osztalék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- részvény
- devizapiac
- közgyűlés
- tőzsde
- Magyar Telekom
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Akár fizethetne is ötven forintot a Magyar Telekom
A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves árbevételről számolt be gyorsjelentésében a Magyar Telekom, ami azonban az alacsony profittartalmú szegmensek nagyobb részarányának tudható be. Ennek következtében a vállalt jövedelmezősége tovább romlott, így ismét veszteséges lett a negyedév. Miután a Telekom tavalyi egész éves szabad készpénzáramlása papíronként 59 forintra rúgott, és a vállalat eladósodottsági mutatója is a célsáv közepéig apadt, pusztán a tavalyi teljesítmény alapján úgy tűnik nem lehet akadálya a részvényenkénti 50 forintos osztalék kifizetésének. A nehéz iparági környezetben várhatóan tovább morzsolódó EBITDA, illletve ...
Aggasztó: osztalékot vágott a Magyar Telekom szektortársa
Jelentős profit csökkenésről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a cseh Telefónica CR telekomcég, amivel az elemzők is számoltak, igaz, a konszenzust még így is 3 százalékkal elvétette a társaság. A befektetők számára viszont jóval kedvezőtlenebb hír, hogy 40 koronáról 30 koronára vágta vissza osztalékfizetési javaslatát a menedzsment. Az európai telekomszektorban szinte már mindennapossá vált a részvényesi juttatások visszavágása, így nem nevezhető akkora meglepetésnek, hogy a Telefónica CR is ezt az utat választotta. Egyedül a Magyar Telekom számít kivételnek, azonban egyre több kockázati tényező mutat az osztalék csöökkentésének ...
108 új gépet venne a Lutfhansa
Közel 5 százalékkal, 30,1 milliárd euróra hízott a legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa árbevétele 2012-ben a 2011-es 28,7 milliárd euróról. A vállalat ráadásul az egy évvel korábbi 13 millió eurós veszteséget követeőn 990 millió eurós profitot ért el. A Reuters által gyűjtött elemzői konszenzust üzemi szinten ugyanakkor nem sikerült túlszárnyalnia a cégnek. A társaság 2010 után újra beszünteti az osztalékfizetést, de 9 milliárd euró értékben rendelnek új repülőgépeket. A részvény 5,6 százalékos mínuszban mozog a nyitás után.
- címkék:
- gyorsjelentés
- osztalék
- Lufthansa
- Címkefelhő »
Megemeli az osztalékot a milliárdos befektető
Megháromszorozza az éves osztalékát az Icahn Enterprises, 1,4 dollárról 4 dollárra emelve azt. A cég papírjai ugrásszerű emelkedésbe kezdtek a hír hallatán, folytatva a 2013-as emelkedő trendet. A tegnapi kereskedés végére több, mint 16 százalékos pluszt hozott össze a részvény.
- címkék:
- osztalék
- Icahn Enterprises
- Címkefelhő »
Az Apple offshore milliárdjaira utaznak
Perrel fenyegeti az egyik legnagyobb részvényese az Apple-t, amiért a vállalat nem hajlandó megragadni minden lehetőséget, hogy hatalmasra hízott készpénzállományát legalább részben visszajuttassa a részvényeseknek. A legendás befektető, David Einhorn egy meglehetősen komplex ötlettel is előállt, ami első ránézésre a semmiből teremtene részvényesi értéket egy új részvényosztály kibocsátásával. Jobban megvizsgálva azonban úgy tűnik, a fineszes megoldásnak tényleg lehetnek előnyei, de nem is igazán a módszer a kérdéses. Ha az Apple végre a pénz visszajuttatása mellett dönt, az komoly lökést adhat az elmúlt hónapokban csak vergődő részvénynek.
Még többet fizet ki a Mastercard a tulajdonosainak
A korábbi 30 centről 60 centre duplázza meg negyedévente fizetett részvényenkénti osztalékát a Mastercard. Ezen túl a nemsokára kifutó sajátrészvény visszavásárlási program után egy újabbat indítanak, melynek keretében 2 milliárd dollárnyi papírjukat fogják visszavásárolni. A vállalat pénzügyi helyzete ugyanis kiváló, a múlt héten mind egy részvényre jutó eredmény, mind árbevétel soron az elemzői konszenzust meghaladó gyorsjelentést tettek közzé.
- címkék:
- osztalék
- MasterCard
- Címkefelhő »
240 forint lesz az Egis osztaléka
Jóváhagyta az Egis közgyűlése a menedzsment által javasolt 240 forintos részvényenkénti osztalékot, ami mintegy 1,3 százalékos osztalékhozmnak felel meg. A döntés nem számít komoly árfolyambefolyásoló lépésnek, hiszen az összeg nem számít jelentős tételnek és várható volt, hogy a francia Servier többségi tulajdonában álló cég közgyűlése megszavazza a javaslatot.
- címkék:
- gyógyszeripar
- osztalék
- Egis
- Címkefelhő »
Vaskos osztalékot akar a tőzsdei kalóz
3 százalékos pluszban nyitott az amerikai piacon a Transocean részvénye, miután a hétvégén kiderült, hogy milliárdos aktivista befektető, Carl Icahn 5,61 százalékra tornázta fel a részesedését a világ mélytengeri olajfúrásaival foglalkozó cégében. Icahn ráadásul azt is szeretné elérni, hogy a cég 4 dolláros osztalékot fizessen a 2012-es üzleti éve után.
- címkék:
- Carl Icahn
- osztalék
- Transocean
- Címkefelhő »
Osztalékot emel a Boeing is
10 százalékos osztalékemelést hajt végre a repülőgépgyártó Boeing társaság, továbbá folytatja a még 2007-ben bejelentett részvény visszavásárlási programját is. Elemzői vélemények szerint azonban a piaci szereplők magasabb összegre számítottak mindkét tétel esetében, ezért nem reagált komolyabban az árfolyam a hírre.
Bedarálják a holland telekomcéget
Idén már másodjára csökkenti osztalékát a holland KPN telekommunikációs társaság, amire mintegy 15 százalékos zuhanással reagált az idén amúgy sem vitézkedő telekompapír. A menedzsment legfrissebb javaslata szerint a 12 centes előzetes osztalékon felül már nem fizetnének ki több osztalékot a 2012-es eredmény után, holott júliusban még 35 cent volt a terv, januárban pedig 90 cent.
- címkék:
- telekommunikáció
- osztalék
- KPN
- Címkefelhő »
Alábecsülik a France Telecomot a befektetők
A France Telecom piaci értéke szerint a befektetők alábecsülik a telekommunikációs cég készpénztermelő képességével a pénzügyi igazgató elmondása szerint. Versenytársaival ellentétben a francia társaság nem tartozik a túlzott mértékben eladósodottak közé, és októberben ugyan csökkentette osztalékát, de ennek hozama még mindig 10 százalék feletti, amivel jócskán a szektorátlag felett található.
Jó üzlet a biotechnológia - osztalékot emel az Amgen
A világ legnagyobb biotechnológiai vállalata, az Amgen tegnap osztalékemelést és részvény visszavásárlást jelentett be. A társaság negyedévente 47 centet juttat vissza a részvényeseinek a korábbi 36 cent helyett. A részvény 1 százalékot tudott emelkedni a hírre piaczárás után.
- címkék:
- osztalék
- Amgen
- amgn
- Címkefelhő »
Hibázott a német acélóriás: nem lesz osztalék
A rosszul sikerült amerikai és brazil terjeszkedés bosszulja meg magát a legnagyobb német acélgyártó vállalatnál, a ThyssenKruppnál. A cég a szeptemberben záruló üzleti évében 3,6 milliárd eurós leírást hajtott végre ezeken az eszközökön, vaskos veszteséget felhalmozva már az egymást követő második évben. A hibás döntés ára, hogy a legutóbbi év után már nem is tud osztalékot fizetni a vállalat, melyre 2000 óta nem volt példa a cég életében.
- címkék:
- osztalék
- Címkefelhő »
Nagyot vág az osztalékán a Magyar Telekom anyacége
Jelentősebb beruházásokat tervez a következő években a Deutsche Telekom, hogy azok segítségével 2014-ben visszatérhessenek a bevétel és a profit növekedéséhez. Ennek érdekében azonban áldozatot kell hoznia a vállalatnak, így a 70 centes papíronkénti osztalékát jelentős mértékben, 50 centre csökkenti a 2013-as és 2014-es években. Miután az elemzői konszenzus 60 centes osztalékra vonatkozott, a bejelentés negatív meglepetést jelenthet a befektetőknek.
- címkék:
- osztalék
- Deutsche Telekom
- Címkefelhő »
Február előtt nem lesz osztalékbejelentés a Magyar Telekomnál
Februárban teszi majd közzé a Magyar Telekom, hogy az igazgatóság mekkora osztalék kifizetését javasolja az idei év eredményének terhére - mondta el a vállalat vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Bloombergnek.
- címkék:
- osztalék
- MTELEKOM
- Címkefelhő »
Osztalékot emel a Walt Disney
A jövő év eleji adóemelésnek menne elébe a Walt Disney, mintegy 25 százalékkal, 75 centre emeli a negyedéves osztalékfizetését a cég.
- címkék:
- Walt Disney
- osztalék
- Címkefelhő »
Osztalékvágás jöhet az Mtel anyjánál is
Nagyot ütöttek a pénteki frankfurti kereskedési napon a Magyar Telekom anyacégének, a Deutsche Telekomnak részvényein, miután a Handelsblatt arról számolt be, hogy a cég a 2013-mas üzleti éve után fizetendő osztalékát erősen megvágja majd. Sokan tartanak attól, hogy az osztalékukat csökkentő európai távközlési szolgáltatók hosszú sorába a Magyar Telekom is hamarosan beáll, de ez még egyáltalán nem vehető biztosra.
Csökkenhet a Magyar Telekom osztaléka az Erste szerint
Visszavágta az egy részvényre jutó idei és jövő évi profitvárakozásait a Magyar Telekom részvényeire az Erste. Az elemzőház ugyanakkor fenntartja a 470 forintos célárat és tartást javasol a telekommunikációs cég papírjaira.
- címkék:
- osztalék
- Magyar Telekom
- MTELEKOM
- Címkefelhő »
Megemelte osztalékát a McDonald's és a Texas Instruments
Növelte negyedéves osztalékát a McDonald's, míg a Texas Instruments is bőkezűbb lesz az osztalékfizetéskor.
- címkék:
- osztalék
- McDonalds
- Texas Instruments
- MCD
- TXN
- Címkefelhő »
50 százalékos osztalékemelés a Potash-tól
50 százalékkal megemeli negyedéves osztalékát a műtrágyagyártással foglalkozó Potash. A hírre megörültek a befektetők, végül 1,4 százalékos emelkedéssel zárt a részvény.
- címkék:
- osztalék
- Potash
- POT
- Címkefelhő »
Lenullázta komáromi gyárát a Nokia
Hatvanmillió eurót (18,3 milliárd forintot) fizetett ki osztalékként finn tulajdonosának a Nokia Komárom Kft. a 2011-es eredménye után - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- nyereség
- osztalék
- Nokia
- Címkefelhő »
Indulnak a milliárdok a Moltól az államhoz
Négy év után ismét fizet osztalékot a Mol. A részvényesek között 45 milliárd forintot osztanak részt, részvényenként 460 forintot. Az államot a részvényei után 11,8 milliárd forint illeti meg.
- címkék:
- részvény
- osztalék
- Mol
- Címkefelhő »
Túl sok pénze volt az Apple-nek, osztalékot fizet
Osztalékot fizet a részvényeseknek az Apple, és 2013-tól tízmilliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot indít.
- címkék:
- részvény
- osztalék
- Apple
- Címkefelhő »
Közel húszmilliárd forint osztalékot fizet az államnak a paksi erőmű
A Paksi Atomerőmű közgyűlése elfogadta a társaság 2010-es üzleti jelentését, és úgy döntött, hogy 19,053 milliárd forintot osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Az összeg közvetve az állami költségvetésbe kerül.
Ötven forint osztalékot fizet részvényenként a Magyar Telekom
A Magyar Telekom közgyűlése kedden úgy döntött, részvényenként ötven forint osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy a vállalat többek között a mobil internetes és a televíziós piacra, illetve a vezetékes és mobil-, televíziós és internetes szolgáltatások egy csomagban való eladására koncentrál.
Az OTP-részvényesek 72 százalékos osztalékot kaphatnak
Az OTP-részvényesek legalább 72 forint osztalékot kaphatnak részvényenként, miután a bank igazgatósága a közgyűlésnek névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol - derül ki az OTP közgyűlési előterjesztéséből.
- címkék:
- részvény
- osztalék
- osztalékfizetés
- OTP
- Címkefelhő »
Csányi Sándor: Nem volt szerencsés a devizahitelek betiltása
Az önkormányzatok bevonása nélkül aligha lehet megoldani a bajba jutott adósok helyzetét - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank első embere a Napi Gazdaságnak. A benkvezér elmondta továbbá, hogy a sokat bírált jenhitelek esetében a legalacsonyabb a nem fizetők aránya. Az OTP Bank a jövőben kelet felé kíván terjeszkedni és jövő nem kizárt az osztalékfizetés - tette hozzá Csányi.
Részvényenként 1000 forint osztalékot fizet a Zwack
Részvényenként 1000 forint osztalék kifizetését hagyta jóvá közgyűlésén a Zwack Unicum Nyrt. Tavaly összesen 2300 forintot osztalék kifizetésé történt részvényenként, ennek ellenére az 1000 forint megszokottnak mondható.
- címkék:
- osztalék
- Zwack Unicum Nyrt
- Címkefelhő »
Vegyesen mérték az osztalékot a tőzsdei cégek
Nem okoztak nagy meglepetést a hazai tőzsdei cégek az osztalékok megállapításával. A Mol és az OTP részvényeseinek, úgy tűnik, változatlanul le kell mondaniuk a tavalyi eredményből történő részesedésről, az árfolyamra vetített osztalékhozamot nézve a Magyar Telekom a favorit - írja a Világgazdaság.
Még tízmilliárd osztalékot vár az MNV az MVM-től
- címkék:
- osztalék
- MVM
- MNV Zrt.
- Címkefelhő »
Húszmilliárd az osztalékelőleg az MVM-nél
A 2009. évi nyereségből 20 milliárd forint osztalékelőleget fizet a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a kedden megtartott rendkívüli közgyűlés döntésének megfelelően - közölte Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője.
- címkék:
- osztalék
- céghírek
- MVM
- Címkefelhő »
Állandósuló osztalék az Egistől
Az előző évekhez hasonlóan ismét részvényenként 120 forint, a névérték 12 százalékát javasolja az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága a 2010. január 27-én megtartandó éves rendes közgyűlésen osztalékként kifizetni a 2009. évi nyereségből - olvasható a BÉT honlapján közzétett közgyűlési meghívóban.
- címkék:
- osztalék
- céghírek
- Egis
- Címkefelhő »
Évtizedek óta nem látott csökkenés a Wall Streeten
Részvénykibocsátások, csökkenő nyereségek és visszaeső osztalékok - minden együtt van ahhoz, hogy csökkenjenek az amerikai részvénypiaci hozamok. Az osztalékok olyan mértékben zsugorodtak, amire 71 éve nem volt példa.
Nem fizet osztalékot profitjából a Főtáv
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) a 2008. évi nem konszolidált 1,188 milliárd forint adózott nyereséget a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat döntése szerint eredménytartalékba teszi, és nem fizet osztalékot - közölte Kiss Gábor, a Főtáv pénzügyi igazgatója.
- címkék:
- céges jelentés
- osztalék
- céghírek
- Főtáv
- Címkefelhő »
További 1000 forintot fizet a Zwack osztalékként
A korábban osztalékelőlegként kifizetett részvényenkénti 1300 forint után újabb 1000 forintot oszt ki tulajdonosainak a Zwack. Az így összesen számított 2300 forint 16,5 százalékos osztalékhányadnak felel meg - írja a Napi Gazdaság.
Harmad�val esett a t�zsd�n adott osztal�k
A gazdas�gi v�ls�g a t�zsdei c�gek osztal�kfizet�s�n is megl�tszik, a Budapesti �rt�kt�zsd�n (B�T) jegyzett c�gek k�z�l csak t�zen adnak a tulajdonosoknak r�szt a profitb�l. A tavalyi 168 milli�rd forint helyett id�n csak 113 milli�rdot osztanak ki - �rja a Napi Gazdas�g.
- címkék:
- osztalék
- BÉT
- Címkefelhő »
R�szv�nyenk�nt 590 forint a Richter-osztal�k
A Richter Gedeon Nyrt. keddi �ves k�zgy�l�s�n a tulajdonosok j�v�hagyt�k az igazgat�s�g �ltal javasolt r�szv�nyenk�nti 590 forintos osztal�kot.
- címkék:
- Bogsch Erik
- osztalék
- Richter
- Címkefelhő »
Nem fizet osztal�kot az FHB
Az FHB Jelz�logbank 2008. �vi eredm�ny�b�l nem fizet osztal�kot, a magyar sz�mviteli besz�mol� szerinti 6,8 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�g az eredm�nytartal�kot gyarap�tja - hagyt�k j�v� az igazgat�s�g javaslat�t teljes egyet�rt�sben a r�szv�nyesek a bank kedden megtartott �vi rendes k�zgy�l�s�n.
Könnyen pénzéhez juthat az evás
Február elseje óta az evásoknak az ötéves elévülési idő lejártáig meg kell őrizniük a beszerzésekről és az igénybe vett szolgáltatásokról szóló számlákat. A számlamegőrzési kötelezettség bevezetésével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy az evásnak minden a vállalkozás bankszámlájáról, vagy házipénztárából felvett összeget számlával kell-e alátámasztania, ha azt nem osztalék, vagy osztalékelőleg címén fizették ki.
- címkék:
- Zara László
- adó
- számvitel
- osztalék
- APEH
- Címkefelhő »
Nőhet az áramcégek osztaléka
Az Elmű igazgatósága részvényenként 2100 forintos, az Émász vezetősége 1800 forintos osztalékjavaslatot tett közzé pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
- címkék:
- osztalék
- ELMŰ
- ÉMÁSZ
- Címkefelhő »
Nem fizet osztal�kot az OTP
Az OTP Bank igazgat�s�ga azt javasolja a r�szv�nyeseknek, hogy a t�rsas�g ne fizessen osztal�kot a nem konszolid�lt 2008. �vi nyeres�g ut�n, �s �tmeneti id�re vezessenek be 10 sz�zal�kos szavazati korl�tot. A t�rsas�g��2009. �prilis 24-�n tartja �ves k�zgy�l�s�t.
- címkék:
- OTP Bank
- osztalék
- Címkefelhő »
Egis: 120 forint osztal�k
Az Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. szerdai �ves rendes k�zgy�l�se r�szv�nyenk�nt 120 forint osztal�k kifizet�s�r�l d�nt�tt a 2007. okt�ber 1-j�t�l 2008. szeptember 30-ig tart� �zleti �v eredm�ny�b�l.
Egis: 120 forintos osztalékjavaslat
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága, a korábbi évekhez hasonlóan, részvényenként 120 forint osztalék elfogadását javasolja a január 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésnek. Az Egis évek óta a névértékre vetítve 12 százalék osztalékot fizet.
Lesz osztalék a német cégeknél
A pénzügyi válság ellenére a német nagykonszernek részvényesei jelentős osztalékokhoz jutnak jövőre is - írja a Handelsblatt című lap pénteki számában.
Osztr�k �llami t�ke er�s�ti az Erste Bankot
Az Erste Group Bank AG 2,7 milli�rd eur� �sszeg� t�k�t kapott Osztr�k K�zt�rsas�gt�l. A t�kejuttat�s�rt az osztr�k �llam �vi 8 sz�zal�k osztal�kot kap majd a bankcsoportt�l - t�j�koztatta a bankcsoport magyarorsz�gi le�nybankja az [origo]-t.