Palik László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Exatlon Hungary
- Marsi Anikó
- Dakar-rali
- tévé
- TV2
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kategóriaelső a BMW Team Hungary a dubaji időmérőn
Fölényesen nyerte az időmérő edzést kategóriájában a magyar BMW-csapat, a Bovi Motorsport a 21., Zengőék a 44. és 46. helyről rajtolhatnak pénteken.
Három magyar csapat indul a dubaji 24 órás autóversenyen
Még alig kezdődött el az év, de a hazai autóversenyzők egy kis csoportja máris útra kelt. No nem Argentínába, a Dakar-ralira, hanem Ázsiába, egészen pontosan Dubajba. A hétvégén ott rendeznek ugyanis 24 órás versenyt, amelyen tradicionálisan van magyar induló. A rajt pillanata a tavalyi versenyről
Meg kell tanulnom egy esőtáncot
Elhoztuk a hatodik helyezést és a kategóriagyőzelmet, mondhatjuk, hogy elégedettek vagyunk. Csapatszinten ez mindenképpen igaz, én azonban kicsit többet, mást vártam. Ezúttal a nyers tempómmal nem volt hiba, sőt néha már hajmeresztő módon gyűrtem le a vetélytársakat. Csináltam azonban egy buta hibát, amivel vesztettem hét-nyolc másodpercet. A legjobban mégsem ezt bánom, hanem hogy nem jött meg az eső, pedig akkor még a nagyokat is elkaphattuk volna. Azt hiszem, meg kéne tanulnom valami tuti esőtáncot.
Videón a hungaroringi 12 órás
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9RSLcG5tMQJkctPF
Megvannak a győztesek a 12 óráson
A hosszútávú versenyt a Hungaroringen a szinte végig vezető BMW Z4 M nyerte meg, de a második helyen egy magyar csapat, a Bovi Motorsport Brókernet Silver Stingje futott be. A BMW Team Hungary dízelmotoros versenyautója kategóriája első helyén, abszolútban pedig a hatodik pozícióban végzett Ferrarit, Porschét, és Aston Martint is megelőzve. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!
Elindult a verseny
Szombaton tíz órakor elrajtolt a 12 órás megbízhatósági verseny mezőnye a Hungaroringen. Az élen négy óra után a Schubert csapat BMW Z4-ese áll, akik az első helyet a pole pozícióból rajtoló Bovi Motorsport Silver Stingjétől vették át. A BMW 120d-vel versenyző BMW Team Hungary már az összetett hetedik helyén áll két pilótacsere után. A magyar tervezésű Silver Sting indult az élről Rácz Istvánnal (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Nem lehet lazsálni
A BMW Team Hungary fokozatosan jön fel, és már a hatodik helyet foglalja el az összetettben egy Porsche kiesésének köszönhetően. A versenyt továbbra is a Schubert-féle BMW Z4 M vezeti.
Magyar Nemzet: 70 millióba kerül a honvéd ralicsapat
A Honvédelmi Minisztérium szerint toborzási és kiképzési feladatokat szolgál az a tereprali csapat, amelyre idén 70 millió forintot költ a tárca. A Magyar Nemzet szerint a pénzt a honvéd sportegyesületen keresztül juttatják el a Palik László által edzett csapathoz.
A nyögéstől a gyulázásig - a legidegesítőbb hangok a sportközvetítésekben
Egy csütörtöki hír szerint már a FIFA is fontolgatja, hogy betiltatja a dél-afrikai Konföderációs Kupa mérkőzéseit kísérő vuvuzela nevű műanyag hangszert, amely nemcsak a riportereket és a játékosokat, de a tévénézők többségét is szerfelett idegesíti. Az afrikai dudaszó újdonságnak számít, de nem az egyetlen olyan hanghatás, amely a legjobb sportközvetítést is képes tönkretenni. Összeszedtük az öt legirritálóbbat.
Élet a Zöld Pokolban
Sokan kérdezik tőlem, mióta hazajöttünk, hogy milyen volt. A válasz egy hétig látható volt rajtam: fárasztó. Idegileg és fizikailag is. Nem tudtam, hogy ennyire megvisel majd, és azt sem, hogy ennyire nehezek lesznek a feltételek. Tudtuk, hogy ilyen ez a verseny, de próbáltunk rá készülni. Egy Hungaroringhez hasonló Grand Prix pályán azonban nem lehet erre edzeni. Itt olyan igénybevételek érik az embert, amely hosszabb távon nagyon megterhelő, és már-már fájdalmas is. A Nordschleife nem véletlenül lett legendás pálya, és 1968-ban Jackie Stewart nem csak viccként mondta azt, hogy ez a Zöld Pokol.