ős

címke rss
Eddig ezeket az állatokat némának hittük, pedig nem azok

Eddig ezeket az állatokat némának hittük, pedig nem azok

Eddig némának tartották őket, pedig összesen 53 állat hangja került újonnan a „vokalizációk" családfájának listájára. A tudósok most igyekeznek meghatározni, mikor jelent meg az akusztikus kommunikáció az evolúció történetében.

Minden kék szem egyetlen közös őstől származik?

Tudomány2022.04.12, 16:22

A Koppenhágai Egyetem (UoC) kutatói szerint minden egyes kék szempár egyetlen közös ősre vezethető vissza, aki „spontán módon fejlesztette ki" ennek a szemszínnek a mutációját. Bár a kék a második leggyakoribb szemszín világszerte, még mindig viszonylag ritka, csak az emberek 8-10 százalékánál fordul elő. A kutatások szerint az említett mutáció valamikor az elmúlt 6-10 évezred során terjedt el világszerte.

Mégsem a keltákat tekinthetjük az írek őseinek?

Tudomány2020.12.04, 16:49

Egy új felfedezés teljesen megváltoztathatja azt a felfogást, miszerint a keltákat tekinthetjük az írek őseinek Amikor véletlenül ókori csontokat fedeztek fel egy ír pub alatt a 2000-es évek közepén, akkor még annak a ténye is kétségessé vált , hogy az ír emberek egyáltalán kapcsolatban állnak-e az ősi keltákkal.

A közös játék mérföldkövet jelenthetett a kutya háziasítása során

Tudomány2020.09.29, 16:44

Több tízezer évvel ezelőtt őseink olyan vad kutyafélékkel barátkoztak, amelyek a mai, modern kutyákhoz hasonlóan vidámak és játékos kedvűek voltak. A Biology Letters tudományos szaklapban most publikált tanulmány szerint ennek minden másnál fontosabb szerep juthatott a háziasítás során.

A szárazföldön is járhatott 42 millió évvel ezelőtt az ősbálna

Tudomány2019.04.05, 10:20

Egy óriás teremtmény 42,6 millió éves fosszíliájára bukkantak a kutatók a perui partok mentén. Az ősi, négylábú bálna talán arra is némi magyarázattal szolgálhat, hogy a Föld legnagyobb emlőseinél hogyan zajlott az átmenet a szárazföldiről a teljesen vízi életmód felé.

A madarak ősének eddig ismeretlen faját azonosították

Tudomány2018.10.26, 11:48

A mai madarak ősei, az Archaeopteryxek egy új faját azonosíthatta egy nemzetközi kutatócsoport, az őslénynek több közös tulajdonsága van a madarakkal, mint elődeikkel, a dinoszauruszokkal.

Ugyanattól az őstől származik a csődörök nagy része

Tudomány2018.04.19, 11:40

Egy háromezer éve, a vaskorban élt csődörtől származik szinte minden ma élő csődör – állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport.

Rejtélyes foghúzási gyakorlatról árulkodó ősi csontvázakat találtak

Tudomány2018.03.19, 14:26

Rejtélyes foghúzási gyakorlatról árulkodó újkőkori csontvázakat találtak a régészek egy 4500 éves sírban a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban.

Hajdúszoboszló az a hely, ahol a tested és a lelked is gyógyul egyszerre

Travelo2017.11.24, 16:41

Nemcsak nyáron, hanem ősszel is kiváló választás Hajdúszoboszló! A hűvösebb időszak kiválóan alkalmas arra, hogy kipróbáld a gyógyvízben való fürdőzést, és a wellness kezelések közbeni feltöltődést.

Bronzkori ősének szemébe nézett a német mérnök

Nagyvilág2008.08.03, 18:53

Megismerkedhetett 120 generációval korábban élt ősével egy német férfi, miután genetikai vizsgálat bizonyította, rokonságban áll azokkal a bronzkori emberekkel, akiknek maradványaira egy barlangban bukkantak. Manfred Huchthausen úgy véli, még hasonlít is a rekonstruált, háromezer éves arcra. A genetika forradalmasíthatja a történelem és a régészet tudományát, kiderülhet például az is, hogy nem sok közünk van a rokonoknak tartott finnekhez.

A kőkorszaki férfi háreme

Tabu2007.10.19, 10:48

Sok ezer évnek kellett eltelni ahhoz, hogy kiderüljön, kőkori őseink szexuális szokásai erősen rányomták bélyegüket a kor emberének nemiségére.

A dinoszauruszok fokozatosan szorították ki az őseiket

Mindentudás egyeteme2007.07.25, 10:04

Évmilliókon át együtt éltek a dinoszauruszok azokkal a fajokkal, amelyektől származtak - mutatta ki most először egy újabb, kövületek alapján készült tanulmány, amely hétfőn jelent meg a Science című folyóiratban.

Poligám ősein bukhat Bush reménybeli utóda

Nagyvilág2007.02.27, 12:42

Hadjárat indult az USA-ban Mitt Romney egykori kormányzó ellen, aki januárban jelentette be, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért. A Romney elleni kirohanások oka, hogy ősei között több olyan is akad, akinek egyszerre 12 felesége volt.

Japánban 112 kilométeres dugó alakult ki

Nagyvilág2006.08.12, 14:01

Vakációzók tömege kelt útra egyszerre Japánban a buddhista holtak és ősök ünnepének alkalmából. Szombaton Tokiótól északra 112 kilométeres dugó alakult ki, de a vasúton és a repülőtereken is nagy volt a tumultus.

Az etruszkok aligha a mai toszkánok ősei

Mindentudás egyeteme2006.06.14, 06:36

A Stanford Egyetem kutatói számítógépes statisztikai modellek használatával írták le Toszkána lakosságát, s meglepő eredményre jutottak.

A csimpánz és az ember ősei kereszteződhettek egymással

Archívum2006.05.24, 08:04

Az evolúciós szakadás az ember és legközelebbi élő rokonunk, a csimpánz között talán nem is történt olyan régen, mint azt eddig gondoltuk. Legalábbis a legújabb vizsgálatok - melyek a két faj genetikai állományát hasonlították össze - ezt sugallják. Sőt mi több, úgy tűnik, hogy az elválás nem egyik napról a másikra történt - ami ahhoz az ellentmondásos elmélethez vezet, mely szerint az első elválást követően a két faj ősei még szaporodhattak egymás között - olvasható a Nature online hírportálján.

Koronás sárkány volt a T. rex legidősebb rokona

Tudomány2006.02.16, 11:55

A félelmetes Tyrannosaurus korai ősét Kínában, a dinoszauruszokban igen gazdag Junggar-medencében fedezték fel a paleontológusok.

Pompás azték ünnep Mexikóban

Nyárigo 20042004.08.17, 16:16

Nem épp egy kerek évszám, de azért megünnepelték: 483 éve védték meg Tenochtitlánt az ősök.

Közvetlen őseinknél is ritka volt a rák

Tudomány2004.07.07, 16:07

Több ezer csontvázon elvégzett vizsgálatok alapján még néhány száz évvel ezelőtt is viszonylag ritkán fordultak elő a daganatos megbetegedések.

"Föltámasztott" őstulkok a Hortobágyon

Tudomány2004.04.23, 13:49

A mai szarvasmarhák vadon élő őse az őstulok volt. Ez az állat a XII. század folyamán tűnt el a Kárpát-medencéből, a kíméletlen vadászat és a háziasítás következtében. Megmaradt állománya - uralkodói védelem alatt - a mai Lengyelország területén élt, a fajt azonban nem sikerült megmenteni. Utolsó egyede 1627-ben múlt ki.

Bocsánatot kérnek a kannibálok utódai

Nagyvilág2003.10.14, 17:26

Egy Fidzsi-szigeteki kannibál törzs leszármazottjai személyesen kérnek bocsánatot annak a brit tiszteletesnek a rokonaitól, akit 130 évvel ezelőtt ettek meg őseik. A sziget lakói szerint elődeik bűne miatt átok ül rajtuk.

A kutyák értenek minket

Tudomány2003.06.03, 09:14

Paleontológusok és genetikusok egyaránt megegyeznek abban, hogy a mai kutya őse valószínűleg egy a mai farkashoz hasonló szociális ragadozó lehetett. Valójában azonban igen keveset tudunk arról, hogy milyen változások képezték az alapját annak, hogy a kutya mint faj alkalmazkodott az emberi környezethez.

A Neander-völgyiek nem keveredtek őseinkkel

Tudomány2003.05.15, 09:21

Erre a megállapításra jutottak olasz kutatók a legújabb DNS-vizsgálatok alapján.

Julian Lennon nem nőtt az apja fejére

Kultúra2003.04.08, 10:20

Nehéz azoknak a zenészcsemetéknek, akiknek lépten-nyomon az ősökkel szemben kell bizonyítaniuk tehetségüket. Közülük van Jakob Dylan vagy az éppen 40 éves Julian Lennon: sikereik ellenére sem biztos, hogy állják az összehasonlítást apjukkal.

Száztíz éves a rádió őse

Tudomány2003.02.14, 10:51

Száztíz éve, 1893. február 15-én kezdte meg működését Budapesten Puskás Tivadar találmánya, a telefonhírmondó.

Fán élő gyümölcsevők voltak őseink

Tudomány2002.11.27, 15:04

Egy 56 millió éves kis emlős maradványai arra utalnak, hogy korai őseink fán élő gyümölcsevők voltak. Az új lelet segíthet megérteni a főemlősök korai történetét.  

Így jártak őseink

Tudomány2001.11.19, 18:33

A leletek alapján biztosak lehetünk abban, hogy a hárommillió évvel ezelőtt élt Australopithecus két lábon járt. A kérdés csak az, hogyan.

A nyelv őseink versengéséből született?

Tudomány2001.09.12, 18:25

A nyelv eredetére vonatkozó legújabb elmélet szerint őseink versengésének köszönhetjük a beszéd ajándékát. A kutatók a szarvasok gégéjének vizsgálatára alapozzák elméletüket.

Előző
  • 1
Következő