Oscar 2015

címke rss
Kiszórták a magyar lányokat az Oscar-versenyből

Kiszórták a magyar lányokat az Oscar-versenyből

Az Oscaron a magyaroknak az idegen nyelvű film kategóriáján kívül eddig leginkább az animációs rövidfilm kategóriában sikerült labdába rúgniuk: 1976-ban Jankovics Marcell Sisyphus, 1981-ben Rófusz Ferenc A légy, 2007-ben pedig M. Tóth Géza Maestro című kisfilmjét jelölték, és A légy meg is kapta az elismerést. Tavaly Bucsi Réka Symphony No. 42 című alkotása rákerült a tízes szűkített listára, de az öt jelölt film közé már nem jutott be. Senki se csüggedjen azért, a Saul fiá-nak továbbra is szurkolhatunk, Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála pedig van olyan tehetséges, hogy még egy csomószor ott lehetnek az Oscar-jelöltek között. Ha mmeg ...

Egymást szereti a két színészistennő

Archívum2015.09.11, 14:16

Cannes óta tudjuk, hogy a Carol az év egyik legjobb filmje, Cate Blanchett karrierjének sokadik csúcspontja és a jövő évi Oscar-díjak egyik legnagyobb várományosa. Most jött ki egy varázslatos új előzetes a filmhez, de a magyar forgalmazók még mindig nem csaptak le rá.

Félnek, mi lesz, ha visszamegyek

Archívum2015.03.27, 18:20

Meddig kell még várnunk a magyar kasszasikerre? Milyen filmet szeret Orbán Viktor? Mivel nyerjük meg végre az Oscart? Ezeket a kérdéseket szegeztük Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak másfél évvel a legutolsó beszélgetésünk után. Közben az is kiderült, mit gondol Simicskáról, mit szólt, amikor a felesége gyémántvásárlási tanácsokat osztogatott a neten, és melyik filmtől volt igazán elájulva az elmúlt másfél évben. A magyar film felvirágoztatásával megbízott Vajna optimista, bár még mindig nem tudunk forgatókönyvet írni. Bevallotta, a Lizát benézte, és viccesnek tartja, hogy most meg attól fél a szakma, hogy lelép.  

Meghalt az Oscar-díjas Still Alice rendezője, Richard Glatzer

Archívum2015.03.12, 13:04

Többévnyi betegeskedés után, 63 éves korában elhunyt Richard Glatzer, a Still Alice című dráma író-társrendezője. Julianne Moore játszotta a film főszereplőjét, egy nyelvészprofesszort, akinél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. Alakításáért pár hete elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Visszavitte a tolvaj Lupita Nyong'o Oscar-ruháját, mondván értéktelen

Archívum2015.02.28, 18:38

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, a minap a hotelszobájából lopták el Lupita Nyong'o millió dolláros Oscar-ruháját. Az állítólag negyvenmillió forintot kóstáló Calvin Klein estélyit végül azért vitte vissza a tolvaj, mert értéktelen...

Hol volt Jennifer Lawrence az Oscar-díj-átadó helyett?

Archívum2015.02.24, 14:50

Hiába kerestük, nem találtuk a 24 éves színésznőt a gálázó sztárok között. Mi már tudjuk is, hogy miért.

Larion Oscar sminkmester Oscar-kedvencei

Archívum2015.02.23, 21:09

Ha valaki, hát Larion Oscar biztosan tudja, milyen sminket illik viselni a vörös szőnyegen. A sminkmester a Life.hu-nak elmondta, kik voltak az ő nagy kedvencei az idei Oscar-gálán, és hogy kik vétettek látványos sminkbakit. 

Még Batman is énekelt az Oscar-gálán

Archívum2015.02.23, 22:06

Mint minden évben, az Oscar-gála a popzene fanatikusainak is tartogatott élményeket, hiszen a legjobb betétdalok előadóinak sokszor látványos, élő performansza mellett meglepetés produkciókat is láthattunk. 

Ez most nem jött össze, Jaime King! Íme, a világ legcsúnyább kismamaruhája

Archívum2015.02.23, 16:09

Előrebocsátanánk: a Pearl Harbor színésznője gyönyörű, és soha nem is volt szebb. A második gyermekét váró sztár Oscar-partira szánt ruháját azonban nem értjük.

Patricia Arquette Oscar-beszéde tartja lázban most a világot

Archívum2015.02.23, 15:31

A Sráckor színésznője az őt megillető Oscar-díj átvételekor használta ki az alkalmat és szólalt fel a nők jogaiért és igazságos bérezéséért. Arquette beszédét most a filmes gála történetének legfontosabb pillanatai között emlegetik.

Rejtély, honnan kapta a nevét Oscar

Archívum2015.02.23, 12:47

A sztárok jönnek és mennek, ám a híres szobrocska alig változott valamit az idők során. Oscar csaknem 90 éve tartja lázban a világot. Hogy kitől kapta a nevét, azt a mai napig homály övezi.

Mi is történik pontosan Chrissy Teigen lábai között? Íme, az Oscar-gála legfurcsább fotója

Archívum2015.02.23, 12:34

Chrissy Teigen a combjai között matat, férje, John Legend pedig fémdetektorral ellenőrzi, mi a helyzet felesége lábai között. Mutatjuk az Oscar-díj-átadó legmeglepőbb szelfijét.

Lady Gaga, a takarítónő – Az énekesnő Oscar-díjas ruháján viccelődik az egész internet

Archívum2015.02.23, 11:52

A polgárpukkasztó előadásairól és cseppet sem hétköznapi öltözködéséről híres énekesnő az Oscar-gála kedvéért tetszelgett egy sort a háziasszony szerepében – legalábbis az internet mémgyára szerint.

Hatalmas hibát vétettek az Oscar-díj-átadó szervezői - Felháborodtak a rajongók

Archívum2015.02.23, 11:55

A tavaly elhunyt Joan Rivers komikát kihagyták a gála In Memoriam című összeállításából. A fél világ állt értetlenül a döntés előtt.

Heidi Klum és Rita Ora abszolút bugyi nélkül - Így buliztak a sztárok az Oscar után

Archívum2015.02.24, 08:26

Már vége az Oscar-gálának, de a sztárok még csak most kezdik a bulizást! A két legnagyobb afterpartiból az egyiket Elton John rendezi, a másikat a Vanity Fair, ezekre pedig olyan sztárok, celebek is hivatalosak, akiknek esélyük sincs bejutni az Oscarra. Összeválogattuk az idei mezőny legszínesebb kreációit.

2 nő, 1 ruha - Kínos divatbaki az Oscaron

Archívum2015.02.23, 10:10

Senki sem szereti, ha a nemrég vásárolt ruhája szembejön vele az utcán, ám még kínosabb a dolog, ha mindez az Oscar-gálán történik. Sőt, mi több, ha ez magával Jennifer Lopezzel esik meg!

Ki nyert Oscart? Julianne Moore biztosan, és még?

Archívum2015.02.23, 09:17

Julianne Moore a Still Alice című Alzheimer-dráma főhősének megformálásáért a legjobb színésznő, Eddie Redmayne pedig A mindenség elmélete című filmben nyújtott játékáért a legjobb színész Oscar-díját vehette át a 87. Oscar-gálán.

Akkor és most: Így festettek életük első Oscar-gáláján a 2015-ös női jelöltek

Archívum2015.02.23, 09:15

Minden Oscar-gála felér egy divatbemutatóval, ezért utánajártunk, hogyan festettek az idei női jelöltek életükben először az Oscar vörös szőnyegén.

Kihagyhatatlan Oscar-pillanat: Neil Patrick Harris egy szál fecskében vonult a színpadra

Archívum2015.02.23, 09:13

Aki látta a Birdman című filmet, pontosan tudja, miért állt Neil Patrick Harris egy szál fecskében az Oscar-gála színpadán. Aki nem, annak is érdemes megnéznie a képeket. Ikonikus pillanat született.

Ki volt a legszebb az Oscaron?

Archívum2015.02.23, 10:00

A 2015-ös Oscar-díjkiosztón kevés volt a nagy mellényúlás, káprázatos szerkó annál több. Jennifer Lopez dekoltázsa a köldökéig ért, Keira Knightley ruhájára franciául firkáltak, Emma Stone egy mocsárban is el tudott volna bújni, Dakota Johnson és a darázsderekú Rosamund Pike vörösben pompázott, Scarlett Johansson frizurája pedig Miley Cyrus előtt tisztelgett.  

A tűzpiros nyert, a hófehér volt a legnépszerűbb - Ki volt a 2015-ös Oscar-gála legragyogóbb csillaga?

Archívum2015.02.23, 09:59

A nude árnyalatok helyett idén a klasszikus színeké volt a főszerep a 87. Oscar-gálán. Rosamund Pike szebb volt, mint valaha, ám nálunk a hűha-élmény idén is elmaradt. 

Oscar 2015: Julianne Moore végre megkapta

Archívum2015.02.23, 14:30

Vasárnap este kiosztották az Oscar-díjakat Hollywoodban. A legjobb film a Birdman lett, amelynek a rendezőjét is díjazták. Eddie Redmayne kapta a legjobb színésznek járó díjat A mindenség elméletéért, Julianne Moore ötödik jelölését szoborra válthatta. A mellékszereplői kategóriákban Patrica Arquette és J. K. Simmons alakítását ismerték el, A Grand Budapest Hotel négy Oscart elvitt, a legjobb animációs film a Hős6os lett, Lengyelország bezsebelte az első Oscarját.  

A leghíresebb Oscar-győztes családok

Archívum2015.02.22, 22:34

Íme, négy, Oscar-díjjal is elismert híres családot mutatunk be, melyek közül kettő is három generációra visszamenőleg büszkélkedhet a becses díjjal.  

Oscar-szobrot reggelizett Reese Witherspoon

Archívum2015.02.22, 18:50

Izgatottan készül az Oscar-díj átadóra Reese Reese Witherspoon, aki a Vadon (Wild) című film női főszerepéért zsebelheti be a szobrocskát. 

Így nyüzsög Los Angeles egy nappal az Oscar-gála előtt - exkluzív fotók

Archívum2015.02.22, 09:24

Már csak néhány óra, és megkezdődik az idei Oscar-díjak átadása. Los Angelest ilyenkor elárasztják az aranyszobrocskák, de hogy mi minden történik még a városban, arról Boros Márta, a Los Angelesben élő magyar jogász, stylist mesélt nekünk. 

Minden idők 15 legszörnyűbb Oscar-ruhája

Archívum2015.02.22, 08:25

E hét vasárnap lesz a világ legismertebb filmes díjátadó gálája, az Oscar. A seregszemle vörös szőnyege legalább annyi izgalmat tartogat, mint maga a gála. Tavaly már összeválogattuk az utóbbi évtizedek legszörnyűbb kreációit, most ismét megmutatjuk az ominózus darabokat.  

A Sráckor vagy a Birdman nyeri az Oscart?

Archívum2015.02.23, 11:28

A szavazási szabályok megváltoztatásával az Akadémiának sikerült izgalmassá tennie az Oscar-versenyt, hiszen az idei szezon hiába tűnt viszonylag kiszámíthatónak, a végére egy rakás fontos díj kimenetele két- vagy háromesélyes maradt. Kiüti a Sráckort a Birdman? Legyőzi Michael Keatont Bradley Cooper? Meglepetést okoz A Grand Budapest Hotel vagy az Amerikai mesterlövész? Megtesszük végső tétjeinket.  

A kokainimádás Oscar-szobra

Archívum2015.02.21, 13:58

Életnagyságú Oscar-szobor térdel a  Hollywood Boulevardon és "kokaint szippant". A szobor talapzatán apró emléktábla hirdeti Hollywood és a kokain kapcsolatát.  

Minden idők 15 legszebb Oscar-ruhája

Archívum2015.02.21, 11:48

Minden idők 15 leggyönyörűbb Oscar-ruháját kiválasztani sokkal nehezebb feladat, mint a legrosszabbakat összegyűjteni. A teljesség igénye nélkül választottuk ki azokat a lélegzetelállító darabokat, amelyeket évek, sőt, évtizedek után sem lehet elfelejteni.

Egyetlen infografikán a legjobb Oscar-díjas női főszereplők ruhái 2014-ben - Kié volt a legszebb?

Archívum2015.02.20, 18:46

Ki viselte a legemlékezetesebb ruhát 1930-ban az Oscaron? És 1961-ben? És emlékszel, ki volt a vörös szőnyeg szépe a 2011-es díjátadón? Egy infografikából kiderül.

Álmodozunk: csodaszép magyar ruhaköltemények az Oscar-gálán

Archívum2015.02.19, 20:46

Oscar-lázban égünk, hiszen már csak két nap, és megkezdődik az év legnagyobb vörös szőnyeges eseménye. Hogy még izgalmasabban teljen a várakozás, eljátszottunk a gondolattal, milyen magyar tervezésű ruhákat adnánk néhány női jelöltre és díjat átadó filmcsillagra. 

Leterítették az Oscar-gála vörös szőnyegét – Nézz be a kulisszák mögé!

Archívum2015.02.19, 13:53

Nem csupán a filmes szakma, az egész világ lázban ég a február 22-i Oscar-gála miatt. Az előkészületek már zajlanak, hogy minden a legnagyobb rendben menjen az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjátadóján.

Az Oscar-jelölt színészeknek is el kellett kezdeniük valahol

Archívum2015.02.19, 11:26

The Early Roles of Your 2015 Oscar Nominees from Flavorwire on Vimeo.  

Hogy kerül a világsztárokra magyar tervezésű ruha? Abodi Dóra divattervezőt faggattuk az Oscar előtt

Archívum2015.02.19, 09:00

Egyre több világsztáron látni magyar tervezésű ruhakölteményeket, ami hatalmas dolog a hazai divatnak. Ráadásul pár nap, és Oscar-gála, mi pedig kíváncsiak lettünk, hogyan is kell elképzelni a ruhaválasztás folyamatát. Abodi Dóra divattervező már számtalan filmcsillagot öltöztetett, ezért őt faggattuk arról, hogyan is kerül a sztárokra a ruha a vörös szőnyegen. 

Stílusikonok versenyeznek az idei Oscar-szobrokért - tanulj tőlük!

Archívum2015.02.17, 21:12

Idén különösen várjuk az Oscar-gálát, főképp a női jelöltek miatt. Amellett, hogy zseniális színésznők, talán sosem versenyzett még ennyi szuper stílusú filmcsillag az aranyszobrocskáért. Marion Cotillard maga a francia elegancia, Reese Witherspoon az amerikai álom megtestesítője, Julianne Moore pedig megtanult öltözködni, nem is akárhogyan. Lássuk, hogyan teljesítettek kedvenc Oscar-jelöltjeink az utóbbi hónapokban a vörös szőnyegen - van mit tanulni tőlük!

A Birdman már a kezében érezheti az Oscar-díjat

Archívum2015.02.09, 11:50

Forrás: DGA middle Nincs még minden veszve a Sráckor számára. Linklater drámája nyerte ugyanis a legjobb filmnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján, és az amerikai és brit akadémia tagsága között több százas nagyságrendű az átfedés. Richard Linklater megkapta továbbá a legjobb rendezőnek, a főszereplő anyját alakító Patricia Arquette pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. A legjobb színész Eddie Redmayne, a legjobb színésznő Julianne Moore lett. Előbbi A mindenség elmélete című életrajzi film, utóbbi pedig a Still Alice című dráma főszereplőjeeként ...

Pezsgő, kaviár és füstölt lazac - Íme, az Oscar-díj-átadó utáni vacsora menüje

Archívum2015.02.05, 18:17

Az Oscar-díj-átadó rendezvényének mesterszakácsa, Wolfgang Puck elárulta, milyen finomságokat fognak felszolgálni a bál utáni vacsorán. Figyelem, éhesen nem ajánlott a következő sorok olvasása!

Ez nagyon cuki! Gyerekek játsszák el az Oscar-díjra jelölt filmeket

Archívum2015.02.05, 09:59

Zseniális videó készült! Gyerekek újraértelmezték az Oscarra jelölt filmeket. 

Emma Stone száz közül is kitűnik

Archívum2015.02.03, 11:44

Harmincnégy éves hagyomány, hogy az Oscar-gála előtt pár héttel ünnepélyes ebédre hívják az összes jelöltet. Ilyenkor mindig készül egy hatalmas csoportkép, amit jó móka átbogarászni. A rendezvény presztízsét jelzi, hogy csak nagyon kevesen szoktak róla hiányozni, a főszereplői kategóriákban jelölt tíz színész közül például csak Benedict Cumberbatch nem volt ott, mivel jelenleg Angliában forgat.  

Egy képen a legjobb színésznők: összeálltak az Oscar-jelöltek

Archívum2015.02.05, 10:01

A hétfő este az arany szobrocska jelöltjeiről szólt Beverly Hillsben: íme, a legjobb színésznők egy fotón!

Íme, az idei Oscar öt legjobb betétdala

Archívum2015.01.19, 16:48

Még a Lego Kaland "szupi szuper" dala is a legjobbak között.

Kiszivárgott Reese Witherspoon pucérkodása

Archívum2015.01.19, 08:48

A filmet még nem volt alkalmam megnézni, azt most nem is véleményezem, de a történet ismeretében már most kijelenthető, hogy a videóban látottak távol állnak az öncélú meztelenkedéstől. A Vadon -ra már nem kell sokat várni, február 19-től játsszák a magyar mozik, szóval még pont a február 22-i Oscar-gála előtt be lehet rá ülni, és mindenki saját maga eldöntheti, hogy odaadná-e a szobrot Reese Witherspoonnak. 

Az Oscar-díj a fehér férfiak kanbulija

Archívum2015.01.16, 23:27

Nő vagy? Színesbőrű? Akkor köszi, de senkit sem érdekel itt a filmed - sarkítva nagyjából ez az üzenete az idei Oscar-jelöléseknek. A fő kategóriákban szinte kizárólag fehér férfiakról szóló, fehér férfiak által írt és rendezett filmek tudtak labdába rúgni. Általános a felhördülés a Selma és a Holtodiglan mellőzése miatt.  

Nem lesz Oscar-díjas magyar alkotás – Megvannak az idei jelöltek

Archívum2015.02.05, 10:01

A Birdman és a Grand Hotel Budapest kapta a legtöbb jelölést, Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációs rövidfilmje azonban nem került be az esélyes produkciók közé. A jelöltek listáját a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentették be.

Meryl Streepet Oscarra jelölték, Jennifer Anistont nem

Archívum2015.01.16, 00:40

A független filmeknek és a korábbi bemutatóknak kedveztek az idei Oscar-jelölések. A Sráckor, A Grand Budapest Hotel és a Birdman a legnagyobb kedvencek, de Oscar-jelölt Meryl Streep, Steve Carell, Ethan Hawke, Emma Stone és Keira Knightley is. A főbb kategóriákban a mezőny lefutottnak tűnik, de kivételesen úgy tűnik, hogy minden szobor jó helyre kerül. Az esélyes magyar alkotást, Bucsi Réka Symphony no. 42. című animációs rövidfilmjét sajnos nem jelölték Oscar-díjra.  

Nem jelölték Oscar-díjra a magyar filmet

Archívum2015.01.15, 14:38

Az Amerikai Filmakadémia csütörtökön délután jelentette be, hogy mely filmek jutnak az Oscar-döntőbe. Őrülten drukkoltunk a 26 éves Bucsi Rékának, hogy Symphony no. 42 című kísérleti animációs filmje versenyezhessen a szoborért februárban, de végül nem került a döntőbe. Bucsi Réka tegnap azt mondta nekünk, nagyon fog örülni annak is, ha nem jelölik, és mindenképpen gombapaprikást főz ma este.  

Nagyon beletrafáltam valamibe

Archívum2015.01.22, 14:58

Csütörtökön dől el, lesz-e első magyar női Oscar-jelölt a 26 éves Bucsi Réka. A tíz legjobb animációs rövidfilmből kora délután választja ki az Amerikai Filmakadémia a végső versenybe jutó ötöt. Utoljára 2007-ben sikerült idáig eljutnia M. Tóth Gézának, az animációs szobrot pedig eddig egyszer szereztük meg, 1981-ben Rófusz Ferenc. A most éppen Dániában dolgozó Bucsi Rékát Skype-on faggattuk arról, hogy a fejébe szállt-e már a siker, mit fog szorongatni a kezében a bejelentés alatt, és vezet-e listát a díjairól. Megtudtuk, hogy gombapaprikással fog ünnepelni, és a macskái már elpusztultak.  

Kiszórták Magyarországot az Oscar-versenyből

Archívum2014.12.19, 22:10

Forrás: InterCom middle Az Oscar-díj jelöltjeit 2015. január 15-én fogják bejelenteni, a díjkiosztó február 22-én lesz. Az idegen nyelvű filmek kategóriájában versenyben maradt alkotások: Argentína:  Eszeveszett mesék (Damián Szifrón) Észtország: Tangerines (Zaza Urushadze) Grúzia: Kukoricasziget (George Ovashvili) Mauritánia: Timbuktu (Abderrahmane Sissako) Hollandia: Accused (Paula van der Oest) Lengyelország: Ida (Paweł Pawlikowski) Oroszország: Leviatán (Andrey Zvyagintsev) Svédország: Lavina (Ruben Östlund) Venezuela: The Liberator (Alberto Arvelo)

Ők nyerik az Oscart jövőre

Archívum2014.12.08, 21:10

Decemberben újra felizzik Hollywoodban az Oscar-kampány, és a jelenlegi állásból már több fontos kategóriának ismerjük az éllovasát. Aki biztosra akar menni, szerintünk a Sráckor, Julianne Moore, Patricia Arquette, illetve a Batmanként befutott, most Birdmanként mennybemenő Michael Keaton győzelmére fogadjon. Az elkövetkező két és fél hónap azonban tartogathat még meglepetéseket, például legjobb rendezői Oscar-jelölést Angelina Jolie-nak, legjobb színésznői jelölést Jennifer Anistonnak és egy tizenkilencedik színészi jelölést Meryl Streepnek.  

Ezzel kápráztatjuk el Amerikát

Archívum2014.11.14, 13:02

Forrás:Intercom middle A film nemzetközi poszterét a cannes-i filmfesztiválhoz időzítve adták ki, azon még közelről láthattuk a kék pulcsit viselő Lilit (Psotta Zsófia), ahogy a kutyák elől biciklin menekül. Cannes-ból elhozta az Un Certain Regard-szekció fődíját a Fehér Isten, amelyet azóta negyvenezernél is többen néztek meg Magyarországon. Az utóbbi időszakban pár csalódást is el kellett szenvedniük az alkotóknak: a Lux-díj jelöltjei közül kiszórták a filmet, az Európa Filmdíjon egyetlen kategóriában sem jelölték. Legközelebb december 20-án szurkolhatunk neki, akkor jelentik be ugyanis az Oscarért hajtó idegen nyelvű filmek szzűkített ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő