orvostudomány

címke rss

Itt van a drámai, ijesztő kutatás az alvásról és a súlyos következményeiről

Tudomány2023.03.12, 18:01

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hozzájárul a szív és általánosságban a szervezet egészségének megőrzéséhez, így talán az élet hosszát is befolyásolja – állapította meg az Amerikai Kardiológiai Kollégium éves tudományos konferenciáján, az Együtt a Világgal Kardiológiai Kongresszuson elhangzott előadás. A tanulmány eredményei szerint minél kedvezőbb alvásmintázattal rendelkezünk fiatalon, annál kisebb az esélye annak, hogy korán meghalunk. Tehát a kutatásból lényegét tekintve kiderül: a kevés alvás súlyos betegségekhez, alapvetően az élet hosszának drámai megrövidítéséhez vezet, a vizsgált adatok szerint ugyanis az összesítettt ...

Óriási áttörés: radioembolizációval kezelik a májdaganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen

Life.hu2023.03.08, 22:26

Az elsődleges és áttétként kialakuló májdaganatban szenvedő betegeknek a régióban elsőként nyújt terápiás lehetőséget a Holmium-166 izotóppal, valamint a Magyarországon eddig nem elérhető Ittrium-90 izotópkészítménnyel végzett radiológiai beavatkozás a Semmelweis Egyetemen (SE). Mostanáig kilenc májdaganatos betegnél alkalmazták ezt az új eljárást.

Ezek az idei év legfontosabb hazai trendjei a mindennapi orvoslásban

Tudomány2023.02.23, 13:11

A mesterséges intelligencia vezérelte diagnosztika és kezelések nemcsak kutatásokban, hanem a klinikákon is egyre inkább a napi rutin részévé válnak a Semmelweis Egyetem orvosainak előrejelzése szerint. A pontosabb és gyorsabb diagnózis felállítása, a célzott és otthon is könnyen alkalmazható terápiák bevezetése mellett klímavédelmi szempontokra is nagyobb figyelmet fordítanak a jövőben az egyes területek szakemberei - írja a Semmelweis Egyetem közleménye.

Életet ment a világviszonylatban is egyedülálló magyar műtéti beavatkozás

Tudomány2023.02.21, 17:29

Az egész világon egyedülálló az a Rovó László professzor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora és szakmai csoportja által kifejlesztett gégeműtéti eljárás, mellyel legutóbb egy mindössze féléves román kislány életét mentették meg - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

Ez jelezheti előre a halálos daganatokat

Tudomány2023.02.19, 17:46

Az orvosi diagnosztikában fontos szerepet játszanak az ultrahangos vizsgálatok. A képalkotó ultrahangos rutin szűrővizsgálat számos súlyos következménnyel járó megbetegedés, köztük a tumoros elváltozások korai felfedezését eredményezheti, ami lehetővé teszi a kellő időben megtett, sokszor életmentő beavatkozást. Talán többen azt gondolják, hogy ez evidencia, pedig nem az - sok esetben az utóbbi időben derült ki, hogy milyen fontos lépés a rák elleni harcban az ultrahang.

Holisztikus szemlélet a gyógyításban: amikor az emberre nem csupán testként tekintenek

Life.hu2023.01.24, 22:32

A holisztika szó hallatán sokaknak jut eszébe, hogy már megint valami spirituális dologról, természetgyógyászatról, alternatív terápiáról, varázslatról van szó, ám ez tévedés. A holisztikus szemlélet nem humbug, melytől varázsütésre megszűnik minden bajunk.

Genetikai elemzés segíti a gyerekkori leukémia gyógyítását

Tudomány2023.01.22, 12:35

Amerikai kutatók a leggyakoribb gyerekkori leukémia genetikája és kezelésre adott válasza közötti összefüggéseket elemezték, hogy elősegítsék az adott gyerek számára leghatékonyabb terápia kiválasztását.

Gyógyító célra árulja tökéletes székletét egy brit nő

Gazdaság2023.01.18, 13:08

Egy brit tévécsatorna "Know your S**t" ("Ismerd meg a székleted") című dokumentumfilm sorozatának legújabb epizódjában egy Kira nevű nő volt a vendég, aki tökéletes székletének köszönheti keresetének egy részét - írja a Daily Star. A nő elsőre meghökkentő részleteket közölt székletének felhasználásáról.

Robottal végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat Pécsen

Tudomány2023.01.13, 13:15

Az országban elsőként végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat, távolítottak el azok során jóindulatú elváltozásokat robot segítségével a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.