Öt Csillag Mozgalom

címke rss
Súlyos válság fenyeget Olaszországban

Súlyos válság fenyeget Olaszországban

Egyelőre a teljes politikai bizonytalanság felé sodródik Olaszország, ha a következő hetekben sem változnak meg alapvetően a politikai blokkok közötti erőviszonyok. A március 4-i parlamenti választáson várhatóan egyetlen politikai erő sem szerzi meg a többséget, így pedig vagy előrehozott választások jönnek, vagy pedig egy nagykoalícióval vágnak neki a következő éveknek. A voksolás egyik nagy visszatérője a már sokszor leírt Silvio Berlusconi, aki három alkalommal (egészen pontosan hivatalosan, technikai értelemben négyszer) volt már az ország miniszterelnöke.

Hatalmasat húzott az európai politika halhatatlanja

Nagyvilág2018.02.14, 12:29

Silvio Berlusconi sikerének a titka, hogy sikerült két olyan kérdést – nevezetesen a migrációt és a biztonságot – politikai kampányának középpontjába állítania, amelyek az elmúlt években meghatározták az olasz társadalmi és politikai élet mindennapjait. Mindezek miatt tekinthető a március 4-i olaszországi választások fő esélyesének az általa vezetett jobbközép ellenzék. A volt kormányfő mellett szól az is, hogy neki megvan az a politikai tapasztalata, amivel más ellenzéki erők nem rendelkeznek.

Matteo Salvini szerint hiba volt az euró bevezetése Olaszországban

Nagyvilág2018.03.13, 19:34

A közös uniós valuta bevezetése hiba volt, azonban Olaszország nem léphet ki "rögtönözve" az euróövezetből - jelentette ki Matteo Salvini, az olasz bevándorlásellenes Liga vezetője Strasbourgban.

Rettegnek a brüsszeli bürokraták a nemzeti érdeket képviselő új olasz kormánytól

Nagyvilág2018.05.23, 20:58

Alapjaiban rengetheti meg az Európai Uniót a populista Öt Csillag Mozgalom és az erősen bevándorlásellenes Liga küszöbön álló kormánykoalíciója. A két rendszerellenes párt célkitűzései mindenesetre nagyon hasonlóak: ki szeretnének toloncolni félmillió illegális migránst, szembe akarnak szállni Brüsszel és Berlin túlhatalmával, Oroszországgal pedig pragmatikus, bilaterális alapon nyugvó kapcsolatot építenének ki. Szerda este Sergio Mattarella köztársasági elnök megbízta Giuseppe Contét, a két párt miniszterelnök-jelöltjét a kormányalakítással.

Új választás lesz Olaszországban: a bevándorlásellenes pártok tovább erősödhetnek

Nagyvilág2018.05.27, 23:52

Az olasz államfő nemet mondott arra, hogy az M5S-Liga közös kormányának az euroellenes Paolo Savona legyen a pénzügyminisztere, ami a kormány megalakulásának megakadályozását jelentheti. Giuseppe Conte miniszterelnök-jelölt már vissza is adta megbízását. Új választás jön, ahol a bevándorlásellenes M5S-Liga koalíció a közvélemény-kutatások szerint növeli a támogatottságát.

Újabb kísérletet tesz a kormányalakításra az Öt Csillag és a Liga

Nagyvilág2018.05.31, 21:31

Újabb kísérletet tesz a kormányalakításra Olaszországban az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali, bevándorlásellenes Liga a két párt mai megállapodása értelmében.

Megvan az új olasz miniszterelnök: mégis Giuseppe Conte lesz

Nagyvilág2018.06.01, 09:48

Giuseppe Conte elfogadta a kormányalakítási megbízatást Sergio Mattarella államfőtől, az új kormány péntek délután teszi le esküjét - jelentette be az olasz elnöki hivatal.

Az olasz kormány véget vetne a migrációs biznisznek

Nagyvilág2018.06.05, 18:17

Az új olasz kormány véget vet a migrációs biznisznek - jelentette ki az olasz szenátusban a bizalmi szavazás előtt Giuseppe Conte kormányfő, aki ezzel egy időben úgy szabadulna meg az Itáliában tartózkodó a menedékkérőktől, hogy a kötelező és automatikus szétosztásukat szorgalmazná.

Matteo Salvini Ligája átvette a vezetést az olasz közvélemény-kutatásokban

Nagyvilág2018.09.04, 12:18

Koalíciós partnerét, az Öt Csillag Mozgalmat is lekörözi immár a bevándorlásellenes párt egy ma nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint. A két párt együtt az olaszok több mint 60 százalékának támogatását élvezi. Salvini még nem hiszi el: politikai földrengés történt a mediterrán országban.

Koalíciós partnerét is megelőzte a Salvini által vezetett Liga Olaszországban

Nagyvilág2018.10.06, 17:45

Megközelítette a 34 százalékot a Matteo Salvini vezette Liga olasz kormánypárt támogatottsága, amely így maga mögé utasította a másik kormánypártot, az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) - derült ki egy szombaton közölt közvélemény-kutatásból.

Előző
Következő