Pakisztán

címke rss

Pakisztán nem engedte be légterébe az indiai elnök gépét

Nagyvilág2019.09.07, 17:18

Pakisztán nem engedte be légterébe Ram Nath Kovind indiai elnök gépét szombaton "Újdelhi magatartására" hivatkozva. Iszlámábád általában nem szokta megtagadni az áthaladási engedélyt magas rangú indiai tisztségviselőktől.

Pakisztán lehet, hogy lezárja a légterét India előtt

Nagyvilág2019.08.27, 19:41

Pakisztán kormányfője, Imran Hán fontolóra vette, hogy teljesen lezárja légterét India előtt, és nem engedi át területén az indiai árukat Afganisztán felé - adta hírül Twitter-bejegyzésben az ország tudomány- és technológiaügyi minisztere.

Merénylet egy pakisztáni mecsetben, sok a halott

Nagyvilág2019.08.16, 14:07

Legalább öten meghaltak, és több mint húszan megsebesültek a délnyugat-pakisztáni Kvetta egyik mecsetében elkövetett robbantásos merényletben pénteken - jelentették be a helyi hatóságok.

Az iszlám világ radikalizálódhat, ha a világ szemet huny Kasmír felett

Nagyvilág2019.08.15, 14:05

Az iszlám világ radikalizálódhat, ha a nemzetközi közösség semmit nem tesz azon - szerinte - jogtalanságok ellen, amelyeket Kasmír India által ellenőrzött részén követnek el - figyelmeztetett Twitter-üzenetében Imran Hán pakisztáni miniszterelnök.

Nő a feszültség Kasmírban: kijárási tilalom van és blokkolják az internetet

Nagyvilág2019.08.05, 05:18

Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az indiai hatóságok hétfőn Kasmír általuk ellenőrzött részén. A katonák betonoszlopokat és szögesdrótokat fektettek le a határon, hogy akadályozzák a közlekedést Dzsammu és Kasmír állam legjelentősebb városában, Szrinagarban, mert támadástól tartanak Pakisztán felől. 

Lakott területre zuhant Pakisztánban egy katonai repülőgép: legalább tizenheten meghaltak

Life.hu2019.07.30, 09:21

Lakott területre zuhant, és legalább négy lakóházat letarolt egy kis katonai repülőgép Pakisztánban: 17 ember meghalt.

Lakott területre zuhant egy kis katonai repülőgép Pakisztánban

Nagyvilág2019.07.30, 10:29

Lakott területre zuhant egy kis katonai repülőgép keddre virradóra Pakisztánban, a legfrissebb jelentések szerint a balesetben legalább tizenhét ember halt meg - közölte a hadsereg. A halottak között van a legénység öt tagja és tizenkét civil. Tizenöten megsérültek, zömében polgári lakosok.

Megnyitotta a légterét Pakisztán a polgári légiforgalom előtt

Nagyvilág2019.07.16, 09:34

Pakisztán kedden bejelentette, hogy több hónapos korlátozás után teljesen megnyitja légterét a polgári légi forgalom előtt.

Kisiklott, majd tehervagonnal ütközött egy személyvonat Pakisztánban, sokan meghaltak

Nagyvilág2019.07.11, 07:59

Legalább tizenegyen meghaltak és többtucatnyian megsérültek Pakisztán keleti részén csütörtökre virradóra, miután egy személyvonat összeütközött egy mellékvágányon álló tehervagonnal.

Két embert lelőttek egy pakisztáni repülőtér várótermében - videó

Nagyvilág2019.07.03, 10:34

A pakisztáni rendőrség arról tájékoztatott, hogy szerdán két fegyveres két embert is lelőtt a pakisztáni Lahore nemzetközi repülőtér egyik várótermében a fő terminálon kívül. 

Őrizetbe vették korrupció gyanújával Aszif Ali Zardari volt pakisztáni elnököt

Nagyvilág2019.06.10, 18:48

Korrupció gyanújával őrizetbe vették Aszif Ali Zardari korábbi pakisztáni elnököt, az ellenzéki Pakisztáni Néppárt (PPP) volt vezetőjét hétfőn, miután az iszlámábádi legfelsőbb bíróság elutasította, hogy a politikus óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.

Használt fecskendők miatt több mint 500 gyerek fertőződött meg HIV-vel

Tudomány2019.05.26, 18:03

Mintegy 700 embert, többségükben gyermekeket fertőzött meg a HIV-vírus Pakisztán déli részében, egyesek használt injekciós tűvel fertőződtek meg – közölték vasárnap a hatóságok.

Öten meghaltak egy pakisztáni hotellövöldözésben

Nagyvilág2019.05.12, 11:36

Újabb részletek derültek ki a szombati pakisztáni hoteltámadásról. Szeparatista katonák öt embert öltek meg. Az elkövetőket elfogták vagy megölték.

Fegyveresek támadtak meg egy luxushotelt Pakisztánban

Nagyvilág2019.05.11, 20:52

Helyi idő szerint fél ötkor négy fegyveres hatolt be a beludzsisztáni szeparatista régióban lévő fontos kikötőváros, Gwadar egy ötcsillagos luxushotelébe. A fegyveresek megöltek egy biztonsági őrt, és több embert megsebesítettek. Beludzsisztán tartományi miniszterelnöke, Jam Kamal Khan Alyani terrortámadásnak minősítette a történteket.

Pakisztáni migránsok feszítővasakkal estek egymásnak Angliában - videó

Nagyvilág2019.05.09, 11:37

Barbár állapotokat idéző felvételek kerültek nyilvánosságra egy Bolton nevű városból, ahol tucatnyi pakisztáni migráns esett egymásnak feszítővasakkal, krikettütőkkel és dorongokkal felfegyverkezve.

Bombát robbantottak egy pakisztáni szentélynél, többen meghaltak

Nagyvilág2019.05.08, 10:47

A merénylők a ramadán muzulmán böjti hónap másnapján robbantottak a lahori Data Darbar nevű szúfi szentélynél, célpontjak pedig – a város rendőrkapitánya szerint – egyértelműen a biztonsági őrök voltak.

Kínába adtak el szexrabszolgának pakisztáni lányokat

Nagyvilág2019.05.07, 10:01

A pakisztáni hatóságok letartóztattak hétfőn nyolc kínai és négy pakisztáni állampolgárt embercsempészet vádjával a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban - közölte a pakisztáni GEO TV televíziós társaság, hozzátéve, hogy az ügyben lánykereskedelem miatt indítottak nyomozást.

"Sok ember körberohan a világon, de engem az utazás érdekel"

Travelo2019.04.18, 12:22

Gács Tamás fotósként és reklámfilm rendezőként sem sokat ült a fenekén, de a legnagyobb vállalása mégiscsak az a „majdnem világkörüli" út volt, amelyet motorral tervezett és tett is meg. Ezzel nagyjából el is ment a tavalyi éve, meg még az előző évből is néhány hét – ami őrülten jól hangozhat azoknak, akik egy kicsit is szeretnek messzebbre menni a sarki kisboltnál. Tamás útközben blogolt és fotózott, így ma bárki nyomon követheti az útvonalat és kalandjait. E-mailben nekünk is mesélt a tapasztalatairól – többek között arról is, hogy milyen az, amikor valaki testközelbe kerül egy lincseléshez.

Lemészárolták egy busz 14 utasát Pakisztánban

Nagyvilág2019.04.18, 12:12

A Beludzs Rádzsi Adzsuj Szangar (BRAS) nevű beludzs szeparatista ernyőszervezet fegyveresei támadtak Délnyugat-Pakisztánban egy buszra, és az utasok közül tizennégyet meggyilkoltak - jelentették hatósági források csütörtökön.

A rendőr is megerőszakolta, miután bejelentette, hogy megerőszakolták

Nagyvilág2019.04.15, 15:17

Csoportos nemi erőszak miatt tett feljelentést egy pakisztáni nő, amikor megint megerőszakolták. Az a rendőr tette meg, akinek elmondta a történetet. A férfi videóra rögzítette a nemi aktust, aztán megfenyegette, hogy nagy bajba kerül, ha beszélni mer róla valakinek. A férfit letartóztatták. Pakisztánban az ilyen, sőt, még az ennél súlyosabb rendőri túlkapások is gyakoriak.

Bomba robbant pakisztáni piacon, legalább 16-an meghaltak

Nagyvilág2019.04.12, 09:27

Legalább 16 ember meghalt, harminc megsebesült, amikor pénteken bomba robbant egy pakisztáni piacon.

Pakisztán szerint India katonai készül

Nagyvilág2019.04.07, 17:44

Pakisztánnak "hitelt érdemlő" hírszerzési értesülése van arról, hogy India katonai támadásra készül ellene még ebben a hónapban. Ezt állította egy vasárnapi nyilatkozatában Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter.

Brit bevándorlás: keresztény üldözötteket elutasítanak, muszlim szélsőségeseket befogadnak

Nagyvilág2019.04.05, 19:01

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a muszlimokat a keresztény üldözöttek kárára diszkriminálják a brit bevándorlási hatóságok. Az elmúlt időszakban két iráni keresztényt teljesen nevetséges indokokkal utasítottak el, míg a muszlim szélsőségeseknek nagyon könnyen adnak vízumot és menedékjogot is a szigetországban. Mindennek a hátterében az állhat, hogy a brit hatóságok az országban lévő egyre nagyobb létszámú muszlim kisebbség miatt nem mernek olyan döntéseket hozni, ami sértheti az érzékenységüket.

Tombol a keresztényüldözés a világban

Nagyvilág2019.04.01, 15:30

Robbantások, erőszakos áttérítési kísérletek, falurombolások, emberrablások és nehezen megmagyarázható deportálások – így lehetne jellemezni 2019 első hónapját abból a szempontból, hogy milyen súlyos támadások érték a keresztényeket világszerte.

A pakisztáni hadsereghez köthető oldalakat távolított el a Facebook

Nagyvilág2019.04.01, 15:35

A pakisztáni hadsereg sajtószolgálati alkalmazottaihoz köthető oldalakat, csoportokat és felhasználói fiókokat távolítottak el a Facebookról és az Instagramról – jelentette be a közösségi oldalakat üzemeltető kaliforniai székhelyű cég.

Hosszú időre börtönbe kerül a drogfutár topmodell

Nagyvilág2019.03.20, 14:16

Nyolc év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélte a pakisztáni bíróság azt a cseh modellt, aki tavaly januárban bukott meg a lahori repülőtéren mintegy 9 kilogramm heroinnal - számolt be közleményében a Cseh Külügyminisztérium.

Az indiai titkosszolgálat végzett a februári merénylet iszlamista kitervelőjével

Nagyvilág2019.03.11, 14:55

Indiai biztonsági erők végeztek a februárban elkövetett kasmíri robbantásos merénylet iszlamista kitervelőjével, a vitatott hovatartozású régió India által ellenőrzött részén - jelentette az indiai titkosszolgálat.

Megtalálhatták a két eltűnt európai hegymászó holttestét Pakisztánban

Nagyvilág2019.03.07, 17:18

Megtalálhatták a 11 napja eltűnt két európai hegymászó holttestét Pakisztánban, a világ kilencedik legmagasabb hegyén, a Nanga Parbaton csütörtökön – jelentette az olasz média.

Kézigránátot hajítottak egy busz alá Kasmír India által ellenőrzött részén

Nagyvilág2019.03.07, 15:03

Ismeretlenek kézigránátot hajítottak egy buszmegállóban várakozó busz alá Kasmír India által ellenőrzött részén, Dzsammu városában; egy ember meghalt, harmincan megsebesültek - közölték csütörtökön az indiai hatóságok.

Pakisztánban száznál is több iszlamistát tartóztattak le

Nagyvilág2019.03.07, 12:28

Pakisztán fokozta az ország területén működő iszlamista militáns szervezetekkel szembeni fellépést. Legújabb akciójukban 182 vallási iskola felett vették át az irányítást, valamint 121 embert le is tartóztattak.

Atomfegyvereik miatt egyre veszélyesebb a területi háború India és Pakisztán között

Nagyvilág2019.03.07, 12:19

A Pakisztán és India között feszülő konfliktust kísérő fegyveres összecsapások alig keltették fel a nemzetközi közvélemény figyelmét, a több mint 70 éve tartó területvitában olyan sűrűséggel fordulnak elő fegyveres harcok, hogy azok már nem érik el az ingerküszöböt. Az elmúlt héten azonban olyan súlyú összecsapások zajlottak, amelyek már okot adnak a nyugtalanságra, különösen annak tudatában, hogy a szembenálló felek egyaránt rendelkeznek atomfegyverekkel.

Ismét egymás területét lövi India és Pakisztán Kasmírban

Nagyvilág2019.03.06, 13:29

India és Pakisztán egymás megfigyelőállásait és falvait ágyúzta szerdán a vitatott hovatartozású Kasmírban. Az erőszak az utóbbi napok feszültségenyhítő diplomáciai erőfeszítései dacára lángolt fel a rivális országok között.

Nem mindenhol ér annyit egy nő élete, mint egy férfié!

She2019.03.06, 10:53

Lehet vitatkozni azon, mennyire valósult meg itthon a női-férfi egyenjogúság, de rengeteg ország még mindig fényévekkel le van maradva Európától. Van, ahol gyakorlatilag középkori állapotok uralkodnak...

44 szélsőségest vettek őrizetbe Pakisztánban

Nagyvilág2019.03.05, 16:09

A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek 44 szélsőségest a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) tagjai közül. A pakisztáni radikális iszlamista csoport felelős az indiai erők ellen február közepén elkövetett öngyilkos merényletért.

Pakisztán átadta Indiának a szerdán elfogott pilótát

Nagyvilág2019.03.01, 17:07

Csütörtöki ígéretéhez híven, Pakisztán pénteken átadta Indiának Abinandan Vartaman pilótát, akinek repülőgépét a héten lelőtte a pakisztáni légierő. Vartaman helyi idő szerint 17 óra 30 perckor lépett indiai földre a Pandzsáb állambeli Attarinál.

Pakisztán elengedi az elfogott indiai pilótát

Nagyvilág2019.02.28, 14:02

Pakisztán megteszi az első lépést a béke felé Indiával: a szerdán lelőtt gép pilótáját pénteken szabadon engedik. A két hete tartó harcok befejezését Ororszország is támogatja: felajánlották Moszkvát mint a béketárgyalások helyszínét.

Az atomfegyverek használata sem kizárt az indiai-pakisztáni konfliktusban

Nagyvilág2019.02.28, 12:44

Nem valószínű, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Óriási a pánik, Európába induló utasok is Thaiföldön ragadtak

Gazdaság2019.02.28, 12:28

Rengeteg utas ragadt Thaiföldön, Bangkokban, miután a tegnapi fegyveres incidens miatt Pakisztán lezárta légterét a járatok előtt. Ahogy az Origo megírta, Pakisztán lelőtt kettő, a légterébe behatoló indiai harci gépet. Az ügy előzményeinek ismeretében, nem meglepő, hogy India és Pakisztán fagyos viszonyának hirtelen elmérgesedése, hosszan tartó fegyveres konfliktussal fenyeget. Ennek első polgári kárvallottjai már meg is vannak a bangkoki reptéren rekedt utazók személyében.

A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci gépet

Nagyvilág2019.02.27, 16:56

A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet szerdán, miután azok behatoltak az ország légterébe. A pakisztáni hadsereg szóvivőjének közlése szerint egy indiai pilótát elfogtak, többen meghaltak. Újdelhi csupán egy gépe elvesztését ismerte el, miközben azt állította, hogy egy pakisztáni repülőgép is lezuhant. Pakisztán miniszterelnöke szerint egyik ország sem engedheti meg, hogy ne cselekedjen felelősen nukleáris hatalomként. Az Indiával kialakult konfliktus rendezése érdekében tárgyalásokat kezdeményezett szerdán a pakisztáni kormányfő. 

Indiai gépek lőni kezdték Kasmírt

Nagyvilág2019.02.26, 09:18

Megelőző légicsapást hajtott végre az indiai légierő kedden kora reggel Pakisztán területén, iszlamista fegyveresek táborait semmisítette meg - jelentette be Vidzsaj Gokal indiai külügyi államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.

Mi lesz a vége az újabb kasmíri konfliktusnak?

Nagyvilág2019.02.27, 09:59

A múlt héten újabb terrortámadás rázta meg az India és Pakisztán között húzódó Kasmírt, nagyon sok ember meghalt. Egy szélsőséges, ám esetenként önjáró terrorcsoport ugyan magára vállalta a merényletet, Újdelhi mégis nagyon keményen nekiment a muzulmán országnak, ugyanis a pakisztáni titkosszolgálatokat sejtik a háttérben. Szankciók és katonai rajtaütések követik egymást, miközben mindenki azért imádkozik, hogy ne jöjjön el a negyedik indo-pakisztáni háború. Nekünk, európaiaknak pedig különösen fontos a békés rendezés, ugyanis egy újabb konfliktus csak tovább tüzelné a kontinensre irányuló illegális bevándorlást.

Indiai katonák haltak meg egy rajtaütésben Kasmírban

Nagyvilág2019.02.18, 10:20

Négy indiai katona meghalt hétfőn a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén a terület elszakadásáért küzdő fegyveresekkel vívott összecsapásban. Már a múlt héten is több halálos támadás volt.

India megfenyegette Pakisztánt a kasmíri támadás miatt

Nagyvilág2019.02.15, 11:08

Narendra Modi indiai miniszterelnök pénteken figyelmeztette Pakisztánt, hogy kemény válaszra számíthat a Kasmír indiai részén történt robbantásos merénylet miatt, mert kormánya Pakisztánt tartja felelősnek a történtekért. Az incidens tovább fokozhatja a feszültséget a nukleáris fegyverekkel is rendelkező országok között.

Ritka állatot ölt meg egy amerikai vadász, Bryan Harlan: a tetemével pózolt

Life.hu2019.02.14, 18:44

Rengeteg pénzt fizetett a dúsgazdag amerikai, hogy Pakisztánban a ritka pödröttszarvú kecskére vadászhasson: az állat tetemével büszkén pózolt a közösségi oldalakon. 

Bujkál az istenkáromlásért halálra ítélt Ászija Bibi

Nagyvilág2019.01.29, 13:04

Az iszlamisták nem nyugszanak bele, hogy Ászija Bibit 9 év után hivatalosan is felmentették a halálbüntetés alól. A nőt azzal vádolták, hogy gyümölcsszedés közben összeveszett muszlim munkatársnőivel, majd Mohamed prófétát szidta. 

Szexrabszolgaként tartottak fogva egy ausztrál nőt Pakisztánban

Nagyvilág2019.01.28, 20:56

Egy 30 éves ausztrál nőt fogva tartott és napi szinten megerőszakolt egy muszlim férfi Pakisztánban – írja a Daily Mail.

Szerelmet keres a legmagasabb pakisztáni

Nagyvilág2019.01.22, 12:22

Eddig minden nőt elijesztett a csalódott 23 éves, 244 centiméter magas Zia Rashid. Ezúttal szülei vették kézbe a kiházasítását. 

Karambolozott egy távolsági busz és egy tartálykocsi, sokan meghaltak Karacsi mellett

Nagyvilág2019.01.22, 08:36

Legalább 27 ember meghalt Pakisztán déli részén egy távolsági busz és egy tartálykocsi karamboljában – közölték kedden helyi tisztviselők.

Robbanás történt Északnyugat-Pakisztánban, sok a halálos áldozat

Nagyvilág2018.11.23, 10:19

Robbanás történt egy északnyugat-pakisztáni város piacterén, sok a halálos áldozat és a sebesült is.