OTP Bank Liga

címke rss

Bronzérmes a Loki, El-induló a Honvéd, kiesett az MTK

Sport2019.05.19, 19:57

Nem hozott meglepetéseket az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulója, amelyben a Honvéd magabiztosan verte meg az MTK-t, ezzel a piros-feketék kivívták az Európa-liga-indulás jogát, míg a kék-fehérek kiestek az élvonalból. A harmadik helyet a DVSC szerezte meg, a DVTK és a Kisvárda pedig győzelemmel tette biztossá a bent maradását. A gólkirályi címen két csatár osztozik.

Három-három csapat harcol a bronzéremért és a kiesés ellen az NB I utolsó fordulójában

Sport2019.05.19, 18:25

Vasárnap délután a magyar labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában minden fontos kérdésre választ kapunk: eldől, hogy a Szombathelyi Haladás mellett az MTK, a Diósgyőr, vagy a Kisvárda esik ki, illetve hogy a Debrecen, az Újpest, vagya Budapest Honvéd lesz-e a bronzéremes, ezzel biztos európai kupainduló.

Zárul a magyar focibajnokság, pályán a Juve, a Barca és a Real Madrid is

Sport2019.05.19, 09:36

Az utolsó fordulót rendezik a magyar labdarúgó NB I-ben, de az európai topligákból is lesznek közvetítések. Többek között pályára lép a Juventus, a Barcelona és a Real Madrid is. Folytatódik a jégkorong-vb, de tenisz, autósport, országúti kerékpár és kosárlabda is színesíti a programot.

Bede Ferenc szerint jogtalan volt az év legfurcsább 11-ese

Sport2019.05.12, 11:41

A bronzéremért harcoló és kupadöntős Budapest Honvéd 4-4-es döntetlent játszott szombaton a bennmaradásért küzdő Diósgyőrrel, így a miskolciak a pontszerzéssel elmozdultak a kieső zónából. A mérkőzés legérdekesebb jelenete a 49. percben történt, amikor úgy jutott büntetőhöz a DVTK, hogy a Honvéd támadója a tizenhatoson belül kézzel lehúzott egy szabadrúgást. Az Origo szakértője, a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc szerint Berke Balázs játékvezető óriásit hibázott, amikor 11-est ítélt a DVTK javára.

Harc a bronzéremért és a bennmaradásért az NBI-ben

Sport2019.05.11, 11:31

Még hat csapat is kieshet labdarúgó OTP Bank Ligából két fordulóval a bajnokság vége előtt. A Haladás van a legrosszabb helyzetben, de az MTK, a Diósgyőr, a Paks , a Kisvárda, és a Puskás Akadémia is búcsúzhat az élvonaltól. A  bajnokság harmadik helyéért legnagyobb eséllyel versengő csapatok közül az Újpest a Puskás Akadémiával, a Debrecen pedig a már bajnok Ferencvárossal mérkőzik szombaton a utolsó előtti fordulójában.

Nem nyert a Vidi, bajnok a Fradi

Sport2019.04.27, 23:28

A második helyen álló MOL Vidi FC 1-1-s döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a sóstói MOL Arénában, ezzel pedig matematikailag is eldőlt, hogy a Ferencváros nyerte az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonját, és megszerezte története 30. bajnoki címét. Az utolsó helyen álló Haladás 2-1-re győzött Kisvárdán, ezzel életben tartotta reményeit a bennmaradásra. Az Újpest FC 1-1-s döntetlent játszott a DVSC-vel a Szusza Ferenc Stadionban, így Herczeg András csapata megtartotta harmadik helyét a tabellán. A 10. helyen álló Paks egygólos győzelmet aratott az MTK felett, míg a Mezőkövesd hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Diósgyőrt, amely továbbraa ...

Kikapott a Haladás Debrecenben

Sport2019.04.20, 19:15

Szombat délután öt mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában: Az Újpest gólnélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Szusza Ferenc Stadionban. A Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, míg a kiesés elől menekülő Diósgyőr 1-0-ra legyőzte a Paksot Miskolcon. Az MTK Budapest 1-0-ra kikapott a Kisvárdától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, míg az utolsó Haladás sorozatban három megnyert meccs után Debrecenben kapott ki 2-1-re, így Horváth Ferenc csapata négy fordulóval a vége előtt hét pontra került a bennmaradást érő 10. helytől. 

A Vidi nyerte az Újpest elleni rangadót

Sport2019.04.13, 21:24

A címvédő MOL Vidi FC 2-1 verte a harmadik helyen álló Újpest FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombat esti rangadóján, így újra nyolc pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Ferencváros mögött. 

Kassai Viktor győzelemtől fosztotta meg a Paksot - videó

Sport2019.04.13, 21:12

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Paks fogadta a Puskás Akadémiát. Mindkét csapat érintett a kiesés elkerüléséért folytatott harcban, ezért egyáltalán nem volt mindegy a találkozó kimenetele. 0-0-s állásnál a 92. percben a hazaiak támadója, Hahn János próbálta kiugratni Egerszegi Tamást, de a labda visszapattant hozzá, ő pedig kihasználta a helyzetet, és a kapuba lőtt. Azonban a mérkőzést vezető Kassai Viktor ekkorra már lefújta az akciót, mivel szerinte (és az asszisztense szerint) Egerszegi lesen volt a passz pillanatában, így örömünnep helyett csak a fejfogás és a bosszankodás maradt a paksiak számára. Ha megnézzük a lassítást,, ...

Győzött a Fradi Mezőkövesden

Sport2019.04.13, 19:40

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati mérkőzésén a Ferencváros 2-1-re nyert a Mezőkövesd vendégeként. A sereghajtó Haladás sorozatban harmadik meccsét nyerte meg, ezúttal az MTK-t győzte le (1-0), a Paks és a Puskás Akadémia mérkőzésén nem esett gól, a Honvéd a Debrecennel ikszelt (1-1), míg Kisvárda az utolsó pillanatokban mentett pontot a Diósgyőr elleni kiesési rangadón (1-1). 

Az MLSZ döntött az MTK halasztási kérelméről

Sport2019.04.12, 09:58

Nem halasztják el szombatról a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás-MTK Budapest mérkőzést.

Súlyos vírusfertőzés miatt halasztást kér az MTK

Sport2019.04.11, 14:20

Vírusfertőzés miatt halasztást kér a szombati, Haladás elleni bajnoki mérkőzésére az MTK Budapest labdarúgócsapata.

Elkerülni a zuhanást: drámai hajrá előtt a magyar focibajnokság

Sport2019.04.06, 12:57

Hét fordulóval az OTP Bank Liga 2018/19-es idényének a vége előtt még több mint a mezőny felét fenyegeti a kiesés réme. A legjobb helyzetben a pontokat tekintve a Mezőkövesd és az MTK van, de egyik csapat sem dőlhet még hátra, míg a Haladásnak továbbra is csodára lenne szüksége a bennmaradáshoz, annak ellenére, hogy a szombathelyi klub az elmúlt négy bajnokijából hármat megnyert. 

NB I: A Vidi legyőzte a Debrecent

Sport2019.03.31, 09:59

A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi 2-1-re legyőzte a DVSC-t a sóstói MOL Arénában.

Kisvárdán győzött a Fradi

Sport2019.03.30, 20:12

A labdarúgó OTO Bank Liga 26. fordulójában az éllovas Ferencváros 1-0-ra győzött Kisvárdán, és továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát. Az Újpest FC kétgólos győzelmet aratott Pakson, míg az öt meccs óta nyeretlen MTK 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt az új Hidegkuti Stadionban. A forduló meglepetését a kilátástalan helyzetben lévő Haladás szolgáltatta, amely háromgólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, Szombathelyen. 

Az éllovas Ferencváros a Haladást fogadja

Sport2019.03.16, 11:38

A nyolcpontos előnnyel éllovas Ferencváros a sereghajtó Szombathelyi Haladást fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójában.

Király újra potyázott, a Haladás öt perc alatt hármat lőtt az Újpestnek

Sport2019.03.09, 21:01

A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában a bajnoki címvédő MOL Vidi 2-2-es döntetlent játszott a Paksi FC otthonában. A sereghajtó Szombathelyi Haladás kétgólos hátrányból, öt perc alatt fordított az Újpest ellen, és sorozatban második meccsét nyerte meg az NB I-ben. A Debrecen 1-0-ra nyert a Mezőkövesd ellen a Nagyerdei Stadionban, a Diósgyőr egygólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia fölött Miskolcon, és elmozdult a kiesőhelyről, míg a Kisvárda hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a Honvéddal, így visszacsúszott a 11. helyre.

Csodagól kellett a Vidi fordításához, újra győzött a Haladás az NB I-ben

Sport2019.03.02, 19:34

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő MOL Vidi FC hazai pályán 2-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Kisvárdát, míg a sereghajtó Szombathelyi Haladás a Budapest Honvéd vendégeként nyert 3-1-re, így november óta először győzött az NB I-ben. A Puskás Akadémia Felcsúton aratott kétgólos győzelmet a Debrecen fölött, a Mezőkövesd szintén kettővel nyert a Paks ellen, míg az Újpest-MTK fővárosi rangadó gólnélküli döntetlennel ért véget.

A Fradi gálázott, a MOL Vidi megszenvedett a Haladás ellen

Sport2019.02.23, 19:43

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 22. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 4-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát, szombaton. A MOL Vidi FC a 78. percben szerzett góllal 1-0-ra verte a sereghajtó Haladást, az Újpest kiütötte a Diósgyőrt (5-0), a Paks fordítani tudott hazai pályán a Debrecen ellen (2-1), míg a Mezőkövesd és a Kisvárda négygólos meccsen játszott döntetlent (2-2). 

A Diósgyőr megszerezte a Puskás Akadémia támadóját

Sport2019.02.12, 17:33

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. kiesőhelyén álló DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a Puskás Akadémia támadóját, Prosser Dánielt.

Ezzel a góllal vezet a Fradi Újpesten

Sport2019.02.09, 20:46

A tavaszi idény második fordulójának rangadóján a Ferencváros már a 11. percben megszerezte a vezetést az Újpest otthonában.

Hiába vezetett, hazai pályán kapott ki a MOL Vidi a bajnokságban

Sport2019.02.09, 20:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a MOL Vidi FC nem tudott faragni a Ferencvárossal szembeni hátrányából, sőt három ponttal távolabb került a zöld-fehérektől, miután hazai pályán kikaptak a kieső helyen álló Diósgyőrtől. A tabellán utolsó Haladás ezúttal lélektanilag fontos pontot szerzett Pakson, míg az MTK ötgólos meccset nyert Mezőkövesden.

Újabb magyar focista igazol az olasz bajnokságba

Sport2019.01.23, 16:47

Gianluca Di Marzio, az olasz átigazolásokról legjobban értesült sportújságírója tényként közölte, hogy a Serie A-ban szereplő Genoa szerződteti az MTK Budapest focistáját, a 19 éves Schäfer Andrást.

Távozik a Fraditól a Böde nyakára hozott csatár

Sport2019.01.11, 16:43

A labdarúgó OTP Bank Ligában éllovas Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a tavaly nyáron érkezett izlandi támadóval, Kjartan Finnbogasonnal.

Eldőlt, melyik meccsel indul az NB I 2019-ben

Sport2019.01.09, 11:56

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdán nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga 19-28. fordulóinak pontos menetrendjét, amely alapján az év első bajnoki mérkőzését február 2-án 14 órától az MTK Budapest a Pakssal vívja.

Vidi-csoda, Puskás-díjas gólok és elképesztő potyák

Sport2018.12.23, 06:27

A 2018-as év rengeteg olyan dolgot hozott, amely emlékezetes lehet a magyar labdarúgás kedvelőinek. Tavasszal a Videoton FC őrült hajrában nyerte meg a bajnoki címet a Ferencváros előtt. A Fradi legendája, Gera Zoltán befejezte pályafutását, míg egy másik legendát, Király Gábort a szombathelyi szurkolók kiabálták ki a kapuból. Az év második fele a Fradi bajnoki szárnyalásáról, a Vidi csodálatos El-szerepléséről, és a magyar pályán szerzett Puskás-díjas gólokról szólt.

Csányi Sándor nem tervez létszámemelést, Rossi sokáig maradhat

Sport2018.12.22, 09:05

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke összegezte a 2018-as évet a magyar futball szempontjából, beszélt a válogatottról, Marco Rossiról, a Vidiről, na és persze az OTP Bank Ligáról is.

Nem fagyott meg a futball az NB I szuperrangadóján

Sport2018.12.17, 09:09

Vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 2-1-re legyőzte az éllovas Ferencvárost, így Marko Nikolics csapata öt pontra csökkentette hátrányát, és tett róla, hogy tavasszal öldöklő küzdelem legyen az NB I-es bajnoki címért. A találkozó után a székesfehérváriak elégedetten értékeltek, a ferencvárosiak pedig piros lapokat kértek számon Erdős József játékvezetőn. A Lovrencsics Gergőnek sérülést okozó Kovács István pedig üzent válogatottbeli csapattársának.

Juhász Roland újra megvillant, a Vidi tovább üldözi a Fradit

Sport2018.12.02, 20:11

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 2-0-ra legyőzte a tavalyi bajnok Budapest Honvédot a sóstói MOL Arénában.

Könnyedén hozta a kötelezőt a Fradi, mégsem támadt fel a Haladás

Sport2018.11.24, 19:21

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 15. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Ferencváros 2-0-ra verte hazai pályán az újonc Kisvárdát. A Mezőkövesd a Budapest Honvédtól is elvett egy pontot (1-1), a Paks ugyancsak 1-1-es döntetlent játszott Újpesten, míg a Haladás az FTC legyőzése után ezúttal kikapott a Puskás Akadémia vendégeként (2-0). 

Győzelemmel vette át új stadionját a MOL Vidi

Sport2018.11.21, 21:32

A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójából bepótolt mérkőzésen a bajnoki címvédő MOL Vidi Juhász Roland fejesgóljával 1-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionavató mérkőzésén.

A Vidi nem tudta kihasználni a Fradi botlását, kikapott Mezőkövesden - videó

Sport2018.11.11, 18:06

A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 1-0-ra kikapott a Mezőkövesd Zsóry vendégeként, így továbbra is nyolc pont a lemaradása az éllovas Ferencvárossal szemben, amely szombaton szinten vereséget szenvedett Szombathelyen.

Király Gábor eksztázisban ünnepelte a Fradi büntetőjét hárító Rózsa Dánielt - videó

Sport2018.11.11, 09:15

Az OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén a sereghajtó Haladás Gaál Bálint büntetőből szerzett góljával, hazai pályán 1-0-ra legyőzte az éllovas Ferencvárost, így a szeptemberben kinevezett Horváth Ferenc megszerezte első pontjait a szombathelyi csapat vezetőedzőjeként.

Simán nyerte a Fradi az MTK elleni örökrangadót - videó

Sport2018.11.04, 07:26

Az éllovas Ferencváros a forduló előtt harmadik helyezett MTK-t fogadta az OTP Bank Liga 13. körének zárómérkőzésén, amelyen Bőle Lukács és Sigér Dávid góljával nyert a zöld-fehér csapat 2-0-ra a Groupama Arénában. 

Az újonc Kisvárda kétszer is egyenlített a bajnok MOL Vidi ellen

Sport2018.10.28, 19:20

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC kétszer is vezetett, végül 2-2-es döntetlent játszott Kisvárdán.

Emelkedett az OTP Bank Liga nézőszáma

Sport2018.10.23, 12:46

Háromezer fő fölé nőtt a labdarúgó OTP Bank Liga átlagos nézőszáma a mostani idényben.

A Fradi edzője a Manchester Cityhez hasonlította csapatát

Sport2018.10.21, 10:19

Szombat este az OTP Bank Ligában a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a Ferencváros csapatát Hegedűs János elképesztő, 60 méteres góljával. A mérkőzés után a két edző értékelte a látottakat.

A Chelsea ellen tartalékolt a MOL Vidi, de így is győzött Miskolcon

Sport2018.10.01, 12:33

A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő MOL Vidi FC Huszti Szabolcs 69. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött a DVTK vendégeként.

A DVSC bedarálta a Kisvárdát a hajrában, a Kövesd pontot rabolt a fővárosból

Sport2018.09.29, 19:30

A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában a DVSC 3-1-re legyőzte az újonc Kisvárdát a Nagyerdei Stadionban. A Puskás Akadémia egygólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd fölött a Pancho Arénában. Az edzőváltáson átesett Haladás 2-1-re kikapott a Pakstól Szombathelyen, míg az MTK 2-2-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. 

A MOL Vidi három perc alatt eldöntötte a Mezőkövesd elleni meccset

Sport2018.09.26, 21:57

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójából bepótolt mérkőzésen a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 3-1-re legyőzte a Mezőkövesd Zsóry FC-t a felcsúti Pancho Arénában.

A fővárosi rivális egyik legjobbjával erősített a Honvéd

Sport2018.09.18, 17:52

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy két és fél éves szerződést kötött Kálnoki Kis Dáviddal.

A magyar válogatott focista élete gólját rúgta a Vidinek - videó

Sport2018.09.02, 20:01

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szuperrangadóján az éllovas Ferencváros fogadta a bajnok MOL Vidi FC-t a Groupama Arénában. A zöld-fehérek az első félidőben kétszer is betaláltak, a magyar válogatott Lovrencsics Gergő talán élete legnagyobb gólját lőtte a székesfehérváriak ellen. Ezt követően a MOL Vidi játékosa, a macedón Boban Nikolov még a lefújás előtt szépíteni tudott, szintén nem kis góllal.

Szabályos gólt vettek el az Újpesttől, a Kisvárda először nyert az NB I-ben

Sport2018.09.02, 13:08

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának fővárosi rangadóján az Újpest FC gólnélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Szusza Ferenc Stadionban. A DVTK-Paks összecsapáson szintén nem született gól, míg a Kisvárda egy büntetőből szerzett találattal győzött az MTK Budapest vendégeként. A Mezőkövesd 2-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, így már csak a felcsúti csapat nyeretlen az NB I-ben. 

A DVSC egy szezonra elég ziccert rontott, Priskinnek egy lövés is elég volt

Sport2018.09.01, 19:16

A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladással a debreceni Nagyerdei Stadionban.

A BL-re készülő Vidi edzőmeccset csinált a Honvéd elleni rangadóból

Sport2018.08.19, 07:25

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az eddig nyeretlen DVTK hazai pályán aratott egygólos győzelmet a Haladás ellen. Az Újpest FC a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a Szusza Ferenc Stadionban, míg az újonc Kisvárda megszerezte az első gólját és az első pontját is az NB I-ben, miután 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a felcsúti Pancho Arénában. 

Hiába a két potyagól, a DVSC a padlóról állt fel az MTK ellen

Sport2018.08.17, 22:34

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Debreceni VSC kétgólos hátrányból állt fel az MTK Budapest ellen, és játszott 3-3-as döntetlent a Nagyerdei Stadionban.

Soha nem látott ok miatt csúszott az NB I-es focirangadó

Sport2018.08.17, 21:39

A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a DVSC fogadja az MTK-t a debreceni Nagyerdei Stadionban. A találkozó nem mindennapi közjátékkal indult. A kezdőrúgás több mint hét percet csúszott, ugyanis Berke Balázs játékvezető nem engedte pályára lépni a DVSC játékosát, Cikos Eriket akinek nem jött le az ujjáról a jegygyűrű, így Herczeg Andrásnak már kezdés előtt változtatnia kellett a kezdőcsapaton.