pakisztáni politika

címke rss

Navaz Sarif volt kormányfő nyerte a pakisztáni választást

Az előzetes számítások szerint Navaz Sarif volt kormányfő pártja szerzett többséget a pakisztáni parlamentben a szombati választáson. Sarif már bejelentette győzelmét. A hatékony kormányzáshoz még szövetségest kell találnia.

Letartóztatták Pervez Musarrafot

Nagyvilág2013.04.19, 08:14

A volt pakisztáni elnököt azzal vádolják, hogy hazaárulást követett el. A rendőrség már át is adta a bíróságnak.

Síita felvonulók között robbantott egy öngyilkos merénylő

Nagyvilág2012.11.22, 10:17

Egy síita menetben robbantott egy öngyilkos merénylő Pakisztánban. A mecsetbe tartó emberek közül több mint húszan meghaltak, és hatvanan megsebesültek. Az áldozatok között gyerekek is vannak.

Újabb kormányfőjelöltje van Pakisztánnak

Nagyvilág2012.06.22, 15:05

A kedden lemondott pakisztáni kormányfő helyére pénteken új jelöltet állított a hatalmon lévő Pakisztáni Néppárt. Radzsa Pervez Asraf már a második jelölt a héten, miután a csütörtökön jelölt Mahmud Sahabuddint kábítószerrel való visszaélés miatt letartóztatták.

Megválasztották az új pakisztáni kormányfőt

Nagyvilág2012.06.22, 20:52

A pakisztáni parlament megválasztotta pénteken új miniszterelnöknek Radzsa Pervez Asraf korábbi energiaügyi minisztert, akinek az elődjét az alkotmánybíróság kedden menesztette egy korrupciós ügy miatt.

Lerombolták Oszama bin Laden utolsó lakhelyét

Nagyvilág2012.02.26, 21:46

Lerombolták a pakisztáni Abbotábád városban azt a házat, amelyben Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élt háborítatlanul, mígnem tavaly májusban egy titkos amerikai kommandós akcióban megölték.

Porig rombolják bin Laden házát Pakisztánban

Nagyvilág2012.02.26, 10:15

Éjszaka, reflektorok fényében kezdték el ledózerolni Oszama bin Laden al-Kaida-vezér egykori búvóhelyét a pakisztáni Abottábádban. Pakisztánnak kínos a tudat, hogy az ő területén bujkált Amerika főellensége.

Vérfürdő volt a pakisztáni Karacsiban az elmúlt három napban

Nagyvilág2011.08.19, 13:10

Többeket megkínoztak, lelőttek és zsákban dobtak az utcára; összesen 52 embert öltek meg a pakisztáni Karacsiban az elmúlt három napban.

Váratlanul Pakisztánba utazott Hillary Clinton

Nagyvilág2011.05.27, 08:01

Valószínűleg Pakisztán és az Egyesült Államok feszült viszonyának enyhítése érdekében pénteken váratlanul Pakisztánba érkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Oszama bin Laden pakisztáni likvidálása után a pakisztáni vezetés az amerikai haderő jelenlétének a csökkentését kérte az Egyesült Államoktól.

Bin Laden állítólag alkudozni akart Pakisztánnal al-Kaidások bújtatásáról

Nagyvilág2011.05.27, 23:54

Amerikai hivatalos források szerint Oszama bin Laden egy olyan megegyezést kívánt kötni Pakisztánnal, amely szerint az al-Kaida felfüggesztette volna merényleteit az iszlám köztársaságban cserébe a terrorszervezet vezetőinek bújtatásáért. A pakisztáni nagykövet azonban azt közölte, hogy soha nem hallott hasonló megállapodásról.  

Megkéseltek egy befolyásos pakisztáni politikust Londonban

Nagyvilág2010.09.17, 09:09

Halálra késelték londoni otthona előtt Pakisztán negyedik legnagyobb pártjának egyik vezetőjét, Imran Farooqot.

Offenzívát indított Pakisztán a tálibok ellen

Nagyvilág2009.10.17, 11:33

Offenzívát indított a pakisztáni hadsereg a tálib lázadók ellen szombaton az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztán régióban. A támadásban 30 ezer katona vesz részt.

Merényletet terveztek a pakisztáni magyar követség ellen

Nagyvilág2009.06.24, 18:37

Hat Pakisztánban levő nagykövetség ellen terveztek merényletet, a tervezett célpontok között volt a magyar nagykövetség is - erősítette meg a Külügyminisztérium. A merényletet meghiúsították, a magyar követség épületét már korábban megerősített védelem alá helyezték.

Világvége hangulatban menekülnek a pakisztániak

Nagyvilág2009.05.11, 10:51

Egérutat akar biztosítani a lakosságnak a pakisztáni kormány, ezért vasárnap néhány órára feloldották a Szvat-völgyre vonatkozó kijárási tilalmat. A régiót ellenőrző tálibok ellen csütörtökön indított offenzívát a pakisztáni hadsereg. A területről pánikszerűen menekülnek a helyiek.

Visszakapja posztját a Musarraf által leváltott pakisztáni főbíró

Nagyvilág2009.03.16, 11:44

Visszahelyezik posztjára Iftihár Mohammed Csaudri pakisztáni főbírót, akit Pervez Musarraf rezsimje távolított el onnan még 2007-ben. A kormány egyúttal az összes politikai foglyot szabadon engedi. Ezzel akarják elejét venni a belpolitikai válságnak: a bíró miatt nagy tüntetést szervezett hétfőre az ellenzék, amit utóbb lemondtak.

Dacol a rendőrgyűrűvel a pakisztáni ellenzéki vezér

Nagyvilág2009.03.15, 12:36

A házát körülvevő rendőrökkel dacolva elindult egy kormányellenes tüntetésre Navaz Sarif pakisztáni ellenzéki vezető. A demonstrálók azt akarják, hogy helyezzék vissza azokat a bírókat, akiket még az előző vezetés alatt távolítottak el posztjukról.

Meghátráltak a rohamrendőrök a pakisztáni tüntetők előtt

Nagyvilág2009.03.16, 13:44

A forradalom előjátékának nevezte a vasárnapi pakisztáni zavargásokat Nawaz Sarif ellenzéki vezető, aki rohamrendőrökön és úttorlaszokon áttörve útnak indult a fővárosba a kormány ellen tüntetni. Még a katonai diktatúra idején sem próbáltak olyan erővel letörni kormányellenes tüntetést Pakisztánban, mint vasárnap. A rendőrség és a kormány végül meghátrált a tüntetők előtt, és valószínűleg teljesíti követelésüket: visszahelyezik posztjukra az előző kormány idején leváltott bírákat.

Előző
  • 1
Következő