őszödi beszéd
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- MSZP
- Karácsony Gergely
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kövérnek írt levélben magyarázza a 2006-os oszlatást Gyurcsány
Levélben közölte Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök Kövér László házelnökkel, hogy nem megy el a 2006-os őszi zavargásokat vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésére. A blogjára is kitett írásban a szocialista politikus "rosszindulatú, hazug politikai színjátéknak" nevezi az albizottság működését, és azzal vádolja a Fideszt, hogy ők álltak a rendzavarás hátterében. Arra is kitér, hogy a rendőrségnek konkrét utasítást nem adott, de elvárta, hogy védjék meg a közrendet.
Mást tud Lendvai az őszödi beszédről, mint a kormány
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke csütörtökön egy tévéműsorban azt mondta, az őszödi beszéd valószínűleg úgy szivárgott ki, hogy ellopták a hivatalos felvételt a Miniszterelnöki Hivatalból. A kormány a beszéd kiszivárgása után, 2006-ban viszont azt állította: nem a hivatalos felvételt lopták el, az ugyanis nem egyezik meg a kiszivárgott verzióval.
- címkék:
- Lendvai Ildikó
- őszödi beszéd
- MSZP
- Címkefelhő »
Szili szerint Gyurcsány nem elég bátor
Szili Katalin szerint ha valaki árulóról beszél, annak legyen bátorsága kimondani, kire gondol. A szocialista politikus erről a TV2 Tények című műsorának beszélt azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc nemrég egy fórumon azt mondta, hogy valakik elárulták őt.
MTI: Szili nyilvánosságra hozná az őszödi NBH-jelentést
Nyilvánossá tenné az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készített NBH-vizsgálatot Szili Katalin - írja az MTI saját értesüléseire hivatkozva. Az országgyűlés korábbi szocialista elnöke levélben kérte az MSZP vezetését a vizsgálat részleteinek közzétételére, mert szerinte elfogadhatatlan az ügyről adott eddigi tájékoztatás. Az NBH jelenleg államtitokként kezeli a kiszovárogtatásról készített jelentést.
Az NBH szerint államtitok az őszödi beszéd kiszivárgásáról szóló jelentés minden sora
Nincs olyan része az őszödi beszéd kiszivárgását vizsgáló nemzetbiztonsági jelentésnek, amely ne tartalmazna titkosított információt - közölte az [origo]-val a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója. Az NBH erre hivatkozva elutasította azt a kérésünket, hogy a jelentés bizonyos részeit megismerhessük.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- őszödi beszéd
- NBH
- Címkefelhő »
A MeH fizeti Gyurcsány védőit az őszödi beszédes perben
Összesen 8 millió forintot költött Gyurcsány Ferenc lemondásáig a Miniszterelnöki Hivatal arra az ügyvédre, aki az őszödi beszéd miatt indított perben védte a volt kormányfőt. Az ügyvéd óránként 45 ezer forintot kapott Gyurcsány védelméért - írja a Magyar Nemzet: azt viszont senki nem tudja, hogy ki védi Gyurcsányt, mióta nem miniszterelnök.
Ismét elutasították a Gyurcsány elleni fideszes feljelentést
Másodszorra is elutasította az ügyészség a Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen tett fideszes feljelentést. A Fidesz azzal vádolta a korábbi miniszterelnököt és pénzügyminisztert, hogy közérdekű adatokat hallgattak el 2006-ban az ország állapotáról. A feljelentő, Balsai István panaszt tesz a döntés miatt.
Az NBH-tól függ az őszödi titkok sorsa
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) dönthet arról, hogy legalább részben nyilvánosságra hozzák-e a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének kiszivárgásáról szóló jelentést. Az NBH azonban nemzetbiztonsági okokból olyan információkat is visszatarthat, amelyek egyébként nyilvánosak.
Lába kélt az őszödi titkoknak
Vagy titkos vagy nem, vagy megkapta a Miniszterelnöki Hivatal vagy nem - ennyit lehet tudni arról a jelentésről, amely azt vizsgálta, hogyan szivárgott ki Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszéde. A decemberben elkészült jelentést az [origo] kikérte a Miniszterelnöki Hivataltól, de ott azt állították, nekik nincs meg az anyag, pedig a vizsgálatot folytató Nemzetbizonsági Hivatal szerint megküldték a kormányfőnek.
Belső ember rögzíthette az őszödi beszédet
Nem hallgatták le az MSZP őszödi frakcióülését, amelyen elhangzott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök elhíresült beszéde, a kiszivárgott felvételt belső ember rögzítette - az MTV Híradójának értesülései szerint erre az eredményre jutott a nemzetbiztonsági vizsgálat. A kormányfő beszéde 2006 őszén került nyilvánosságra.
Fáklyás felvonulással emlékeznek az őszödi beszédre
Két demonstrációt jelentettek be csütörtökre, az őszödi beszéd kiszivárgásának harmadik évfordulójára - olvasható a Magyar Nemzetben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem lesz kiemelt rendőri készültség, mert nincs információjuk arról, hogy a tüntetők rendbontásra készülnének.
Belenézünk a kormányülések összefoglalóiba
Az [origo] kikérte több kormányülés összefoglalóit a Miniszterelnöki Hivataltól. Erre egy keddi bírósági ítélet ad lehetőséget, amely - a TASZ kérésére - nyilvánossá tette az összefoglalókat. A MeH jelezte, hogy a kért anyagot a törvényes határidőn belül megkapjuk, bár az információk nagy részét így is titkosíthatja a hivatal.
Másolat az ötmilliós őszödi tanulmány harmada
Csaknem hatvan oldalon keresztül idéz az ORTT elemzéseiből és a Gönczöl-bizottság jelentéséből az a száznyolcvan oldalas tanulmány, melyet ötmillió forintért rendelt meg az Inno-Res Kht.-től a Miniszterelnöki Hivatal. A tanulmány az őszödi beszéd médiában való megjelenését elemzi, de nem értékeli a hírműsorokat.
Ráültek az őszödi beszédes kutatásra
Ötmillió forintot kap az Inno-Res Kht. a Miniszterelnöki Hivataltól azért a tanulmányért, amely az őszödi beszéd médiában történő megjelenését elemezte. A dokumentumot készítő cég szerint az írás leíró jelegű, nem minősíti az egyes sajtóorgánumokat. A Fidesz nehezményezte, hogy az írást nem lehet elvinni, abba csak a Kormányszóvivői Irodán lehet belepillantani.
Kinézne a paravándemokrácia mögül Orbán
Nem állt elő újdonsággal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulójához igazított beszédében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke bízik az általuk kezdeményezett népszavazás sikerében, miközben arra is figyelmeztetett, hogy szerinte a kormány újabb hazudozásra kényszerül. A Fidesz ezúttal nem a Kossuth térre invitálta híveit, hanem a Hajógyári-sziget egyik csarnokában tartotta rendezvényét.
Kempingszékes tiltakozók a Budai Várban
Békésen zajlik a Budai Várban az a rendezvény, amelyet az őszödi beszéd egy éves évfordulója alkalmából szerveztek. Árpádsávos zászlók vannak a demonstrálóknál, de a mintegy ötezer ember kiabálás nélkül, csendesen hallgatja a beszédeket.
Őszödre emlékezők tüntetnek szombaton
Három szombatra bejelentett demonstrációt hagyott jóvá a rendőrség. A demonstráló szervezetek részt vettek abban a tavalyi tüntetéssorozatban, amely a kormányfő őszödi beszédének kiszivárogtatása után kezdődött.
Orbán értékel az őszödi beszéd kiszivárgásának évfordulóján
Helyzetértékelést tart az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése évfordulójának másnapján Orbán Viktor. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz hol tartja a rendezvényt.
Nem bíznak győzelmükben Gyurcsány feljelentői
Közcélra ajánlanák fel azt a közel 20 millió forintot Gyurcsány Ferenc és Veres János beperlői, amit feltételezésük szerint nem is fognak megnyerni az őszödi beszéd miatt indított keresetükkel. Az alkotmányjogász szerint nincs esélyük, bár a kormányszóvivő szerint Gyurcsány be fog járni a tárgyalásra, ha beidézik.
Beperelték Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt
Kártérítési pert indított Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen 199 ember az őszödi beszéd miatt. A polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.
Kereszttel emlékeztek az őszödi beszédre
Demonstrációkat tartottak Budapest öt pontján az egykori Kossuth téri tüntetők az őszödi beszéd elhangzásának első évfordulóján. A szervezők a Városház parkban kereszteket is állítottak, rendezvényeikre azonban szinte senki nem volt kíváncsi.
Adjon képet az őszödi beszédnek!
Netes versengésre biztatjuk olvasóinkat, igazi webkettes tartalommegosztásra, most, Gyurcsány Ferenc öszödi beszédének egyéves évfordulóján. A feladat: dolgozzák fel, közelítsék meg az eddig csak hangban, leírt formában közölt szöveget, úgy, ahogy csak kedvük tartja, vegyék fel telefonos kamerával vagy videóra, és töltsék fel a Videára.
Szijjártó hazugnak nevezi a volt fideszest
Szijjártó Péter hazug vádaskodásnak nevezte Körömi Attila, a Fideszből 2004-ben kilépett, volt országgyűlési képviselő nyílt levelének tartalmát, amelyben azt állítja, hogy Orbán Viktor az őszödi beszédnél megalázóbb hangütést engedett meg magának.