pályázat

címke rss

Tizenkét vádlott a 600 milliós Ok-tat-perben

Itthon2002.10.29, 15:27

Megkezdődött a vádirat ismertetésével az Ok-tat Kft. ügyének tárgyalása kedden a Fővárosi Bíróságon. Tizenkét embert vádolnak csalással és okirat-hamisítással az ügyben. A vádlottak egy része a vádirat szerint 1995-1996-ban a művelődési tárca pályázatain összesen 600 millió forintot vettek fel tényleges munkavégzés nélkül. A csalási ügyben a tárca egyes dolgozói is közreműködtek, de a vádlottak padjára került az Országos Közoktatási Intézet korábbi főigazgatója is.

Olimpia: kész a magyar pályázat megvalósíthatósági tanulmánya

Sport2002.10.30, 19:26

Az eredetileg tervezettnél három hónappal később elkészült a 2012-es budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatos pályázatot megelőző megvalósíthatósági tanulmány.

A patikákat is bevonnák a tűcsere-programba

Itthon2002.11.05, 16:38

Pályázatot hirdetett az ifjúsági minisztérium, hogy a kábítószerről lemondani nem képes, vagy nem hajlandó drogosok egyszerűbben juthassanak steril tűhöz-fecskendőhöz. A tervek szerint a jövőben többen részesülhetnének metadonkezelésben is, aminek segítségével idővel leszokhatnak a drogról. Szeretnék elérni még, hogy a patikák ne bírálhassák fölül a vevők kérését, és adjanak ki steril eszközöket is.

Friderikusz is újraindul a tévéelnökségért

Itthon2002.11.06, 15:37

Friderikusz Sándor szerdán megerősítette, hogy indul a megismételt tévéelnöki pályázaton. Újra megméretteti magát az előző eljárás befutója, Baló György, valamint legalább öten a korábban indulók közül. Az elnöki posztra összesen tizennyolcan jelentkeztek.

Több milliárdos honvédelmi beruházás lesz még idén

Archívum2002.11.07, 08:45

Több milliárdos nagyságrendű beszerzést hajt végre a Honvédelmi Minisztérium (HM) az év hátralévő részében, a Napi Gazdaság értesülései szerint.Várhatóan 1-1,2 milliárd forint értékű vegyvédelmi és csaknem ugyanekkora értékű helikopteralkatrész-beruházásra ír ki pályázatot a honvédelmi tárca, de emellett  milliárdokat költenek még lőszer és üzemanyag beszerzésére is.

A titkárnők használnák az idősebb képviselők laptopját

Itthon2002.11.07, 16:31

Még az idén mind a 386 képviselő kap egy-egy laptopot. A gépek beszerzésére már kiírták a közbeszerzési pályázatot, összesen 400 millió forint áll az Országgyűlés rendelkezésére. Abban minden párt egyetért, hogy itt az ideje, hogy a papírról áttérjenek az elektronikus munkára, ugyanakkor problémának tartják, hogy az idős képviselőknek nehéz lesz átállniuk az új rendszerre. Varga László, az Országgyűlés korelnöke például azt mondta: a titkárnőjét kellene megkérdezni, használna-e laptopot.

Közeleg a gdanski finomító eladása

Archívum2002.11.11, 10:57

A lengyel olajipar szerkezetátalakítását és privatizációját intéző Nafta Polska állami vállalat engedélyt adott arra, hogy a brit Rotch Energy konzorcium és a plocki PKN Orlen olajipari óriásvállalat pályázatot nyújtson be a gdanski kőolaj-finomító 75 százalékának megvásárlására.

Tömegnyomor lesz az új villamosokon

Itthon2002.11.11, 09:01

A jelenleginél kisebb, kevesebb utas befogadására képes villamosokra írtak ki pályázatot a fővárosban - írja a Magyar Hírlap. Ugyanakkor a nagykörúti 4-es 6-os járatokon már most is állandó a zsúfoltság.

Itthon a megfelelés az ISO-minősítés célja

Archívum2002.11.11, 12:55

A Menedzsment Fórum Kft. által 300 cég megkérdezésével végzett felmérés szerint az ISO minősítéssel rendelkező cégek harmada a tanúsítványra, mint szükséges dokumentumra tekint; a pályázatokon való induláshoz szükséges. A megkérdezettek kétharmada szerint a minőségügyi rendszer hozzájárult a cég hatékonyságának növeléséhez.

Egymilliárdos pályázat az e-generációra

Techbázis2002.11.12, 16:22

A szaktárca egymilliárd forint értékű pályázatot írt ki a hazai védőnői szolgálat informatikai hátterének javítására. A pályázók számítógépet, multimédiás felszerelést és Internet-előfizetést nyerhetnek el.