Osztrák-Magyar Monarchia

címke rss

Csak legenda, hogy Károlyi önként adta át a hatalmat Kun Béláéknak

Tudomány2019.03.22, 09:19

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának végóráiban hatalomra jutott Károlyi-kormány néhány hónapos regnálását a tehetetlen sodródás jellemezte. Károlyi Mihály önfeladóan naiv külpolitikája végzetesen meggyengítette az ország pozícióit mind az antanttal, mint pedig az egyre mohóbb területi igényeket tápláló utódállamokkal szemben. Az 1919. március 20-án átadott Vix-jegyzék halálos mattot adott Károlyi rendszerének, amit szélsőbaloldali ellenzék, Kun Béla kommunistái a hőn áhított hatalom puccsszerű megszerzésére használtak fel. Kereken száz éve ezzel vette kezdetét a 133 napig tartó első magyarországi kommunista kísérlet, Kun Béla ...

99 éve kezdődött a Horthy-korszak

Tudomány2019.03.02, 00:15

1920. március elsején a Nemzetgyűlés nagybányai Horthy Miklós altengernagyot, az osztrák-magyar hadiflotta volt főparancsnokát és a Nemzeti Hadsereg fővezérét Magyarország kormányzójának választotta. A kormányzóválasztással zárult le az a csaknem másfél évig tartó folyamat, ami 1918. október végén a Monarchia összeomlásával vette kezdetét, és súlyos, anarchikus válságba döntötte Magyarországot. Horthy megválasztásával új, a volt admirális nevével fémjelzett, és kis híján negyed évszázadig tartó korszak kezdődött a 20. századi magyar történelemben.

Az aradi vértanúk halála miatt akart bosszút állni a magyar szabó

Tudomány2019.02.18, 20:29

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kevés gyűlöltebb személy létezett az eltiport Magyarországon, mint Ferenc József ausztriai császár. Báró Haynau táborszernagy vérbírósága a megtorlás jegyében futószalagon hozta a súlyosabbnál súlyosabb ítéleteket, aminek elsőként a szabadságharc 13 tábornoka esett áldozatául Aradon. Egy csákvári származású 21 éves fiatalember, aki a szabadságharc idején az aradi erődben dolgozott szabósegédként, bosszút esküdött az önkényuralom szimbóluma, Ferenc József császár ellen.

Rekordnagyságú arany emlékérmével ünneplik a csehek a koronát

Gazdaság2019.02.01, 13:58

Színaranyból készült, 100 millió korona (1,26 milliárd forint) névértékű hatalmas érme a központi eleme a csehszlovák korona bevezetésének 100. évfordulója alkalmából Prágában megnyílt nagyszabású kiállításnak.

Ferenc József sírba vitte Mayerling sötét titkait

Tudomány2019.01.30, 23:06

130 éve, 1889. január 30-án kora hajnalban súlyos tragédia történt a Bécs közelében fekvő mayerlingi vadászkastélyban: Rudolf főherceg az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, és 17 éves szeretője báró Maria von Vetsera máig tisztázatlan körülmények között életüket vesztették. Talán már sohasem fog kiderülni, hogy szerelmi öngyilkosság, részeg verekedés, vagy sötét hátterű politikai merénylet végzett-e trónörökössel, a bécsi udvar mohos konzervativizmusával szembeszálló, bohém természetű, és ragyogó intellektusú Rudolf főherceggel.

Csehkiverés: száz éve rázta le Balassagyarmat a megszállás igáját

Tudomány2019.01.29, 21:38

Pontosan száz éve, 1919. január 29-én véres utcai harcok bontakoztak ki Balassagyarmaton a várost önkényesen megszállt cseh légió alakulatai, és az uralmuk ellen fellázadt polgárok között. A legújabb-kori magyar történelembe csak csehkiverés néven bevonult fegyveres felkelés során a balassagyarmatiak a közelben állomásozó és hazájukhoz hű honvédalakulatok segítségével kiverték a megszálló cseh legionáriusokat a városból, és az Ipolyon túlra kergették a basáskodó megszállókat. Az Országgyűlés Balassagyarmat egykori hőstettéért 2005-ben a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város kitüntető címet adományozta az észak-magyarországi településnek.

Tudja-e, melyik volt a legtöbb halottat követelő magyar árvíz?

Tudomány2019.01.10, 20:15

A síkvidéki Kárpát-medence Európa második legnagyobb folyama a Duna, valamint az ugyancsak bő vízhozamú Tisza és mellékfolyóik vízgyűjtő területe. Egy-egy jelentős áradás még napjainkban is komoly fenyegetést jelent, mint amilyen legutóbb a 2013-as nagy árvíz volt, a múltban, a folyamszabályozás és a korszerű vízgazdálkodás előtti időszakban pedig nem egyszer okozott pusztító katasztrófát az áradó víz zabolázatlan ereje.

Száz év múltán is könnyezünk ezeken a csatatereken

Travelo2019.01.07, 13:28

Nemrég ünnepelte a világ, hogy 100 éve, 1918. november 11-én véget ért az első világháború. Persze  az „ünnepelni" szó nem fedi le azt a mélységes gyászt, amit érezni lehet azóta is, ha az 1914-ben kezdődött mészárszékre gondol az ember. A világháború végének századik évfordulója alkalmából összegyűjtöttünk pár ikonikus csatateret, helyszínt, emlékművet és katonai temetőt, ahol elmerenghetünk a történelem kíméletlenségén, és hálát adhatunk azért, hogy sose kellett lövészárokban várni egy tűzhengert. A magyar érintettségű emlékekkel kezdjük, aztán nemzetközi irányba haladunk tovább.

Tudja-e, hogy melyik királyunk ült leghosszabb ideig a trónon?

Tudomány2018.12.05, 22:36

A Magyar Királyság csaknem egy évezredes története az utolsó magyar fejedelem, István 1001. január elsején történt megkoronázásával vette kezdetét, és 1918. november 13-án szűnt meg IV. Károly, az utolsó magyar király eckartsaui nyilatkozatával. A királyság csaknem 918 éves fennállása alatt akadt olyan uralkodónk, akinek még két hónap sem adatott meg ahhoz, hogy fején viselje a koronát, ám vele szemben a leghosszabb ideig uralkodott királyunk két emberöltőt is eltöltött a trónon.

Nem akkor ért véget az első világháború, amikor megemlékeznek róla

Tudomány2018.11.14, 22:02

A nemzetek közti konfliktusok történetében nem volt még egy olyan fejezet , amely akkora hatást gyakorolt volna a világtörténelem menetére, mint a pontosan száz éve befejeződött első világháború. Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke, aki már régóta szenvedélyesen kutatja a „nagy háború” nagy összefüggéseit, nemcsak hazai, de világviszonylatban is egyedülállónak mondható vállalkozásba kezdett: az elmúlt öt évben hat kontinens 59 országában járta be és dokumentálta az első világháború megemlékezéseit, emlékműveit, temetőit, helyszíneit, hadijátékait. Erről, és a jövő júniusban megjelenő A nagy háború százévves ...

Alig egy hónapig létezett állam, amely szembeszállt Trianonnal

Tudomány2018.10.04, 20:10

Kilencvenhét éve, 1921. október 4-én, Báró Prónay Pál, a nyugat-dunántúli területek Ausztriához csatolása ellen felkelt irreguláris alakulat, a Rongyosgárda parancsnoka Felsőőrön kikiáltotta a mindössze egy hónapig fennállt Lajtabánságot. A kérészéletű operettállamnak az volt a legfőbb célja, hogy megakadályozza a trianoni békeszerződéssel Ausztriának juttatott nyugat-dunántúli területsáv átadását. A heves fegyveres harcokkal tarkított ellenállás részben elérte célját, mivel az események hatására az antant október 11-én kénytelen volt összehívni a velencei tanácskozást, ahol a derekát beadva hozzájárult a soproni népszavazáshoz.

Mi történt velem? – Ezek voltak a boldogtalan királyné, Sisi utolsó szavai

Tudomány2018.09.11, 08:11

Rudolf trónörökös 1889. január 30-án történt tragikus és máig tisztázatlan hátterű öngyilkossága után, a tartós és mély depresszióba esett Erzsébet császárné, a magyarok népszerű Sisije többnyire Bécstől távol bolyongva töltötte el élete utolsó éveit. Kereken százhúsz éve, 1898. szeptember 10-én kedvenc udvarhölgye és bizalmasa, Sztáray Irma grófnő társaságában éppen sétahajózásra készült a Genfi-tavon, amikor a könyörtelen végzet egy olasz anarchista képében sújtott le a boldogtalan császárnéra.

Önsanyargatással és kínzó diétával őrizte szépségét Sisi

Tudomány2018.07.18, 20:41

Mindenki csodálta szépségét: földig érő, gesztenyebarna haja és karcsú alakja Sisi védjegyévé vált. Erzsébet, Ausztria császárnéja, valamint Magyarország és Csehország királynéja nem véletlenül vonult be rendkívüli jelenségeként a 19. század és az utókor köztudatába. Legendás szépségéért azonban gyakran megszállottként szenvedett meg.

Száz éve süllyedt el a Titanic túlélőit megmentő gőzös, a Carpathia

Tudomány2018.07.18, 00:23

Kereken száz éve, 1918. július 17.-én kora délelőtt, alig több mint hat évvel a Titanic hullámsírba merülése után, a könyörtelen végzet a legendás óceánjáró túlélőit megmentő, és emiatt világhírűvé vált Carpathia gőzöst is utolérte. A Titanic tragikus történetének hőse, a Carpathia nem csak az egyetemes, hanem a magyar tengerhajózás történetébe is mindörökre beírta nevét.

A piperkőc marsall - Joszip Broz Tito életének rejtett pillanatai

Tudomány2018.07.13, 20:29

Politikai tehetsége egyértelmű: Joszip Broz Tito feltűnően jó helyzetfelismerő képességgel és gyors észjárással rendelkezett. Kemény logikája és következetes tisztánlátása a jugoszláv partizánok egyik vezetőjévé, vagy éppen tiszteletbeli marsallá és népfelszabadítóvá, majd később jugoszláv államfővé tette. Milovan Gyilasz ritkán idézett, 1980-ban megjelent kritikai életrajza alapján olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze, amelyeket talán még sohasem hallhattunk Tito életútjának részleteiről, és megosztó személyiségéről.

Tudja-e, ki volt a legtöbb áldozatot szedő magyar sorozatgyilkos?

Tudomány2018.07.12, 20:46

A 20. századi magyar kriminalisztika történetéből számos kétes hírnevet szerzett emberölési ügy ismert. Ilyen többek között a tiszazugi arzénes asszonyok 1929-ben kipattant és világviszonylatban is egyedülálló bűnügye, csak úgy, mint a Kádár-rendszer igazságszolgáltatásának egyik nagy fiaskójaként nyilvántartott, nők sérelmére elkövetett sorozatgyilkosság tettese, a martfűi rémként elhíresült Kovács Péter ügye is. A magyar Hasfelmetsző Jack, a századelő és a hazai kriminalisztikatörténet szomorú rekorderének számító sorozatgyilkos, Kiss Béla története annyiban is különleges, hogy az elkövető sohasem került a vádlottak padjára.

150 éve született Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója

Tudomány2018.06.19, 11:07

A 20. századi magyar történelmet hosszú időre determináló, az első világháborút követő bő két évtized eseményei elválaszthatatlanok az osztrák-magyar flotta utolsó főparancsnoka, az 1920. március elsején Magyarország kormányzójának megválasztott Vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy személyétől. Noha az admirális nevével fémjelzett Horthy-korszak már több mint hét évtizede véget ért, a történelmi távlat ellenére is e két évtized és Horthy személyének mindenfajta aktuálpolitikától mentes, tárgyilagos megítélése még várat magára.

Ferenc József és Sisi cipőjére is lehet licitálni egy bécsi árverésen

Tudomány2018.06.05, 18:14

Ferenc József osztrák császár, magyar király és felesége, Sisi néhány személyes tárgyára, köztük cipőkre és egy napernyőre is lehet licitálni egy bécsi árverésen, amelyet a Dorotheum aukciósház tart június 18-án európai uralkodókhoz, főleg az osztrák császári házhoz köthető emléktárgyakból.

Házi őrizetben tartották a magyar békedelegációt

Tudomány2018.06.05, 17:25

Kilencvennyolc éve, 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy Trianon palota egyik aranystukkós folyosóján teljesedett be a történelmi Magyarország végzete. A győztes antanthatalmak - elsősorban Franciaország nyomására - minden racionális érvet félresöpörve az ország példátlan mértékű megcsonkításáról döntöttek. A diktátumot felsőbb utasításra két teljesen súlytalan kormánytisztviselő, Benárd Ágoston munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd államtitkár írták alá a La galérie des Cotelles díszes oszlopai között. Az ország súlyos megcsonkításához hosszú és ellentmondásoktól sem mentes folyamat vezetett.

Magyar grófkisasszony hollywoodi románca

Tudomány2018.05.27, 21:25

Igazi 20. századi tündérmese a szép magyar grófkisasszony és a sármos albán király házassága. Úgy tudni, a nagy nőcsábász hírében álló Zogu egy magazinban látta meg Apponyi Geraldine fotóit, és egyből felfigyelt rá. A nő arisztokrata származása már csak hab volt a tortán.

99 éve kezdődött Kun Béla kommunista rémuralma

Tudomány2018.03.21, 21:28

Kilencvenkilenc éve, 1919. március 21-én délelőtt Károlyi Mihály, a Magyar Népköztársaság elnöke éppen arra készült, hogy az előző nap átadott és elfogadhatatlan antant-jegyzék miatt lemondott Berinkey-kormány helyére egy tisztán szociáldemokratákból álló új kabinetet nevezzen ki, és általános nemzeti ellenállást hirdessen meg. Az államfő nem tudhatta, hogy Landler Jenő, a szociáldemokraták vezérének megbízásából időközben megállapodott a gyűjtőfogházban ülő Kun Bélával, a Kommunisták Magyarországi Pártjának első emberével pártjaik egyesítéséről, valamint arról, hogy a hatalmi vákuum kihasználásával szovjet-bolsevik típusú rezsimet ...

A zseniális magyar, aki mégsem kapta meg a Nobel-díjat

Tudomány2018.02.11, 22:41

Százhúsz éve, 1898. február 11-én született Budapesten Szilárd Leó, a múlt század egyik kiemelkedő magyar tudósa, aki kulcsszerepet játszott az atombomba létrehozásához vezető Manhattan-terv elindításában. A zseniális magyar tudós építette meg az első atommáglyát, aki a biofizika születésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, és sci-fi írónak is kiváló volt.

Károlyi a tárgyalásokban, a balassagyarmatiak a fegyvereikben bíztak

Tudomány2018.01.29, 23:21

Kilencvenkilenc éve, 1919. január 29-én véres utcai harcok bontakoztak ki Balassagyarmaton a várost önkényesen megszállt cseh katonai alakulatok, és az uralmuk ellen fellázadt polgárok között. A legújabb-kori magyar történelembe csak csehkiverés néven bevonult fegyveres felkelés során a balassagyarmatiak a honvédalakulatok segítségével kiverték a megszálló cseh legionáriusokat a városból, és az Ipolyon túlra kergették a basáskodó megszállókat. Az Országgyűlés Balassagyarmatnak polgárai egykori hőstettéért 2005-ben a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város kitüntető címet adományozta.

A történelem vihara emelte fel és törte ketté Csehszlovákiát

Tudomány2018.01.01, 19:03

Negyedszázada, 1993. január 1-jén jött létre Csehszlovákia felbomlásával az önálló Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. 1992. december 31-i hatállyal az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrehozott Csehszlovákiát, amelynek 1990-től Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság volt a hivatalos neve, végérvényesen megszüntették.

Megjósolta-e Kossuth Lajos Trianont?

Tudomány2017.12.23, 22:28

Százötven évvel ezelőtt, 1867 tavaszán szavazta meg az országgyűlés a magyar kiegyezési törvényt, amit I. Ferenc József is szentesített még abban az évben, és amely elvezetett ahhoz, hogy 1868-ban megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia. Deák Ferenc úgy látta, ez a lehető legjobb rendszer, ezzel szemben Kossuth Lajos sötét jövőt vizionált, amelyben Magyarország együtt ég majd el a birodalmi sassal. Ifj. Bertényi Iván történész azt vizsgálta, igaza van-e azoknak, akik szerint a Kasszandra-levelében az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szellemi vezére Trianont látta.

Tudja-e, hogy kiről nevezték el a János-hegyet?

Tudomány2017.12.18, 19:20

„János legyen fenn a János-hegyen..."- mondja a kellemes, fülbemászó örökzöld Eisemann Mihály nóta. Budapest legmagasabb pontja, az 527 méter magas János-hegy, csúcsán az Erzsébet –kilátóval, a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye.

Ez volt a magyar történelem legnagyobb vasúti katasztrófája

Tudomány2017.12.01, 17:24

Százegy éve, 1916. december elsején éjfél után huszonnégy perccel a Bécsből Budapest felé tartó gyorsvonat a herceghalmi pályaudvar közelében csaknem teljes sebességgel belerohant a Budapest- Grác közötti közlekedő személyvonatba. Hetvenhat ember vesztette életét, és száznyolcvanan sérültek meg a magyar történelem legnagyobb vasúti katasztrófájában.

Károlyi forradalma felgyorsította a történelmi Magyarország felbomlását

Tudomány2017.11.01, 03:50

A világháborús események elhúzódása, a tartóssá vált nélkülözés, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia feltartóztathatatlanná vált bomlási folyamata 1918 késő őszén tömeges elégedetlenségbe torkollott. Október 28-tól Budapesten és a vidéki nagyvárosokban egymást érték a tüntetések és sztrájkok, pattanásig feszültté vált a helyzet. A történetírásban őszirózsás forradalomként bevonult rapid belpolitikai eseménysor első szakasza október 31-én a Nemzeti Tanács elnöke, gróf Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezésével ért véget.

Rengeteg magyar adta életét egy haszontalan győzelemért

Tudomány2017.10.20, 17:07

Nagy katonai siker hatalmas veszteségekkel, a háború végeredményét azonban nem befolyásolta – ez az 1917. október 24-én kezdődő caporettói áttörés néven ismert támadás mérlege. Az isonzói állóháború tizenkettedik csatája az olasz front hosszú ideje merev frontszakaszát igen rövid idő alatt látványosan előre tolta.

Tudja-e, honnan származik a kézfogás, a hajbók, és a szervusz?

Tudomány2017.10.13, 21:51

A napjainkban is általános "szervusz" köszöntés gyökerei az ókori Rómáig, a különös udvarias férfiak által a hölgyeknek adott kézcsók hagyománya pedig a lovagkorig nyúlik vissza.

Megkerült a Monarchia elveszett tengeralattjárója

Tudomány2017.10.01, 00:18

Cseh búvárok a dél-albániai partok közelében, a Jón-tengerben nagy valószínűséggel megtalálták az egykori osztrák-magyar haditengerészet U16-os tengeralattjárójának roncsait, amely 1916. október 16-án süllyedt el, máig nem teljesen tisztázott körülmények között - közölte a CTK hírügynökség, a Czech Diving Team kutatócsoportjának képviselőire hivatkozva.

Német torpedók végezték ki a Titanic legendás mentőhajóját

Tudomány2017.07.18, 13:21

1918. július 17-én reggel 9 óra 15 perckor hosszú tajtékcsíkok szaladtak a brit királyi haditengerészet kötelékébe besorozott HMS Carapathia, katonai célra igénybevett óceánjáró felé. Az U-55 német tengeralattjáró becsapódó torpedóinak robbanása vetett véget a Titanic túlélőit hősiesen kimentő világhírű hajó pályafutásának. Amíg a Titanic sokat emlegetett magyar vonatkozásai a legendák világába tartoznak, addig az RMS Carpathiához valóban számos magyar szál kötődik.

Sisi és a magyarok a bécsi Hofburgban

Tudomány2017.06.23, 17:56

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sisi magyarokhoz fűződő kapcsolatát mutatja be egy, a bécsi Hofburgban pénteken nyílt kiállítás, amely az Osztrák-Magyar Monarchia alapításának, valamint Ferenc József és Erzsébet koronázásának 150. évfordulója alkalmából rendeznek.

Bíróság előtt Hitler szülőházának sorsa

Tudomány2017.06.24, 14:39

A bécsi alkotmánybíróság csütörtökön kezdte el tárgyalni Adolf Hitler braunaui szülőházának állami kisajátítási ügyét, mivel az egykori tulajdonos a kisajátítást alkotmányellenesnek vélte és bírósághoz fordult. Az osztrák parlament döntése alapján még decemberen lett a ház az osztrák állam tulajdona.

A legendák hajójának magyar legendái, és a valóság

Tudomány2017.06.14, 21:49

A jövő hónapban, július 20-án nyílik meg Budapesten az a grandiózus Titanic-kiállítás, amely az óceán mélyéről felhozott eredeti relikviák százainak bemutatása mellett önálló szekciót szentel az óceánjáró magyar vonatkozásainak is. A tengerhajózás történetében nincs még egy olyan katasztrófa, amely olyan nagy, és szűnni nem akaró érdeklődést keltett volna, mint a Titanic tragédiája. A több mint száz éve elsüllyedt egykori óceánjáró történetét át meg átszövik a legendák, és természetesen, az „álmok hajójának" legendáriumból a magyar szálak sem hiányoznak.

Százötven éve koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet

Tudomány2017.06.09, 09:03

Százötven éve, 1867. június 8-án, I. Ferenc József ausztriai császár magyar királlyá koronázásával lezárult egy hosszú, és mély megosztottsággal terhelt korszak. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszületését jelentő közjogi aktussal a magyar történelemben új időszak, egy minden addiginál prosperálóbb, páratlan fejlődés, a „boldog békeévek" kora vette kezdetét. Hosszú és rögös út vezetett el addig, hogy az 1848-as forradalmat és szabadságharcot eltipró, közutálatnak örvendő uralkodó véreskezű hóhérból „jóságos schönbrunni öregúrrá" szelídülve, egy egész korszak nosztalgikus szimbólumává váljon.

Száz éve aratta Horthy a nagy háború egyik legnagyobb tengeri győzelmét

Tudomány2017.05.16, 00:13

A hadtörténelem a száz éve, 1917. május 15-én lezajlott otrantói csatát az első világháború egyik legjelentősebb tengeri ütközeteként tartja számon. A Földközi-tenger jütlandi csatájaként is emlegetett haditengerészeti akcióban Horthy Miklós sorhajókapitány gyorscirkálói feltörték az antant által lezárt Otrantói-szorost, és győzelmet arattak az elsüllyesztésükre kifutott, túlerőben lévő ellenséges flottakötelék felett.

Sisi és Ferenc József kiállítás nyílt a Mátyás-templomban

Tudomány2017.05.12, 16:16

Ferenc József és felesége, Erzsébet koronázásának 150. évfordulója alkalmából nyílt a koronázási ceremóniát és a királyné életét bemutató kiállítás a budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban pénteken.

Élete végéig nem mondott le a trónról az utolsó magyar királyné

Tudomány2017.05.09, 21:50

Százhuszonöt éve, 1892. május 9-én született Zita királyné, az utolsó magyar király, IV. Károly felesége. Az erős egyéniségű királyné férje legbizalmasabb tanácsadójaként, az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban aktívan részt vett a Duna-menti soknemzetiségű birodalom megmentéséért folytatott titkos diplomáciai tárgyalások előkészítésében. Nem ő rajta múlott a Monarchia bukása. Magas kort élt meg, kilencvenhét éves korában hunyt el, száműzetésben.

Mi a nyílt társadalom, amelyre Soros György is annyit hivatkozik?

Tudomány2017.05.08, 20:17

A közbeszédben – az aktuálpolitikai történésektől nem elválasztható módon – egyre gyakrabban idézik a nyílt társadalom fogalmát, amely mint társadalomrendező filozófiai elmélet, a 20. század két nagy kataklizmája, az első és a második világháború élményéből nőtte ki magát. Eszmetörténeti gyökerei azonban még ennél is mélyebbre, egészen az 1789-es francia forradalom koráig nyúlnak vissza. A nyílt társadalom eszméje az 1980-as évektől egyre masszívabban kiteljesedő globális világgazdaság sajátos politikai ideológiájává nőtte ki magát a Szovjetunió felbomlása után.

Haynautól a nemzeti kormányig – út a kiegyezéshez

Tudomány2017.04.19, 17:22

Augusz Antal helytartóhelyettes fölkérte báró Eötvös Józsefet, mondjon ötletet az országjáró körútja során Pestről Budára érkező uralkodó fogadására, mégpedig olyat, ami nem kerül sokba, de a királyt meglepi, és a népnek örömet szerez. Mire Eötvös azt javasolta, hogy a Lánchíd hídfőjénél a két oszlopra akasztassa fel Protmann rendőrfőnököt, illetve magát: ez nem kerül semmibe, a király meglepődik, a nép pedig örül. Katona Csaba történész írása a kiegyezéshez vezető bel- és külpolitikai folyamatokról.

Ismét megtekinthető a több mint 140 éves magyar hadihajó

Tudomány2017.04.19, 16:30

Csütörtöktől ismét a Parlament északi részénél kialakított kikötőben állomásozik a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az immár negyedik alkalommal kiállított egykori hadihajó ünnepélyes megnyitóján Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára mond beszédet.

Soha többé nem szállt tengerre a Carpathia hős magyar hajóorvosa

Tudomány2017.05.12, 13:40

Minden idők leghíresebb óceánjárója, a White Star Line hajózási társaság luxusgőzöse, a RMS Titanic – amelyet már elindulása előtt elsüllyeszthetetlennek nyilvánítottak – százöt éve, miután egy jéghegynek ütközött, 1912. április 15-én, hajnali 2 óra 20 perckor a mélybe merült, több mint 1500 embert ragadva magával. A katasztrófa után hétszázöt, sokkos állapotban lévő túlélő fagyoskodott a mentőcsónakokban, a dermesztően hideg atlanti éjszakában. A megmenekülés egyetlen reményét számukra a Carpathia, a jégtáblák között ekkor már teljes gőzzel a tragédia helyszíne felé vágtató Cunard-gőzös jelentette.

Amerika hadba lépése pecsételte meg Németország és a Monarchia sorsát

Tudomány2017.04.07, 14:44

Száz éve, 1917. április 6-án lépett be az Egyesült Államok az antant oldalán az akkor már harmadik éve folyó első világháborúba, hadat üzenve Németországnak. A háború ezzel lényegében eldőlt, bár a központi hatalmak – Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia – csak 1918 őszén kényszerültek rá a megadásra.

Hitler a Garda-parti őrületkiállításon

Tudomány2017.03.13, 17:28

Hitler-festmény is látható egy művészetről és őrületről szóló olasz kiállításon – közölték a Garda-parti Salóban rendezett tárlat szervezői. A kiállítás helyszínének pikantériája, hogy Salò volt Hitler legfőbb szövetségese, Mussolini székhelye is az olasz diktátor bukása után. 

Hamarosan olvasható lesz a trianoni békedelegáció naplója

Tudomány2017.02.13, 12:48

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik, ez a magyar békedelegáció naplója lesz – mondta Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot vezető történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Monsieur Peugeot börtönbe csukatta a legendás Bogár atyját

Tudomány2017.01.31, 09:18

Hatvanhat éve, 1951. január 30-án hunyt el az autógyártás történetének egyik leghíresebb konstruktőre, Ferdinand Porsche. Nemcsak legismertebb alkotása a Bogár, hanem az 1920-as évek második felében debütált kompresszoros motorral szerelt Mercedes-Benz SSK, a Wanderer limuzin, sőt, az 1950-es évek népszerű francia kisautója, a Renault Dauphine is Ferdinand Porsche nevéhez fűződik. Sok minden más mellett részt vett a második világháború egyik legfélelmetesebb nehézpáncélosa, a Királytigris tervezésében, munkásságáért pedig nemcsak professzori címet, hanem SS-Oberführeri rendfokozatot is kapott.

Egy napra elfelejtették a háborút

Tudomány2016.12.30, 09:28

Száz évvel ezelőtt, 1916. december 30-án koronázták magyar királlyá az utolsó uralkodót, Károly Ferenc József főherceget, aki egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó osztrák császára is volt. Felesége, Zita Bourbon–pármai hercegnő Magyarország királynéja lett. Az ország egy napra újra a boldog békeidőkben érezhette magát.

Ferenc Ferdinánd a béke és a Monarchia reménysége lehetett volna

Tudomány2016.11.25, 16:26

2016 Ferenc József osztrák császár és magyar király halálának századik évfordulója, emlékév a szomszédos Ausztriában. A centenáriumi év jó alkalmat kínál Ferenc József politikai életműve, az Osztrák-Magyar Monarchia múltbeli szerepének és jelentőségének áttekintése mellett annak a kérdésnek a megválaszolására is, hogy vajon mennyiben volt történelmi szükségszerűség a nagy múltú Duna-menti birodalom megsemmisülése.

A monarchia festészetét mutatja be a Műcsarnok jubileumi kiállítása

Kultúra2016.11.22, 11:19

Megnyitásának 120. évfordulóját ünnepli a budapesti Műcsarnok, amely ebből az alkalomból visszautazott az időben, és az Osztrák-Magyar Monarchia művészetéből rendezett nagyszabású kiállítást.

Előző
Következő