Országos Rádió és Televízió Testület
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- RTL Klub
- rádió
- Tilos Rádió
- műsorszolgáltatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Burkolt reklám miatt büntetik a Nap-keltét
Egymillió forintos kötbért szabott ki a médiahatóság a Magyar Televízióra (MTV) a burkolt reklámot tiltó szabály megsértése miatt - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) előző napi ülésének egyik résztvevője.
Kovács György: A digitalizáció nyertese a tévénéző
Az ORTT elnöke a chaten elmondta, hogy a testület valóban nehezebben szankcionálhat, mint korábban, de idő kérdése, és visszaállhat a régi rend. A közelgő digitális átállástól nagy változásokat vár, úgy látja, hogy a nyertes csakis a néző lehet. Miközben magánemberként sekélyesnek tartja egyik-másik kereskedelmi tévé kínálatát, úgy látja, hogy a valódi probléma, hogy az alacsony színvonalú műsorok nézettsége kiemelkedő. A Petőfi rádió átstrukturálásával alapvetően egyetért.
Szabó bácsi helyett minden nagyon zene
2007 nyarán teljesen új Petőfi rádiót kaptunk: az új szlogen a "Nagyon zene" lett, ezzel párhuzamosan eltűnt a Szabó család, a Kabarécsütörtök, a Körkapcsolás és valamennyi évtizedek óta létező műsor. Az új Petőfi a kereskedelmi rádiókétól eltérő zenei kínálattal próbálkozik - hasonló modell egyes országokban bejött, nálunk viszont az ORTT nem nézi jó szemmel ezt a fajta közszolgálatiságot, és sok egyéb támadás is éri a Petőfit. Lássuk, hogyan történt mindez.
Másolat az ötmilliós őszödi tanulmány harmada
Csaknem hatvan oldalon keresztül idéz az ORTT elemzéseiből és a Gönczöl-bizottság jelentéséből az a száznyolcvan oldalas tanulmány, melyet ötmillió forintért rendelt meg az Inno-Res Kht.-től a Miniszterelnöki Hivatal. A tanulmány az őszödi beszéd médiában való megjelenését elemzi, de nem értékeli a hírműsorokat.
Fél évvel a váltás után - az új Petőfi rádió első hat hónapja
A Petőfi rádió fél éve váltott struktúrát, s nagyjából az indulás óta megosztja a közvéleményt. Létjogosultságát igazolhatja megnövekedett hallgatottsága, s az a tény, hogy hiánypótló tevékenységet folytat, még akkor is, ha egész nap szinte csak zenéket játszik. Arról viszont már vita folyik, hogy közszolgálatinak minősül-e az adó. Az alábbi cikkben áttekintjük, hogy mitől lehet jó vagy nem jó az MR2-Petőfi rádió, továbbá megvizsgáljuk, hogy a nyár óta milyen lépések történtek az ORTT részéről.
ORTT: vizsgálat állatkínzás és a Tesco-Jézuska miatt
Nézői panaszok alapján rendelt el hatósági ellenőrzést a médiahatóság a Viasat3 Sofőrök című műsorának egyik adása és egy Tesco-reklám miatt; előbbinél állatkínzást, utóbbinál a reklámszabályok sérelmét gyanítják - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) napokban hozott határozataiból.
Adótörvényekről és a nép ügyvédjéről szavaz a parlament
Új főiskoláról, a fenntartható fejlődési stratégiáról, a nép ügyvédjével kapcsolatos törvénymódosításról és az áfatörvény újraalkotásáról is szavaznak a képviselők kedd délután a parlamentben. Vita lesz az ORTT jövő évi költségvetéséről, a jövő nemzedék ombudsmanáról, a nyugdíjtörvény módosításáról, és újra napirendre kerül a parlamenti női kvóta ügye is.
Az ORTT kevesli a közszolgálatiságot a Petőfin
Az Országos Rádió és Televízió Testület szerint a megújult Petőfi Rádió nem teljesíti közszolgálati kötelezettségeit. A hatóság konzultálna Such Györggyel, a közszolgálati médium elnökével.
Sok Nap-keltét nézett az ORTT
2007 harmadik negyedévében viszonylag kevés panasz érkezett az ORTT panaszirodájához: szokás szerint a Magyar Televízió műsorait érte a legtöbb támadás.
Az ORTT nem vizsgálja a székházostromot
Szerdai ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület elvetette, hogy eljárást indítson a Magyar Televízió székházostromának éjjelén nyújtott műsorszolgáltatás miatt - tudta meg a médiahatóság egyik tagjától az MTI.
Megvizsgálták a Media Markt hülyés reklámját
Az ORTT Panaszbizottsága úgy látja, hogy a "Hülye, aki nem ünnepel" szlogen megítélésében nem kompetens.
53 tévés-rádiós panaszt vizsgáltak
A panaszirodától kapott információk szerint az elmúlt hetekben a legtöbb kifogás a Magyar Televízió műsorait érte. 15 alkalommal vizsgáltak MTV-s műsorszámot, tízszer viszont a TV2 ellen érkezett panasz. Olyan is volt, akit a VIVA Da Ali G Show-ja bántott.
Jogi lépések az ORTT határozata ellen
A Viasat 3, a SPORT 1 és a Filmmúzeum közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy bíróságon támadják meg az ORTT április 11-én hozott határozatát, melyben országos vételkörzetűvé nyilvánította a fent említett csatornákat. A Viasatnak például hírműsort kellene adnia, de a csatorna vezetése ezt nem szeretné.
Hírműsort kell adnia a Viasat 3-nak
Az öt, közelmúltban országossá minősített televíziós csatorna közül csak a Viasat 3-nak kell hírműsort sugároznia a médiahatóság nemrégiben meghozott határozata alapján.
A retropornós Kultúrházat vizsgálja az ORTT
2007 első negyedévében 81 panasz érkezett a Panaszbizottsághoz. Az ORTT most most olyan beadványokat is vizsgál, melyek szerint a Kultúrház túlzott szexuális tartalommal bírt, és túl korán került adásba. 1910-es és 1920-as fekete-fehér felvételekről van szó, ahol néha látszott egy pár női mell, mindez 12-es karikával.
Újabb büntetés a Bumeráng miatt
Több millió forintos bírságot szabott ki az Országos Rádió és Televízió Testület a Sláger Rádióra a Bumeráng című műsoruk miatt. A médiahatóság szerint a reggeli műsor egyes részei feldolgozhatatlanok voltak a 12 év alatti gyerekek számára.
Az eldugott sorozatok
A rétegsorozatnak számító Maffiózók vagy Az elnök emberei bármennyire is igényesek, szórakoztatóak, nemigen kerülhetnek este kilencre, mert kell a hely olyan szériáknak, melyek nagyobb tömegeket érdekelhetnek. Az sem hátrány persze, ha nem lőnek fejbe senkit közvetlen közelről, szüntelen káromkodás közepette, mert az ORTT főműsoridőben nemigen szereti az ilyesmit. Miért rejtik el a jót a nagy kereskedelmi csatornák, miért csak éjjeli életmódra átállt értelmiségiek nézhetnek egyes sorozatokat?
Jogszerű volt a Lamperth-beszéd sugárzása
A Magyar Rádió nem marasztalható el azért, amiért közölte Lamperth Mónika önkormányzati miniszter titokban felvett felszólalását vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédét -döntött az ORTT. A testület szerint a közszolgálati médiának kötelessége beszámolni a fontos hírekről.
A TV2 és az RTL Klub gyermeksávját vizsgálta az ORTT
A műsorelemző osztály 2003 januárjától rendszeresen vizsgálja a kiskorúak védelmét szolgáló normák betartását. Az ORTT-hez érkező és a rajzfilmek magas erőszaktartalmára hivatkozó panaszok alapján indokoltnak tűnt a gyermeksávokra vonatkozó célvizsgálat elvégzése. Az eredmény elszomorító, sok a félelmet keltő, agresszióval teli, és európai gondolkodástól idegen alkotás.
Itthon marad a hangos tévéreklám
A szlovákiai televíziós műsorszórók kereskedelmi és egyéb hirdetéseinek hangszintje hamarosan nem haladhatja meg az egyéb műsorok hangerejét. Itthon továbbra is százezrek nyúlnak automatikusan a távirányító után, ha berobban a hangos tévéreklám.
ORTT: Sokan támadják az ATV-t
Az elmúlt negyedévben 84 panasz érkezett a Panaszbizottsághoz, amely - a nyári időszakokat leszámítva - átlagos mennyiségnek tekinthető. Gyakran él panasszal a Reális Zöldek Klub, igen aktív a KDNP, miközben szaporodott az ATV-t ért kritikák száma.
Őrjöngött Paudits a Mokkában
Paudits Béla ma reggel felejthetetlent alakított a Mokkában, a színművész gyakori káromkodásokkal kísért kirohanást intézett a bulvársajtó ellen. Felzaklatott állapotban előadott méltatlankodása megtekinthető a TV2 oldalán.
Állandó ORTT-megfigyelés alatt a Bumeráng
Hetek óta folyamatosan ellenőrzi a médiahatóság a Sláger Rádió reggeli műsorát, amellyel szemben korábban több kifogása volt a testületnek - mondta Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) szóvivője.
Intő járt a rádióban a Lamperth-beszéd miatt
Írásbeli figyelmeztetést kapott a Magyar Rádió Krónika című műsorának szerkesztőségvezetője, amiért nem kérdezték meg Lamperth Mónikát, mielőtt közölték titokban felvett beszédét - értesült az MTI. Az ügyben vizsgálódik az ORTT is.
ORTT: Nem volt összhang a TV2-nél
Állampolgári bejelentés alapján, az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa megvizsgálta a TV2 szeptember 20-án sugárzott Aktív című műsorszámát, mivel a panaszos kifogásolta, hogy a Kossuth téri tüntetésről telefonos tudósítást adtak, miközben az utcai zavargásokat mutatták.
Jogászok vizsgálják a Lamperth-beszédet
A médiahatóság vizsgálatot indított a Kossuth Rádión sugárzott Lamperth-beszéd kapcsán. Az ORTT azt vizsgálja, hogy a műsor közlői eleget tettek-e az átfogó, elfogulatlan, hiteles és pontos tájékoztatás követelményeinek. A Rádió Aktuális szerkesztőségének vezetője a vizsgálat után nyilatkozik.
Megbírságolták az ostromtudósításért a Hír TV-t
Egymillió forintos bírsággal sújtotta a médiahatóság a Hír TV-t az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Az ORTT szerint ugyanis a Hír TV megsértette a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást, valamint az alkotmányos rend tiszteletben tartását előíró médiatörvényt. A TV bejelentette, hogy megfellebbezi a határozatot.
Erőszak és erotika: hol a határ?
Volt tévé, amely a kiszivárgott és immár mindenki által ismert Gyurcsány-beszéd alatt kisípolta a káromkodásokat, ugyanakkor más tévék leadták szemrebbenés nélkül. Egyes csatornák a "szar"-t is csak kipontozva merték kiírni a képernyőre, más adók ellenben vígan leírnak bármit. Ennek kapcsán utánanéztünk, mennyire egyértelmű a hazai televíziózásban, hogy mit szabad és mit nekem, mi megy 12-es és mi 16-os karikával.
Az MTV-t védő rendőrök kérései
Az MTV nosztalgikus kívánságműsora, az Önök kérték ezúttal a székházat védő rendőrök kéréseivel és vallomásaival jelentkezik.
Felfüggesztést kaphat legfeljebb a Hír TV
A Hír TV weboldalán megjelent cikk szerint a médiahatóság akár be is tilthatja a csatornát az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Az általunk megkérdezett jogászok azonban úgy vélekednek, hogy a legszigorúbb határozat sem szólhatna betiltásról, legfeljebb az adás 30 napos szüneteltetéséről. Liszkay Gábor, a Hír TV elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy szerinte nem volt egyoldalú az általuk közvetített műsor, az ORTT állásfoglalását pedig még nem kapta meg.
Letolhatják a Hír TV-t az ostromtudósításért
Az ORTT szerint megsérthette a médiatörvényt a HírTV, amikor szeptember 18-án este "forradalmi, háborús eseményeknek" állította be az MTV székháza elleni támadást.
Törli az ORTT az MTV hármas csatornáját
Már ezen a héten tárgyal a médiahatóság a Magyar Televízió tervezett, ám soha el nem indított közéleti csatornájának nyilvántartásból való törléséről - derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület e heti üléseinek napirendjéből.
Vizsgálják az ostrom tévés közvetítését
Hatósági ellenőrzést rendelt el az Országos Rádió és Televízió Testület a Magyar Televízió székháza előtti tudósításokkal kapcsolatban. Az ORTT közleményében kitér arra, hogy a műsorok készítői nem foglalhatnak állást támogatólag bűncselekmények elkövetőivel szemben. A vizsgálat több közvetítésre is kiterjed, eredménye jövő hétre várható.
ORTT: A Tények megsértette a sportlövőket
Az ORTT Panaszbizottsága szerint a "lövöldözni" ige komolytalan és alkalmas arra, hogy megsértsen egy olimpiai bajnok sportlövőt. A TV2 a sportolók nehéz helyzetét próbálta bemutatni - úgy tűnik, nem a megfelelő szóhasználattal.
A Bambanőt is megnézte az ORTT
2006 harmadik negyedévben, július 1-je és szeptember 12. között összesen 47 panasz érkezett a Panaszbizottsághoz, ami - a korábbi évek nyári időszakaihoz hasonlóan - jelentősen kevesebb az előző negyedévekben tapasztaltnál.
Az ORTT megbékélt az MTV-vel
Némi kivárás és Ladvánszky György MSZP-s testületi tag kritikája után az Országos Rádió és Televízió Testület mégis meghosszabbította az MTV műsorszolgáltatási engedélyét.
Rudi Zoltán: Nincs bennem félelem
Rudi Zoltán nem gondolja úgy, hogy egyszemélyi vezetés lenne a Magyar Televíziónál, és meghökkentőnek tartja, hogy az ORTT csak ideiglenesen hosszabbítaná meg a csatorna sugárzási engedélyét. Az elnök érzi, hogy elkezdődött a "vadászati idény", sokan pályáznak posztjára, de szerinte ez csak a szokásos ügymenet része.
Csiszár Jenő naponta a képernyőn
Közel járnak a megállapodáshoz a TV2 és Csiszár Jenő: utóbbi minden bizonnyal a Mokka című reggeli műsorban bukkan fel legközelebb.
Az ORTT előtt a Mokka és az Esti Showder
Az ORTT Panaszbizottság soros elnöke, dr. Simon Attila sajtótájékoztatón számolt be a bizottság 2006. II. negyedévi tevékenységéről.
Joey és a TV2 a nőket figyelik
Nyáron megváltoznak a tévénézői szokások, érezhetően csökken a tévénézők száma a jó időben. A kereskedelmi csatornák nézettségének, a sokaknak bosszúságot okozó, néhol fűtést is követelő hűvös nyárkezdet azonban idén, jól jött.
Vicces és szánalmas ügyek az ORTT előtt
Több ügyet vizsgált az ORTT panaszbizottsága, így az MTV Híradóját elmarasztalta azért, mert nem foglalkozott a Himnusz-szoborral, ugyanakkor megvizsgálták a Nap-kelte egyik igen vicces és egyben elszomorító adását is.
Az Ügy - beszáll a TV2
Az Ügy címmel kétszer négyrészes dokumentum sorozat indul a Magyar Telekom és a TV2 együttműködésével.
Az ORTT védi a TV2-t és az RTL Klubot
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint nem követtek el mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést, mert nincs indoka a két országos földi sugárzású kereskedelmi televízió megújított műsorszolgáltatási szerződése azonnali hatályú felmondásának.
Az ügyészség vitatja a RTL és a TV2 szerződését
Az ORTT a jövő héten tárgyal arról a jogi vitáról, amely a TV2 és az RTL Klub műsorszolgáltatási jogának meghosszabbításáról szól. Egy ügyészségi vizsgálat ugyanis azt állapította meg, hogy a két kereskedelmi csatorna többször megszegte az ORTT-vel kötött szerződését, amely ahelyett, hogy ezért azonnal hátat fordított volna a csatornáknak, további öt évre engedélyezte működésüket.
Ismét a TV2 került az ORTT elé
Az ORTT Panaszbizottsága elmarasztalta a TV2-t a Tények miatt: két különálló hír úgy szerepelt egymás után, hogy a néző úgy gondolhatta, hogy van összefüggés a kettő közt.
Ismét Havast vette elő az ORTT
Több alkalommal került már a Panaszbizottság elé a Mokka című reggeli műsor. Legutóbb egy márciusi adás miatt marasztalták el Havas Henriket.
Fábry ibolyás vicce miatt borult ki az MDF
Lecsapta a biztosítékot Fábry Sándor az MDF-nél a mondókájával: "Zöld erdőben jártam, ibolyát találtam, nem akar szavazni, le kéne savazni." Ezt Dávid Ibolya magára vette, és a médiahatósághoz, valamint az RTL Klubhoz fordult. A csatorna közleményéből kiderül, hogy kedd délután óta nem sugározzák a kifogásolt beharangozót, de magából a műsorból nem fogják kivenni a mondókát. Az ORTT vizsgálatot indít.
A Napló szavazását vizsgálta az ORTT
Az ORTT Panaszbizottsága megvizsgálta a Napló egyik éjjeli ismétlését, és nehezményezte, hogy az álmatlansággal küzdő nézők nem tudhatták, hogy nem élőben megy.
Gyerekek kínálják magukat feltöltőkártyáért a teletexten
Feltöltőkártyáért és diszkóbelépőért kínálják szexuális szolgáltatásaikat 18 év alatti fiatalok a tv2 teletextjén. A csatorna nem tartja magát felelősnek a teletexten megjelenő sms-ek tartalmáért, de a pedofil hirdetések miatt szigorított az üzenetek szűrésén, teljesen kitiltani azonban továbbra sem tudja őket. Az ORTT eddig nem marasztalta el a televíziót a teletexten rendszeresen megjelenő pedofil hirdetések miatt, mert vitatott, hogy a teletext tartalmának ellenőrzése beletartozik-e a testület hatáskörébe.
ORTT-vizsgálat pornográf szöveg miatt
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) vizsgálatát kérte a FIKSZ Egyesület annak kapcsán, hogy a TV2 teletext sms-chatjén gyakorta pornográf, illetve kiskorúak szexuális szolgáltatásait ajánló közlések jelennek meg.
Szex, gúny és erőszak volt terítéken
Közel száz beadvány érkezett szűk három hónap alatt az ORTT panaszbizottságának címére. Akadt olyan, akinek hazafiasságát sértette, hogy a Szent Koronát egy műsorvezető micisapkához hasonlította, más pedig azért haragszik a mai napig, mert az Áll az alkuban az "igazgató úr" ismeri a táskák tartalmát. Persze komoly ügyekben is dönteni kellett, közben a testület határozatot hozott jó néhány korábbi műsorral kapcsolatban: szóba került a Mónika show, a Bajkeverők, de az emlékezetes Bochkor féle, kerékpárosok ellen uszító szöveg is, melynek komolyságán a "humoros" hangvétel sem tudott tompítani.
Indul az Autonómia tévé
Az Autonómia Televízió, a Duna Televízió tematikus csatornája április 16-tól sugározza műsorát.
A panaszbizottság szerint sértő volt a Mokka
Állampolgári bejelentésre az ORTT Panaszbizottsága megvizsgálta a TV2 2006. február 9-én sugárzott Mokka című műsorát.
A pornócsatornák ellen száll harcba az ORTT
A médiahatóság harcot hirdet a pornócsatornák ellen: az ORTT megpróbálja száműzni a pornográf műsorokat a televízió képernyőjéről - írja a Népszabadság. Azonban nem könnyű meghatározni, mi az, ami "még erotika", vagy ami "már pornó", ráadásul a Magyarországon látható összes pornócsatornát külföldről sugározzák.
Gyurcsány uralta a tévék és rádiók híreit
Az elmúlt hetekben a kormánypártok uralták a rádiók és a tévék hírműsorait - derül ki az ORTT felméréséből. A politikusok közül Gyurcsány Ferenc kormányfő szerepelt a legtöbbet a hírekben, a miniszterelnököt közel kétszer annyit idézték vagy szólaltatták meg, mint Orbán Viktor Fidesz-elnököt.
Ügyészség vizsgálja a tévészerződéseket
A törvényi háttér megváltozása miatt mégis vizsgálja az ügyészség a két kereskedelmi televízió szerződéshosszabbítását - írja a Népszabadság. A TV2-vel és az RTL Klubbal tavaly hosszabbított szerződést az ORTT - idő előtt, versenyeztetés nélkül, és változatlan feltételekkel.
Szocialista túlsúly az elektronikus médiában
A szocialisták vannak túlsúlyban a tévék, és rádiók közéleti műsoraiban - írja a Népszabadság az ORTT vizsgálata alapján. Az adatokból kiderül, parlamenten kívüli pártnak nincs esélye, hogy a médián keresztül eljusson a választókhoz. Az összesítés szerint az MSZP 42,6, a Fidesz 36,1 százalékban szerepel a tévék közéleti műsoraiban.
Nyolc digitális tévéfrekvenciára pályázunk
Magyarország a digitális televíziózásra nyolc frekvenciatartományt, összesen negyven, országos csatornának alkalmas sávot pályázik meg a következő ötven évre - mondta az informatikai és hírközlési miniszter hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztató vendégeként.
Ombudsman bírálja a tévészerződéseket
Az ombudsman a legfőbb ügyészt és a Gazdasági Versenyhivatalt is felkérte, hogy vizsgálják felül az ORTT tavalyi döntését az országos kereskedelmi csatornák szerződésének meghosszabbításáról - írja a Népszabadság. A döntést számos támadás érte, maga Takács Albert is elmarasztalta saját vizsgálatában.
Tovább sugározhat tizennégy rádióadó
További öt évvel meghosszabbította 14 rádióadó műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület. A tizenegy vidéki és három budapesti adónak ezúttal nem kellett pályáznia a hosszabbításért.
Katolikus rádióvá változik az Extrém
Januártól megszűnik az Extrém Rádió, helyét a katolikus Mária Rádió foglalja majd el- olvasható a keddi Népszabadságban. Az Országos Rádió és Televízió Testület tagjainak többsége jóváhagyta a változást, melynek során "imádkozó adó" lesz a magát többek között "másság, vadság és vagányság" jelszavakkal hirdető Extrémből.
Közel száz panasz érkezett az ORTT-hez
Az ORTT Panaszbizottság soros elnöke beszámolt a 2005. negyedik negyedévi munkájáról. A beérkezett panaszok harmada politikai tájékoztatással kapcsolatos volt, ugyanakkor az esti show-k, vidám - vagy annak szánt - műsorok is sértettek egyes csoportokat. A tévéknél az MTV húzta ki legtöbbször a gyufát, de az RTL Klub és a TV2 műsorai miatt is jött panasz. Október 1-je és december 8-a közt 92 panasz érkezett.
Az ORTT elítélte Gáspárné Bea asszonyt
A nézők szeretik a műsort, az Országos Rádió és Televízió Testület illetékesei már kevésbé. Ezúttal a szabadszájú Győzike hasonlóan sokat beszélő, néha átgondolatlanul fecsegő neje sértette a jó ízlést - ám a szerkesztők hibáztak, hiszen ők hagyták benne a műsorban a kifogásolt részt.
Beindítja új csatornáját a Duna Televízió
Jövő tavasszal indul a Duna Televízió Autonómia nevű új csatornája, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a szerdai ülésén megállapította, a csatorna nyilvántartásba vételének nincs akadálya.
AZ RTL Klub nem ért egyet az ORTT-vel
Az ORTT 7,1 millió forintos büntetést szabott ki az RTL Klub egy augusztusi Híradójára. Az ORTT burkolt reklámnak ítélte ugyanis, a Hégető Honorka Alapítvány pályázatának ismertetésénél "az alapítvány fő támogatója a Pannon GSM" szövegrészt. Szerinte a cég jótékonysági célú tevékenységének bemutatása alkalmas arra, hogy a nézőket a mobilszolgáltató igénybevételére ösztönözze.
Megvizsgálta az ORTT az MTV elleni Fidesz-panaszt
Nem szegett meg sem szakmai, sem törvényi előírásokat Az Este műsora október 25-én, amikor Kóka János gazdasági miniszterrel folytatott beszélgetés során nem hívott vitapartnert a Fidesz képviseletében.
Romániába menekült a Cool tévé
Elrendelte a Cool TV Hungarikum című műsorának hatósági ellenőrzését a médiahatóság - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője. Vékony Éva közlése szerint az október 17-től bemutatott hét epizódra terjed ki a vizsgálat.
ORTT: hatósági ellenőrzés a Cool TV egyik műsora miatt
Elrendelte a Cool TV Hungarikum című műsorának hatósági ellenőrzését a médiahatóság - tájékoztatta a szerdai ülésen született döntésről az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője a távirati irodát. Vékony Éva közlése szerint az október 17-től bemutatott hét epizódra terjed ki a vizsgálat.
Kérdések az MTV közéleti csatornája nyilvántartásba vételénél
Szabálytalan módon vetette nyilvántartásba a Magyar Televízió (MTV) közéleti csatornáját a menedzsment az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) - nyilatkozta a közszolgálati intézményt felügyelő közalapítvány kuratóriumának egyik tagja pénteken.
Feljelentették a provokáló Jáksót
A Heti hetes műsorvezetője, Jáksó László a Cool tévécsatornán futó Hungarikum című sorozat narrátora egyben - a magyar történelmi személyekkel (is) viccelődő rajzfilmet pedig feljelentették az Országos Rádió és Televízió Testületnél.
Közel 380 milliót fizethet Friderikusz az RTL Klubnak
A Fővárosi Ítélőtábla a Friderikusz Produkció Kft. mint alperes ellen folytatott eljárásban a mai napon több mint 214 millió forint kártérítést, valamint annak 1999. június 1. óta felgyülemlett kamatait ítélte meg a Magyar RTL Televízió Részvénytársaságnak, mely összesen közel 380 millió forintra rúg.
Az RTL Klub az ORTT állásfoglalására vár
A közelgő választások miatt az RTL Klub hivatalos állásfoglalást vár az ORTT-től a "közérdekű közleményekkel" kapcsolatban.
A Panaszbizottság megvizsgálta Bochkor ügyét
Több panaszos bejelentésére a Panaszbizottság megvizsgálta a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. 2005. szeptember 20-án sugárzott Bumeráng című műsorát, amelyben a műsorvezetők a Nemzetközi Autómentes Nap keretében szervezett kerékpáros tömegdemonstrációval és általában a városi kerékpárosokkal kapcsolatban minősíthetetlen, gyűlölködő és gyűlöletkeltő kijelentéseket tettek.
Sok panasz érkezett az ORTT-hez
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszirodájának a harmadik negyedévben is jócskán akadt munkája. A legtöbb kifogás az MTV műsorát érte.
Digitális homály
Habár az ORTT irodájának apparátusa 1999-től rendszeresen foglalkozik a digitális átállás kérdéseivel, és a szervezet az Antenna Hungária kísérleti digitális adásának tavalyi megindítását is támogatta 200 millió forinttal, továbbra sem tisztázott: az állam kinek és milyen jogosítványokat kíván adni a digitális földfelszíni frekvenciák pályáztatásával és hasznosításával kapcsolatban.
Névtelen tanulmányokra költött milliókat a médiahatóság
Törvénysértően működik az Állami Számvevőszék jelentése szerint az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT). A szabálytalanságok egyik oka, hogy a médiatörvény elavult, nem lehet betartani minden rendelkezését. A szűkös források ellenére az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjánál sokszor meggondolatlanul költekeztek: minden negyedik ember vezető beosztásban dolgozott, indokolatlanul sokan kaphattak saját használatra autót. A szakértői megbízásokkal sem spóroltak.
Az ORTT elmarasztalta Friderikuszt
Az ORTT Panaszbizottsága szerint Friderikusz Sándor egy kérdése alkalmas volt arra, hogy megsértse az ukrán kisebbséget - majd a helyreigazítás sem volt megfelelő.
Alaposan megbüntették az RTL Klubot
Tegnap a korábbi ORTT-büntetések miatt többször elsötétült az RTL Klub képernyője. Magyarok százezrei meredtek dermedten a fekete képernyőre, a Barátok közt is sokat késett.
Az ORTT felmentette Frei Tamást
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának 2. számú eljáró tanácsa állampolgári bejelentésre megvizsgálta az MTM-SBS Televízió Rt. (TV2) 2005. május 9-én sugárzott Frei dosszié című műsorát, melyben a panaszos azt kifogásolta, hogy Amerika-, illetve nyugatellenes kijelentések hangzottak el.
30 perc sötétség a TV2 képernyőjén
Július 2-án 19 órától, 30 percre felfüggeszti műsorszolgáltatását a TV2. A csatorna ezzel egy 2002-es Big Brother-adás - ORTT által kifogásolt és pornográfnak minősített jelenet - miatt kiszabott szankciót érvényesít.
Sok panasz érkezett az ORTT-hez
2005. április 1-je és június 22. között 91 panasz érkezett az ORTT panaszirodájához. A Panaszbizottság következő negyedévének soros elnöke dr. Izsák Péter lesz.
Másfél órára elsötétül az RTL Klub képernyője
Másfél órás műsorszünetet rendelt el az RTL Klubnál az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT); a bíróság megerősítette a testület korábbi állásfoglalását arról, hogy a kereskedelmi televízió két éve nem megfelelő időpontban sugározta a Mónika című show-műsort - jelentette be az ORTT.
Az ORTT elmarasztalta a tahózó Havas Henriket
Az ORTT Panaszbizottsága is megvizsgálta a közel egy hónappal ezelőtt elhangzott Havas-féle észrevételt, mely során a műsorvezető lenéző hangnemben nyilatkozott egy vidéki művelődési házról.
Szabad élő hernyót enni a tévében
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa megvizsgálta az TV2 2004. március 10-én sugárzott Csaó, Darwin című műsorát, és megállapította, hogy a kifogásolt műsorszám besorolása megfelelő volt, ám szóvá tették, hogy élő hernyó fogyasztása előtt illendő felhívni a kényesebb gyomrú nézők figyelmét a következő attrakcióra. Más eseteket is vizsgáltak a közelmúltban.
Ma este ünnepel a tévés szakma
Március 18. és 21. között rendezték - immár ötödik alkalommal - a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált. Az Országos Rádió és Televízió Testület támogatásával létrejött esemény ma zárul, este adják át a díjakat a Művészetek Palotájában.
Meneszthetik a legnagyobb hazai pénzalap kezelőjét
Az ORTT valószínűleg meneszti az egyik legnagyobb magyarországi pénzalap, a médiahatóság kezelésében lévő Műsorszolgáltatási Alap igazgatóját. Székely Gabriella utódja a Duna TV egyik, az MSZP által delegált kurátora lehet.
Huszonöt napra elhallgathat a Tilos Rádió
A Fővárosi Ítélőtábla példátlan esetként észlelve és kirívóan súlyosnak minősítve a Tilos Rádió 2003 decemberi magatartását úgy foglalt állást: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogszerűen döntött a műsorszolgáltatás harminc napos felfüggesztéséről - közölte Mateidesz Ilona, az ítélőtábla közigazgatási kollégiumának vezetője.
Négymillióra büntették a Budapest Rádiót Paizs miatt
Négymillió forintra büntette meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Budapest Rádiót. A médiahatóság Paizs Miklós alternatív zenész és költő egy tavaly őszi szereplése miatt kötelezi a rádiót a kötbér megfizetésére. Az ORTT szerint a rádió műsorvezetője nem megfelelően határolódott el Paizs diszkriminatív és gyűlöletkeltő kijelentéseitől. A testület ugyanakkor még kétmillió forint megfizetésére kötelezi a rádiót, amiért nem megfelelő műsorsávban sugározta Paizs dalait, amelyek az ORTT szerint "olyan trágár kifejezéseket tartalmaztak, amelyek alkalmasak voltak a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlőődésének ...
Verekedő riporternők, dokumentált káosz
Nem csak Magyarországon aggasztja a tévénézőket - vagy épp az ORTT illetékeseit - a képernyőn bemutatott erőszak, ez a téma más országokban is komoly dilemmákat okoz. Az alábbi eset nem itthon történt, de kétségtelenül van némi párhuzam. Nicaraguában például a nyers erőszak bemutatása, a minél véresebb képek utáni hajsza során már a tévés riporterek is összeverekedtek.
A Panaszbizottság igazat adott az egyházaknak
Az ORTT Panaszbizottsága szerint a közcsatorna nem vághatta volna ki műsorából a kormányzat iskolafinanszírozási terveit kritizáló egyházak nyíltlevelét.
Az ORTT Brüsszelben próbál hatni az RTL Klubra
A kereskedelmi tévé magyarországi képviselőinél az ORTT nem tudta elérni, hogy a csatorna teljesítse a médiahatóság szerint elmulasztott kötelességeit, ezért a testület elnöke - a műsorszolgáltató meghívására - az RTL Klub belgiumi tulajdonosához utazik.
Panaszáradat a népszavazási hírműsorok miatt
Másra volt érzékeny az év utolsó negyedében a tévénézők és rádióhallgatók többsége, mint a korábbi időszakokban. Október óta a kereskedelmi tévék szórakoztató műsorai helyett a politikai eseményekről beszámoló hírműsorok ellen érkezett a legtöbb panasz az ORTT illetékes bizottságához.
Szadista jelenetek miatt bírálják a COOL TV-t
Meddig mehet el egy műsor, mi az a határ, amit nem léphet át egy műsorszolgáltató - erről vitatkozik egymással az ORTT Panaszbizottsága és a COOL TV a csatorna kaszkadőrjelenetekkel és kínzásokkal teli szombat esti sorozata után. A Panaszbizottság szerint a kábeltévé nem adhatta volna le az öncélú erőszakot tartalmazó Dirty Sanchez október 23-i részét, a kábeltévé vezetője azonban azt állítja, a produkció merész, de nem törvénysértő.
Több műsor lekerül az MTV-ről
Takarékosságra hivatkozva a közszolgálati csatorna több programját szünetelteti vagy ritkítja. Hogy mely produkciókat nem láthatja tovább a közönség, az az október 29-i vezetői értekezleten dől el. Közben az ORTT úgy döntött, elvben nincs jogi akadálya, hogy az MTV új csatornákat indítson. Rudi Zoltán tévéelnök szerint ez azt jelenti, hogy 2005. március 15-én megkezdi adását a közszolgálati tévé harmadik adója.
Országos roma rádiót indítanának
Országosan sugárzó roma rádió indítására készül az Országos Cigány Önkormányzat, a szervezet elnöke szerint a rádióadás már jövőre elindulhatna. Az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke ugyanakkor közölte: jelenleg nincs szabad frekvencia, ahol egy új adó sugározhatna.
Alapcsomagban sugároznák a négy új MTV-csatornát
Szerdán dől el, indíthat-e négy új tematikus csatornát a köztévé. Ha az ORTT is rábólint a tervre, akkor ezeket a programokat alapcsomagban kell majd sugározniuk a kábeltévéknek. Emiatt azonban várhatóan ki kell venni egy-egy régebbi adót, ami indulatokat gerjeszthet, nem beszélve arról, hogy a négy csatorna miatt szűkülnek az új kereskedelmi csatornák lehetőségei is - írja a Népszabadság.
Ötször sötétül el a TV2
Fél nap alatt ötször függeszti fel műsorát jövő hét elején a kereskedelmi csatorna, amely szándéka szerint ezzel tesz eleget az ORTT több korábbi büntetőhatározatának. Korábban az RTL Klub is hasonló döntést hozott, így mindkét csatorna a viszonylag alacsony nézettségű nyári napokra időzítette műsora ideiglenes szüneteltetését.
Kampány a tévéműsorok szigorúbb elbírálásáért
Szeptembertől új vizsgálatba kezd a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az ORTT, hogy felmérjék, hogyan változnak a gyermekek tévénézési szokásai, majd javaslatot nyújtanak be az Országgyűléshez a kiskorúak eddiginél hatékonyabb védelme érdekében. A gyermekvédő szervezet szerint a tévékben ma még túl sok az erőszakos jelenet, ezért szigorúbb szabályozásra van szükség a visszaszorításukra.
Szerda este elsötétül az RTL Klub
Három órás adásszünetre kényszerül az RTL Klub szerdán - írja a Népszabadság. A televíziót a médiatörvény sorozatos megsértése miatt marasztalta el ilyenformán az Országos Rádió és Televízió Testület.
Több százmilliós büntetés az RTL-nek és a TV2-nek
Kötbér fizetésére kötelezte a két országos kereskedelmi televíziót az ORTT, mivel a médiahatóság szerint az RTL Klub és a TV2 a törvényben előírtnál kevesebbet költött magyar nyelvű filmek támogatására. A csatornák bíróságon támadják meg a döntést.