óvoda

címke rss

99 településen újulhatnak meg az óvodai és bölcsődei konyhák

Itthon2018.10.19, 11:09

Hárommilliárd forintból országszerte 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák fejlesztése – mondta Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Négyszázmillió forintos bölcsőde- és óvodafelújítás indult Szigetváron

Itthon2018.10.18, 04:34

Mintegy négyszázmillió forintos európai uniós forrásból bővítik és modernizálják a szigetvári óvodákat és bölcsődéket, a kivitelezési munkálatok már megkezdődtek.

Óvodákat és iskolákat újítottak fel Csongrádon

Itthon2018.10.14, 08:57

Két óvoda és két iskola épületét újították fel uniós támogatással Csongrádon több mint 280 millió forintból - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Folytatódhat a határon túli óvodák felújítási programja

Nagyvilág2018.10.12, 19:04

A határon túli óvodák felújítási programjának lehet egy harmadik lépcsője, a döntés még ősszel a kormány elé kerülhet – mondta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a szlovákiai Nagymegyeren, a 8. Önkormányzati Szabadegyetemen.

2020-ig kétezer óvodát újítanak fel, illetve építenek

Itthon2018.10.04, 07:36

Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a Kárpát-medencében 2020-ig – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hévízgyörkön.

Eltávolították a Disney-figurákat az egyik egyiptomi tartomány óvodáiból

Nagyvilág2018.09.28, 20:33

Elrendelte a Disney-figurák eltávolítását a helyi óvodákból Egyiptom egyik tartományában az ottani kormányzó, utasítást adva arra, hogy a helyükbe „ellenséges” fegyvereseket megölő egyiptomi katonák képeit tegyék.

Minden magyar gyerek számára biztosítani kell a magyar oktatási intézményt

Nagyvilág2018.09.20, 00:14

A magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közös célja az, hogy minden magyar gyermek számára biztosítsák, hogy magyar oktatási intézménybe járjon - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol átadta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát szerdán.

Első nap az oviban – beszoktatás az óvodapedagógus szemével

Life.hu2018.09.05, 08:10

Amikor egy kisgyermek először indul óvodába, a szülők szorongva, izgulva engedik el gyermekük kezét. Hogyan tudjuk oldani félelmeinket és elűzni kezdeti bizonytalanságainkat? Mire érdemes figyelni, amikor gyermekünk közösségbe kerül? Gémesné Gajda Sarolta óvodapedagógussal az óvodai beszoktatás témáját jártuk körül.

Rúdtáncosok vonaglottak az óvodai évnyitón

Archívum2018.09.04, 10:50

Rúdtáncosok egy óvodai évnyitón? Elképzelni is nehéz, pedig Kínában a napokban ez valóban megtörtént.

Pirner Alma tűsarkúban, szűk ruhában pakol gyermeke után

Archívum2018.09.03, 19:22

Óvodába ment Pirner Alma gyermeke. Az egzotikus tánc világbajnoka azt akarta megmutatni követőinek, hogy így már ő pakol a kicsi után, ám a kép nem sikerült túl életszerűre.

Rúdtáncos előadással lepték meg a gyerekeket egy kínai óvodában - videó

Nagyvilág2018.09.03, 18:20

Hatalmas felháborodást keltett a szülők körében egy kínai óvoda, ahol egy rúdtáncos előadással nyitották meg az évet.

Kínában már az óvodában is robotok dolgoznak

Gazdaság2018.08.30, 10:37

Robot segíti az óvodai dolgozók munkáját Kínában már mintegy 600 óvodában: a 60 centiméter magas, kerek fejű és érintőképernyővel ellátott oktatási segédeszköz történeteket mesél és logikai gyakorlatokat kínál a gyermekeknek.

4,5 milliárddal több támogatás jut az óvodáknak

Gazdaság2018.08.08, 10:57

A kormány az ideinél mintegy 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít az óvodák fenntartóinak a jövő évi költségvetésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.

Elképesztő: 76 fióka követi ezt a kacsamamát - fotó

Nagyvilág2018.07.27, 16:33

Olyan, mintha óvodát nyitott volna a tojó, akit 76 kiskacsa követ mindenhova. Egy minnesotai természetfotós örökítette meg a nem hétköznapi látványt. 

Korszerűsítettek két óvodát és egy bölcsődét Kecskeméten

Itthon2018.07.19, 05:31

Korszerűsítettek két óvodát és egy bölcsődét mintegy 600 millió forintból Kecskeméten, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Mintegy kétezer óvoda épül, vagy újul meg a Kárpát-medencében

Itthon2018.07.11, 15:41

Mintegy kétezer óvoda újul meg, vagy épül Kárpát-medencében gyermekeink számára - mondta a Miniszterelnökség államtitkára szerdán Pécsen, a 2014-ben indult és 2022-ig tartó óvodafejlesztési programra utalva.

Fojtogatják, verik, bántják egymást a gyerekek az újbudai óvodában

Archívum2018.07.07, 17:52

Egymásnak esnek a gyerekek az XI. kerületi Napsugár Óvodában. Kevés az óvodapedagógus, a szülők a fenntartóhoz fordultak. 

Összeharapdálták egy kislány nemi szervét társai egy újbudai óvodában

Itthon2018.07.06, 15:05

Véresre harapták egy kislány arcát és nemi szervét óvodás társai egy újbudai óvoda mosdójában.  A kislány azóta lelki beteg. Korábban, ugyanebben az óvodában az egyik kisfiú a szájába vette egy társa nemi szervét, ezért akkor rendkívüli szülői értekezleten beszélték meg, hogy az egész hogyan történhetett. 

Normális, ha a gyerek a szülő agyára megy - Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskoláról

Archívum2018.06.17, 19:15

Vekerdy Tamás évtizedek óta fogja a szülők kezét a gyereknevelés rögös útján. Könyvei, újságcikkei, előadásai tömegeket vonzanak. Megállapításai ma már szállóigévé váltak, például a jó anya nem vasal, a gyerekek lerágják a húsunkat és kiszívják a vérünket, a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. A tanár úr munkásságát én is évek óta figyelemmel kísérem. Magától értetődőnek bizonyult tehát, hogy részt veszek a soron következő előadásán. Most ennek rövid összefoglalása következik.

Véresre vertek egy egyéves kisfiút az óvodában

Nagyvilág2018.05.02, 14:40

Az anya döbbenten látta, mi történt a fiával mikor a gyerekért ment az óvodába. Azonnal feljelentést tett. 

Gyerekek szöktek meg egy szegedi óvodából

Itthon2018.04.29, 17:06

Megszökött két gyerek egy szegedi óvodából. A kicsik feltehetően átmásztak a kerítésen, egészen a belvárosig csatangoltak. Ott egy járókelőnek tűnt fel, hogy felügyelet nélkül vannak, és értesítette a rendőrséget. Ráadásul ez már a második gyerekszökés volt ebben az óvodában - az esetről a Délmagyar számolt be.

Hódi Pamela nem Berki Krisztián asszisztensével akar beszélni gyermekéről

Archívum2018.04.04, 15:41

Nem akar sem Berki Krisztián asszisztensével, sem pedig új kedvesével, Katona Renátával gyermeke jövőjéről beszélni Hódi Pamela. Azért fordult bírósághoz, hogy tisztázzák Berki Natasa Zselyke felügyeletét.

Orbán Viktor lyukasórát tartott egy óvodában

Itthon2018.03.22, 20:51

Egy közel egyperces videót töltött fel a miniszterelnök a Facebook-oldalára, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A fiatalok először bátortalanok voltak, de aztán jöttek a bemutatkozások, a kézfogások, és pörögtek a fotók!

6 nő, aki örökre megváltoztatta a történelmet

Life.hu2018.03.08, 12:49

Korábban már írtunk arról, hogy mit is jelent a nemzetközi nőnap igazából. Most ehhez mérten, olyan nőket mutatunk be, akik nem csupán koruk úttörői voltak. Az összes nő számára nyitottak meg olyan ajtókat, melyeken addig alig ért valamit a kopogtatás. Listánk messze sem teljes, egy egész hét is kevés lenne, hogy felsoroljuk a történelem nagy nő alakjait. A következőkben olvasható nevek és rövid élettörténetek tehát szubjektív alapon lettek kiválasztva. Célunk azt volt, hogy olvasóink a legkülönbözőbb területekről ismerjenek meg bátor, tehetséges és merész nőket.

330 millió forint kiegészítő támogatást kapnak a nemzetiségi iskolák és óvodák

Itthon2018.02.21, 11:09

A nemzetiségi iskolák és óvodák 330 millió forint kiegészítő támogatást kapnak 2018-ra - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a támogató okiratok átadásakor a Parlamentben.

Megfagyott egy hároméves kislány Moszkvában: az óvónő nagyot hibázott

Life.hu2018.02.18, 12:35

Két órával a levegőzés után vették észre, hogy nincs meg a kislány.

Gyerekek előtt elégítette ki magát a komlói szatír

Itthon2018.01.29, 14:11

Január végén folytatódik Komlón annak a szatírnak a pere, aki kisgyerekek és a rájuk vigyázó édesanyák előtt végzett önkielégítést. 

Bölcsődét kap és felújítják az óvodát Nagyrécsén

Itthon2018.01.28, 07:16

A fejlesztésre 190 millió forintos európai uniós forrást kapott a Zala megyei település - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Meglepő, mi derült ki a kétéves Charlotte hercegnőről

Archívum2018.01.15, 16:24

Csupán kétéves, máris két nyelven beszél: Charlotte hercegnő dajkájának köszönhetően több szót is tud spanyolul.

Óvóbácsi a láthatáron

Itthon2018.01.15, 13:31

„A cél közös: egy boldog, kiegyensúlyozott gyermek". A Tantrend interjúja Dodek János óvodapedagógussal munkáról, nevelési elvekről, és arról, hogy miért és hogyan lesz valakiből óvóbácsi. 

Szünet utáni visszatérés az oviba: Hasfájást és ágybavizelést is okoz a szorongás

Archívum2018.01.08, 19:40

Téli szünet, síszünet, egy influenza okozta 1-2 hetes kényszerpihenő, a gyerekeknek is számos alkalommal kell visszaszokniuk a közösségbe. Ráadásul a legkisebbeknél az ősszel megkezdett beszoktatást minden visszatérésnél gyakorlatilag újra lehet kezdeni. Ez pedig a gyerekek számára is igencsak stresszes időszak.

Élőben szurkoltak Kozma Orsinak tündéri ikerlányai

Archívum2018.01.09, 11:20

A nézőtéren élőben szurkoltak Kozma Orsinak gyönyörű ikerlányai a Sztárban sztár +1 kicsi legutóbbi adásában.

Friss fotók: így indult az óvodába Charlotte hercegnő

Archívum2018.01.08, 18:34

Ma kezdte meg az óvodát Charlotte hercegnő, Vilmos herceg és Katalin kislánya.

Novák: Ne próbáljuk ki, mit jelentene az ellenzéki ígéretek beváltása

Itthon2017.12.01, 11:55

A családtámogatások mértéke 2018-ra eléri a GDP közel 5 százalékát, összehasonlításként, a fejlett országok, azaz az OECD átlaga 2,55 százalék, tehát mi közel kétszer akkora összeget fektetünk a magyar családok támogatásába, mint egy másik fejlett ország - mondta Novák Katalin, a Fidesz újonnan megválasztott alelnöke az Origónak. Az az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, jövőre a ráfordítások megközelítik a 2000 milliárd forintot, ami kétszer annyi, mint 2010-ben volt.

Lerakták egy magyar támogatású bölcsőde alapkövét Nagyváradon

Itthon2017.11.15, 21:05

A magyar állam támogatásával épülő bölcsőde alapkövét tették le szerdán Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökségének az udvarán.

77 új óvoda és bölcsőde épül

Nagyvilág2017.11.14, 12:30

Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig - jelentette be Grezsa István kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Transzvesztita hercegnők tanítják az bölcsődéseket: videó!

Archívum2017.11.14, 11:59

A hercegnőnek öltözött transzvesztiták játékos módon mesélnek a kicsiknek a nemváltásról, a transzvesztita életmódról, és még sok más dologról is. 

Négy óvodát újítanak fel Szombathelyen

Itthon2017.11.03, 05:30

Háromszáz millió forintos uniós támogatással újítanak fel négy szombathelyi óvodát 2019 elejéig.

Újabb milliárdok Pest megyei óvodai fejlesztésekre

Itthon2017.10.21, 06:39

Óvodaépítésre és meglévő intézmények fejlesztésére fordíthatják a Pest megyei települések az újabb, hatmilliárd forint keretösszegű támogatást, amely a hazai forrású, 80 milliárd forintos Pest megyei program része - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a szombati Magyar Időkben.

Beneda Attila: mintegy 100 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésre

Itthon2017.10.11, 14:16

Országosan mintegy 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Jászfényszarun.

Gyerekeket gyújtott fel egy óvoda biztonsági őre

Nagyvilág2017.10.06, 09:20

2 kislányt és 4 kisfiút ölt meg egy óvoda biztonsági őre Brazíliában. A gyerekekre alkoholt öntött, majd felgyújtotta őket.

Ellopták az óvodások ebédjét

Itthon2017.09.30, 12:05

A Kisbéri Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz két vértesszőlősi férfi ellen, miután a kisbéri óvodából elvitték az ételt.

Határon túli magyar gyerekek kapnak támogatást

Itthon2017.09.25, 18:13

Több mint 230 ezer határon túli magyar óvodás és iskolás gyermek részesül egyszeri nevelési-oktatási támogatásban a Szülőföldön magyarul pályázat keretében a most indult tanévben - közölte hétfőn a Miniszterelnökség.

Több mint egymilliárdból fejlesztik az iskolákat Kiskunfélegyházán

Itthon2017.09.25, 16:05

Mintegy 730 millió forintból újulhat meg Kiskunfélegyháza két általános iskolája, gimnáziuma és egy kollégiuma. További 400 millió forintból pedig egy új óvoda épül.

Száz éve nem volt olyan iskolafelújítási program, mint most

Itthon2017.09.22, 12:07

Legutóbb száz éve történt hasonló óvoda és iskolafejlesztési program az országban, mint most - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter..

Darazsak csíptek össze legalább 10 gyereket

Itthon2017.09.09, 10:27

Darazsak támadtak meg gyerekeket egy általános iskolában és egy óvodában is. Győrben a földben, Pusztazámorban a tető alatt találtak óriási fészket. A csípések miatt összesen legalább 10 gyereket vittek kórházba a mentők - tudta meg a TV2 hírműsora, a Tények.

Kezdenek kiürülni az ovik, sulik, munkahelyek

Archívum2017.09.08, 12:46

Az idei ősz kedvez betegségeknek, jelenleg egyszerre több vírus és baktérium is tarol. Éppen hogy elkezdték a gyerekek az óvodát, már most rengetegen hiányoznak. A legelterjedtebbek a légúti megbetegedések: nátha, hörghurut, de mellette a hasmenéses-hányós járvány is ágynak dönthet bárkit.

Ovis beszoktatás és a Jóanya dilemmája

She2017.09.07, 08:16

Vártam, hogy ovis legyen. Tudtam, hogy élete első három, velem töltött éve után szüksége van a közösségre. És mindkettőnknek jót tesz majd, ha átéljük ezt az első elengedést.

112 önkormányzati óvoda és konyha újul meg

Gazdaság2017.09.01, 14:27

A kormány kiemelt célja, hogy hazánk minél inkább családbarát országgá váljon. Ezért minden lehetséges költségvetési forrással támogatja a kötelező óvodai nevelést és az egyre több gyermekre kiterjedő, ingyenes étkeztetés feltételeinek biztosítását – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy 2014-től kezdődően közel száz önkormányzat, mintegy 4,3 milliárd forintos támogatásban részesült. Ennek köszönhetően több mint 3000 új férőhely jött létre az önkormányzati óvodákban és 300 konyha újult meg.