őszödi beszéd

címke rss

Hollik István: Gyurcsány mindenre képes a hatalomért

Itthon2020.09.17, 17:10

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével egyértelművé vált, hogy Gyurcsány mindenre képes a hatalomért. Ha kell, hazudik, ha kell, szemeket lövet ki – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

14 éve derült ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde

Itthon2020.09.17, 10:19

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – 14 évvel ezelőtt hallhattuk először ezeket a mondatokat Gyurcsány Ferenc szájából, amikor nyilvánosságra került a Balatonőszödön még 2006 májusában elmondott beszéde. A szocialista kormányfő a botrány ellenére nem mondott le, országszerte tömegtüntetések kezdődtek, majd pedig október 23-án a baloldal által irányított rendőrség rátámadt a békés demonstrálókra. Gyurcsány végül 2009 tavaszán bukott meg kormányfőként, majd szétszakította az MSZP-t, és mára megint a baloldal vezére lett.

Nemrég még elnöknek indult, most kizárnák a pártból

Itthon2020.05.27, 10:16

A Jobbik kizárná Varga-Damm Andreát, miután szakmai alapon azt ajánlotta tagtársainak, hogy szavazzák meg a nemzetbiztonsági törvénymódosítást. A már korábban is kegyvesztett politikusnő szerint, csak jogellenesen zárhatják ki a frakcióból, mandátumát pedig nem akarja visszaadni. A Jobbikon belüli harcon túl Gyurcsány Ferenc 14 évvel ezelőtti őszödi beszédéről és a Nők Lapja érzékenyítéséről is szó volt a tegnapi Címlapban, aminek vendége volt Tisóczki Flóra, a PestiSrácok újságírója, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Kroó Zita, lapunk munkatársa.

Lendvai Ildikó az őszödi beszédről az Origónak: Morális és taktikai okokból is hiba volt

Itthon2020.05.26, 10:44

Gyurcsány Ferenc rosszul tette, hogy zárt körben mondta el a saját korábbi kormányzásáról szóló beszédet, mivel annak az Országgyűlésben lett volna a helye - mondta Lendvai Ildikó az őszödi beszéd elhangzásának 14. évfordulóján az Origónak. Az MSZP volt elnöke szerint a szocialisták napjainkban látható alacsony támogatottságában már nem játszik központi szerepet a beszéd nyilvánosságra kerülése, valamint az azt követő események sem.

Így próbálta Gyurcsány igazságbeszédnek tettetni az őszödi hazugságbeszédet

Itthon2020.05.26, 10:37

Gyurcsány Ferenc és szűkebb köre az őszödi beszéd 2006-os nyilvánosságra kerülése óta számtalan módon próbálta meg elterelni a lényegről a figyelmet, ami nem más, minthogy a DK jelenlegi elnöke, bukott szocialista miniszterelnök már az első miniszterelnöksége idején becsapta a magyar embereket. Kezdetben a beszéd hamis értelmezésével próbálkozott a baloldali média segítségével, amikor erre az emberek nem voltak vevők, azt próbálta elhitetni, hogy "MSZP-n belüli ellenfelei" szivárogtatták ki a beszédet. 

Hollik István: Míg a baloldal kizárólagos célja a hatalom birtoklása, addig nekünk Magyarország az első

Itthon2020.05.26, 10:49

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán emlékeztetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére, amit az akkori szocialista miniszterelnök 14 éve mondott el.

Mráz Ágoston Sámuel: A magyar társadalom túlnyomó többsége nem szereti Gyurcsány Ferencet

Itthon2020.05.26, 00:13

Az őszödi beszéd ismerete nélkül nem lehet érteni a magyar politikai helyzetet - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója hétfő este az M1 aktuális csatornán.

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - 14 éve mondta el Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet

Itthon2020.05.25, 18:00

Példátlan, miniszterelnökhöz méltatlan trágársággal beszélt arról Gyurcsány Ferenc, akkori szocialista miniszterelnök, hogy hazugságokkal nyerték meg a választást 2006-ban. „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.” „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” A többi közt ezeket mondta Gyurcsány a szocialisták frakcióülésén, Balatonőszödön, 2006. május 26-án. Alig két héttel beszéde után durva megszorításokat jelentett be, amelyet többször is viccesnek szánt megjegyzésekkel próbált bagatellizálni. 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került az őszödi bbeszéd, ...

Karácsony Gergelyről megint kiderült, hogy alkalmatlan

Itthon2019.10.09, 13:26

Bár a cél az volt, hogy Karácsony Gergelyt bátor, szókimondó, és erőskezű vezetőként mutassa be az Index mai imidzs-interjújában, a művelet éppen fordítva sült el. A balliberális főpolgármester-jelölt soha semmikor nem mutatkozott ennyire alkalmatlannak, mint most a baráti médiában. Karácsony reménytelenül és kétségbeesetten futott még egy kört azért, hogy elhitesse, egy potens jelölt, nevetséges próbálkozás lett a vége.

Tóth Csaba Karácsony tévéjében magyarázkodott Karácsony őszödi beszéde miatt

Itthon2019.10.07, 15:05

Karácsony Gergely őszödi beszéde volt a téma a ZuglóTV múlt hét pénteki adásában, a meghívott vendég pedig nem más volt, mint a Tóth Csaba-Horváth Csaba páros. Mint ismert, a baloldal alkalmatlan főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely az előbbiről azt mondta a felvételen, hogy többször megfenyegette családját, utóbbiról pedig úgy beszélt, hogy egy gyenge jelölt, de legalább azt tudja, miért jár börtön, és miért nem. Míg Tóth Csaba megpróbált valamiféleképpen reagálni a történtekre, Horváth Csaba kísérletet sem tett erre.