osztály

címke rss

Italt mért tanítás helyett a kisegítő osztály tanára

Itthon2004.03.04, 11:28

A Kurt Lewin Alapítvány által készített tanulmány szerint az alacsony iskolázottságú, szegény szülők gyerekeit nagy eséllyel utalják kisegítő osztályba, sokszor indokolatlanul. A kisegítő osztályokban sok helyen gyakorlatilag nem foglalkoznak a gyerekekkel: van olyan falusi iskola, ahol a negyedikesek nevüket is alig tudták leírni, mert a tanáruk, aki egyben a helyi kocsmáros volt, tanítás helyett italt mért, a gyerekek tanulás helyett egész nap videóztak.

Minden ötödik cigány gyereket fogyatékosnak nyilvánítanak

Itthon2004.03.02, 15:24

Miközben az általános iskolások két százaléka tanul valamilyen gyógypedagógiai intézetben, a romák esetében ez az arány húsz százalék. Sokan vannak közöttük olyanok, akik nem a képességeik, hanem rossz szociális hátterük miatt kerültek a felzárkóztató osztályokba. Az Országos Oktatási Integrációs Hálózat szervezésében májusig felülvizsgálják a speciális tantervű osztályokban tanuló diákok képességeit.

Tömeges elbocsátás a Mentőkórházból

Itthon2003.10.31, 07:31

Több mint száz orvost, nővért és beteghordót küldenek el hamarosan az Országos Mentőszolgálattól. A volt Mentőkórházból megmaradt osztályok évente 250 milliós veszteséget okoztak az OMSZ-nek. A dolgozók egy részét ugyan átveszik, de fizetésük csökken - írja a Magyar Hírlap.

Mégis leváltották a PM szóvivőjét

Itthon2003.09.08, 16:33

Kovács László, az MSZP elnöke szerint Máté Dániel már nem a Pénzügyminisztérium szóvivője. A jövőben a kommunikációs osztály vezetését látja csak el. Kovácsot erről László Csaba pénzügyminiszter tájékoztatta.

Késsel fenyegette szüleit és a rendőröket

Itthon2003.07.14, 16:18

Egy késsel a kezében vette üldözőbe a szüleit egy 48 éves dühöngő férfi Pécsett. A férfi a kiérkező rendőröket is szidalmazta, majd miután a rendőrkapitányságon is tovább dühöngött, a pszichiátriai osztályra szállították.

Jótékonysági koncert a pécsi gyermekklinika javára

Tudomány2003.05.29, 14:55

A pécsi gyermekklinika onkohaematológiai osztályának felújítására jótékonysági koncertet rendez a Béres Alapítvány június 20-án a Zeneakadémián.

AD&D-nek mind az öt presztízs osztálya a SOU-ban

Techbázis2003.04.22, 08:38

A harmadik kiadású AD and D mind az öt presztízs osztálya helyet kapott a Neverwinter Nights nagy várakozással megelőzött kiegészítőjében, a tavasz végén megjelenő Shadows of Undertideban.

Személyi változások

Médiacentrum2003.02.03, 15:47

Február elejétől Mester Sándor irányítja a média-értékesítési osztályt és a Média Üzletág teljes értékesítési tevékenységét. A média-értékesítési osztály korábbi vezetője, Péli Árpád közös megegyezéssel távozott cégünktől.

Felmentették a csongrádi főnyomozót

Itthon2002.12.27, 12:33

Felmentették a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztályának vezetőjét.

Radics Péter túl van az életveszélyen

Nagyvilág2002.09.30, 20:56

Radics Péter állapota stabil, túl van az életveszélyen, jelenleg nyugtatókat kap, szervezete kedvezően reagál a kezelésre - közölte hétfőn a Washington Hospital intenzív osztályának ügyeletes orvosa.