pályázat

címke rss

Új pályázatot írhatnak ki a lovira

Archívum2008.02.07, 08:38

Nem elégedett a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács azzal, hogy eddig csak egy pályázó akadt az állami lóverseny- és fogadásszervező cég eladására, ezért eredménytelennek nyilváníthatja a most futó privatizációs pályázatot - értesült a Népszabadság. Az új feltételű tenderrel az árat is feljebb srófolnák. A szervezet szóvivője szerint nincs döntés, a felmerülő elképzelések nem többek javaslatnál.

Eladó a péri repülőtér

Gazdaság2008.02.06, 08:37

A Győr közelében lévő repülőtér tulajdonosa - a győri, a péri, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat - a közelmúltban döntött arról, hogy kétfordulós pályázatot írnak ki a légibázis üzemeltetésére, illetve értékesítésére - erősítették meg lapunk információit a győri önkormányzatnál - írja a szerdai Napi Gazdaság.

Rieb: Egy pályázóról tudok, a többiről nem

Vendégszoba2008.02.21, 12:51

A sikertelen előző pályázatról, új főszponzor esetleges érkezéséről, az MLSZ-elnökkel való viszonyáról és a játékoskeret bővítéséről is beszélt az [origo] Vendégszobájában Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. A kérdezők többsége a hatodik tenderről kérdezte az elnököt és az is kiderült, hogy szinte minden szimpatizáns Kevin McCabe skót üzletember győzelmének örülne legjobban.

Büntetnek az elégedetlen álláskeresők

Állás 20112008.02.06, 10:33

Az álláskeresők fele találkozott már kellemetlenkedő HR-essel, kétharmaduk arra panaszkodik, nem kap visszajelzést a beadott pályázatról. Munkaadóként súlyos hiba lenne legyinteni az álláskeresői panaszokra, sokan ugyanis bosszút állnak. Rossz hírét terjesztik a cégnek, nem vesznek a termékekből és eszükbe sem áll újra pályázni. Néhány fogással azonban még az elutasítás is szépen tálalható.

Indul a Marco Polo program

Archívum2008.02.04, 17:09

Az Európai Bizottság hétfőn a II. Marco Polo program keretében közzétette az árufuvarozási szolgáltatások kialakítására és fejlesztésére irányuló második pályázati felhívását. Sikeresen lehet pályázni olyan projektekkel, amelyek az európai utak zsúfoltságának enyhítését és az árufuvarozási rendszer környezetvédelmi teljesítményjavítását célozzák.

Csütörtökön eldől, meddig ülhetnek a metrós tanulmányon

Itthon2008.01.30, 14:28

A főváros szerint nem lehet nyilvános az az elemzés, amiből kiderül, megéri-e a négyes metró a befektetett hatalmas összeget. Az adatvédelmi biztos korábban az [origo] megkeresésére úgy foglalt állást, hogy a kormány döntése után nyilvános lehet az uniós pályázat dokumentációja, tehát az ennek részét képző elemzés is. A kormánydöntés azonban késik. A TASZ és az Index bírósághoz fordult, hogy közérdekű adatként adják ki a tanulmányt.

Bicikli után számítógép tender a postán

Gazdaság2008.01.30, 18:42

Még végéhez sem ért a kerékpárok beszerzése körüli botrány a Magyar Postánál, máris új pályázat indul, de most számítógépekre. A Magyar Posta Zrt. (MP) IBM, vagy azzal egyenértékű új számítógéprendszert bérelne 2010 december 31-ig, mintegy nettó 580 millió forintért. A Közbeszerzési Értesítő szerint a nyílt közbeszerzési eljárás magába foglalja a hardver, szoftver elemek bérlését, a rendszer szervizelését, és a szükséges alkalmazások fejlesztését is.

Számítógép is igényelhető a távmunka-pályázaton

Állás 20112008.01.28, 08:21

Idén is pályázhatnak vállalkozások távmunkahelyek létrehozására. A korábbi évekkel ellentétben nem csupán a távmunkában alkalmazott dolgozók keresetéhez és képzéséhez igényelhető támogatás, hanem számítógépes eszköz- és programvásárláshoz is. Várhatóan februárban írják ki a pályázatot - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közölt tájékoztatóból.

Eldőlhet Taszár sorsa

Gazdaság2008.01.28, 15:36

A tavasz folyamán megjelenhet a taszári repülőbázis hasznosítására kiírandó pályázat - derül ki Kolber István miniszteri biztos közleményéből. A vagyonkezelő minden segítséget megad a pályázat gyors előkészítése érdekében.

Új tender a recski ércbányára

Gazdaság2008.01.25, 14:36

Új értékesítési tendert írt ki a recski ércbányára az állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója. Papp Béla elmondta, a pályázat meghirdetésére azt követően került sor, hogy két év leforgása alatt jelentősen, 2.000 dollárról, 7.000-8.000 dollárra nőtt a réz világpiaci ára, vagyis immár gazdaságosan kitermelhető a recski, 700-800 millió tonnásra becsült ércvagyon.