Osztrics István

címke rss

Átadták a Nemzet Sportolója címeket

Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön, a Magyar Sport napján átadta a Nemzet Sportolója címet annak a tizenkét, a 60. életévét betöltött kiválóságnak, aki elsőként kapta meg a havi bruttó 500 ezer forint életjáradékkal járó kitüntetést. Az Országház Kupola-termében rendezett ünnepségen Albert Flórián, Balczó András, Bíróné Keleti Ágnes, Gyarmati Dezső, Hammerl László, Kulcsár Győző, Polyák Imre, Portisch Lajos, Puskás Ferenc, Székely Éva, Weltner Györgyné Ivánkay Mária és Zsivótzky Gyula kapta meg a címet. Közülük Puskás Ferenc megromlott egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, s távol maradt az eseménytőől ...

Négyen lennének vívókapitányok

Sport2005.12.05, 20:21

A hétfői határidőig négy pályázat érkezett be a Magyar Vívószövetség által kiírt szakági szövetségi kapitányi posztokra, s tőrben, valamint párbajtőrben csak egy-egy szakember jelentkezett. Így Bernát Zoltán és Kulcsár Győző biztos befutó, kardban pedig Nébald György vagy Szepesi László lehet a kapitány.

Új kapitányok a vívóválogatott élén

Sport2005.12.09, 17:38

Január elejétől három szövetségi kapitány irányítja a vívóválogatottat: a párbajtőrért Kulcsár Győző, a kardért Nébald György, a tőrért Bernát Zoltán lesz felelős. A három fegyvernemi szakvezető megbízatása a jelenlegi olimpiai ciklusra, egészen pontosan 2008. október 31-ig szól.

Nem a fáradtság, a tét okozta párbajtőrözőink kudarcát

Sport2007.10.02, 11:56

A szentpétervári vívó-vb-n hétfőn a női párbajtőr egyéniben a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea címvédőként, az egy éve Torinóban bronzérmes Szász Emese, valamint Mincza Ildikó is a 32 között búcsúzott, Hormay Adrien pedig már az első asszóját elveszítette a főtáblán. Így Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya nincs irigylésre méltó helyzetben.

Budapesten indul a párbajtőrözőnők flúgos futama

Archívum2008.01.16, 16:02

Pénteken és szombaton a budapesti Sportmax Sport- és Szabadidőközpontban 37 ország 152 vívójának részvételével rendezik meg a Westend-kupa nőipárbajtőr Grand Prix-versenyt. Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó viadallal Kulcsár Győző szövetségi kapitány szavaival élve egyfajta "flúgos futam" indul, hiszen Nagy Tímeáéknak kilenc egymást követő hétvégén kell pástra lépniük, hogy kiharcolják a pekingi részvételt.

Boczkó: Kihagytam a tizenegyest

Sport2008.08.11, 10:26

Boczkó Gábor 31 évesen akár a csúcsra is feljuthatott volna, hiszen vasárnap folyamatosan javuló teljesítménnyel, kitűnő vívással bejutott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a legjobb négy közé. A nap első felében még menetelő versenyző számára roppant szerencsétlenül végződött a viadal, hiszen az elődöntős vereség után a bronzmeccsen egy tussal kapott ki, ennyin múlt tehát, hogy nem állhatott fel a dobogóra. A negyedik helyével Magyarország számára három pontot gyűjtött sportoló nagyon csalódott az eredmény miatt, az [origo] kérdésére válaszolva azt mondta, ha a pénteken rendezendő csapatversenyen dobogóra állhatna, már az seem ...

Lemondott a vívók elnöke, új kapitányt kaptak a tőrözők

Sport2008.11.28, 19:02

Nébald György, Kulcsár Győző és Szekeres Pál irányítja a jövőben szövetségi kapitányként a kardozók, párbajtőrözők, illetve tőrözők felkészülését. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) erről a pénteki elnökségi ülésén döntött, melyen lemondott posztjáról Gémesi György elnök.

Kapitányok már vannak, nyugalom még nincs a vívóknál

Sport2008.12.07, 12:37

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége a beadott pályázatok elbírálása után november végén kinevezte a szövetségi kapitányokat, ugyanakkor az elnök egyetnemértése jeléül lemondott, és a sportágban meglehetősen kaotikus a helyzet. Az olimpiai bajnok Nagy Tímea még nem hagyná abba a vívást, de jelenleg nincs edzője, ahogyan az Európa-bajnok női tőrcsapat két tagjának sem, s kardban ugyancsak sok a bizonytalansági tényező. Az pedig valamennyi fegyvernemben kérdéses, hogy lesz-e pénz elutazni az év eleji Világkupa-versenyekre. Ami biztos: csütörtöktől vasárnapig országos bajnokságot rendeznek.

Katasztrofális a női párbajtőr helyzete

Sport2009.01.15, 15:10

A hét végén 26 ország 128 párbajtőrözőnője lép pástra a fővárosi Sportmax II. sport- és szabadidőközpontban megrendezendő Westend Grand Prix-n. Szász Emese címvédőként indul, de jelenleg ő az egyetlen biztos pont a magyar csapatban, s Kulcsár Győző szövetségi kapitány szerint a szakágban katasztrofális a helyzet. A Magyar Vívó Szövetség is nehéz év előtt áll, a tavalyihoz képest idén 150-180 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, ezért drasztikus megszorító intézkedéseket vezetnek be.

Előző
  • 1
Következő