pályázat

címke rss

Olimpia: kész a magyar pályázat megvalósíthatósági tanulmánya

Sport2002.10.30, 19:26

Az eredetileg tervezettnél három hónappal később elkészült a 2012-es budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatos pályázatot megelőző megvalósíthatósági tanulmány.

Tizenkét vádlott a 600 milliós Ok-tat-perben

Itthon2002.10.29, 15:27

Megkezdődött a vádirat ismertetésével az Ok-tat Kft. ügyének tárgyalása kedden a Fővárosi Bíróságon. Tizenkét embert vádolnak csalással és okirat-hamisítással az ügyben. A vádlottak egy része a vádirat szerint 1995-1996-ban a művelődési tárca pályázatain összesen 600 millió forintot vettek fel tényleges munkavégzés nélkül. A csalási ügyben a tárca egyes dolgozói is közreműködtek, de a vádlottak padjára került az Országos Közoktatási Intézet korábbi főigazgatója is.

Patthelyzet Tetra-ügyben

Archívum2002.01.25, 16:02

Egyelőre sem a tendert meghirdető Magyar Posta Tetra Rt., sem pedig a tender egyik esélyese, a Nokia nem kíván részletekkel szolgálni a pályázatról, annak sikertelenségéről, igaz a pályázók még nem kapták meg a hivatalos, írásos értesítést az eredményről. A kiíró szerint egyik ajánlat sem felelt meg a hatályos jogi szabályozásban előírt nemzetbiztonsági és védelmi követelményeknek. A Motorola szerint a döntésnek és a döntés indoklásának az európai szakmai közvélemény számára is üzenete van.

Bárki betekinthet a Nemzeti igazgatói pályázataiba

Szórakozás2002.10.25, 14:41

Közzétetette a Magyar Színházi Portál a Nemzeti Színház igazgatói székére pályázók beadványainak anyagait. Az aspiránsok egy része hozzájárult a teljes pályamű közléséhez, mások csak részleteket jelentettek meg.

A tavalyinál is kevesebb jut a hajléktalanoknak

Itthon2002.10.24, 14:37

Csütörtökön egyeztetnek a hajléktalanellátó szervezetek és a szociális minisztérium munkatársai a téli ellátásról és a szervezeteknek kiutalható pályázati pénzekről. A hajléktalanellátók szerint idén is előfordulhat az, hogy csak a hideg beállta után kapják meg a támogatást, de más problémák is felmerültek, például a Menhely Alapítvány krízisautójára a tavalyinál közel egymillióval kevesebb pénzt szán a minisztérium.

Rajongók rendezhetik Moby új klipjét

Kultúra2002.10.22, 14:53

Moby pályázatot hirdetett rajongói között: bárki jelentkezhet, aki elegendő kreativitást lát magában, hogy megrendezze a sztár új klipjét. Az elbírálásban nem játszanak szerepet az eddig elkészített munkák, kizárólag a beküldött pályamű.

Eddig 43 milliárdot fizettek a Széchenyi-terv nyerteseinek

Archívum2002.10.18, 09:52

A Világgazdaság információ szerint a Széchenyi-terv keretében meghirdetett 2001. és 2002. évi pályázatok eddigi 14 700 nyertesének összesen 197 milliárd forint támogatást ítéltek oda, ám ténylegesen 43 milliárd forint körüli összeget fizettek ki ez év október 10-ig, ugyanis a finanszírozás utólagos.

Romániában komolytalannak tartják az OTP-t

Archívum2002.10.15, 10:02

A Román Kereskedelmi Bank (BCR) elnöke közölte: reményei szerint a hétfőn bejelentett újabb privatizációs pályázatra elsőrangú pénzintézetek jelentkeznek majd. Az olyan fajsúlyú bankok, mint a magyar OTP, a privatizációt saját maguk reklámozására használták fel - mondta Nicolae Danila. Két korábbi román pénzügyminiszter pedig kijelentette: szóba sem jöhet, hogy a BCR-t a magyarok vegyék meg.

A román kormány új pályázatot hirdetett a BCR privatizációjára

Archívum2002.10.09, 16:52

A román kormány új pályázatot ír ki a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjára - jelentette be szerdán Bukarestben Adrian Nastase román miniszterelnök. A legnagyobb román kereskedelmi bank magánosításának módjáról a kormány a későbbiekben dönt majd, bár Nastase szerint nincs elég idő arra, hogy "a privatizációs folyamat 2002-ben lezáruljon.

Régi-új pályázat az MTV élére

Itthon2002.10.07, 10:49

A múlt heti sikertelen elnökválasztási procedúra után változatlan formában újabb pályázatot írt ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Az előző pályázaton indulók a testület döntése alapján fenntarthatják előző pályázatukat, de erről még egyik pályázó sem nyilatkozott írásban.