Pákh Imre

címke rss

Megfenyegették a Munkácsy-kép tulajdonosát

Archívum2015.06.19, 11:41

Többször is megfenyegették állítása szerint Pákh Imrét, akit azzal igyekszik az állam rávenni Munkácsy Golgota című képének eladására, hogy a festményt védetté nyilvánította. Az Origónak Amerikából nyilatkozó műgyűjtő szerint a vele tárgyaló MNB is tudja, hogy tízmillió dollárt ér a kép, mégse akar hatnál többet adni érte, miközben ő hétmillióért vette. Ha leülnének tárgyalni vele, öt perc alatt megegyezhetnének, de a lopást és a fenyegetést nem szereti.

Gusztustalannak tartom Pákh Imre hazugságait

Archívum2015.06.23, 16:52

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint muszáj volt meglépni a Golgota védetté nyilvánítását, nehogy valami jóvátehetetlen dolog történjen. Állítása szerint Pákh Imre számos ponton hazudik a képpel és a tárgyalásokkal kapcsolatban.

Ultimátumot ad a Munkácsy-kép tulajdonosa

Archívum2015.06.24, 09:25

Lehet, hogy Amerikában, Németországban és Magyarországon is perekre kell számítania az államnak a Munkácsy-kép ügyében, mivel a Golgota tulajdonosa, Pákh Imre ultimátumra készül. Képe védetté nyilvánítási eljárását a '20-as évek gengsztermódszereihez hasonlította, de továbbra is tárgyalna az eladásáról, csak éppen az állam nem keresi. Az Origo jogászokkal, szakértőkkel elemezte a helyzetet.

Ha nem kér bocsánatot, beperelik az MNB alelnökét

Archívum2015.06.25, 13:12

Varga Zsolt újságíró felháborítónak tartja Gerhardt Ferenc sugalmazását, miszerint meghamisította volna egy riportalanyának mondatait. Amennyiben nem kap bocsánatkérést, bepereli a Magyar Nemzeti Bank alelnökét nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.

Pákh Imre nyár végéig vár a Golgota elszállításával

Archívum2015.06.25, 16:52

Bár eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumból, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig ad haladékot a magyar államnak a tárgyalásokra.

8,7 milliárdért vett műtárgyakat a Magyar Nemzeti Bank

Archívum2015.07.27, 15:54

A jegybank az utóbbi évtizedek legnagyobb műkincs-felvásárlási programját hajtja végre, milliárdokat költ műalkotásokra, gyűjteményekre. Az intézmény honlapján olvasható tájékoztatás szerint a következő három évben sem lassítanak a tempón, az Értéktár Program megvalósítására 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos összeget különítettek el 2018 végéig, ami „páratlan értékű műtárgy-gyarapítási keret a magyar múzeumok történetében”.

Bírósághoz fordul a Golgota tulajdonosa

Archívum2015.07.31, 08:59

Bíróságra viszi a Golgota ügyét Pákh Imre, ha az állam végigviszi a védetté nyilvánítási eljárást - mondta az Egyesült Államokban élő műgyűjtő ügyvédje.

Pákh mélyen áron alul is eladná a Golgotát

Archívum2015.08.03, 08:54

Kétmillió dollárért (566 millió forint) is eladná a magyar államnak a Golgota című Munkácsy Mihály-festményt Pákh Imre, de csak abban az esetben, ha "valóban független értékbecslők" állapítják meg ennyiben a kép értékét.

Amíg nem döntenek a védettségről, a Golgota raktárban marad

Archívum2015.08.27, 16:47

Már csak néhány napig lesz együtt látható Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiája a Déri Múzeumban, a Golgotát ugyanis augusztus 31-én elviteti Debrecenből, közölte Pákh Imre, a festmény tulajdonosa. A kép ezt követően raktárba kerül, még Pákh sem tudja megmondani, mikor és hol lesz majd látható. Amíg a védetté nyilvánítási eljárásban nem születik döntés, biztos, hogy elzárva tartják.

Nem viheti el, ezért letakartatja Munkácsy Golgotáját

Archívum2015.08.31, 20:49

Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását.