Osasuna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Primera División
- spanyol foci
- Real Madrid CF
- Vadócz Krisztián
- Legfrissebb
- Legrégebbi
UEFA-kupa: hibátlan németek, felemás spanyolok
A Bayer Leverkusen a franciaországi 2-1-es vereség után 3-0-ra nyert hazai pályán a Lens ellen, így 4-2-es összesítéssel került a legjobb nyolc közé az UEFA-kupában, ahová követte egy másik német gárda, a Celta Vigót kettős győzelemmel búcsúztató Werder Bremen. Hogy a spanyoloknak azért legyen okuk az örömre, arról a Rangerst kiejtő Osasuna gondoskodott, ugyanakkor a brit csapatok közül is akadt egy, amely nem szomorkodott szerdán, mégpedig a Tottenham.
Pengeélen táncoló spanyolok az UEFA-kupában
A Bajnokok Ligája résztvevői erre a hétre pihenőt kaptak a nemzetközi porondon, az UEFA-kupában azonban pályára lépnek a csapatok, és kialakul a legjobb nyolc mezőnye. Elméletileg akár az is megtörténhet, hogy a negyeddöntőben négy spanyol klub is lesz, de erre azért kicsi az esély, hiszen a négy együttes közül egyik sem szerzett előnyt a visszavágóra.
Sztárigazolással menekülne a Real Sociedad
A baszk labdarúgással foglalkozó legutóbbi írásunk keletkezése óta számos érdekes esemény zajlott le a három érintett élvonalbeli klub háza táján. Közülük a pamplonai CA Osasuna kimászni látszik a gödörből, az edzőváltást követően az Athletic Bilbao helyzete javult valamelyest, az általunk most részletesebben tárgyalt Real Sociedad azonban még mindig kieső helyen tanyázik. San Sebastiánban új igazolásokkal igyekeznek változtatni a helyzeten, a legismertebb friss szerzemény a Real Madridban hírnevet szerzett egykori brazil válogatott szélső, Sávio.
Egy gól és négy kiállítás Madridban
Az Atlético Madrid hazai pályán a hajrában szerzett góllal legyőzte az Osasuna együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A vendégek négy kiállítás után hét emberrel fejezték be az összecsapást.
Tíz emberrel egyenlített az Atlético a Király-kupában
Az Atlético Madrid nem tudott előnyt szerezni hazai pályán az Osasuna elleni Király-kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén, igaz, a fővárosiak Pablo kiállítása miatt majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak végig. Az 1-1-es végeredmény után a pamplonaiak várhatják kedvezőbb helyzetből a visszavágót.
UEFA-kupa: továbbment a Livorno és a Leverkusen
A Livorno idegenben, a Bayer Leverkusen hazai pályán nyert és így harcolta ki a továbbjutást közvetlen vetélytársával szemben a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének záró, 5. fordulójában. Az utolsó játéknapon biztosította helyét a legjobb 32 között a Braga, az Osasuna és a Lens is.
Ki megy ma? - Osbourne, Bonera
A CA Osasuna 2009-ig meghosszabbította kapusa, Ricardo szerződését. A Manchester United fiatal középpályása, David Jones januárban alighanem a Derby Countyba igazol.
Van Nistelrooy négyet vágott az Osasunának
Az éllovas Sevilla gól nélküli döntetlent játszott a Racing Santander otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. Jobban ment viszont a Real Madridnak, amely Ruud van Nistelrooy négy góljával verte idegenben az Osasunát. A holland csatár többedmagával egyből a góllövőlista élére állt. A 43. percben rövid időre állt a játék, mert Iker Casillast megdobták egy öngyújtóval, de a madridi hálóőr vállalni tudta a folytatást.
Kikapott a Real Madrid, élen a Sevilla
A Sevilla simán verte a vendég Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában, és ezzel az UEFA-kupa-győztes együttes megelőzte az eddigi éllovas Barcelonát, amely szombaton döntetlent játszott a Deportivo La Corunával. A Real Madrid meglepetésre 2-1-re kikapott a Celta Vigótól a Bernabeu-stadionban: a fővárosi elitalakulat második vereségét szenvedte el ebben az idényben, és lecsúszott a dobogóról.
Harmadosztályú csapattal ikszelt a Real
A spanyol labdarúgó Király-kupában a 16 közé jutásért léptek pályára a csapatok, meglepetésre a sok sztárt otthonhagyó Real Madrid 1-1-re végzett a harmadosztályú Écija ellen az első mérkőzésen. A Barcelona az izlandi Gudjohnsen duplájával nyert a szintén harmadik vonalban vitézkedő Badalona ellen, míg az Osasuna nem bírt a negyedosztályú Pena Sporttal.
Egy félidő elég volt a Barcának
A címvédő Barcelona és a Valencia is megnyerte második mérkőzését a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a katalánok már az első félidőben kialakították a 3-0-s végeredményt az Osasuna ellen, míg a Turia-partiak 1-0-ra verték a nyáron alaposan megerősített Atlético Madridot.
Ki megy ma? - Kuszczak, Valencia
A Paris Saint-Germain jobbhátvédje, Sylvain Armand 2010-ig meghosszabbította szerződését. A Real Betis középpályása, Juanlu a CA Osasunába igazolt. A Hertha BSC egy évre kölcsönvette az Olympique Marseille argentin csatárát, Christian Giménezt.
Legenda jött a sikeredző helyére az Osasunánál
A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban szereplő egyesületek is megkezdik a felkészülést a következő szezonra. Mostantól egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma a CA Osasuna került sorra.
- címkék:
- foci
- Primera División
- Osasuna
- Real
- Címkefelhő »
Maláriás az Osasuna támadója
Maláriában szenved Pierre Webo, a spanyol Osasuna kameruni válogatott labdarúgója. A 24 éves támadót kórházban kezelik, előre láthatólag még legalább tíz napig tartják megfigyelés alatt.
- címkék:
- foci
- Primera División
- Osasuna
- Címkefelhő »
Ziganda az Osasuna új edzője
A nagy meglepetésre Bajnokok Ligája-indulást érő, negyedik helyre befutott Osasuna labdarúgócsapatát a következő idénytől a José Angel Ziganda irányítja.
Real-veréssel sem BL-induló a Sevilla
Az UEFA-kupa-győztes Sevilla labdarúgócsapata 0-2-ről fordítva nyert a Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, de ez sem volt elég számára a Bajnokok Ligája-szereplést jelentő negyedik hely megszerzéséhez, mert az Osasuna legyőzte az FC Valenciát.
Aguirre a szezon végén távozik az Osasunától
A szezon végén távozik posztjáról Javier Aguirre, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Osasuna vezetőedzője.
Tartja előnyét a Juve, rangadót nyert a Real
A bajnoki címért egymással versengő listavezető Juventus és az üldöző AC Milan is simán nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, így a két gárda között maradt a három pont különbség két körrel a vége előtt. A Primera Divisiónban a Real Madrid 1-0-ra nyert az Osasuna otthonában, míg a Valencia az Alavés ellen nyert, azaz még nem bajnok az FC Barcelona. Az angol élvonalban vasárnap egy meccset rendeztek, amelyen a Tottenham otthon verte a Boltont.
- címkék:
- Zinédine Zidane
- Tottenham
- Bolton Wanderers FC
- foci
- NBA
- olasz foci
- spanyol foci
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Osasuna
- Valencia CF
- San Antonio Spurs
- Bajnokok Ligája
- Real Madrid CF
- Juventus FC
- AC Chievo Verona
- Juventus F.C.
- Olaszország
- Barcelona CF
- F.C. Messina Peloro
- Alavés
- FC Barcelona
- Címkefelhő »
Ki megy ma? - Marx, Makaay
A Real Madrid állítólag érdeklődik a Tottenham Hotspur fiatal középhátvédje, Michael Dawson iránt. A CA Osasuna a skót Rangers FC dán szélsőjével, Peter Lövenkrandsszal tárgyal.
Ötöt lőtt a Valencia, négyet kapott az Osasuna
A Getafe idegenben nagy meglepetésre valósággal lelépte a dobogós helyre pályázó Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A Valencia meg is előzte a pamplonai együttest, miután 5-3-ra diadalmaskodott a Cádiz ellen. Az Atlético Madrid hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Celta Vigótól, míg a sevillai derbin a vendéglátó Betis nyert 2-1-re.
Pontot csent a sereghajtó a Barcától
A spanyol labdarúgó-bajnokságot nagy fölénnyel vezető Barcelona nem bírt a sereghajtó Málagával a 30. fordulóban, a katalánok 0-0-s döntetlent értek el. A Barcához hasonlóan BL-negyeddöntőre készülő Villarealnak sem volt jó fordulója, ugyanis a kiesés ellen menekülő Betis 2-1-re verte a Sárga Tengeralattjárónak becézett gárdát. A Bilbao is igyekszik elkerülni az alsóházból, és ezt a második helyezett Osasuna legyőzésével nyomatékosította Javier Clemente csapata.
Gólparádézott a Real, kikapott a Valencia
A Real Madrid simán, négy góllal legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, így a Barcelona szombati döntetlenje után 11 pontra csökkentette hátrányát a listavezető katalánokkal szemben, és megelőzte a szombaton vereséget szenvedett Osasunát.
Az Osasuna megelőzte a Realt és a Valenciát
A spanyol Király-kupában elszenvedett 6-1-es kiütéses vereség után a labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában Ronaldo góljával a 90. percben egyenlített a Real Madrid a Real Zaragoza vendégeként. A hétközi forduló rangadóján az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülő Villarreal 1-1-es döntetlent ért el a Valencia otthonában.
Az Osasuna legyűrte a Barcelonát
Az Osasuna vendégeként egygólos vereséget szenvedett az FC Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.
Szuperrangadók előtt az európai futballelit
Gyakorlatilag eldől az olasz bajnoki aranyérem sorsa, amennyiben vasárnap a Juventus legyőzi a nagy rivális AC Milant a Serie A szuperrangadóján. Nagy csatákra van kilátás Spanyolországban is, ahol a harmadik helyezett Valencia a második helyen álló Real Madridot fogadja, míg a tízpontos előnnyel élen álló Barcelona a negyedik Osasuna vendégeként lép pályára. Angliában az Arsenal és Liverpool találkozik egymással.
Fordított a Valencia és az Osasuna
Hátrányból tudott nyerni a Valencia és az Osasuna a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában, ezzel a Turia-partiak továbbra is hat ponttal vannak lemaradva az éllovas Barcelona mögött, a pamplonaiak pedig harcban vannak a dobogóért. Az alsóházban fontos győzelmet aratott a Mallorca és a Bilbao.
Átigazolási körkép a Primera Divisiónból
Az ibériai országban is átigazolási időszak volt januárban, ám ezt a jelek szerint nem minden klub vette észre, illetve tudomásul: hat együtteshez egyetlen futballista sem érkezett, közülük három gárdánál, a Celta Vigónál, a CA Osasunánál és a Real Zaragozánál távozó sem akadt, és mindössze öt együttes vett kettőnél több játékost. Az év első hónapja inkább az edzőváltásokról, mint az erősítésről szólt a Primera Divisiónban.
A Valencia besegített a Barcelonának
Hazai győzelmek születtek a Primera División 19. fordulójának szombati mérkőzésein, a Betis 1-0-ra nyert az Atlético Madrid ellen, a Valencia pedig 2-0-ra verte az Osasunát, és ennek az eredmények az éllovas Barcelona is örült, mert ha a katalánok legyőzik a Bilbaót, akkor már hét ponttal vezethetik a tabellát.
Megkezdi nagy sorozatát a Liverpool
Kemény hónap elé néz a Liverpool labdarúgócsapata, amely négy hét alatt a Premier League legjobbjaival méri össze erejét. Elsőként, a bajnokság 22. fordulójában a negyedik helyezett Tottenham látogat az Anfield Roadra. Olaszországban a Milan római fellépése ígér nagy csatát, míg a spanyol bajnokságban a Valencia a meglepetéscsapat Osasunát, a megállíthatatlan Barcelona a Bilbaót látja vendégül.
Bajnoki félidőben a Barcelona áll a legjobban
Az Osasuna hazai pályán döntetlent ért el a Racing Santander ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Ezzel a Barcelona előnye négy pontra nőtt és a katalán klub már mindenképpen "félidei bajnok".
Tartja a lépést a Barcával az Osasuna
Sorozatban kilencedik hazai győzelmét aratta az Osasuna a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának csütörtök esti zárómérkőzésén, ezzel kétpontos hátrányát őrizve tartja a lépést a Barcelonával a tabella elején.
Az Osasuna tíz emberrel szerzett pontot a Bernabéuban
Az Osasuna a Primera División 16. fordulójában, a Bernabéu-stadionban is megmutatta, hogy nem véletlenül szerepel ilyen jól az idényben, a pamplonai gárda ugyanis a tizenötödik perctől emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent ért el a Real Madrid ellen. A Sevilla és a Mallorca nagy feltámadást produkált a játéknapon, az andalúzok 0-2-ről verték a Real Sociedadot, míg a Baleár-szigetekiek kétgólos hátrányból mentettek pontot az Atlético Madrid ellen. A Santander-Málaga meccs más szempontból bizonyult emlékezetesnek, Dávila bíró ugyanis öt játékost is kiállított az 1-1-re végződö mérkőzésen.
Arsenal-Chelsea és Lazio-Juve a hétvégén
A magabiztosan vezető Juventusra vár a legnehezebb feladat az éllovasok közül az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, hiszen a torinóiak szombaton Rómába, az SS Lazióhoz látogatnak. Angliában Arsenal-Chelsea szuperrangadóra kerül sor, a Bundesligában a Hamburg brémai vendégjátéka, a spanyoloknál pedig a Real Madrid-Osasuna mérkőzés ígérkezik a legérdekesebbnek.
Caro győzelemmel kezdett a Real Madridnál
A Primera División 15. fordulójában bemutatkozott Juan Ramon López Caro, a Real Madrid új edzője, és a debütálás jól sikerült, mert csapata 2-0-s győzelemmel távozott Málagából. Az élen a helyzet változatlan, a Barcelona és az Osasuna is győzött, a katalánoknak volt nehezebb dolga, mert 0-1-ről fordítottak a Sevilla ellen. Frank Rijkaard csapata zsinórban nyolcadik mérkőzését nyerte, és tizenkét forduló óta veretlen.
Luxemburgót kirúgták, szárnyal a Barca
Bekövetkezett amit várni lehetett, a Real Madrid elnöksége menesztette Vanderlei Luxemburgót, a királyi gárda edzőjét. A brazil szakember helyére Juan Ramón López Carót, a tartalékegyüttes eddigi trénerét nevezték ki. Ami a spanyol bajnokság 14. fordulóját illeti, a Barcelona és az Osasuna továbbra is fej fej mellett áll a tabella élén, miután mindkét együttes idegenben győzött. A katalánok a Villarrealt verték 2-0-ra, a pamplonaiak pedig Málagából hozták el a három pontot.
Nagyot hajrázott a Real, gálázott a Barca
A spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a 86. percig úgy tűnt, hogy a Real Madrid pont nélkül marad San Sebastianban, de a fővárosiak a hajrában két gólt szerezve döntetlenre mentették a meccset. Az Osasuna folytatta jó szereplését, ezúttal az újonc Alavést verték 3-2-re, a Villarreal pedig a hétközi manchesteri döntetlen után újra idegenben vitézkedett, és elhozta a pontokat La Corunából. A bajnok Barcelona nem fukarkodott a gólokkal a Santander ellen, a vendégcsapat egy négyessel távozott a Nou Campból.
Dobogón a Celta, küszködött a Valencia
Nem zártak jó fordulót a madridi csapatok a Primera Divisiónban ezen a hétvégén, a Real Madrid a Barcelonától kapott nagy pofont a Bernabéu-stadionban, a Getafe nem bírt az Osasunával, az Atlético pedig a Celta Vigótól szenvedett 2-1-es vereséget. A harmadik helyre fellépő Celtához hasonlóan odahaza gyűjtötte be a három pontot az Espanyol és a Málaga, míg a Valencia, a Deportivo, és az Alavés idegenben vitézkedett.
Idegenben nyert a listavezető Osasuna
A listavezető Osasuna a Real Sociedad otthonában nyert egy góllal a spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, ezzel megerősítette első helyét.
Csúcsrangadók lesznek a négy topligában
A hétvégén visszaállhat a régi megszokott rend a spanyol labdarúgó-bajnokságban, amennyiben ugyanis a Barcelona és a Real Madrid nyer (az Osasuna pedig kikap), a két sztárgárda ugrik a Primera División élére. Elviekben a Barcának lesz nehezebb dolga, hiszen a katalánok a meglepetéscsapat Getafe otthonába látogatnak. Németországban a címvédő Bayern München a 2. helyen álló Brement fogadja, Angliában a Chelsea a Manchester United otthonába látogat, míg Olaszországban a Lazio-Inter meccs kínál csemegét.
Menesztik az Espanyol vezetőedzőjét
Lapértesülések szerint napokon belül menesztik Miguel Angel Lotinát, a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában utolsó előtti helyen álló Espanyol vezetőedzőjét. A csapat az elmúlt hét fordulóban csupán két pontot szerzett, s vasárnap 2-0-ra kikapott az Osasuna otthonában.
Kísért a múlt az Osasunánál
Meglehetősen felemásra sikeredett a CA Osasuna legutóbbi idénye: a pamplonaiak remekül kezdték a bajnokságot, és sokáig a középmezőny elején tanyáztak. Aztán tavasszal valóságos mélyrepülést produkált a gárda, amely kis híján kiesett az élvonalból, mégis kivívta a nemzetközi szereplés jogát, hiszen bejutott a kupadöntőbe. Javier Aguirre csapatának az UEFA-kupában nem sikerült bejutnia a csoportkörbe, a bajnokságban viszont egyelőre jól szerepel a csapat: kilenc forduló után az első helyen álltak a piros-kékek.
Lecsúszott az élről a Getafe, bukott a Valencia
A hétközi forduló előtt még listavezető Getafe három góllal kikapott a Real Sociedad otthonában, s így - a Bilbao ellen szerdán 3-2-re diadalmaskodó - Osasuna került élre a Primera Divisiónban. Szintén 3-0-ra nyert az Atlético Madrid, amely az újonc Cádizt fektette két vállra, míg az Alavés-Espanyol és a Zaragoza-Santander találkozók 1-1-re végződtek. A forduló meglepetését a Sevilla okozta, amely 2-0-ra győzött Valenciában, és sikerével meg is előzte a 2004-es bajnokcsapatot.
Egy félidőt bírt az Osasuna a Barca ellen
Bár a 8. forduló előtt még a második helyen állt az Osasuna a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a pamplonaiak nem jártak sikerrel Barcelonában, miután 3-0-s vereséget szenvedtek a gránátvörös-kékektől. A másik mérkőzésen a Sevilla Adriano és Maresca góljaival tartotta otthon a három pontot az Alavés ellen.
Brazil nap a Bernabéuban
A Getafe maradt a spanyol labdarúgó-bajnokság élén, miután a Celta Vigo ikszelt a Cádizzal az újoncok csatáján. A Real Madrid nem botlott, és Ronaldo, Baptista, valamint Roberto Carlos góljaival 4-0-ra verte a Mallorcát. Tovább folytatja remek szereplését az Osasuna, amely idegenben győzte le a Deportivót. Kezd magára találni a Villarreal, a Sárga Tengeralattjáró az egy félidőt emberhátrányban játszó Athletic Bilbaót süllyesztette el.
Ki megy ma? - Reuter, Bamogo
A Málaga CF megszerezte a CA Osasuna uruguayi csatárát, Richard Moralest. A Fulham FC visszautasította a Newcastle United ajánlatát a portugál szélsőért, Luis Boa Mortéért.
A Betis nyerte a spanyol kupadöntőt
A Real Betis labdarúgócsapata története során másodszor hódította el a spanyol Király-kupát, miután az Atlético Madrid arénájában, a Vicente Calderón-stadionban hosszabbítás után 2-1-re nyert az Osasuna ellen.