este nyilvánosságra hozott felvételein beszél egy férfi, aki a televízió szerint maga is kistérségi megbízottként dolgozott. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség egy hete nyomoz befolyással való üzérkedés miatt.
Tyúknevelésre biztat a fizetését felajánló polgármester
Legutóbbi határozatában lemondott tiszteletdíjáról a Nógrád megyei Nemti község összes képviselője, és a polgármester is felajánlotta fizetésének egy részét, hogy a pénzből uniós pályázatokhoz teremtsék elő a falu önrészét. Megtérülő fejlesztésekről nem álmodnak, hiszen kötelező feladataikra sincs elég pénzük, de a polgármester reményei szerint a felajánlás talán ráébreszti a falusiakat: a segélyosztó kassza nem végtelen, és maguknak kell tenniük a jobb életért.
Gyurcsány tanúskodott a Zuschlag-ügyben
Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő. A politikust, aki az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke, azzal gyanúsítják, hogy mintegy 50 millió forint, pályázaton nyert pénzzel nem tud elszámolni. Gyurcsány azt nyilatkozta, nem tudott erről.
Panelre is kiterjeszthetik a nyílászáró pályázatot
Az idei alacsony érdeklődés miatt lehet, hogy a panellakásokra is kiterjesztik az energiatakarékossági pályázattal kapható támogatást - ezt javasolja Rajnai Attila, az Energia Központ Kht. főosztályvezetője.
Gyurcsányt is meghallgathatják a Zuschlag-ügyben
Az egykori ifjúsági minisztereket, köztük Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-ügyben nyomozó ügyészség - írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a volt miniszterek elsősorban a pályázatok rendszeréről - amelyekkel a gyanú szerint Zuschlag és társai visszaéltek - tudnának részleteket mondani.
Kolompár szervezete után vizsgálódik a VPOP
Az Országos Cigány Önkormányzat elnökéhez köthető kiskunmajsai roma civil szervezet pénzfelhasználásával kapcsolatban vizsgálódik a vám-és pénzügyőrség - írja a Magyar Nemzet. A szervezet pályázati pénzeinek elszámolásábanegy bejelentés szerint milliós hiányok vannak.
Milliós megbízásokat adott egykori cégének Szetey Gábor
A kormányzati személyügyi államtitkárság a személyügyi államtitkár saját egykori cégének jogutódját bízta meg egy közel 40 milliós szerződéssel - írja a Magyar Nemzet. A kormányszóvivői iroda megerősítette az értesülést, de hangsúlyozta, hogy Szetey Gábor államtitkárnak már nincs köze a pályázaton nyertes céghez.
Túlélő és jóléti iskolák
Az iskolák többsége a túlélésért küzd, tanárokat bocsát el a megemelt kötelező óraszám miatt, a kevés kivételnek viszont pályázatokra sincs szüksége a fennmaradáshoz. A szülők pedig fizetnek, ha tudnak. Általános iskola Budapest VII. kerületében, egyházi szakiskola Zsámbékon, osztrák-magyar iskola Budán.
Egyre rövidebb a civilek takarója
A jelek szerint nehéz helyzetbe hozták a civil szervezetek költségvetését azzal, hogy az 1 százalékok maradékát elosztó pályázatok kezelése egy minisztériumi háttérintézményhez került az Államkincstártól. Az új rendszerben idénymunkások dolgoznak sok hibával és lassan. Idén a nyertes pályázók és az 1+1 százalékok kifizetése egyaránt késni fog.
- címkék:
- Európa
- adó
- költségvetés
- támogatás
- pályázat
- APEH
- Címkefelhő »
Sajtófőnököt keres a rendészeti minisztérium
Lemondott posztjáról Oravecz Éva, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) sajtófőnöke. A tárca pályázat útján keresi utódját, akit egy háromtagú bizottság választ majd ki.
Gigaforrás környezetvédelemre
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) összesen 341,56 milliárd forint értékben indít pályázatokat kedden az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív programja (KEOP) keretében - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
Közeledik az M7-es a horvát határhoz
Megkezdődött az M7-es autópályát a horvát A4-es sztrádával összekötő híd építése a Murán, Letenyénél - közölte csütörtökön a horvát kivitelező.A munkát korábban nemzetközi pályázaton elnyert zágrábi Hidroelektra Niskogradnja cég építésvezetője, Josip Forko elmondta: a július eleje óta tartó előkészületi munkák után elkezdődött a horvát oldali hídfő cölöpözése.
- címkék:
- pályázat
- M7-es
- M7-es autópálya
- Mura
- Letenye
- Címkefelhő »
Távozik a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője
Saját kérésére távozik a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője. A tisztségre pályázatot írnak ki.
Túlteljesít a Zóna Taxi - áremelésben
Egy évvel a szabályozott, fix áras taxiszolgáltatás elindulása után a kvázi monopolhelyzetben lévő Zóna Taxi még mindig nem azt csinálja, amit a tendergyőztes szerződésben vállalt - részben azért, mert a megállapodást időközben többször módosították. A pályázatot kiíró Budapest Airportot nem zavarják az ezen túli fogyatékosságok sem, inkább örül annak, amit sikerült elérni.
Lehet tanulni az elutasított álláspályázatból
A legjobbnak vélt teljesítmény ellenére is előfordulhat, hogy más kapta meg a megpályázott állást. Az is megeshet, hogy az interjú után napokig nem érkezik értesítés. Mindkét esetben érdemes az elutasítás vagy a hallgatás okainak utánajárni. Nem valószínű, hogy megváltozik a döntés, viszont sokat lehet tanulni belőle.
- címkék:
- interjú
- állás
- pályázat
- Címkefelhő »
A Rádió Taxi nem tesz le a képviselőkröl
Eddig egyetlen pályázaton sem emelt kifogást a Rádió Taxi Kft. pénzügyi helyzetét mutató banki igazolás ellen az ajánlatkérő, egyedül az Országgyűlés Hivatala (OH) találta úgy legutóbbi tenderén, hogy a benyújtott irat nem felel meg a kiírásnak - mondta lapunknak Horváth Csaba, a vállalat vezetője.
Bukhatja az EU-s útpénzt Budapest
A tavalyi fővárosi útfelújításokra szánt pénz 5-10 százalékát meg nem épített utakra fizette ki a főváros - állítja a Fidesz. A városháza szerint viszont minden forint aszfalt formájában a budapesti utakon van. Egy fővárosi bizottság jövő hétfőn vizsgálja, hogyan költötték el az állami pályázati pénzeket, amelyeket lehet, hogy Budapestnek vissza kell fizetnie.
Kiakadt a kormánypártiaktól Tarlós
Eldurvult a vita a fővárosi közgyűlés esélyegyenlőségi bizottságának keddi ülésén, ahol az idei támogatási keretből megmaradt tízmillió forint elosztásáról, 50-100 ezer forintos pályázatok kiírásáról tárgyaltak. A vita hevében a kormánypártiak szerint a testület elnöke, Tarlós István a lemondását is bejelentette, igaz, Tarlós máshogy emlékszik.
Díjazzák az esélyegyenlőségre figyelő munkaadókat
Idén harmadszorra ír ki Befogadó Munkahely Díjra pályázatot a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda- írja a Világgazdaság.
Drogot találtak a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjánál
Két újabb bűncselekmény gyanúja merült fel a Zuschlag János és társai ellen indított nyomozás során. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során ugyanis kábítószergyanús anyagot találtak, valamint egy videofelvételt, amelyen jogtalanul pályázati pénzeket ígérnek.
Három ajánlat a lovi vagyonértékelésére
Három ajánlat érkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. vagyonértékelésére kiírt pályázatra, amelynek eredményét az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) szeptember közepéig hirdeti ki - mondta Oravecz Péter, az ÁPV szóvivője.