Oszama bin Laden

címke rss

Őrizetbe vették Bin Laden volt testőrét Németországban

Nagyvilág2018.06.25, 19:54

Őrizetbe vették a néhai al-Kaida-vezér, Oszama bin Laden Németországban élő volt testőrét hétfőn. A német hatóságok a tunéziai férfi kitoloncolására készülnek.

Ezt a mecsetet akarta Molnár Gyula Újbudára

Itthon2018.03.20, 14:04

Találkozót kezdeményezett a titkosszolgálat vezetője az MSZP-s Molnár Gyulával polgármestersége idején azzal az iszlám központtal és minarettel kapcsolatban, amelyet a Budaörsi út mellett tervezett felépíteni az akkor szocialista színezetű kerületi vezetés, írta meg a Magyar Idők.

Molnár Gyula iszlám központot akart építtetni Újbudán

Itthon2018.03.08, 18:24

Újbuda önkormányzata, amikor még Molnár Gyula a kerület polgármestere volt, egy terrorizmussal vádolt palesztin fogorvos alapítványának adott el egy ingatlant, annak érdekében, hogy ott a muszlim vallású migránsoknak mecsetet építsenek.

Oszama bin Ladenről újabb, eddigi titkok kerülnek nyilvánosságra

Nagyvilág2017.11.02, 12:03

Oszama bin Ladennel kapcsolatos dokumentumok újabb garmadáját, köztük egy naplót és videofelvételeket hozott nyilvánosságra az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA.

Elfoglalta Oszama bin Laden egykori rejtekhelyét az Iszlám Állam

Nagyvilág2017.06.15, 09:18

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei elfoglalták az al-Kaida terrorszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egykori erődjének számító Tora Borát, a tálibok kulcsfontosságú rejtekhelyét Afganisztán keleti részén - közölte szerdán egy helyi tisztségviselő.

Halála után még szitává lőtték Oszama bin Ladent

Nagyvilág2017.04.12, 12:15

Újabb könyvet írt Robert O'Neill, az amerikai tengerészgyalogság különleges egységének az a tagja, aki 2011-ben megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét. Ebben úgy vélte, nemzetközi botrányhoz vezetett volna, és veszélybe sodorta volna az elitegység más akcióit, ha nyilvánosságra hozzák a "szitává lőtt" terrorista vezérről készült fotókat.

Az USA felvette a terroristák listájára Oszama bin Laden fiát

Nagyvilág2017.01.05, 17:43

Az amerikai külügyminisztérium felvette csütörtökön a nemzetközi terroristák listájára az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat megölt vezetőjének, Oszama bin Ladennek a fiát, Hamza bin Ladent, amivel automatikusan jogi és pénzügyi szankciók lépnek hatályba az érintett ellen - jelentették be Washingtonban.

Nem engedték belépni Egyiptomba Oszama bin Laden fiát

Nagyvilág2016.12.17, 11:33

Nem engedték belépni szombaton Egyiptomba a hatóságok Omar bin Ladent, Oszama bin Laden fiát.

Oszama bin Laden fia bosszúval fenyegeti Amerikát

Nagyvilág2016.07.10, 12:53

Hamza bin Laden megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy bosszút áll az apja megöléséért. Ez egy internetre feltett hangüzenetből derült ki.

Bejelentkezett Bin Laden fia az al-Kaida vezetéséért

Nagyvilág2016.05.12, 11:06

Több hónapos csend után visszatért Oszama bin Laden fia és kijelölt örököse, aki hangüzenetben szólította fel a szíriai dzsihádistákat, hogy egyesüljenek, és „szabadítsák fel Palesztinát”. Jelentkezésével újra felerősödtek a találgatások, hogy a fiatalember átveszi-e az al-Kaida irányítását.

Ittas vezetésen kapták Bin Laden gyilkosát

Nagyvilág2016.04.09, 09:08

Ittas vezetés miatt őrizetbe vette a rendőrség azt az egykori kommandóst, aki állítása szerint agyonlőtte Oszama bin Ladent. Tagadja a vádakat, a Pentagon pedig azt, hogy pontosan tudnák, ki adta le a halálos lövést.

Bíróság elé kerülhet a Bin Ladent lelövő kommandós

Nagyvilág2016.01.20, 14:17

Szövetségi bűnügyi nyomozás folyik az egykori amerikai kommandós ellen, aki lelőtte Oszama bin Ladent, és az akcióról sikerkönyvet írt. Azzal gyanúsítják, hogy személyes profitszerzésre használta az ügyet.

Elnök úr, Amerikát megtámadták!

Tudomány2015.09.11, 19:50

2001. szeptember 11-én reggel a floridai körúton tartózkodó amerikai elnök, ifjabb George W. Bush éppen egy mesét kívánt felolvasni abban az általános iskolai osztályban, amelyet meglátogatott. Keleti parti idő szerint éppen 9 óra 5 percet jelzett az órák mutatója, amikor Bush egyik munkatársa odalépett a katedrán ülő elnökhöz, és halkan a fülébe súgta: „Egy másik gép is becsapódott a WTC-be. Elnök úr, Amerikát megtámadták!” George W. Bush negyvenöt másodpercig szótlanul maga elé meredt, majd egy halvány mosolyt eresztett meg az őt feszülten figyelő gyerekek felé.

Repülőgép-balesetben halt meg Oszama bin Laden két rokona

Nagyvilág2015.08.01, 07:56

Lezuhant egy kisrepülőgép Dél-Angliában, a fedélzeten tartózkodó négy ember meghalt. A brit sajtó úgy értesült, hogy köztük van Oszama bin Laden két családtagja is.

Titkosították az amerikaiak Bin Laden pornógyűjteményét

Nagyvilág2015.05.22, 14:22

„Meglehetősen terjedelmes” pornógyűjteményt is lefoglaltak az amerikai kommandósok Oszama bin Laden rejtekhelyén, ahol megölték az al-Kaida vezetőjét, ellentétben azonban sok más dokumentummal, ennek a titkosítását nem fogják feloldani.

Másképpen halhatott meg Oszama Bin Laden

Nagyvilág2015.05.11, 12:11

Nagyobb szerepe volt a pakisztáni hadseregnek és a titkosszolgálatnak Oszama bin Laden terroristavezér megtalálásában, mint azt az Egyesült Államok eddig állította - közölte egy ismert amerikai újságíró meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva.

A Vatikán volt az elfogott terroristák egyik célpontja

Nagyvilág2015.04.24, 14:17

Tizennyolc embert vett őrizetbe pénteken az olasz rendőrség terrorizmusellenes egysége. A hatóságok szerint közöttük vannak egy pakisztáni merénylet elkövetői és Oszama Bin Ladennek, az al-Kaida egykori vezetőjének két embere is.

Egy fizikatanár vezeti az Iszlám Államot

Nagyvilág2015.04.24, 10:30

Abu Bakr al-Bagdadi felépüléséig a helyettese, egy volt fizikatanár irányítja az Iszlám Államot. Ha Bagdadi meghal, akkor Abu Ala Afri veszi át a helyét – állítják iraki források.

Nem tudta a kommandó, Oszama bin Ladent találja-e a házban

Nagyvilág2014.11.26, 10:06

Hiába kutattak Oszama bin Laden után tíz éven keresztül, a CIA még a támadás pillanatában sem tudta biztosan, hol tartózkodik az al-Kaida vezetője, vallotta be Leon Panetta, a hivatal akkori vezetője.

Tíz év után szabadulhat Bin Laden állítólagos testőre

Nagyvilág2014.01.10, 08:53

A jemeni férfit Guantánamón tartották fogva az amerikaiak, de tíz év alatt sem tudtak vádat emelni ellene.

Már 2003-ban megmondta az FBI-nak, hol van bin Laden

Nagyvilág2013.11.02, 10:23

Egy amerikai drágakő-kereskedő állítja, hogy ő már 2003-ban tájékoztatta az amerikai hatóságokat Oszama bin Laden hollétéről.

Le akarták lőni a Bin Ladent likvidáló katonákat

Nagyvilág2013.07.09, 13:44

Oszama bin Laden majdnem tíz évig élt Pakisztánban úgy, hogy nem tűnt fel senkinek. Amikor lecsaptak rá, a pakisztáni kormány nem is sejtette, hogy amerikai akció zajlik az országban.

Argo, cseszd meg magad!

Archívum2013.02.22, 21:55

Szinte biztos, hogy vasárnap éjjel az Amerikai Filmakadémia Az Argo-akció-t fogja kikürtölni 2012 legjobb filmjének, noha két hónappal ezelőtt még képtelen ötletnek tűnt, hogy legyőzhesse a hasonló témájú, de sokkal hitelesebb Zero Dark Thirty - A Bin Láden-hajszá-t. Kathryn Bigelow mesterművét támadták jobbról és balról is, de Oscar nélkül is a kétezres évek pontos és húsba vágó krónikájaként fogunk emlékezni rá.

Kalandpark Bin Laden városában

Nagyvilág2013.02.04, 14:20

Harmincmillió dolláros PPP-beruházásban kalandparkot építtet a pakisztáni kormányzat Abbotábádban, abban a városban, amelyben az amerikai hadsereg 2011. május 2-án végzett Oszama bin Laden terroristavezérrel - írta a brit Telegraph.

Oszama bin Laden véres orra

Archívum2013.01.11, 20:45

Lehet, hogy a valóságban vödör helyett csak vizesflakonnal kínoztak az amerikaiak, de az öt Oscar-díjra jelölt Zero Dark Thirty ettől még hibátlan film. Kathryn Bigelow robbanásaiban most nem lehet gyönyörködni, de épp a visszafogottság teszi bivalyerőssé új moziját, amely szembesítette az amerikaiakat a terror elleni harc sötét oldalával. Tudósítónk a magyar bemutató előtt másfél hónappal, New Yorkban nézte meg.

Tejet hozott a Jézuska Iszlámábádban

Archívum2012.12.23, 23:00

Ez volt mindkettőnk számára az első karácsony távol a családunktól, és szintén az első, amelyet már házaspárként töltöttünk együtt. Ráadásul 4600 kilométerre Budapesttől egy iszlám ország fővárosában, ahová biciklivel jutottunk el a földkörüli nászútunk egyik állomásaként. Három hetet töltöttünk a pakisztáni Iszlámábádban.

Bin Laden lesz a tévében az amerikai elnökválasztás előtt

Nagyvilág2012.10.05, 09:55

Két nappal az amerikai elnökválasztás előtt mutatja be a National Geographic az Oszama bin Laden haláláról szóló filmet. A csatorna vezetője szerint ennek semmi köze a politikához.   

Nem tudta, hogy Bin Ladent vették célba

Nagyvilág2012.09.11, 11:42

A CIA-t az al-Kaida vezéréhez elvezető orvost nem kímélte a börtönben a pakisztáni hírszerzés. Sakil Afridi most először adott interjút.

Vicces hangulatban voltak a Bin Ladent szitává lövő katonák

Nagyvilág2012.09.05, 10:03

Hónapokig gyakorlatoztak egy makettépületben, amikor végre odajutottak, mégsem tudták, hol keressék Oszama bin Ladent - derül ki abból a kedden megjelent könyből, amelyben egy amerikai katona emlékezik vissza a világ legkeresettebb terroristájának megölésére. Az amerikai kormány már a megjelenés előtt titkok felfedésével vádolta a szerzőt, aki a hivatalos verziónak ellentmondva azt írta, Oszama nem fenyegette őket, egyszerűen kivégezték.

Így ölték meg Bin Ladent

Archívum2012.08.07, 10:25

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7RFU103ezjB6PT7g   Ez az ízelítő sokat még nem árul el, de kétségtelenül hatásos, és a végtelenül feszült A bombák földjén után nincs okunk kételkedni abban, hogy Bigelow egy újabb tökös filmet készített. A film korábban a szimpla Kill Bin Laden címen futott, de aztán átnevezték: az új cím a katonai zsargonban éjjel fél 1-et jelent, ekkor érkezett a helyszínre a Bin Ladent likvidáló egység. A Zero Dark Thirty-ben olyan menő fiatal tehetségek szerepelnek, mint Joel Edgerton, Jessica Chastain és Mark Duplass, és állítólag több mint száz szöveges szerep van benne. A film az USA-ban december 19-én kerül a mozikba.

Pakisztánban elítélték a CIA-t bin Ladenhez vezető orvost

Nagyvilág2012.05.23, 14:15

Hazaárulás címén 33 éve börtönre ítélték Pakisztánban azt az orvost, aki segített az Amerikai Hírszerző Ügynökségnek (CIA) Oszama bin Laden rejtekhelyének feltárásában. Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton a szabadon engedésére szólított fel, mondván munkája amerikai és pakisztáni érdekeket is szolgált.

Bíróság elé állították Oszama bin Laden osztrák rajongóit

Nagyvilág2012.05.23, 19:02

Osztrák fiatalokat utaztattak terrorista kiképzőtáborba a vád szerint azok a férfiak, akiknek szerdán kezdődött a pere Bécsben. Az ügyészség hat embert vádol terrorszervezetek támogatásával, ők azonban tagadják a vádakat.

Az al-Kaida meggyengülésén háborgott halála előtt bin Laden

Nagyvilág2012.05.03, 20:01

Hálózata felbomlásán, és a muzulmánok bizalmának elvesztésén kesergett halála előtt Oszama bin Laden azoknak a terroristavezér házában talált iratoknak a tanúsága szerint, amelyeket csütörtökön hozott nyilvánosságra az amerikai West Point katonai akadémia terrorellenes központja. A dokumentumok szerint bin Laden Barack Obama amerikai elnök gépe ellen is tervezett merényletet.

Szaúd-Arábiába toloncolta Pakisztán bin Laden családját

Nagyvilág2012.04.26, 23:35

A "bin Laden-fejezet" lezárulását várja Pakisztán attól, hogy péntek hajnalban kitoloncolták az országból a tavaly meggyilkolt terroristavezér családját. A három özvegy és 11 gyereke Szaúd-Arábiában élnek majd.

Papírmunka miatt ragadtak Pakisztánban Bin Laden özvegyei

Nagyvilág2012.04.19, 12:39

Még eltarthat néhány napig, amíg kitoloncolják Pakisztánból Oszama bin Laden özvegyeit Szaúd-Arábiába és Jemenbe - közölte az al-Kaida egykori vezetőjének sógora csütörtökön. Pakisztán mielőbb szeretné lezárni a Bin Laden-ügyet, ugyanis többször vádolták azzal, hogy szemet hunyt a terroristavezér pakisztáni tartózkodása fölött. 

Házról házra menekült Oszama bin Laden felesége

Nagyvilág2012.04.17, 10:14

Oszama bin Laden kilenc évig bujkált Pakisztánban a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után, és ezalatt öt házat használt. Négy gyermeke született, és közülük legalább kettő pakisztáni állami kórházban jött világra - mondta el a néhai terroristavezér legfiatalabb felesége pakisztáni nyomozóknak. A harmincéves Amal Ahmad Abdul Fateh vallomása az eddigi legrészletesebb beszámoló arról, hogyan élt a világ első számú terroristájának menekülő családja évekig azelőtt, hogy 2011. májusában egy amerikai kommandós támadás végzett az al-Kaida 54 éves vezérével.

Kitoloncolja Pakisztán a Bin Laden családot

Nagyvilág2012.04.14, 10:35

Letöltötték a büntetésüket, ezért kitoloncolja Pakisztán Oszama bin Laden néhai terroristavezér három özvegyét és gyermekeit. A családtagokat illegális bevándorlás miatt ítélték el, Szaúd-Arábiába fogják küldeni őket.

Négy gyermeket is összehozott Bin Laden a pakisztáni bujkálása alatt

Nagyvilág2012.03.31, 13:59

Az al-Kaida tavaly májusban megölt vezetője pakisztáni bujkálása alatt három feleségének négy gyermeket is nemzett. A gyerekek közül kettő kormányzati kórházakban jött világra - derült ki Bin Laden legfiatalabb özvegyének most nyilvánosságra került beszámolójából.

A repülőjén ölette volna meg Obamát Bin Laden

Nagyvilág2012.03.17, 19:05

Amerikai hivatalnokok szerint nem volt sosem komoly veszély, hogy Oszama bin Laden az amerikai elnök megölésére készült. Pedig a terroristavezér meggyilkolásakor megszerzett dokumentumok szerint Bin Ladennek konkrét tervei voltak, amelyek szerint Obamát a repülőjén tették volna el láb alól.

Bíróság elé állítják Bin Laden özvegyeit

Nagyvilág2012.03.08, 14:51

A pakisztáni kormány szerint az al-Kaida terrorhálózat volt vezetőjének három özvegye illegálisan lépte át az ország határát. Öt évet is kaphatnak.

Lerombolták Oszama bin Laden utolsó lakhelyét

Nagyvilág2012.02.26, 21:46

Lerombolták a pakisztáni Abbotábád városban azt a házat, amelyben Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élt háborítatlanul, mígnem tavaly májusban egy titkos amerikai kommandós akcióban megölték.

Porig rombolják bin Laden házát Pakisztánban

Nagyvilág2012.02.26, 10:15

Éjszaka, reflektorok fényében kezdték el ledózerolni Oszama bin Laden al-Kaida-vezér egykori búvóhelyét a pakisztáni Abottábádban. Pakisztánnak kínos a tudat, hogy az ő területén bujkált Amerika főellensége.

Akik nélkül jobb lesz 2012 - az év elbukott rosszfiúi

Nagyvilág2012.01.02, 11:17

Kommandósok végeztek a nyugati civilizáció ellen harcot hirdető szaúdi aranyifjúval, szívinfarktus vitte el a népét éheztető, de atombombát építő diktátort, a gazdasági zuhanás söpörte el a minden szexbotrányt túlélő miniszterenököt. Az elmúlt évtizedek több meghatározó politikusának is befellegzett idén, összegyűjtöttük a leglátványosabb bukásokat.

Bin Laden "kedves volt és gyengéd" egykori jobbkeze szerint

Nagyvilág2011.11.16, 12:09

Oszama bin Laden emberi oldaláról beszél egy frissen kiadott videón az al-Kaida élén őt követő Ayman az-Zavahiri. Zavahiri szerint bin Laden mindig nagy figyelmet fordított gyerekei nevelésére, és mindig meghatódott, ha a 2001. szeptember 11-i támadás elkövetőire gondolt.

Az al-Kaida véres támadássorozattal bosszulja meg bin Laden halálát

Nagyvilág2011.08.21, 14:10

Száz merényletet hajt végre a terrorszervezet iraki szárnya, azt ígérik. Hétfőn legalább hetvenen meghaltak több támadásban Irakban.

Bin Laden erődjének másolatában készültek a likvidálásra az amerikaiak

Nagyvilág2011.08.02, 14:39

Észak-Karolinában felépítették Oszama bin Laden erődjének a mását, Pakisztánba behatoló helikopterekkel fedezték a terroristavezér elleni akciót, amelyben egy kutyának is volt szerepe - derül ki a New Yorker cikkéből, amely a bin Laden elleni akciót rekonstruálja.

Rákapott a sarcolásra az üres zsebű al-Kaida

Nagyvilág2011.07.28, 13:40

Támogatóit elrettentő emberrablást, fosztogatást is egyre gyakrabban vállal az al-Kaida terrorszervezet, mert fogytán vannak pénzügyi tartalékai. Más jelek is utalnak arra, hogy a csoport meggyengült Oszama bin Laden májusi meggyilkolásával. Hiába mértek azonban csapást az amerikaiak és szövetségeseik az al-Kaida afganisztáni és pakisztáni szárnyára, néhány kulcsszereplőt még nem tudtak kiiktatni. A szervezetet az internet bin Ladenje élesztheti fel.

"Nem éreztem semmilyen nagy örömöt" - először beszélt Bin Laden haláláról George W. Bush

Nagyvilág2011.07.27, 21:20

Először beszél nyilvánosan az Egyesült Államok volt elnöke arról, hogy mit is érzett valójában a 2001. szeptember 11-ei támadások idején, és mit akkor, amikor megtudta, hogy az amerikai különleges egységek megölték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét. George W. Bush éppen két nappal Bin Laden megölése után adott interjút a National Geographic tévécsatornának.

Előző
Következő