Oszama bin Laden

címke rss

Arafat: bin Laden kihasználja a palesztinok harcát

Nagyvilág2002.12.15, 14:48

Jasszer Arafat egy vasárnapi interjújában azzal vádolta meg Oszama bin Ladent, hogy kihasználja a palesztinok önálló állam alapítására irányuló harcát. Arafat szerint bin Laden a palesztinok ügye mögé bújva próbálja önös érdekei szerint irányítani a dolgokat.

Bin Laden hírnöke ifjúsági szervezetnek dolgozott

Nagyvilág2002.12.09, 14:29

Kihallgatták azt a szaúdi férfit, aki eljuttatta Oszama bin Laden terroristavezér hangüzenetét az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak. A férfi egy muszlim ifjúsági szervezetnek dolgozott, a hatóságok azonban egyelőre nem találtak kapcsolatot a szervezet és a bin Laden által vezetett al-Kaida terrorhálózat között. A terroristavezér az üzenetben újabb akciókkal fenyegette az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és más nyugati országokat.

Omar molla-nyilatkozat az al-Dzsazírán

Nagyvilág2002.12.04, 21:38

Omar mollának tulajdonított nyilatkozatot tett közzé szerdán a katari al-Dzsazíra hírtelevízió. A televízió - saját közlése szerint - telefaxon kapta meg a nyilatkozatot. Egyéb részletet nem közölt.

Bin Laden állhat a kenyai támadások mögött

Nagyvilág2002.11.28, 12:26

Az izraeli hatóságok szerint Oszama bin Laden terrorszervezete, vagy más, de vele kapcsolatban álló szélsőséges iszlám szervezet áll a kenyai támadások mögött. Izraeli biztonsági források szerint az egy időben végrehajtott két támadás arra utal, hogy jól felkészült, kiképzett merénylők robbantottak Kenyában.

Szaúd-Arábia: al-Kaida-gyanúsítottak őrizetben

Nagyvilág2002.11.20, 19:41

Szaúd-Arábiában a hatóságok az elmúlt hónapokban több mint száz olyan gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiről feltételezik, hogy kapcsolatban áll Oszama bin Laden terroristavezér al-Kaida hálózatával.

Jemenben keresik Oszama bin Ladent

Nagyvilág2002.11.17, 17:39

A brit különleges erők egységei Jemenben kutatnak Oszama Bin Laden után. A terroristavezér ugyanis a hírszerzés adatai alapján ide menekült Afganisztánból. A brit külügymisztérium ugyanakkor Jemen elhagyására szólította fel állampolgárait.

Hitelesnek tartják bin Laden üzenetét

Nagyvilág2002.11.14, 23:26

Csaknem bizonyos, hogy Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének hangja hallható azon a felvételen, amelyet kedden sugárzott az al-Dzsazíra, katari központú hírtelevízió - jelentette ki csütörtökön Tom Ridge, az Egyesült Államok belbiztonsági hivatalának vezetője.

Bin Laden újra fenyegetőzik

Nagyvilág2002.11.13, 00:01

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője hangszalagon méltatta a muzulmán szélsőségesek által Kuvaitban, a jemeni partok mentén, illetve Bali szigetén elkövetett merényleteket, valamint a moszkvai túszszedő akciót - jelentette kedden este az al-Dzsazíra, katari központú arab nyelven sugárzó televízió állomás.

Bin Ladenhez hasonlítja a csecsen vezetőt Putyin

Nagyvilág2002.11.10, 17:08

Vlagyimir Putyin orosz elnök kizártnak tartja, hogy tárgyalásokat folytasson Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezetővel. Az államfő Maszhadovot Oszama bin Ladenhez hasonlította. A csecsen vezető ugyanakkor továbbra is határozottan állítja, hogy nem volt tudomása a moszkvai túszdráma előkészületeiről, és kész arra, hogy iszlám bíróság elé állítsa a túszejtésért felelősséget vállaló Sámil Bászájevet.

Elfogták bin Laden fiát Iránban

Nagyvilág2002.11.03, 12:49

Egy névtelenségbe burkolózó iráni tisztviselő szerint elfogták Oszama bin Laden egyik fiát. A fiút azzal a több száz emberrel együtt vették őrizetbe, akiket al-Kaidás kapcsolattal gyanúsítanak. Az illetékes szerint ifjabb bin Ladent Pakisztánba, vagy Szaúd-Arábiába toloncolták ki.

Hasadóanyagnyomok az al-Kaida alagútjaiban

Nagyvilág2002.10.28, 18:25

A The Washington Times szerint az al-Kaida hasadóanyagot rejtegethet Afganisztánban. A The New York Times pedig arról ír, hogy úgyszólván érintetlen Oszama bin Laden délkelet-ázsiai terroristahálózata, felszámolása viszont ma nehezebb, mint egy évvel ezelőtt lett volna.

Elfogták bin Laden európai jobbkezét

Nagyvilág2002.10.25, 11:28

Londonban szerdán sikerült egy kommandósakció keretében elfogni az al-Kaida terrorszervezet európai vezetőjét. A jordán származású férfit hazájában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték több, 1998-ban elkövetett pokolgépes merényletben való bűnrészességért.

Bin Laden a kuvaiti támadókat dicséri

Nagyvilág2002.10.14, 17:54

Oszama bin Laden terroristavezér nyilatkozatban dicsérte a Kuvaitban állomásozó amerikai haditengerészek és a francia tartályhajó ellen Jemennél végrehajtott támadásokat. Az arab hírtelevízióban közzétett dokumentum eredetisége az AFP hírügynökség szerint nem bizonyítható.

Bin Laden rövidesen a tv-ben

Nagyvilág2002.10.13, 21:25

Oszama bin Laden él és rövidesen látható lesz a televízióban - jelentette ki egy magát az al-Kaida vezető tagjának nevező személy.

Lehallgatták Bin Laden és Omár molla beszélgetését

Nagyvilág2002.10.06, 11:20

Afgán titkosszolgálati források szerint a múlt hónapban amerikai technikával sikerült lehallgatni bin Laden és Omár molla telefonbeszélgetését. Egy brit lap szerint a két terrorista az ellenük folytatott hajtóvadászatról beszélt.

Húsz évet kapott az amerikai tálib

Nagyvilág2002.10.05, 09:22

A virginiai Alexandriában húsz év börtönbüntetésre ítélték John Walker Lindh 21 éves fiatalembert, az "amerikai tálibot", aki tavaly novemberben esett fogságba Afganisztánban.

Bin Ladennek írt levelet továbbított az amerikai posta

Nagyvilág2002.10.02, 11:35

Oszama bin Ladennek címzett levelet továbbított Afganisztánba az amerikai posta tavaly szeptember 11. után. A szaúdi férfi vezette al-Kaida terrorszervezetet gyanúsították a több mint háromezer halálos áldozatot követelő terrorcselekményekkel.

Giuliani személyesen végezné ki bin Ladent

Nagyvilág2002.10.01, 11:42

New York egykori polgármestere arra kérte Bush elnököt, hogy személyesen végezhesse ki Oszama bin Ladent. Rudolph Giuliani egy most megjelent könyvében hozta nyilvánosságra kérését.

ABC: Veseátültetésre vár bin Laden

Nagyvilág2002.09.20, 19:30

A világ legveszélyesebb terroristájaként számon tartott Oszama bin Laden az amerikai ABC tévétársaság híradása szerint veseátültetésre vár Pakisztánban.

Cáfolják bin Laden halálhírét

Nagyvilág2002.09.13, 10:59

Tévedésnek minősítette a Jihad online internetes honlap azt a hírt, hogy Oszama bin Laden meghalt az afganisztáni Tora Bora-hegység elleni amerikai légitámadásokban. A hírforrás szerint az al-Kaida vezérének halálhírét keltő an-Nida honlap összekeverte bin Ladent Oszama al-Adanival, egy másik al-Kaida-vezetővel, aki valóban életét vesztette.

Nukleáris célpontokat is megtámadna az al-Kaida

Nagyvilág2002.09.10, 11:27

Nukleáris létesítményeket is meg akart támadni az al-Kaida tavaly szeptemberben, állítja az al-Dzsazíra hírtelevízió riportere. Az újságíró Pakisztánban találkozott a terrorcsoport tagjaival, akiktől megtudta, hogy a szeptember 11-én Pennsylvaniában lezuhant gépnek a Kongresszus épülete felé tartott. Bin Ladenről múlt időben beszéltek a terrorcsoport tagjai, ezért a riporter szerint az al-Kaida vezetője valószínűleg meghalt.

A tíz leggyakoribb tévhit a támadásokkal kapcsolatban

Nagyvilág2002.09.10, 16:11

A brit The Guardian csokorba szedte azokat a híreket, rémhíreket, pletykákat, amelyek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban röppentek fel.

Németország: török-amerikai jegyespárt vettek őrizetbe

Nagyvilág2002.09.06, 22:38

A baden-württembergi rendőrség őrizetbe vett egy török illetőségű 25 éves férfit és 23 éves amerikai menyasszonyát, mivel nagy mennyiségű robbanóanyagot és robbanékony vegyszert találtak lakásukban. A tartományi belügyminiszter szerint a házkutatás során csőbombák és Oszama bin Laden arcképe is előkerült.

A bin Laden-klán vállalatbirodalma

Archívum2001.09.21, 16:44

Az Amerikát ért terroristatámadás feltételezett értelmi szerzőjének családja hatalmas vállalatbirodalom felett bábáskodik. Az Oszama bin Laden apja által 1931-ben megalapított társaság, a Saudi Binladin Group (SBG) arab gazdasági körökben igen jól csengő név, az Amerikát ért támadás óta azonban a nyugati világ egyes vállalatai felmondták a cégcsoporttal való üzleti kapcsolatot.

Oszama bin Laden mézben csempészi fegyvereit

Gazdaság2003.02.21, 10:30

A legtöbb közel-keleti országra kiterjedő mézkereskedelmi hálózatot működtet Oszama bin Laden, az értékesítésből származó bevétel azonban eltörpül a mézben csempészett fegyverekből és kábítószerből befolyó haszon mellett. A méz illata és állaga miatt könnyen elrejthető benne a csempészáru, a vámosok ráadásul nem szívesen vizsgálják át a szállítmányokat.  

A szent háború folytatására buzdít Bin Laden

Nagyvilág2002.08.25, 18:07

Oszama bin Ladennek tulajdonított levelet tett közzé egy iszlám internetes oldal. A levélben az al-Kaida terrorszervezet vezetője a szent háború folytatására, az Afganisztánban állomásozó amerikai haderő elleni támadásokra buzdítja az afgán népet.

Bombakészítés és terroristaképzés az al-Kaida felvételein

Nagyvilág2002.08.22, 15:58

Az al-Kaida-tagoknak videokazettán oktatták a bombakészítést, és felvétel készült arról is, hogy Oszama bin Laden terrorszervezetébe hogyan választják ki a tagokat. A CNN által nyilvánosságra hozott felvételeken látható, hogyan öli meg a kutyákat a terrorszervezet birtokában lévő gáz.

Egybillió dollárt akarnak Oszama károsultjai

Archívum2002.08.16, 11:23

Egybillió (ezermilliárd) dollárra perlik a szeptember 11-ei terrortámadás feltételezett elkövetőit és azok vélt támogatóit a tavalyi vérengzés áldozatainak hozzátartozói. Eddig hatszáz család nyújtott be keresetet Washingtonban - írta a BBC.

Mussaraf szerint nem bin Laden volt

Nagyvilág2002.08.05, 11:06

Pervez Musarraf pakisztáni elnök kétli, hogy Oszama bin Laden arab milliomos tervezte és szervezte a tavaly szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadásokat.

Fogságban bin Laden testőrei

Nagyvilág2002.07.31, 08:22

Oszama bin Laden több testőrét is őrzik az amerikaiak a guantanamói amerikai haditámaszponton, több száz feltételezett al-Kaida-tag és tálib harcos között. Ebből a hírszerzők arra következtetnek, hogy a terroristavezér életét veszíthette az afganisztáni harcokban.

Bin Laden fia az al-Kaida élén

Nagyvilág2002.07.29, 12:47

Oszama bin Laden legidősebb fia vette át az al-Kaida terrorszervezet irányítását, állítja egy Londonban megjelenő arab napilap. A szaudi milliárdosnak különböző házasságaiból húsz fia született, a legidősebb fiú az al-Kaida körein kívül szinte alig ismert.

Bin Laden él - állítja egy életrajzírója

Nagyvilág2002.07.22, 19:34

Oszama bin Laden terroristavezér él, és ingázik pakisztáni, kasmíri és kelet-afganisztáni rejtekhelyei között. Ezt az al-Kaida-vezér egyik életrajzírója, amerikai terrorelhárítási szakember, Yossef Bodanski közölte.

Egy FBI-vezető szerint bin Laden meghalt

Nagyvilág2002.07.18, 11:04

Az FBI terrorizmusellenes részlegének vezetője úgy hiszi, hogy Oszama bin Laden halott. A terroristavezér halálára azonban ezúttal sincs bizonyíték, viszont arra sem, hogy életben lenne.

Megsebesült Bin Laden - állítja a londoni arab lap

Nagyvilág2002.07.15, 15:50

Megsebesült bin Laden decemberben a Tora Bora hegységben, ám azóta már felépült, állítja az al-Kudsz főszerkesztője. A Londonban megjelenő lap szerint az al-Kaida vezetője addig nem küld újabb videofelvételt, amíg újabb támadást nem követnek el az USA ellen.

Bin Laden él, és fenyegetőzik

Nagyvilág2002.06.24, 09:28

Oszama bin Laden szóvivője kijelentette, hogy az al-Kaida vezetője ép és egészséges - ez egy magnókazettán hallható, amit az al-Dzsazíra hírtévé hozott nyilvánosságra. A szóvivő megerősítette, hogy az USA-ban terrorakciókra készülnek, és erről a következő napokban és hónapokban az egész világ megbizonyosodhat. Közölte, hogy bin Laden hamarosan televíziós beszéddel fordul a világ muzulmánjaihoz.

Aranyba és ezüstbe mentette pénzét az al-Kaida

Archívum2002.06.19, 16:40

Az Oszama bin Laden által vezetett al-Kaida minden jel szerint átvészelte azt a nagyszabású nemzetközi akciót, amely a terrorhálózat bankbetéteinek és számláinak befagyasztására irányult, mégpedig úgy, hogy a pénzt aranyba, ezüstbe és drágakövekbe mentette át - írja a Washington Postra írására hivatkozva a BBC.

Az al-Kaida halálra ítélte Eminemet

Kultúra2002.06.12, 11:28

Eminemet halálosan megfenyegette az Osama bin Laden irányította terrorszervezet, az al-Kaida. A gyűlölet oka Eminem új klipje, melyben a rapper a hírhedt terroristavezért gúnyolja ki.

Az al-Kaida ismét megfenyegette az USÁ-t

Nagyvilág2002.06.02, 13:25

Az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat szóvivője újabb merényletekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat. Szulejman Abu Gait az al-Hajat című arab lap vasárnapi számában közölt - állítólag az al-Kaidához közel álló, de gyakran elérhetetlen alneda.com internetes honlapról átvett - írásában azzal fenyegetőzött, hogy az iszlám szélsőséges szervezet tagjai igyekeznek újabb csapásokat mérni az amerikaiakra és a zsidókra, egyéneket és létesítményeket egyaránt célpontjuknak tekintve.

Sikertelen nyomozás bin Laden holtteste után

Nagyvilág2002.05.08, 18:31

Nem találta meg Oszama bin Laden maradványait az a kanadai és amerikai felderítőkből álló csapat, akik május 5-én indultak a Tora Bora hegység barlangjaiba al-Kaida fegyveresek után kutatva. Amerikai feltételezések szerint bin Laden életét vesztette a Dzsalalabadtól 30 km-re északra fekvő terület decemberi bombázásában.

Bin Laden és az al-Kaida Európát fenyegeti

Nagyvilág2002.05.06, 15:10

Az afgán titkosszolgálat vezetője szerint majdnem bizonyos, hogy Oszama bin Laden Pakisztánban van, és értesülései szerint az al-Kaida terrorhálózatot igyekszik újjászervezni. Szakértők az interneten is találnak toborzó üzeneteket. Egy francia lap értesülései szerint az európai nagyvárosok bármelyik pillanatban számíthatnak terrortámadásra a közeljövőben.

Al-Kaida szimpatizáns tisztviselőt tartóztattak le Chicagóban

Nagyvilág2002.04.30, 20:42

Chicagóban kedden letartóztatták egy muzulmán jótékonysági szervezet felelős tisztségviselőjét. Az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) bejelentése szerint az illetőt hamis tanúzással, valamint azzal vádolják, hogy tíz éve kapcsolatban áll az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezettel.

Eminem bin Laden

Kultúra2002.04.23, 11:14

Eminem nem tudta már mivel tovább szítani az indulatokat önmaga ellen - úgy gondolta: hivatalosan is a világ egyes számú közellenségének címére pályázik. Ő maga nem válhat valóban azzá - megelégedett hát annyival, hogy a Osama bin Laden bőrébe bújik.

Új felvétel bin Ladenről

Nagyvilág2002.04.15, 17:11

Oszama bin Laden szaúdi terroristavezér és fő helyettese, Ajman al-Zavahri is feltűntek azon az újnak tűnő videofelvételen, amelyet az al-Dzsazíra arab televízió hétfőn tett közzé az al-Kaida terrorhálózatról. Azt nem tudni biztosan, hogy a felvétel mikor készült. A felvételen bin Laden fő helyettese hatalmas győzelemnek nevezte a szeptember 11-i terrortámadást - írja az AP hírügynökség.

Magas rangú al-Kaida tiszt esett fogságba

Nagyvilág2002.04.02, 00:10

Oszama bin Laden egyik feltételezett főhadnagyát vették örizetbe az amerikai erők Pakisztánban. Az elfogott férfit jelenleg három lőtt sebbel kezelik, amiket akkor kapott, amikor megpróbált elszökni.

Elkapták bin Laden egyik helyettesét

Nagyvilág2002.03.31, 10:22

Pakisztánban elfogták az al-Kaida terrorszervezet harmadik emberét, Oszama bin Laden egyik helyettesét. Az amerikaiak hivatalosan még nem erősítették meg a hírt, de Pakisztánban biztosak a fogoly személyazonosságában.

Állítólag e-mailt küldött bin Laden

Nagyvilág2002.03.28, 17:00

Egy londoni székhelyű arab újság kapott egy e-mailt, melynek feladója állítólag Oszama bin Laden. A levél írója elismerését fejezi ki a tegnapi véres izraeli merényletért, és méltatja a szeptember 11-i terrortámadást is.

Bin Laden ártatlan - állítja féltestvére

Nagyvilág2002.03.19, 09:10

Bin Laden egyik féltestvére állítja: a család információi szerint Oszama bin Laden életben van, és a híresztelésekkel ellentétben nem szenved súlyos vesebetegségben. A CNN-nek nyilatkozó férfi szerint nem fivére áll a tavaly szeptember 11-i merényletek mögött.

Nukleáris fegyverekkel készül az al-Kaida

Nagyvilág2002.03.18, 15:57

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója állítja: egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az al-Kaida terrorszervezet biológiai, vegyi és nukleáris fegyverek előállításán dolgozik. Robert Mueller Manilában tartott sajtótájékoztatóján közölte: Oszama bin Laden Afganisztánból elűzött terrorszervezete Délkelet-Ázsiában készül terrortámadásokra.