palaolaj

címke rss

Már zárják a palaolajmezőket

Archívum2015.01.21, 11:44

Az olajárzuhanás kezdete után nem sokkal nyilvánvalóvá vált, hogy ennek egyik nagy vesztesei a palaolaj termelők lehetnek. Akkor még nem is sejthettük, hogy hamarosan 50 dollár alatti szintekre kell majd számítani, de arra sem, hogy ilyen drasztikus ütemben indul majd meg a palaolaj termelő projektek leállítása is. Legutóbb az ausztrál óriásvállalat, a BHP Billiton jelentette be, hogy év végéig leállítja a palaolaj mezőkön lévő termelőkutak 40 százalékát. 

Európának is kellhet Paks

Gazdaság2015.01.15, 17:34

Jól járhatunk a paksi bővítéssel, ha jó technológiával, jó partnerrel és jó finanszírozással csináljuk, mert Európában pótolni kell majd a kieső áramtermelést. A nukleáris reaktorok és megújuló energiaforrások termelése is Kínában nő majd a legjobban. Drasztikus olajár-emelkedésre nem kell számítani, de az olajkitermelés jövőjét illetően sok a bizonytalanság.

Infláció, rubelválság, recesszió: ezt kapta Putyin a Jézuskától

Gazdaság2014.12.24, 07:00

A rubel már csak feleannyit ér, mint év elején, két számjegyű az infláció, és vészesen apad a devizatartalék. Az olcsó olaj és a nyugati szankciók padlóra küldték Oroszországot.

Csődbe viheti a palaolaj termelőket az OPEC

Gazdaság2014.12.02, 17:09

Az OPEC múlt csütörtökön hozott döntése szerint a zuhanó olajár ellenére sem fogják vissza az olajkitermelés mértékét, aminek következményeképpen az egész amerikai palaolaj ipar komoly gondokba kerülhet. A palaolaj termelő cégek eladósodottsága miatt azonban sok elemző már a 2008-as világválság megismétlődését vizionálja.

Mi történt? Elszivárgott az olaj?

Gazdaság2014.05.23, 16:29

Miközben az amerikai olajforradalom kapcsán érkező kedvező hírek mostanra meglehetősen elkényeztették az embert, az elmúlt napok fejleményei sokaknak kijózanítóan hathatnak. A Los Angeles Times-nak nyilatkozó kutatók szerint ugyanis az amerikai energiaügyekért felelős EIA a jövő héten olyan tanulmánnyal áll majd elő, amiben 96 százalékkal vágják vissza az eddig legnagyobbnak sejtett kaliforniai palaolaj lelőhely potenciális vagyonára vonatkozó becslést. 

Besül az európai palaforradalom

Gazdaság2013.11.22, 11:47

Európában nincs meg az a lehetőség, hogy a palaolaj- és palagáz forradalom olyan mértékben átalakítsa az energiaipart, mint ahogy tette az az USA-ban – véli az Eon egyik vezetője. A szakember szerint az öreg kontinensen számos tényező hátráltatja a palaforradalom kirobbanását, így az jóval kisebbet „szólhat", mint Amerikában – írja a Financial Times.

A palaolaj okozhatja az olajcégek vesztét

Gazdaság2013.10.15, 17:05

Az olajiparban új dimenziókat nyitott meg a korábban kitermelhetetlennek titulált szénhidrogénkészletek csatasorba állítása. A technológia fejlődősével a palaolaj és palagáz készletek az olajipari társaságok számára óriási kitermelés növekedést eredményeztek, de a technológiát és a felszereléseket szolgáltató cégek is profitáltak. A jövőben viszont nem lehet mindenki nyertes, és minden jel arra utal, hogy a kitermelés egyre kevesebb profitot eredményez, azonban lesznek olyan tőzsdei cégek, akik így is örülhetnek majd.

Nem jön be a Shellnek az amerikai palaforradalom

Gazdaság2013.10.01, 10:58

Megválik texasi palaolaj és palagáz projektjeitől Európa legnagyobb olajtársasága, a Shell. A vállalatnál koránt sem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket az amerikai palaforradalom, mivel az annak következtében egyre olcsóbbá váló amerikai olaj és gáz jelentős veszteségeket okozott a társaságnak. 

Új tengeri olajmezőt találtak az izraeli partoknál

Archívum2013.09.13, 21:25

A Shemen Industries olajkutató vállalat szerint a partoktól olajmezőt találtak ötezer hétszáz méterrel a tengerszint alatt, de még nem tudni, mekkora a készlet és mennyi olajat lehetne felszínre hozni.

Nyugi, nem fogy el az olaj a Földről

Gazdaság2013.08.07, 07:25

A The Economist vitaindítónak is beillő cikke alapján nem lesz igazuk azoknak, akik évek óta arról beszélnek, hogy végesek a világ olajtartalékai és hamarosan elérkezünk arra a szintre, ahonnan már nem növelhető tovább a kőolaj kitermelés. Az új teória szerint nem erről van szó, mert a kereslet hamarosan elkezd majd csökkenni, ráadásul a kitermelhető készletek is növekedni fognak még. A szituációt eléggé le lehet egyszerűsíteni, de mindenképp érdemes kicsit elmélázni a gazdasági és technológiai szempontok mellett a környezeti és politikai tényezőkön is.  

Olajgigásszal szövetkezik Argentína

Archívum2013.07.17, 19:40

Újabb megállapodást írt alá tegnap a világ egyik legnagyobb olajtársaságának számító Chevron az argentín állam tulajdonában lévő YPF SA vállalattal, mely szerint dollármilliárdos palaolaj és palagáz kutatásokat kezdenek Argentínában. Az egyezség mindkét fél számára előnyös, mivel a Chevron növelni tudja jelenlétét a második legnagyobb palagáz tartalékkal rendelkező dél-amerikai országban, míg Argentína csökkentheti importfüggőségét a kitermelésének bővítése révén.

Nagyot szól az amerikai olajforradalom

Gazdaság2013.07.07, 20:03

Elképesztő mértékben nő az Egyesült Államok olajtermelése. A hosszú éveken keresztül az olajkínálat csökkenésétől szenvedő amerikaiak a palaolaj forradalomnak köszönhetően gyakorlatilag állva hagytak olyan nagy olajpiaci szereplőket, mint Oroszország, vagy Szaúd-Arábia. Csodálkozunk, ha egyre többen a nyersanyagpiaci szuperciklus végét jósolják?

A Ewingokat is utolérte a palaforradalom

Gazdaság2013.06.30, 19:33

Legutóbb a '80-as évek közepén hoztak annyi olajat napi szinten a felszínre Texasban, mint áprilisban. Az USA legnagyobb olajtermelő állama egy év alatt ugyanis harmadával növelte kitermelését, melyet a terültén is kibontakozó palaforradalomnak köszönhet.

10 évig is hajthatja a világot a palaolaj

Archívum2013.06.11, 14:09

A jelenlegi globális palaolaj készletek akár 10 évig is fedezni tudnák a világ olajfogyasztását, derül ki az amerikai energiaügyi minisztérium legfrissebb elemzéséből. Ezek a tartalékok azonban csak elméletiek, ugyanis az nem derül ki a felmérésből, hogy azoknak mekkora hányadát lehet nyereségesen kitermelni. Amerikán kívül pedig még a kitermelési technológia sincs teljesen kiforrva. Ennek ellenére már az amerikai palaolaj kitermelés folyamatos bővülése is visszatartó erőként hat a feketearany árára, ami már két éve a 100 dolláros szint körül ingadozik.

Elképesztő, amit az olaj művel

Gazdaság2013.06.08, 10:14

A palagáz és palaolaj forradalom egyik legnagyobb nyertese minden bizonnyal Észak-Dakota, ahol 2012-ben 13,4 százalékkal nőtt a GDP. Ebben a nagy megugrásban óriási szerepe van az olajcégeknek, melyek 3,2 százalékponttal járultak hozzá a növekedéshez az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint.

Előző
  • 1
Következő