Őze Lajos

címke rss
El sem tudom képzelni, ki tudná vezetni a Nemzeti Színházat, ha nem Vidnyánszky Attila

El sem tudom képzelni, ki tudná vezetni a Nemzeti Színházat, ha nem Vidnyánszky Attila

Őze Lajos-díjat kapott Schnell Ádám, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas Érdemes Művésze. A nívódíjat a Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete ítélte neki Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című egyfelvonásos darabban nyújtott kiemelkedő színvonalú színművészi teljesítményéért. A várszínházzal közös produkcióban a művész Norrison bankigazgató szerepében nyújt bravúros alakítást. A díjat a november 24-i előadást követően Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a darab rendezőjének rövid köszöntője után Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója adta át. Schnell Ádám pályája elején stúdiósként egy ...

Megdöbbentő volt, amikor visszajöttek a kommunisták

Kultúra2023.10.22, 15:12

A Jászai Mari-díjas színész alakítja Antall József karakterét az 1991-es taxisblokád időszakát felidéző Blokád című filmben. Seress Zoltán a Vígszínházban kezdte a pályafutását 1987-ben, majd több vidéki színházban is megfordult, néhány kiváló alakítás után mindig továbblépve. 2003-ban a fővárosi Bárka színház lett a színházi otthona, amelynek 2008 és 2014 között igazgatója is volt. A Bárka megszűnését követően előbb a Vígszínházhoz szerződött, majd egy újabb vidéki állomás következett, jelenleg ismét a Vígszínház művésze. Az Origónak adott, még téli interjújában egyebek között felidézi pályára találásának állomásait, a színházváltáások ...

Sok ember elvesztette a tartását, mert engedett a körülményeknek

Kultúra2021.08.29, 20:02

Mécs Károly a nemzet művésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész - és augusztus 20-án a Kossuth-nagydíjat is átvehette. Fiatalon többféle hivatáson is elgondolkozott, de egy iskolai színielőadáson felismerte: számára nincs izgalmasabb feladat, mint egy másik ember megformálása. Mécs Károly Origónak adott interjújában pályafutásának fontosabb állomásai mellett élete egyéb eseményeit is felidézi. Ahogy arról is beszél: hit nélkül bármely társadalom széteshet, ugyanakkor természetes, hogy a generációk különböznek egymástól – amíg a változásokhoz nem az újkori liberalizmus téves olvasatai adják az alapot.

Ady-vers és kevert is került a színészlegenda emlékházának alapköve mellé

Kultúra2020.04.28, 10:51

Elkezdődött az Őze Lajos Emlékház kialakítása Szentesen, az intézmény alapkövét hétfőn, a színész születésének 85. évfordulóján rakták le.

Lehet-e bármi is szebb, mint az élet?

Kultúra2019.10.20, 13:45

Főiskolásként a Nemzeti Színháznál volt gyakorlaton, majd évtizedekig tagja is maradt a teátrumnak. Színpadi munkái mellett számtalan televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta a közönség. Amikor megkapta az erőskezű Sarolt szerepét az István, a király című rockoperában, volt, aki mégis azt mondta: drámai szendeként nem fog megbirkózni a feladattal. Tizenhét évig alakította sikerrel a karaktert. A széles palettájú művész a kilencszázhetvenes évek végén bemutatott Budapest Orfeum című, legendássá lett produkcióval körbeutazta a világot. A kilencvenes évektől önálló estjeivel is rendszeresen fellép. A Jászai Mari-díjas, Érdemes ...

Álmomban mindig menekülök, mindig üldöznek

Kultúra2019.09.15, 21:27

A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész színésznő növendékkorában még Bajor Gizivel is állt közös színpadon, majd hosszú pályafutása során olyan, mára legendává lett művészeknek volt partnere, mint például Feleki Kamill, Gábor Miklós, Agárdy Gábor, Honthy Hanna. A nyolcvannyolc éves Galambos Erzsi nem titkolja korát, és olyan virulens, mintha az embert próbáló hivatásában töltött évtizedei nem estek volna egybe a történelem embert próbáló korszakaival. Pedig a „virslimoziban" átélt gyermekkori filmélményei, a szakmájától kapott szép pillanatok emlékei éppolyan elevenen élnek benne, mint a vészkorszak szörnyűségei, vagy a Rákosi-reendszer ...

Paraszti gének, színházi hormonok

Archívum2017.04.14, 20:31

Édesapja a legendás színész volt, aki már akkor a végzetre készült, amikor kisebbik fia megszületett. Ám gyermeke állítja: boldog gyermekkora volt, amelyet a szülők válása is megkönnyített. Őze Áron korán kezdett színházzal foglalkozni, bár a színművészeti főiskola előtt asztalosiskolában szerzett érettségit. Színészként, rendezőként gyakorolta a pályát, majd 2010-ben kinevezték a Pesti Magyar Színház igazgatójának, ahonnan öt év után távozott. Jelenleg a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza direktora. Kinevezése körül volt némi cirkusz, de élvezi a közönség és az önkormányzat bizalmát. Személyiségének része egy apróó ...

Előző
  • 1
Következő