ORTT

címke rss

Helyi rádiók tűnhetnek el az átrendeződésben

Archívum2009.11.18, 16:42

Olcsóbb, de nehezebben is fenntartható egy hálózatba szervezett rádió. A Sláger és a Danubius mégis nekivághat, hogy újra helyi szinten felépítse azt, amit az ORTT országos frekvenciákról szóló döntése miatt elveszített. Ezáltal viszont a sikeres, de kis tőkéjű helyi rádiók kerülnek veszélybe, ha a médiapolitika nem tesz semmit a megmentésükért.

A gazdasági erő és a tulajdon hatalma: hova álljunk?

Archívum2009.11.12, 18:43

A tulajdonjog olyan elidegeníthetetlen jog, mint a vallásszabadság. A kereskedelmi rádiók és a pécsi vízmű kvázi államosítása mégis azt bizonyította, hogy a magyarországi tulajdonjoggal rendelkezők ki vannak szolgáltatva a politika önkényének. Miért veszélyes ez hosszú távon? Miért befolyásolja az egy főre jutó jövedelem növekedését, illetve csökkenését?

Idén elmarad a tévés népünnepély

Archívum2009.11.12, 20:54

Kilenc év után idén nem lesz Kamera Hungária, ahol televíziós műsorok versengenek egymással különböző díjakért. A szervező szerint azért marad el a fesztivál, mert az ORTT kevesebb támogatást adott, mint tavaly és emiatt sok más szponzor is visszatáncolt. Az ORTT szerint kevés a pénz, és azt nem szerintük bulvár, hanem minőségi műsorok és rendezvények támogatására szeretnék elkölteni.

Csak az SZDSZ sürgeti a rádiópályázatot vizsgáló bizottságot

Archívum2009.11.09, 14:33

Nem tárgyal az Országgyűlés sürgősséggel arról, felállítsanak-e az országos kereskedelmi rádiófrekvenciák megpályáztatását vizsgáló parlamenti bizottságot. Az SZDSZ kivételével valamennyi pár elutasította a kérdés sürgős napirendre vételét, de az MSZP állítólag utalt rá, hogy később talán hajlandó megvitatni.

A Zene Rádió Zrt. is beperli az ORTT-t

Archívum2009.11.04, 12:04

Valószínűleg pert indít az ORTT ellen a Danubius és a Sláger Rádió után a Zene Rádió Zrt. is. A céget azért zárta ki az országos rádiófrekvenciákért folyó versenyből a médiahatóság, mert irreálisnak ítélte az üzleti tervét.

Nem kellett az ORTT-nek az új rádió önfeláldozása

Archívum2009.11.09, 14:11

Úgy mentesítette átmenetileg az ORTT a médiatörvény összeférhetetlenségi szabályai alól a Sláger Rádió frekvenciáját októberben elnyerő FM1 konzorciumot, hogy a cég a pályázathoz beadott nyilatkozatában akár azt is vállalta volna: győzelme esetén feltétel nélkül és azonnal eleget tesz a jogszabály előírásainak. A cég pályázatában jelezte, hogy szeretné megtartani a Sláger frekvenciája mellett másik rádióadóját is.

Spártai életmódot és nagy pénzeket ígérnek az új rádiók

Archívum2009.11.04, 16:52

Aláírták a műsorszolgáltatási szerződést a Sláger és a Danubius Rádió helyén induló két új rádió, a Neo és a Class képviselői. A Neo spártai gazdálkodást és rengeteg közéletí műsort ígér, a zenék harmada magyar lesz. A Class inkább a régebbi magyar slágerekből válogat, de lesz olyan műsor is, amelyben a hallgatók megoszthatják gondolataikat ismert emberekkel. Az ORTT fideszes tagja reméli, hogy nagyon fognak örülni a hallgatók.

Este elsötétül a Tv2

Archívum2009.11.03, 12:04

Öt évvel ezelőtti műsorért kirótt képernyő-elsötétítést hajt végre kedd este a Tv2.

Alányúlt az ORTT a két új rádiónak

Archívum2009.11.04, 15:09

Kedvezményt adott keddi ülésén az ORTT annak a két cégnek, amelyik a múlt héten megnyerte a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáját - értesült az [origo]. A Sláger frekvenciáját elnyerő FM1-nek megengedték, hogy még fél évig megtartsák másik rádiójukat, pedig a pályázat során az [origo] információi szerint vállalták, hogy erről lemondanak. A másik nyertes cégnek, az Adveniónak sem kell visszaadnia az érdekeltségébe tartozó Lánchíd Rádió frekvenciáját, igaz, ők ezt nem is vállalták a pályázat során.

Felszabadult az ORTT lemondott elnöke

Archívum2009.10.30, 08:15

Felszabadultnak érzi magát Majtényi László, az ORTT szerdán lemondott elnöke, aki erről egy rádióinterjúban beszélt péntek reggel. A november 30-val távozó elnök nem fogja aláírni a rádiópályázat győzteseivel kötendő szerződést, miután emiatt a döntés miatt mondott le posztjáról.

Inognak az �j r�di�k milli�rdos tervei

Archívum2009.10.29, 16:28

Annyira biztos nem nagy �zlet ma Magyarorsz�gon kereskedelmi r�di�t m�k�dtetni, mint amennyit - a p�ly�zatok kisziv�rgott adatai szerint - a k�t orsz�gos frekvencia tendernyertesei felaj�nlottak a bev�tel�kb�l koncesszi�s d�jk�nt - legal�bbis ezt �ll�tja az egyik, a�p�ly�zaton�vesztes r�di� igazgat�s�gi tagja. Ha a k�t �jonnan�ind�tand� ad� az eddig sug�rz� Sl�gerhez �s Danubiushoz�k�pest�n�veli a besz�lget�s m�sorok ar�ny�t, akkor m�g kevesebb bev�telre sz�m�that.

Lemondott az ORTT elnöke

Archívum2009.10.29, 19:29

Egy nappal az országos rádiófrekvenciák működtetéséről hozott ORTT-döntés után bejelentette lemondását a testület elnöke, Majtényi László. Az ORTT-elnök többször bírálta a pályázatok lebonyolítását és konfliktusba került a testület több pártok által delegált tagjával. Lemondását azzal indokolta: lehetetlenné vált a megválasztásakor kitűzött célja, nem tudja távol tartani a médiahatóság működésétől a pártpolitikát. Majtényi a döntéséről csütörtökön személyesen tájékoztatta Sólyom Lászlót.

Aggasztotta a rádiópályázat a versenyhivatal elnökét is

Archívum2009.10.29, 12:05

A rádiófrekvenciákról döntő ORTT-ülés előtt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Nagy Zoltán levelet írt a médiahatóság elnökének, Majtényi Lászlónak. Nagy a levélben, az [origo] információi szerint a tisztességes pályáztatás fontosságát jelezte, és különösen fontosnak nevezte, hogy tiszta versenyben dőljön el a rádiók sorsa. Az ORTT szerdai döntése szerint a Danubius és a Sláger Rádió helyett novembertől új adók jelennek meg a piacon.

Novembertől nincs többé Sláger és Danubius Rádió

Archívum2009.10.28, 18:10

Két új cég indíthat rádióadót november közepétől a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáján - döntöttek az ORTT szerdai ülésén a testület Fidesz, KDNP és MSZP által delegált tagjai. Az SZDSZ-es tag nem szavazott, az ORTT elnöke pedig nem vett részt a szavazáson, már korábban távozott az ülésről. A Danubius frekvenciáját az Advenio nevű cég, a Slágerét az FM1 nevű konzorcium kapja hét évre, így megjelenhet a Klassz Rádió és a Neo FM.

Szerdán együtt izgul Sólyom és Bajnai - eldőlhet a rádiópályázat sorsa

Archívum2009.10.28, 11:13

Sólyom László államfő és Bajnai Gordon kormányfő is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem piaci szempontok alapján dől el két országos rádiófrekvencia sorsa. A Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáiról döntő ORTT-ben kemény vita robbant ki az elmúlt hetekben: a testület elnöke szerint jogsértő volt a pályázatok elbírálása, néhány pályázónak indokolatlan módon kedveztek az ORTT pártdelegáltjai. Szerdán eldőlhet a két frekvencia sorsa, öten vannak versenyben, kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Félti a végjátéktól a rádiófrekvenciákat az ORTT-elnök

Archívum2009.10.27, 19:57

Az ORTT szerdai ülésén javasolni fogja Majtényi László, az ORTT elnöke, hogy további pályázókat zárjon ki a médiahatóság a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciáért versenybe szálló cégek közül. Az elnök azt kifogásolja, hogy míg egy pályázót a testület korábban kizárt irreális üzleti terve miatt, ezt más, szerinte szintén megalapozatlan ígéretekkel próbálkozó rádióknál nem tette meg. Szerdán véglegesen eldőlhet, mi lesz a Sláger és a Danubius jelenlegi frekvenciájával.

"Nem tudom, kinek hiányoznak botrányok" - interjú az ORTT elnökével

Archívum2009.10.21, 16:09

Küzdeni kell azért, hogy a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájáért folyó verseny tiszta maradjon - állította az [origo]-nak adott interjúban Majtényi László, a frekvenciák sorsáról döntő ORTT elnöke. Szerinte több pályázat irreális és feltűnően amatőr, ráadásul az ORTT-ben ülő pártdelegáltak nem hajlandók megindokolni, hogy ezeket miért nem zárták ki a pályázatból. A politikai és a diplomáciai nyomás is nagy - állította -, pedig a hallgatók azzal járnának jól, ha ezek nem befolyásolnák a döntést.

ORTT: kevesebb panasz

Archívum2009.10.16, 13:58

Drasztikusan csökkent az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságához beadott kifogások száma a harmadik negyedévben.

Elsötétül a TV2 Jakupcsek korábbi műsora miatt

Archívum2009.10.15, 13:08

Jogerős a döntés a TV2 Az igazság ára című műsorával kapcsolatban, félórás elsötétítés lesz - bár a TV2 nem fogadja el a Fővárosi Ítélőtábla döntését, megtámadja a Legfelsőbb Bíróságon.

Bepanaszolták a Tv2-t a vacsorázó Tasnádiék miatt

Archívum2009.10.13, 15:27

Több panasz is érkezett az ORTT-hez, melyek szerint túllépi a jóízlés határát, hogy hétfőn este a Tv2 műsorában büntetett előéletű embereket szerepeltettek. A csatorna Hal a tortán című műsorában "börtönviselt celebek" szerepeltek, köztük Tasnádi Péter, Zalatnay Sarolta és Stadler József. Tasnádi a műsorban lófejjel és agyonveréssel viccelődött.

Nem tiszta a rádiópályázat az ORTT elnöke szerint

Archívum2009.10.12, 14:17

Felülvizsgálná az ORTT rádiópályázatokról hozott döntéseit Majtényi László, a testület elnöke, aki hétfői különvéleményében több okból is bírálja a két országos kereskedelmi adó műsorszolgáltatási jogára beadott pályázatokat és az ORTT eddigi munkáját. Szerinte nem egy, hanem több pályázót is ki lehetett volna zárni a versenyből irreális vállalásai miatt. Majtényi szerint, ha az ORTT nem bírálja felül döntéseit, akkor veszélybe kerül a pályázat jogszerűsége.

Kizártak egy céget a rádiópályázatból

Archívum2009.10.07, 19:58

Három-három pályázó maradt versenyben a kereskedelmi rádiók frekvenciáira kiírt pályázatokon, miután az ORTT egy pályázót kizárt, amiért a médiahatóság szerint irreális üzleti tervet nyújtott be. A Sláger és a Danubius meg szeretné tartani novemberben lejáró műsorszolgáltatási jogát.

Utolsó percig megy a verseny a zenerádiókért

Archívum2009.10.01, 11:24

Kicentizték a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának megpályáztatását, de az ORTT és az indulók is abban bíznak, átmenetileg sem hallgat el a zene egyik csatornán sem. Az újrázásért induló Danubius azért, mert próbáltak biztosra menni, míg a versenybe szálló kisebb rádió a tapasztalatára és a korrekt pályáztatásra apellál. Az ORTT-elnök szerint ki van számolva a tendereztetés, de ha kell, türelmi időt is készek adni annak, aki átveszi a Sláger vagy a Danubius helyét.

Három hónapot kaptak a telefonos nyereményjátékok

Archívum2009.10.01, 16:52

Három csatorna is kérte, hogy csak 2010 január 1-jétől minősüljenek televíziós vásárlásnak a pénznyerés lehetőségével kecsegtető, sok vihart kavart tévés nyereményjátékok.

Nagy a tülekedés a rádiófrekvenciákért

Archívum2009.09.28, 23:13

Nyolc pályázat érkezett az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciájára. A két rádió november közepéig használhatja a frekvenciát. Az ORTT várhatóan az utolsó pillanatban dönt majd.

9,2 milliós büntetés Damu Roland balhéja miatt

Archívum2009.09.10, 14:00

A Jóban Rosszban szereplője a Hal a tortán egyik tavaszi adásában hisztizett, káromkodott, az ORTT meg most büntet.

Nem ütik egymást Joshinál, Mónikánál

Archívum2009.09.09, 18:08

Az egyre szigorúbb büntetések hatására az RTL Klub és a TV2 jobban odafigyel a délutáni talkshow-kra, így nem mutatnak több verekedést, a káromkodásokat kiveszik az adásból, kiskorúakat pedig még törvényes képviselőjük hozzájárulása esetén sem szerepeltetnek negatív kontextusban.

Erőszakosnak találta a Jóban Rosszbant az ORTT

Archívum2009.09.08, 18:16

Az ORTT állampolgári bejelentés alapján megvizsgálta aTV2 által sugárzott Jóban Rosszban című szappanopera tíz márciusi epizódját, és megállapította, hogy a műsorszám egyes epizódjai sértették a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit.

Megosztja a nézőket a TV2 és az RTL Klub 12 órás elsötétítése

Archívum2009.08.24, 15:55

Olvasóink bő fele szerint remek ötlet a hibázó kereskedelmi csatornák 12 órás elsötétítése, ugyanakkor a válaszadók 40 százaléka szerint ezzel a döntéssel az ORTT a nézőket büntetné.

Szeptemberben kiderül, kik pályázhatnak a rádiófrekvenciákra

Archívum2009.08.05, 06:30

Nyilvánosságra hozta az ORTT, hogy szeptember 28-án derül majd ki a rádiófrekvenciákra pályázók listája. A Sláger és a Danubius frekvenciájára már nemcsak olyan adó pályázhat, amelynek van országos sugárzási tapasztalata, de stabil anyagi háttere kell, hogy legyen, és sok magyar számot kell beépítenie a műsorába.

Holtponton a Viasat3 és az ORTT ügye

Archívum2009.07.29, 14:27

Nem jutott egyezségre a médiahatóság és a kereskedelmi csatornát működtető társaság; a Viasat-csoport nem tesz újabb ajánlatot, az Országos Rádió és Televízió Testület pedig nem enged az egyik lényeges ponton.

Per lesz a TV2 és ORTT közt a 12 órás sötétség miatt

Archívum2009.07.28, 23:27

Perre viszi a csatornára kiszabott félnapos elsötétítést a TV2 - közölte az országos kereskedelmi csatorna kedden.

Rászáll az APEH a nagyképernyős kivetítésekre

Archívum2009.07.24, 13:04

A televízió készülékek után fizetendő üzembentartási díj hatékonyabb beszedése, a díjfizetés ellenőrizhetősége, és a befizetések "közös kasszába" juttatásának érdekében együttműködési megállapodást kötött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Műsorszolgáltatási Alap.

Betett a sötétség az RTL Klubnak

Archívum2009.07.21, 15:16

A hétfő esti, nyolctól közel kilencig tartó, 55 perces elsötétítés lerontotta az RTL Klub eredményeit, a TV2 simán nyerte így az estét. A mérések szerint átlagban 81 ezer háztartásban hagyták a sötét képernyőt.

Hiába futott neki az ORTT a rádiótendernek

Archívum2009.07.15, 18:54

Nem jutott döntésre első körben az ORTT a rádiós frekvenciapályázat ügyében, mivel a testület tagjainak többsége tartózkodott vagy nem szavazott. Még kétszer szavazhatnak a novemberben lejáró frekvenciák pályáztatásáról, de előfordulhat, hogy kicsúsznak az időből.

Félnapos elsötétítéssel büntetnék a TV2-t is

Archívum2009.07.15, 20:28

Félnapos elsötétítéssel büntetné a TV2-t az ORTT, amiért egyik délutáni műsorában kiskorúak megrontásáról volt szó - állították a médiahatóság ülésén részt vevő, névtelen források. Két hete az RTL Klubra róttak ki hasonló szankciót.

Aki elsötítené az RTL Klubot

Archívum2009.07.15, 17:41

A befolyásos kereskedelmi csatornákkal és rádiókkal is kemény konfliktusokba ment bele a médiahatóság, mióta a testület élén Majtényi László áll. Ha rajta múlna, egy napig egyáltalán nem lenne RTL Klub, és valószínűleg nem zárták szívükbe a Sláger és a Danubius rádió vezetői sem. A keménykedésben társai is vannak, és érdekes módon kezére játszik még az is, hogy megszűnés fenyegeti az általa vezetett testületet.

Napokon belül fellebbez az RTL Klub

Archívum2009.07.07, 14:34

100 ezer forintot mindenképp megér egy per, főleg az RTL Klubnak, mely extrémnek, túlzónak tartja az ORTT 12 órás elsötétítésről hozott ítéletét. Volt már, hogy a csatornák fellebbeztek, majd a jogerős döntés előtt teljesítették a büntetést - ilyen esetben valószínű maguk sem bíztak abban, hogy nyerhetnek. Most az RTL eltökélt, hiszen tízmilliókról van szó.

Indulhatnak a TV2 és az RTL Klub újabb csatornái

Archívum2009.07.07, 13:19

Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.

12 órára elsötétül az RTL Klub

Tévé2009.07.03, 23:48

Soha nem látott mértékű büntetést szabott ki az RTL Klubra az ORTT: a kereskedelmi csatorna 12 órán át nem sugározhat műsort. Egy délutáni talkshow két adásával volt probléma - az egyikben az ORTT szerint túl részletesen foglalkoztak a pedofíliával, a másik pedig túl erőszakos és trágár volt. Mindkét műsor káros lehetett a kiskorúakra. Az elsötétítést a csatorna bíróságon támadja meg.

Havas Henrik beszólásait vizsgálta az ORTT

Archívum2009.06.26, 10:04

Az Országos Rádió és Televízió Testület a romák médiaképével kapcsolatban marasztalta el a Story TV-t.

Elfogultságért kapott bírságot az Echo TV

Archívum2009.06.26, 07:16

A hírműsorok elfogultsága miatt 150 ezer forintra bírságolta az Echo TV-t az Országos Rádió és Televízió Testület. A hatóság szerint a televízió különböző technikákkal tudat alatt befolyásolta a nézőket: a jobboldalhoz folyamatosan pozitív, a kormányhoz pedig negatív híreket és eseményeket kapcsoltak akkor is, ha az eseményeknek nem volt politikai vonatkozása.

Megpályáztatják a Danubius és a Sláger frekvenciáját

Archívum2009.06.04, 18:18

Kiírják a pályázatot a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciára - döntött csütörtökön a médiahatóság az egyik névtelenséget kérő ORTT-tag szerint. Bárki indulhat a Sláger és a Danubius lejáró műsorszolgáltatási jogáért, bár a két rádió korábban szerette volna pályázat nélkül megtartani a frekvenciát. Mindkét rádió elindul a pályázaton.

Lehetnek tematikus csatornái az RTL Klubnak

Archívum2009.06.04, 15:21

A médiahatóság elvben beleegyezett, hogy tematikus tévécsatornái legyenek az RTL Klubot működtető társaságnak.

A vitatott pénzek kilencven százalékát fizetné ki a Viasat3

Archívum2009.05.15, 12:09

Az ORTT által kiszabott, zömében per alatt álló, mintegy harmincmillió forintnyi bírság kilencven százalékának kifizetésére tett ajánlatot a Viasat3 kereskedelmi tévécsatornát működtető társaság - közölte Kocsis Attila vezérigazgató pénteken.

11,1 milliót fizethet a TV2 a részeg Nagy Feró miatt

Archívum2009.05.06, 15:54

A Hal a tortán már véget ért, de az ORTT csak most nyújtja be a számlát.

Nem szavaztak az RTL és a TV2 díjcsökkentéséről

Archívum2009.05.05, 20:09

Keddi ülésén sem szavazott végül a médihatóság a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentéséről. A díjcsökkentésről szóló javaslatot korábban bírálta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki szerint jövő héten térhet vissza a testület a témára.

Eltűnik a sárga karika a Viasat3-ról

Archívum2009.04.29, 15:58

A tulajdonos Modern Times Group Broadcasting AB (MTG) döntése alapján 2009. május 1-től a Viasat3 az ORTT nyilvántartásából való törlését kezdeményezte. A csatorna műsorszolgáltatója a jövőben az egyesült királyságbeli OFCOM regisztrációja alapján a Viasat Broadcasting UK lesz.

Búcsúzik az ORTT-től a Viasat3

Tévé2009.04.25, 09:04

Kilép a magyar joghatóság alól május végén a Viasat3.

ORTT-büntetés a Heti Hetes és Fábry Sándor miatt

Archívum2009.04.23, 10:47

Két ügyben is, mintegy másfél millió forintra büntette burkolt reklám miatt szerdán a médiahatóság az RTL Klubot.

Előző
Következő