Országos Rendőr-főkapitányság

címke rss

Lamperth: Molnár kihallgatása presztízsveszteség a rendőrségnek

Itthon2004.01.09, 22:06

Presztízsveszteség a rendőrség számára - kommentálta Lamperth Mónika belügyminiszter, hogy vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt kihallgatta az ügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztályának vezetőjét pénteken.

Másfél év után befejeződött a móri nyomozás

Itthon2003.12.29, 15:46

Befejeződött a nyomozás a 2002. május 9-én elkövetett, 8 halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében - jelentette be hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa. A rendőrség továbbra is az előzetes letartóztatásban lévő K. Edét és H. Lászlót gyanusítja a móri vérengzéssel. A móri bankrablás kapcsán másik öt ügyben is nyomozott a rendőrség. A bűncselekmények iratait keddtől ismertetik a vádlottakal és védőikkel.

Feloldották a Molnár Csabához kötődő iratok titkosságát

Itthon2003.12.08, 18:02

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feloldotta a Molnár Csaba alezredest érintő vizsgálat alapjául szolgáló összefoglaló jelentés "szigorúan titkos" minősítését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Vizsgálják a SZBEI vezetője érintettségét

Itthon2003.12.02, 19:48

Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy tisztázzák Molnár Csaba rendőr alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság () pénzmosás elleni osztály vezetőjének érintettségét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Orosz bűnözőket fogtak el Magyarországon

Itthon2003.11.03, 18:55

Három orosz állampolgárságú bűnözőt fogott el az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Hivatala segítségével az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Magyarországon az elmúlt hetekben.

Több a rendőr az iskolák környékén

Itthon2003.09.15, 09:02

Szeptember elsejétől több rendőr van az iskolák környékén. A rendszeresen járőröző egyenruhások feladata elsősorban a gyermekbalesetek megelőzése, az eddigi tapasztalatok szerint azonban jelenlétük elriasztja a bűnözőket is, a szülőknek, gyerekeknek ez biztonságot ad - nyilatkozta a Népszavának Fehér Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési osztályának munkatársa.

Rejtő előzetes letartóztatását kérik

Itthon2003.09.06, 10:34

A rendőrség kezdeményezte Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton. A rendőrség a gyanúsított pénteki kihallgatását követően indítványozta a korábbi bankvezér előzetes letartóztatásba vételét.

Lépcsőházban végzett magával egy rendőr

Itthon2003.08.20, 19:07

Öngyilkos lett egy rendőr egy csepeli panelház lépcsőházban. A rendőr az önvédelmi pisztolyával végzett magával, az Országos Rendőr-főkapitányság honlapja szerint vélhetően magánéleti problémái miatt tette ezt.

ORFK: Nem gyanúsított a K&H volt elnöke

Itthon2003.08.16, 16:23

Gyanúsítottként hallgathatja meg a rendőrség a brókerbotrány kapcsán Rejtő E. Tibort, a K&H Bank korábban lemondott elnökét - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Népszava. A lap információit az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton közleményben tagadta.

Kehi-feljelentés az orosz államadósság ügyében

Itthon2003.07.21, 18:46

Az orosz államadósság ügyében a megérkezett hétfőn a rendőrségre a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése. "A feljelentés az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságára hétfőn érkezett meg, a hatóságnak három napja van, hogy eldöntse: elrendeli-e a nyomozást"- mondta az ORFK kommunikációs igazgatóságának helyettes vezetője. A feljelentés tartalmáról Németh Lajos alezredes nem nyilatkozott.

A rendőrség tagadja az államtitkár állítását

Itthon2003.07.17, 17:58

Az Országos Rendőr-főkapitányság tagadja Tóth András titkosszolgálati államtitkár szerdai állítását. Az államtitkár szerint mielőtt Kulcsár Attila felkereste őt, a rendőrség már tartott egy házkutatást a K&H Equitiesnél. A rendőrség szerint azonban csak a találkozó után tartottak házkutatást.

Autókat kaptak a polgárőrök

Itthon2003.07.17, 18:32

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság összesen 45 gépkocsit adott át csütörtökön a polgárőr szervezeteknek.

Nincs gyanúsított Szász Károly ügyében

Itthon2003.06.26, 21:12

Elkészült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének bántalmazását vizsgáló rendőri jelentés; gyanúsított még nincs az ügyben - közölte a rendőrség csütörtökön. A jelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön küldte el az országos főkapitánynak - erősítette meg Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója.

Szigorodó közúti ellenőrzések

Itthon2003.06.21, 21:55

Szigorú közúti ellenőrzésekre számíthatnak az autósok a közutakon az elkövetkező hetekben az országos rendőrfőkapitány egy múlt heti intézkedése értelmében. A szigorításra a közúti balesetek növekvő száma miatt van szükség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ügyeletese szombaton.

Vecsési számlagyár: vádemelési javaslat

Itthon2003.06.20, 21:05

Vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek a "vecsési számlagyár" néven ismertté vált, az államnak több száz millió forint kárt okozó, fiktív számlákkal elkövetett bűncselekmények iratait a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.

Helyreigazítást kér a rendőrségtől a Happy End

Itthon2003.06.13, 16:12

A Happy End Kft. szerint az Országos Rendőr-főkapitányság valótlan állításokat közölt sajtótájékoztatóján a céggel kapcsolatban. A rendőrség szerdán számolt be arról, hogy az előző kormány idején működött Országimázs Központ ügyében három gyanúsított ellen javasolt vádemelést. A kft. azt akarja, hogy az ORFK vonja vissza állításait, ellenkező esetben jogi úton rendezik az ügyet.

Vádemelési javaslattal zárult a Postabank-nyomozás

Itthon2003.05.14, 18:31

Vádemelési javaslattal továbbította a Fővárosi Főügyészségre az Országos Rendőr-főkapitányság a Postabank-ügyet. A kihallgatások során hatvanezer oldalnyi nyomozati anyagot készítettek a nyomozók. A vádemelési javaslatban nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja is megfogalmazódik. Princz Gábor, a pénzintézet volt vezetője akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat a vádemelési javaslatban foglaltak alapján.

Répássy: jogellenesen jártak el Postabank-ügyben

Itthon2003.05.05, 18:01

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egyik vezetőjének munkájáról kérdezte a belügyminisztert Répássy Róbert fideszes képviselő. A politikus szerint Papp Csaba jogellenesen járt el Princz Gábor egykori Postabank-vezető ügyében.

ORFK: Nem hibáztunk Princz-ügyben

Itthon2003.03.31, 18:10

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint nem követtek el titoksértést, amikor megmutatták Princz Gábornak a Kehi jelentését a Postabank konszolidációjáról. A Fővárosi Főügyészség korábban azért panaszkodott, mert Princz előbb olvashatta a jelentést, mint az ellene nyomozó ügyész.

Rendőrség-ügyészség vita a Postabankról

Itthon2003.03.28, 15:25

A Fővárosi Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésének ismeretében dönt majd arról: szükség van-e további lépésekre annak kapcsán, hogy Princz Gábor gyanúsítottként előbb ismerhette meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, mint a Postabank-ügyben a nyomozást felügyelő ügyész. Az ORFK szerint semmi ok nincs fegyelmi indítására.

Négy halott egy balesetben

Itthon2003.03.22, 13:17

Négyen meghaltak, egy kisfiú pedig súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a 64-es úton szombat reggel Igar és Mezőszilas között, amikor két autó nagy sebességgel, frontálisan ütközött - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az ORFK is nyomoz az OEP ügyében

Itthon2003.03.12, 11:42

Az Országos Rendőr-főkapitányság is nyomozni kezdett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz kapcsolódó gyógyszeripari megfigyelések ügyében. Az ügy felderítését nehezítheti, hogy időközben visszavonta nyilatkozatát az a hírszerző cég, amely korábban megerősítette, hogy hitelesek a sajtóban megjelent, különböző megfigyeléseket igazoló dokumentumok.

Nyomozás MFB-ügyben hűtlen kezelés miatt

Itthon2002.12.16, 15:38

Nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn ismeretlen tettessel szemben hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt. A vád szerint a Magyar Fejlesztési Bank több mint egymilliárd forintos veszteséget szenvedett el egy tranzakció során.

ORFK: enyhítik a megszorító intézkedéseket

Itthon2002.12.09, 19:04

Az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) korábban elrendelt megszorító intézkedések közül a túlóra vállalására vonatkozó korlátozást a főkapitány visszavonja - közölte az rendőrség kommunikációs igazgatóhelyettese hétfőn.

Megszűnik az APEH Bűnügyi Igazgatósága

Archívum2002.11.14, 17:07

A kormányprogramban foglaltaknak megfelelően ez év végén megszűnik az APEH Bűnügyi Igazgatósága, így az adóhatóság bűnüldözési és nyomozó hatósági feladatai az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) kerülnek vissza - hangzott el a kormány csütörtöki ülését követő tájékoztatón.

Internetes chatszobákat figyel a rendőrség

Techbázis2002.11.07, 14:51

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrség figyelemmel kíséri a főbb hazai internetes csevegőszolgáltatásokon zajló párbeszédeket. Az internetrendőrség feladatköre csak a megfigyelésre terjed ki.

Gyanúsítottként hallgatták ki a volt államtitkárt

Itthon2002.10.17, 06:55

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség hétfőn kihallgatta Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Halálos baleset az M1-esen

Itthon2002.09.28, 10:54

Több halálos baleset is történt péntek éjszaka, illetve szombat hajnalban Magyarország közútjain - tette közzé az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján. Az M1-es autópályán egy 27 éves nő, Marcali belterületén pedig egy 73 éves férfi vesztette életét.

Vallomást tett az MTV volt elnöke

Itthon2002.07.19, 14:49

Részletes vallomást tett az MTV volt elnöke, Szabó László Zsolt, mikor gyanúsítottként hallgatták ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Szabó László Zsoltot a rendőrség a Magyar Televízió társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének megsértésével gyanúsítja. 

Feljelentés-kiegészítés az MFB-megfigyelés miatt

Itthon2002.06.24, 15:02

Feljelentés-kiegészítést rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság az új vezetés által vélelmezett, a Magyar Fejlesztési Banknál történt megfigyelésekkel és titkos adatok kezelésével kapcsolatban. Az MFB a múlt héten tett feljelentést a rendőrségen, mert szerintük a bank korábban titkosan és törvénytelenül figyeltetett meg cégeket, embereket. A pénzintézet tulajdonában álló Defend Kft, amely valóban végzett megfigyeléseket az MFB-nek, tagadta a vádakat.

Közzétették a móri fantomképeket

Itthon2002.05.22, 17:09

Közzétette a fantomképeket a május 9-i móri rablógyilkosság feltételezett elkövetőiről szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság. A most nyilvánosságra hozott képeken lévő férfiak egyáltalán nem hasonlítanak Horváth Szilárdra és Farkas Róbertre. A rendőrség mai sajtótájékoztatóján azt mondták, az egyik elkövetővel többen is beszéltek. Az is tudható, hogy az elkövetők magyarul beszéltek.

Megvan a móri rablók DNS-mintája

Itthon2002.05.14, 15:46

A móri bankban felvett minták alapján a rendőrség birtokában van mindkét rabló DNS-mintája. A DNS-minták alapján bizonyítható lesz, hogy ki húzta meg a ravaszt a móri bankfiókban - mondta az [origo]-nak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.

Seuso-ügy: mégis gyilkosság történt

Itthon2002.03.12, 08:08

Huszonkét évvel Sümegh József eddig öngyilkosságként kezelt halála után az ORFK elismerte: 1980 decemberében a sorkatona gyilkosság áldozata lett - írja a Népszabadság. Halála közvetlen összefüggésbe hozható a Seuso-kincsek néven ismert római kori leletegyüttes eltűnésével. Az Országos Rendőr-főkapitányság azonosította az ügy több kulcsszereplőjét. A milliárdos értékű ezüsttárgyak egy része külföldre került, a nyomozók azonban bíznak benne, hogy a kincsek néhány darabja még Magyarországon van.

Garamvölgyi: nem fogtak el al-Kaida terroristát Budapesten

Itthon2002.02.03, 21:14

"Nem volt olyan akció Budapesten, amelyben elfogták az al-Kaida terrorszervezet tagját, de ha lett volna, sem mondhatnám el" - mondta az [origo]-nak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. Két vasárnapi lap ugyanis arról számolt be, hogy január végén Budapesten fogtak el egy férfit, aki kapcsolatban állt az al-Kaida terrorszervezettel.

Az MTV 2001-es gazdálkodása miatt is nyomoznak

Itthon2002.01.18, 14:45

A Magyar Televízió Rt. (MTV) 2001. évi tevékenységét is vizsgálni fogja az Országos Rendőr-főkapitányság Pető Iván szabad demokrata képviselő decemberi beadványa nyomán. Az ügyet hozzácsatolják a közszolgálati médium visszás gazdálkodásával kapcsolatos, korábban indított nyomozáshoz. A rendőrség tavasz óta nyomoz hűtlen és hanyag kezelés, valamint adócsalás bűntettének alapos gyanúja miatt az archívum elkótyavetyélése és az előnytelenül kötött szerződések miatt.

Simon Lászlót az interneten is körözik

Itthon2002.01.05, 11:39

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján a legfrisebb körözések között feltűnt Simon László is. Simont, Torgyán József egykori bizalmasát, hűtlen kezelés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt körözik. Ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Feljelentéskiegészítés az SZDSZ-ügyben

Itthon2002.01.02, 13:14

Mind az Országos Rendőr-főkapitányság, mind pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság meghosszabbította a feljelentéskiegészítést, hogy eldöntsék, alapos-e a gyanú ahhoz, hogy elrendeljék a nyomozást az SZDSZ ellen. Horváth Béla kisgazda képviselő szerint az ellenzéki párt mérleghamisítást követett el, és megsértette a párttörvényt, a Mérleg utcai székház eladásakor pedig megsarcolta a fővárosi önkormányzatot. A rendőrség két részre bontotta az ügyet, a székház-ügyet ingatlanszakértők és revizorok vizsgálják.

Képviselők a rendőrségen a Gresham-palota miatt

Itthon2001.12.18, 16:57

Az Országos Rendőr-főkapitányság folyamatosan hallgatja ki a főváros V. kerületének képviselőit a Gresham-palota eladásával kapcsolatban. Hétfőn a szocialista Antal Kis Bélát idézte be a rendőrség, ma pedig folytatódtak a kihallgatások. Az ügyben érintett Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, akit a Gresham-palota ügyében végzett lobbitevékenysége miatt jelentették fel.

Elrendelték a nyomozást Medgyessy ellen

Itthon2001.12.11, 16:45

Az Országos Rendőr-főkapitányság befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el Medgyessy Péterrel, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével szemben. A politikust a Gresham-palota ügyében végzett lobbitevékenysége miatt jelentették fel. Medgyessy Péter cége 100 ezer dollárért vállalta, hogy eléri: az V. kerület szocialista képviselői támogassák a Gresco Rt. pályázatát. Medgyessy közleményében azt állítja: nem követett el törvénytelenséget. Horn Gyula nyílt levélben közölte Orbán Viktorral, hogy tekintse tárgytalannak a kettőjük találkozójára vonatkozó kezdeményezését.

Kedden dönt a rendőrség Medgyessyről

Itthon2001.12.10, 13:04

Az ígértekkel ellentétben csak kedden dönt az Országos Rendőr-főkapitányság arról, hogy elrendeli-e Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ellen a nyomozást. A volt pénzügyminiszter ellen vesztegetés és hivatali befolyással való üzérkedés miatt tettek feljelentést többen.

Megszüntették a rendőrségi eljárást Kisbandi ellen

Itthon2001.12.04, 21:20

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bizonyítottság hiányában megszüntette a Lakatos András - alvilági nevén Kisbandi - ellen folytatott 25 rendbeli csalás és egy rendbeli sikkasztás miatt elrendelt eljárást.

Még egy napig titkosak a körözöttek adatai

Itthon2001.10.30, 07:36

A rendőrség egyelőre nem teszi közzé a körözött személyek fényképét és személyes adatait, noha ezt írja elő a Belügyminisztérium által előterjesztett és november 1-jén hatályba lépő új körözési törvény. A Magyar Hírlap úgy tudja, a rendőrség szakemberei már korábban jelezték kifogásaikat a tervezett jogszabállyal szemben. Információik szerint a tárca vezetői és az Országos Rendőr-főkapitányság illetékesei napokon belül egyeztetnek a megoldásról.

Nyomozás az Agrármarketing Centrum ügyében

Itthon2001.10.24, 16:55

Az Országos Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése ügyében, amit az Agrármarketing Centrumnál végzett vizsgálatai után tett. A rendőrség hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.

Meghallgatták a köztévé több középvezetőjét

Itthon2001.10.19, 09:36

A Magyar Televízió öt középvezetőjét hallgatta meg tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság a köztévé gazdálkodása ügyében.

A rendőrség még csak a középvezetőknél jár az MTV-ügyben

Itthon2001.10.19, 16:47

Már öt középvezetőt hallgatott meg tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság az MTV Rt. gazdálkodása ügyében. Az exelnök meghallgatását, akinek vezetése alatt több mint tízmilliárdos forintos veszteséget halmozott fel az intézmény, hónapokkal későbbre tervezik. Az ügyben még márciusban tett feljelentést két SZDSZ-es politikus.

Törvényszigorítás a pánikkeltők ellen

Itthon2001.10.18, 12:24

A büntető törvénykönyv szigorítását kezdeményezi a Belügyminisztériumnál az Országos Rendőr-főkapitányság. A jelenlegi szabályozás ugyanis nem terjed ki azokra, akik a lépfene-pánikot kihasználva, különböző fehér porral megtöltött csomagokkal fenyegetik a lakosságot.

Ajánlást tett közzé a felügyelet a pénzmosás megelőzésére

Archívum2001.08.30, 12:24

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) részletes ajánlásokat dolgozott ki annak érdekében, hogy a pénzmosás új formáival szemben is hathatósan védekezzék a magyar pénzügyi rendszer - mondta Szász Károly, a felügyelet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón elmondták: a pénzintézetek az elmúlt évben körülbelül ezer esetben jelenlettek pénzmosásra utaló gyanút az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) felé.

Ötvenmillió dollárt mostak tisztára a hazai bankokban

Archívum2001.09.24, 09:31

Az Egyesült Államokat ért terrortámadás kapcsán a nemzetközi bankrendszer is a vizsgálatok középpontjába került abból a célból, hogy felderítsék, milyen pénzügyi útvonalon juthat el a terroristákhoz az akcióik lebonyolításához szükséges támogatás. Egy ilyen eljárás alól vélhetően a magyarországi pénzintézetek sem mentesülhetnek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) részéről az ügy jellege miatt nem kívántak konkrétumokkal szolgálni egy lehetséges vizsgálattal, illetve annak eredményeivel kapcsolatban.

Mégsem fogják külföldön körözni Simon Lászlót ?

Itthon2001.09.11, 17:22

Csak a jövő hét héfőre szóló idézést vette át Simon László jogi képviselője ma reggel az Országos Rendőr-főkapitányságon, így azt sem közölték vele, hogy mivel gyanúsítják Torgyán exfőtanácsadóját. Az ügyvédnő sem tudja még, hogy Simon eljön-e majd a meghallgatására, de mindenképpen megpróbálja rábeszélni erre. 

85 évig titkosak a Papa aktái

Itthon2001.08.23, 09:14

A Népszabadság információi szerint a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) vezetője és az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója 2086. november 3-ig titkosította a Papa néven ismert Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes ellen folyó büntetőeljárás iratait.

Kiköltözése előtt megölte családját

Itthon2001.07.22, 14:26

Több lövéssel megölte 49 éves élettársát és 24 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg péntek este P. Árpád 49 éves, ágasegyházi férfi - közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság. A férfi túlélte ámokfutását: megműtötték, de állapota életveszélyes. P. Árpádnak bírósági határozat alapján szerdán kellett volna kiköltöznie élettársa lakásából.

Előző
  • 1
  • 2
Következő