Osztrák-Magyar Monarchia

címke rss

Ki taposott Hitler lábára a villamoson?

Archívum2013.04.22, 06:57

1913 elejének pezsgő, tarka, izgalmas Bécse olyan fiataloknak adott otthont, akik később megváltoztatták Európa, sőt a világ sorsát, és egymás életére is nagy hatással voltak. Hitler és Sztálin akár találkozhatott is egymással a császárvárosban.

Egy forradalom, négy temetés - 4. rész: Talán jönnek még jobb napok

Tudomány2013.06.16, 20:32

Az 1848-as magyar szabadságharc utáni vérengzés irányítóját, Julius Jacob von Haynaut egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások 1850-ben. Híre ment ugyanis, hogy egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét. Az asszony 1849-ben írt naplóját az ükunokája adta át szerkesztőségünknek, amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele a tábornok. Ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját is. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és ...

Itt harcoltak dédapáink

Archívum2013.08.13, 22:04

A szlovén Soca folyó neve legfeljebb a raftingolóknak vagy a környéken síelőknek, kirándulóknak mond valamit. Ha azonban olasz nevén, Isonzóként említjük a Szlovénia nyugati határvidékén 138 kilométer hosszan kanyargó, majd Olaszországban az Adriába ömlő folyót, sokaknak az első világháború harcai jutnak eszébe. Ezen a vidéken küzdöttek dédapáink az olaszok ellen az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregében. Pontos adat nincs, de a hadtörténész százezerre teszi a magyar áldozatok számát.

Fizetünk, ha beledöglünk is

Gazdaság2013.10.22, 09:23

Az államadósság 23 éve vicsorog ránk a politikusok nyilatkozataiból, de már királyai, fejedelmei, kormányzói és főtitkárai is adósságba verték Magyarországot. És mi kiktől követelhetjük vissza a pénzünket? Mennyivel tartoznak a magyar államnak, van-e esélyünk a pénz behajtására, és mit lépett a kormány, amikor Észak-Korea ginszenggyökérben akart törleszteni?

Hetek alatt összedőlt a régi világ

Archívum2013.10.31, 17:05

95 évvel ezelőtt ezekben az október végi napokban vesztette el a háborút az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország. A vereség és a nemzetiségek radikalizálódása először a Habsburgok több száz éves birodalmát szabdalta szét.

Elfeledett forradalom vezetett az első magyar köztársasághoz

Archívum2013.11.03, 14:14

Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborúban elszenvedett veresége Magyarországon is döntő változásokat hozott. 1918. október 31-én győzött az őszirózsás forradalom, néhány héttel később pedig kikiáltották az első magyar köztársaságot.

Közügy volt Sissi menstruációja

Life.hu2013.11.12, 00:03

Szinte sosem voltak egyedül a Habsburg uralkodónők, akiknek havi ciklusa nem csak az utódlás miatt volt állandó téma az osztrák udvarban.

Kiolvadnak a Monarchia katonái az Alpokban

Tudomány2014.01.16, 12:44

A globális felmelegedés miatt visszahúzódó jégből kiolvadnak a közel száz éve a hegyekben elesett katonák.

Százhuszonöt éve történt a mayerlingi tragédia

Tudomány2014.01.28, 15:44

1889. január 30-án tragikus szenzáció hírét repítette világgá a sajtó: a Bécs melletti mayerlingi vadászlakban holtan találták Rudolf trónörököst és szeretőjét, Vetsera Máriát.

Az I. világháború kitörése: a merénylettől a hadüzenetekig

Tudomány2014.07.07, 12:01

Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914. június 28-án gyilkolták meg Szarajevóban, Ausztria pedig pontosan egy hónap múlva, július 28-án üzent hadat Szerbiának. A következő hetekben Európa jelentős hatalmai sorra hadat üzentek egymásnak: elkezdődött a Nagy Háború.