Országos Rádió és Televízió Testület

címke rss

Az ORTT április 21-én tart kuratóriumi sorsolását

Itthon2004.04.07, 20:35

Április 21-én, a budapesti Kossuth Klubban sorsolja ki a médiahatóság a közszolgálati médiumok közalapítványi kuratóriumainak azon helyeit, amelyeket több társadalmi szervezet is megjelölt delegálási szándékául - közölte Vékony Éva szóvivő a testület szerdai ülése után.

Összezavarhatja a kisgyerekeket az Anyacsavar

Itthon2004.04.01, 18:17

Több, az [origo] által megkérdezett gyerekpszichológus is úgy véli, hogy összezavarhatja a kisgyerekeket az Anyacsavar című műsor, mert elhihetik, hogy az édesanyákat valójában ki lehet cserélni. Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter szintén nem ért egyet a műsorral, ezért levelet írt a műsor készítőinek és az ORTT-nek, de nem reagáltak megkeresésére. A műsort vizsgálja Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

ORTT-vizsgálat az Anyacsavar miatt

Tévé2004.04.01, 18:18

Elrendelte az RTL Klub Anyacsavar című műsorának tartalmi vizsgálatát az Országos Rádió és Televízió Testület.

Megalakult az új ORTT

Itthon2004.03.29, 17:29

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) új elnökét és tagjait. A médiahatóság új elnöke Kovács György, az eddigi főigazgató, akit ellenzéki tartózkodás mellett választottak meg.  A testület elnökének és tagjainak mandátuma a médiatörvény szerint négy évre szól, és nem visszahívhatók.

Házon belülről jön az ORTT elnökjelöltje

Itthon2004.03.24, 17:00

Kovács Györgyöt, az ORTT főigazgatóját jelöli a testület elnöki posztjára Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök. Korábban, amikor Medgyessy vetette fel a nevét, Mádl még nem támogatta a főigazgató jelölését.

Kovács György lehet az ORTT elnöke

Itthon2004.03.19, 09:48

Várhatóan Kovács György lesz az ORTT elnöke, mivel személyét mind Mádl Ferenc köztársasági elnök, mind Medgyessy Péter kormányfő elfogadhatónak tartja a posztra - írja a Népszabadság. A lap szerint Kovácsot már tavaly ajánlotta - a Körmendy-Ékes Judit lemondása után megüresedett - elnöki posztra Medgyessy Péter, ám Mádl Ferenc akkor még nem támogatta ezt a felvetést, így lett Hajdu István az elnök, akinek viszont idén lejárt a mandátuma.

Történész, jogász, filmrendező a ORTT-elnökjelöltek között

Itthon2004.03.03, 06:57

Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatára szerdán négypárti egyeztetést tartanak az Országos Rádió és Televízió Testület elnökéről.. Amíg nem sikerül elnököt választani, addig a testület nem működik. A Magyar Hírlap úgy tudja, sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja Hajdu István eddigi elnök mandátumának meghosszabítását.

Mádl és Medgyessy nem talál megfelelő ORTT-elnököt

Itthon2004.03.03, 17:26

Ismét eredménytelen volt az államfő és kormányfő egyeztetése, hogy ki legyen a közös jelöltjük az Országos Televízió és Rádió Testület (ORTT) élére. Csak abban tudtak megállapodni, hogy milyen is az ideális jelölt, valamint abban is egyet értettek, hogy ilyen személy jelen pillanatban nincs. Mivel a testület mandátuma lejárt a múlt héten, jelenleg működésképtelen a médiahatóság.

ORTT Panaszbizottság: Törvényt sértett a Tilos

Itthon2004.03.02, 12:51

Törvénysértőnek találta az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága, hogy a Tilos Rádió február 4-i adásában megfontolás nélkül tettek közzé egy hallgatói véleményt, amely Orbán Viktor volt kormányfőt a testület szerint gyűlöletkeltő módon minősítette. A műsorban felolvasott hallgatói sms "köpönyegforgató fasiszta patkány"-nak nevezte a volt miniszterelnököt.

Négypárti egyeztetés az ORTT elnökéről

Itthon2004.03.01, 22:13

A parlamenti pártok egyeztetést tartanak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének jelölésével kapcsolatban március 3-án a Sándor-palotában - erősítette meg Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

ORTT: éjféltől lejár a testület mandátuma

Itthon2004.03.01, 08:39

Vasárnap éjfélkor jár le az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és négy tagjának megbízatása. Az elnök személyéről az államfő és a kormányfő mindezidáig nem jutott egyezségre, de az új tagok személye már ismert.

ORTT: Mádl újabb jelölteket ajánlott az elnöki posztra

Itthon2004.02.23, 21:26

A médiahatóság hivatalban lévő vezetője mellett Alexa Károlyt, Sára Sándort és Szakály Sándort egyaránt alkalmasnak tartja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki erről hétfőn levélben tájékoztatta Medgyessy Péter miniszterelnököt - jelentette be az államfő sajtóirodája.

Új elnöke lehet az ORTT-nek

Itthon2004.02.13, 11:41

Február végén lejár az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) négyéves megbízatása. Az már biztosnak látszik, hogy a miniszterelnök nem javasolja az ORTT élére a jelenlegi elnököt, Hajdu Istvánt.

Mádl hagyná, a kormányfő leváltaná az ORTT-elnököt

Itthon2004.02.13, 16:59

Medgyessy Péter miniszterelnök új embert szeretne látni az Országos Rádió- és Televízió Testület élén, Mádl Ferenc köztársasági elnök viszont a jelenleginek hosszabbítaná meg mandátumát. Az ORTT elnökét közösen kell jelölniük, jelöltjükről pedig az országgyűlésnek kell szavaznia.

Sürgősséggel tárgyal az ORTT a Tilosról

Itthon2004.02.12, 11:53

Sürgősséggel napirendjére vette a Tilos Rádióval kapcsolatos, a grémiumhoz múlt héten eljuttatott beadványt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön. Az ORTT egy névtelenséget kérő tagja közölte: csütörtökön döntenek arról is, hogy megfellebbezik-e azt a bírósági döntést, amely felfüggesztette a Tilos műsorszolgáltatási jogának harminc napos megvonásáról szóló határozatukat.

Nem lesz sürgősségi eljárás az ORTT-nél Tilos-ügyben

Itthon2004.02.12, 13:49

Az Országos Rádió és Televízió Testület mégsem tárgyal sürgősségi eljárással arról, hogy indítsanak-e közigazgatási vizsgálatot a Tilos Rádióban a múlt héten elhangzott, Orbán Viktor volt miniszterelnököt becsmérlő sms felolvasása miatt. Csak a testület ellenzéki pártok által delegált tagjai támogatták a sürgősségi eljárást. Az ORTT jövő heti ülésén tárgyal majd az sms ügyéről.

Csütörtökön újra téma lehet a Tilos az ORTT-ben

Itthon2004.02.11, 14:06

Az Országos Rádió és Televízió Testület csütörtöki ülésén több, a Tilos Rádióhoz kapcsolódó üggyel is foglalkozik majd valószínűleg. Várhatóan döntenek arról, hogy sürgősségi eljárásban vizsgálják-e ki a rádió egyik múlt heti műsorában felolvasott, Orbán Viktort becsmérlő sms ügyét.

ORTT: tévesen nevezi magát a legkiegyensúlyozottabbnak a Hír Tv

Itthon2004.02.09, 18:39

A Hír Televízió - az ORTT felmérésére hivatkozva - azt állítja magáról, hogy híradásai a legkiegyensúlyozottabbak a médiapiacon. Az ORTT szerint azonban felmérésükből ez nem következik, mert abban kizárólag az ellenzék és a kormányoldal megszólalásainak a számát vették figyelembe, a tartalmát nem. Ugyanakkor a szereplések száma szerint a Hír Tv-ben valóban közel ugyannyiszor fordulnak elő ellenzékiek, mint kormánypártiak.

Két hét múlva dönt az ORTT a Fidesz új Tilos-beadványáról

Itthon2004.02.05, 16:45

Két hét múlva dönt a médiahatóság a Fidesz szerdai Tilos-beadványáról. A párt azért fordult a testülethez, mert a Tilos Rádió szerda reggeli műsorában az egyik műsorvezető felolvasott egy hallgatói sms-t, amely "köpönyegforgató fasiszta patkány"-nak nevezte Orbán Viktor volt miniszterelnököt. Az üzenet felolvasása után a műsorvezetők azonnal kijelentették: nem értenek egyet az sms tartalmával, és jelezték, hogy a jövőben nem olvasnak fel hasonló üzeneteket. Csütörtökön pedig felajánlották, hogy távoznak a Tilosból.

Később vizsgálják a Budapest Tv. műsorvezetője kézigránátos kijelentést

Itthon2004.01.28, 20:51

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) még nem vizsgálja a Budapest Televízióban elhangzott azon kijelentés ügyét, miszerint "kézigránátot kell kézbe venni és bedobni a parlamentbe" - nyilatkozta a Hajdu István, a médiahatóság elnöke.

Csütörtökön újraindul a Tilos Rádió

Itthon2004.01.28, 15:04

A Fővárosi Bíróság felfüggesztette az ORTT azon döntésének végrehajtását, amelyben 30 napra megvonták a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát. A Tilos Rádió ezek után csütörtökön 0 órakor újraindul.

Bírósághoz fordul a 30 napos büntetés miatt a Tilos

Itthon2004.01.23, 14:41

Túl szigorúnak találja, ezért megtámadja a bíróságon az ORTT döntését a Tilos Rádió. A médiahatóság büntetésképpen a rádióban elhangzott keresztényellenes kijelentések miatt 30 napra felfüggesztette a Tilos műsorszolgáltatási jogosultságát. A rádió eközben szombat éjféltől a határozatnak megfelelően megkezdi adása szüneteltetését.

A Tilos szerint túl szigorú a büntetés

Itthon2004.01.22, 13:28

A Tilos Rádió túl szigorúnak tartja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) büntetését, amely 30 napra felfüggeszti a Tilos sugárzási jogát, továbbá fél évre kizárja a Műsorszolgáltatási Alap támogatásaiból és utolsó figyelmeztetésben részesíti az adót. A Tilos ugyanakkor nem vitatja a büntetés jogosságát, ezért - amennyiben erre lehetősége van - nem az egész büntetést, csak néhány elemét támadja meg bíróságon.

Harminc nap felfüggesztés a Tilos Rádiónak

Itthon2004.01.21, 22:07

Az Országos Rádió és Televízió Testület szerdai döntése értelmében azonnali hatállyal 30 napra felfüggesztik a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogát. A büntetést egy december 24-i műsora miatt kapta a rádió, ahol az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A rádió nem fellebbez az itélet ellen.

Az ORTT szakértői nem tiltanák be a Tilost

Itthon2004.01.20, 16:19

Az ORTT által felkért jogászok szerint nem kellene a testületnek megszüntetnie a Tilos Rádiót. Az ORTT több eredménytelen forduló után szerdán ismét tárgyal arról, hogy milyen büntetést kapjon a keresztényellenes kijelentés miatt vizsgált adó.

Továbbra sem tudnak dönteni a Tilos büntetéséről

Itthon2004.01.14, 16:23

Harmadik nekifutásra sem tudott dönteni az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Tilos Rádió sorsáról: a jövő héten, a bekért szakvélemények ismeretében tárgyalják ismét az ügyet. Az ellenzéki elnökségi tagok továbbra is a rádióadó betiltását, a kormánypártiak pedig a sugárzás ideiglenes felfüggesztését javasolták. A rádióadó azért került nehéz helyzetbe, mert egy élő műsorban az egyik műsorvezető a következő megjegyzést tette: "kiirtanám az összes keresztényt."

Még nem tudták megbüntetni a Tilos Rádiót

Itthon2004.01.09, 11:14

Nem némították el, de még nem is büntették meg a Tilos Rádiót az adó decemberi műsoraiban elhangzott, keresztényellenesnek minősített megjegyzések miatt. Az Országos Rádió és Televízió Testület tagjai ugyanis nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy 24 órára, 30 napra vagy véglegesen némítsák-e el az adót. Az ügyről jövő héten tárgyalnak ismét.

Országosan sugározhat a Magyar Katolikus Rádió

Itthon2004.01.08, 18:49

Megkezdheti országos sugárzását a Magyar Katolikus Rádió, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön a médium indítására létrehozott társaságot nyilvánította nyertesnek a Petőfi rádió volt középhullámú frekvenciájára kiírt pályázaton. A műsorszolgáltatási jogosultság hét évre szól.

Példamutató fesztivált rendez az ORTT

Tévé2004.01.08, 12:23

Első alkalommal rendez televíziós és filmfesztivált az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az Uránia Nemzeti Filmszínházban január 23-án kezdődő kétnapos seregszemle fővédnöke Mádl Ferenc köztársaság elnök - a  rendezvény célja, hogy a nagyközönség számára elérhetővé és egy napra láthatóvá tegye azokat a filmeket, amelyeket az ORTT hat év alatt "mecénásként" támogatásban részesített.

Csütörtökön dönthet az ORTT Tilos-ügyben

Itthon2004.01.07, 17:35

Már csütörtökön dönthet az ORTT a Tilos Rádió ügyében, amelynek december 24-i adásában az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt". A testület a szerdai ülésen csak az eljárás megindításáról döntött. A Tilos Rádió kuratóriuma eközben közleményt adott ki, amely szerint a botrányt okozó kijelentés ijesztő volt ugyan, de veszélytelen.

Negyvenfős tüntetés a Tilos betiltásáért

Itthon2004.01.06, 16:57

Negyvenen tüntettek a Tilos Rádió ellen kedden délelőtt az ORTT székháza előtt. A demonstrálók a Tilos Rádió betiltását követelték, és már most azzal fenyegetőztek, ha a héten nem hallgattatják el a rádióadót, tömegtüntetések sorozatával kényszerítik ki a szerintük keresztényellenes, gyűlölködő rádió betiltását. A médiahatóság még a héten tárgyal és döntést hoz a Tilos ügyében.

Januárban indul a Lovitévé

Gazdaság2003.12.30, 07:40

Az idén szilveszterkor utoljára tartanak futamokat a Kerepesi úti ügetőpályán. Az évközi, átlag 14 millió forintos forgalom duplájára számítanak a szervezők. Amennyiben az ORTT rábólint, úgy január közepén indulhat a lóversenyfutamokat országosan közvetítő televíziós csatorna - írja keddi számában a Világgazdaság.

Nyolcvanmilliós büntetés a köztévének

Tévé2003.12.30, 15:13

Rendet próbál tenni a Magyar Televíziónál a médiahatóság, a képernyőn ugyanis elszaporodtak a törvénysértően mejelenő cégnevek - írja a Népszabadság. Az Országos Rádió és Televízió Testület által kiszabott 80 millió forintos büntetés legnagyobb része - 63 millió forint - a Nap TV-produkciókat sújtja. Gyárfás Tamás producer vitatja a büntetések jogosságát.

Bírságra vagy felfüggesztésre számíthat a Tilos Rádió

Itthon2003.12.27, 21:27

Az ORTT mindenképpen foglalkozni fog a Tilos Rádió december 24-i adásával, amelyben egy azóta elbocsátott műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt!". A testület elnöke szerint valószínűleg pénzbírsággal vagy felfüggesztéssel büntetik majd a rádiót. A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke szombaton elismerte, hogy hibát követtek el.

A Fidesz betiltaná a Tilos Rádiót

Itthon2003.12.25, 22:10

A Fidesz csütörtöki közleményében a gyűlölet rádiójának nevezte a Tilos Rádiót. A párt szerint ugyanis a rádió egyik szentesti műsorában trágár kifejezések és gyűlöletkeltő szövegek hangzottak el. A Fidesz felszólította az ORTT-t, hogy tiltsa be a Tilos működését.

Büntetésáradat a Mónika és a Balázs miatt

Tévé2003.12.19, 16:41

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) újabb elsötétítésre büntette az RTL Klubot, ezúttal a Mónika-show miatt. A médiahatóság december 18-i határozatai szerint a csatorna a karácsonyi hét elején összesen száztíz percre kellene, hogy szüneteltesse az adását.

Elsötétítés helyett bíróságra megy a tv2 és az RTL

Tévé2003.12.19, 11:57

Nem szünetel a tv2 műsora december 19-én pénteken, annak ellenére, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - a médiatörvény megsértésére hivatkozva - korábban műsorszolgáltatása felfüggesztésére kötelezte a kereskedelmi csatornát. Az RTL Klub, amelyre hasonló büntetést szabott ki a médiahatóság, szintén megtámadja az ORTT határozatát.

A Jobbik Magyarországért panaszkodik a legtöbbet a tévére

Tévé2003.12.17, 16:16

A napi valóságshow-k premierje és a parlamenti választások után elindult 2002-es panaszáradat idén csökkent, de havonta így is több tucatnyian kifogásolnak valamilyen tévé-, vagy rádióműsort. Az utolsó negyedévben a legtöbbet az ősszel párttá alakult Jobbik Magyarország panaszkodott az ORTT illetékes bizottságánál, a leggyakrabban kritizált csatorna pedig a közszolgálati televízió volt.

Nyocszázmillió irodalmi művek tévéfeldolgozására

Tévé2003.12.16, 17:38

Tizenhárom magyar nyelvű irodalmi mű televíziós feldolgozására közel nyolcszázmillió forintot ad a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK), és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - a közös pályázat eredményhirdetését december 16-án tartották.

Fix fizetést és mentelmi jogot akarnak az OVB-tagok

Itthon2003.12.11, 14:57

Saját apparátust, székházat, önálló költségvetést, az országgyűlési képviselőkéhez viszonyított fizetést és mentelmi jogot akarnak maguknak az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai. Maczonkai Mihály, az OVB egyik tagja szerint erre azért van szükség, mert az OVB ugyanolyan független intézmény, mint az Ombudsmani Hivatal vagy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Mentelmi jogot pedig azért kérnek, mert jelenleg működésképtelenné válhat az OVB, ha egyszerre valamennyi tagját előzetes letartóztatásba helyeznék.

Szexábrázolása miatt megrótták Mónikát

Tévé2003.12.10, 15:36

Az ORTT Panaszbizottsága szerint az RTL Klub délutáni beszélgetős műsora november 13-i orgazmus-vitájával határt sértett.

Felfüggesztett börtön mellé pénzbüntetést kértek Czeizelre

Itthon2003.12.09, 16:39

Az első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Czeizel Endre genetikusnak pénz-mellékbüntetés kiszabását is kérte az ügyész. Czeizel az elsőfokú bíróság szerint több ezer dollárt kapott, mert közreműködött külföldi örökbeadásokban. A vádlottak között van az ORTT előző elnöke, Körmendy-Ékes Judit is.

2 perc sötétség a tv2 büntetése

Tévé2003.12.08, 15:45

Az Országos Rádió és Televízió Testület megállapította, hogy az MTM-SBS Televízió Rt. (TV2) 1999. február 11-i Forró nyomon című műsorszámának egyik riportjával megsértette az Rttv. 3. § (2) bekezdésében foglaltakat, amely - egyebek mellett - az emberi jogok tiszteletben tartásáról rendelkezik.

Elsötétül két percre a tv2

Tévé2003.12.04, 11:44

December 10-én két percig nem sugározhat műsort a tv2, amely az ORTT és a Legfelsőbb Bíróság szerint visszaélt egy meggyilkolt ember fényképével.

Média- és internetjogról a Társalgóban

Vendégszoba2003.12.03, 13:54

Nemrég Rozgonyi Krisztina jogász járt az [origo] Társalgójában. A chat egy órája alatt szó esett médiáról, reklámról, mosóporról és drogfogyasztásról.

Ombudsmani kifogások az ORTT-vel szemben

Itthon2003.11.15, 11:15

Takács Albert ombudsman szerint változtatni kellene az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működésén, ugyanis a médiatestület által alkalmazható szankciórendszer nem túl hatékony. A szocialisták médiapolitikusa szerint új testületnek kellene alakulnia, míg a Fidesz képvieslője erélyesebb fellépést sürget - írja a Népszabadság.

Elmarasztalták Fridit Bolgár ügyében

Szórakozás2003.11.13, 13:08

Burkolt reklám formájában népszerűsítette a Magyar Televízió Bolgár György Vágy című könyvét, amellyel megsértette a tudatosan nem észlelhető reklám közlésére vonatkozó tilalmat - állapította meg az ORTT panaszbizottsága.

Erőszakos tévéelőzetesek miatt kritizál az ORTT

Tévé2003.10.08, 12:34

A kereskedelmi tévékre jellemző, hogy műsorajánlóikban halmozott mértékben fordul elő az erőszak, a legtöbb ilyen beharangozót a tv2 és az RTL Klub tűzte műsorra - áll az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jelentésében. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nagyon félrevezetőnek, ezért rossznak tartja az ORTT beszámolójában foglaltakat. Poich Lóránd, a tv2 képviselője közölte, tudomása szerint az ORTT nem elmarasztalt, hanem tényeket állapított meg az anyagban.

Az ORTT szerint sértő a labdarúgóliga döntése

Sport2003.10.02, 20:03

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) felhívja a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) figyelmét arra, hogy az a határozata sérti az országos televíziók és az állampolgárok jogos érdekeit, amely szerint ezek a műsorszolgáltatók nem tudósíthatnak profi labdarúgó-mérkőzésekről. Az ORTT egyben fel is szólítja a ligát a döntés visszavonására.

A kereskedelmi tévéktől lehet pluszpénze az MTV-nek

Itthon2003.09.29, 14:46

A szakértők által kidolgozott médiatörvény-koncepció gyökeresen átalakítaná a közszolgálati médiumok felügyeletét. Megszüntetnék a kuratóriumokat és az ORTT-t. Emellett azt javasolják, hogy a jövőben a frekvenciagazdálkodás ne az ORTT helyett létrejövő szerv, hanem a Hírközlési Főfelügyelet hatásköre legyen. Jelentős változás továbbá, hogy a koncepció szerint a kereskedelmi adókkal szemben nem érvényesítenék a közszolgálati elvárásokat, a közszolgálatiságot a tervek szerint a jövőben csak a főműsoridőben sugárzott híradóban írnák elő a kereskedelmi adóknak.

Megszüntetnék az ORTT-t

Itthon2003.09.26, 18:40

Három médiaszakértő a napokban készítette el az új médiatörvény koncepciójának a munkaanyagát. A szakértők szerint nem működnek megfelelően a közszolgálati kuratóriumok és az ORTT, így ezeket a testületeket megszüntetnék. Az anyagot hétfőn nyilvánosságra hozzák, októbertől év végéig szakmai vitákon alakítják át. Az Országgyűlés elé várhatóan 2005 tavaszán kerül a törvényjavaslat.

Nyolcszázmillió forint új magyar tévéfilmekre

Tévé2003.09.15, 14:00

Eredetileg magyar nyelven született irodalmi alkotásokat adaptáló tévéjátékok, -filmek és -sorozatok készítését támogató közös pályázat kiírását jelentették be az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) vezetői.

Kijátszhatta az ORTT-t az RTL Klub

Itthon2003.09.10, 11:50

Nincs még szerződése a kábelszolgáltatókkal műsoruk terjesztésére annak a két új televíziós csatornának, amely hétfőtől kezdené meg adását. Az m+ és az f+ az RTL Klubtól kapott segítséget, ám az ügyet az ORTT is vizsgálja, mert az RTL-nek a médiahatósággal kötött megállapodása szerint nem lehetne részt vennie további műsorszolgáltatásban - írja a Népszabadság.

ORTT-döntés miatt tett feljelentést a Jobbik

Itthon2003.08.17, 15:52

Feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője szerint az ORTT egy Magyar Rádiót elmarasztaló 2002-es határozata hamisított idézeten alapult.

A panaszbizottság elítélte a medvekínzás bemutatását

Tévé2003.06.27, 14:39

Az ORTT panaszbizottsága szerint a főműsoridős Aktívban sugárzott, medvék és kutyák harcáról szóló riport csak későbbi időpontban kerülhetett volna adásba a tv2-n.

Újabb elsötétítésre ítélték a tv2-t

Tévé2003.06.23, 17:02

Az ORTT a Big Brother február 21-i része miatt 20 percre felfüggesztette a tv2 műsorszolgáltatását. A kereskedelmi adó várhatóan megtámadja a döntést és annak megváltoztatását kéri a bíróságtól.

Mégsem sötétül el a tv2 és az RTL Klub

Tévé2003.06.20, 17:26

A Fővárosi Bíróság határozata értelmében a tv2 egyelőre nem köteles végrehajtani az ORTT  döntését, ami műsorszolgáltatásának egyórás felfüggesztésére kötelezte Aktív és Claudia-show című programjai miatt. Az RTL Klub szintén nem sötétül el; a csatornát korábban a Való Világ 2 egyes részeiért ítélte húszperces műsorszünetre a médiatestület.

Elsötétítés a Való Világ és az Aktív miatt

Tévé2003.06.19, 11:58

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozata szerint az RTL Klubon sugárzott Való Világ 2 februárban több alkalommal sértette a médiatörvényt. A testület ezért arra kötelezte a kereskedelmi televíziót, hogy 20 percre függessze fel műsorát. Súlyosabb büntetést kapott a tv2, amelyet, az Aktív és a Claudia Show miatt, egyórás elsötétítésre ítélt a médiatestület.

A panaszbizottság elítélte a Balázs-show-t

Tévé2003.06.12, 19:37

A testület szerint az RTL Klub szembesítőshow-jának egyik része alkalmas volt a 16 éven aluliak fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Az ORTT nem találta sértőnek a Micukót

Tévé2003.06.05, 18:49

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága elutasította azt a beadványt, amelyet Balsai István MDF-es országgyűlési képviselő nyújtott be a tv2 Micukó - A világ ferde szemmel című produkciója kapcsán. Balsai elmondása szerint japán felkérésre lépett, s szerinte is sztereotípiákra épül a műsor.

Országos roma rádiót indítana az OCÖ

Szórakozás2003.06.03, 16:42

Egy, az egész ország területén hallgatható roma rádió indítását tervezi az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetése. Az MTI információi szerint Horváth Aladár, az OCÖ elnöke múlt hét elején tárgyalt Hajdu Istvánnal, az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőjével, egyebek mellett arról érdeklődve: tud-e szabad frekvenciát biztosítani a médiahatóság a terv  megvalósításához.

Új, tv2-s kabaré része lesz a Micukó

Tévé2003.05.20, 17:54

A tv2 újabb változtatással akarja elfogadhatóvá tenni Micukó című show-ját, amely a japán nagykövetség szerint sérti az ázsiai szigetország lakóit. A műsor nyár elején lekerül a képernyőről, és a kereskedelmi adó eddigi tervei szerint ősztől látható megint - ellenőrzött tartalommal, megújult címmel és egy új kabaréműsor keretében. A Magyarországi Japánok Szervezete gyorsabb cselekvést vár;a Micukó sugárzásának azonnali felfüggesztését kéri, ezért segítségért fordultak az ORTT-hez és az Interparlamentáris Unióhoz is.

Az EU-hoz fordul a Fidesz az ORTT-sorsolás miatt

Itthon2003.05.08, 13:48

Tirts Tamás fideszes képviselő szerint az ORTT törvénytelenül, vallási alapon zárt ki szervezeteket a közszolgálati médiumok alapítványi kurátorainak sorsolásából. A képviselő az Európai Unió vezetőihez kíván fordulni, de előtte megvárja, mivel indokolja a kizárásokat az ORTT vezetése az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának soros ülésén.

Botrány a közmédiumok kuratóriumainak sorsolásán

Itthon2003.04.30, 15:43

Teljes hangzavar közepette kezdődött a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagjainak sorsolása az ORTT székházában. Az eseményt egy a sorsolásból kizárt szervezet tiltakozó akciója zavarta meg, minek következtében a teremben hangzavar és káosz tört ki. A kínos közjáték utáni sorsoláson a rádió kuratóriumába került többek között a Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete és az Örmény Apostoli Egyház.

A médiahatóságot bírálja a Fidesz

Itthon2003.04.27, 13:20

Politikai alapon dönti el a Fidesz szerint az ORTT, hogy melyik, a közszolgálati médiumok kuratóriumába tagot delegálni kívánó civil szervezetet veszi nyilvántartásba. A Fidesz szerint szándékosan nem veszik nyilvántartásba a jobboldali, konzervatív szervezeteket. Az ORTT elnöke viszont úgy véli: csak arról van szó, hogy idén szó szerint betartják a jogszabályokat.

Sík Zoltán: Külön internetcenzúrában nem gondolkodom

Vendégszoba2003.04.15, 17:47

Az [origo] Társalgójának vendége volt Sík Zoltán informatikai kormánybiztos. Sík elmondta, nem gondolkodik az internet cenzúrájában, de minden segítséget megad az ORTT-nek, amely már régóta bizonyos mértékű szabályozást sürget. A kormánybiztos a digitális aláírás után az elektronikus kereskedelem útját szeretné egyengetni, de emellett továbbra is szorgalmazza a magyar családok számítógéphez jutását és az olcsó internet megteremtését.

Jókai Mórral a korhatár-jelzés ellen

Tévé2003.04.15, 19:27

Újabb magyar irodalmi alkotás - Jókai Mór: Egy magyar nábob című regényének-filmes adaptációja kapcsán fordult az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához a Körhatár Civil Kezdeményezés.

Fél órára elsötétül a tv2 - Bazi nagy vita élőben

Tévé2003.04.11, 10:26

A fél órás elsötétítéssel büntetett kereskedelmi adó, meghirdetett műsorától eltérően, április 11-én délután fél hattól az év televíziós élő vitaműsorának nevezett programját sugározza.

ORTT: félórás elsötétítés a tv2-nek

Itthon2003.04.09, 19:37

Műsorszolgáltatási jogának félórás megvonásával sújtotta a tv2-t a Bazi nagy roma lagzi című műsor sugárzása miatt szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

Ma szavaz a parlament az ORTT elnökéről

Itthon2003.03.10, 10:34

Hétfőn szavaz a parlament az Országos Rádió és Televízió Testület elnökéről és, az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két tagjáról. Az MDF vasárnap úgy döntött, hogy ha hétfő délig nem jelöli ki két kurátorát a Fidesz, akkor megszavazzák a maguk javasolta két személyt.

Megválasztották az ORTT elnökét

Itthon2003.03.10, 18:36

Megválasztotta az Országgyűlés Hajdu Istvánt az ORTT elnökének. Hajdu délelőtti bizottság meghallgatásán a felhalmozódott ügyhátralék ledolgozását nevezte a legfontosabb feladatnak. Ugyanakkor azt mondta: nem fogja elődje döntéseit felülbírálni. Az SZDSZ képviselői nemmel szavaztak Hajdura.

Az ORTT elnökjelöltje hagyná a sárga karikákat

Itthon2003.03.10, 14:31

Három frakció már biztosan támogatja Hajdu Istvánt az ORTT elnöki posztjára a hétfői szavazáson, a Fidesz még gondolkodik. Az elnökjelölt nem vizsgálná felül a korábbi, nagy vihart kavart döntéseket.

Ódzkodva támogatja az MSZP az ORTT-elnökjelöltet

Itthon2003.03.06, 14:23

Annak ellenére, hogy Mádl Ferenc államfővel együtt Medgyessy Péter miniszterelnök is jelölte Hajdu Istvánt az ORTT élére, az MSZP frakciója nincs elragadtatva a választástól. Egyrészt Mádlt tartják rugalmatlannak, hogy az ő névsorából kellett Medgyessynek választania, másrészt Hajdu rádióelnöki tevékenységét is sok kritika érte a baloldalon. A szocialisták hétfőn, a szavazás előtt mondják ki a végső szót, de várhatón megszavazzák Hajdut.

Hajdu István vállalná az ORTT vezetését

Itthon2003.02.21, 16:47

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét kéri fel az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára. A Magyar Rádió korábbi elnöke hivatalos felkérés esetén elfogadja a jelölést elnöki tisztségére.

Az MSZP két új jelöltet javasol az ORTT élére

Itthon2003.02.17, 19:58

Az MSZP elnökségének hétfői ülésén döntöttek arról, kit javasoljanak a köztársasági elnök által már kétszer is visszautasított Ladvánszky György helyett az ORTT elnöki posztjára. Az [origo] információi szerint a szocialista elnökség a Duna Televízió alapító Czeglédi Lászlót, valamint az ORTT hivatalának főigazgatóját, Kovács Györgyöt javasolja a tisztségre. A jelöltekről Medgyessy Péter kormányfő, és Mádl Ferenc államfő közösen dönt majd.

Jövő héten dönt az MSZP az ORTT elnökjelöltjéről

Itthon2003.02.12, 14:12

Az MSZP elnöksége jövő hétfői ülésén dönt arról, ki legyen az új jelölt az ORTT elnöki posztjára. Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyanis már másodszor utasította vissza Ladvánszky György nevét.

ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek

Itthon2003.02.12, 22:40

Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét,  Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.

ORTT: negyedórás büntetés az ATV-nek

Itthon2003.01.22, 21:07

A Magyar ATVadása negyed órára szünetel csütörtökön este 8 órától az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2002. december 17-én hozott határozata alapján.

Az RTL elismeri: szakmai és etikai hibát követtek el

Tévé2003.01.22, 14:50

Dirk Gerkens, a Magyar RTL Klub Rt. vezérigazgatója - Ladvánszky Györgynek, az ORTT MSZP által delegált tagjának megkeresésére reagálva - levélben fejezte ki sajnálkozását a csatorna által indított valóságshow-ban az utóbbi napokban sugárzott erkölcsileg kifogásolható, a szexualitást naturális módon hangsúlyozó jelenetek miatt. A vezérigazgató elismerte: a műsor szerkesztése során munkatársaik súlyos, az RTL Klub etikai kódexébe is ütköző szakmai és etikai hibát követtek el, ezért a csatorna jó hírének megóvása érdekében szigorított szerkesztői kontroll bevezetéséről határoztak.

Az MSZP kitart Ladvánszky mellett

Itthon2003.01.17, 14:49

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem támogatná Ladvánszky György MSZP-s delegáltat az ORTT elnöki posztjára, mert nem akar a párthoz erősen kötődő személyt jelölni. Az MSZP ugyanakkor kitart jelöltje mellett. Ladvánszky közölte: nem hisz az igazi független szakemberben, viszont egy szakember képes felülemelkedni a politikai kérdéseken.

Döntésképtelen az ORTT

Itthon2003.01.06, 12:06

Mivel Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök december 31-i hatállyal felmondott, január 1-től a maradék négy fővel működésképtelenné vált a testület. Ladvánszky György MSZP-s tag szerint gondot okoz az átmeneti időszak, mivel késnek a döntések. A szóvivő szerint ugyanakkor jelenleg nincs terítéken nagyon fontos ügy, így nem okozhat nagyobb problémát a kimaradás. Ráadásul máskor is előfordult már, hogy 3-4 héten át nem ülésezett a testület.

Panaszroham az ORTT-nél a valóságshow-k miatt

Itthon2002.12.19, 14:07

2002 utolsó negyedévében az előző időszakokhoz képest 20 százalékkal több panasz érkezett az Országos Rádió és Televízió Testülethez. A panaszok negyedét a valóságshow-k miatt küldték a médiahatósághoz - mondta az ORTT panaszbizottságának soros elnöke, B. Szabó Gábor.

Csökken az ORTT költségvetése

Itthon2002.12.10, 12:25

Lényegesen csökken jövőre a médiahatóság költségvetési támogatása az elfogadott javaslat szerint.

Módosították a Sláger Rádió szerződését

Itthon2002.12.05, 23:52

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülésén egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés módosításáról.

Benyújtotta lemondását az ORTT elnöke

Itthon2002.12.05, 17:21

Benyújtotta hivatalos lemondását Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. Körmendy-Ékes vasárnap tudatta szándékát. Az elnök december 31-i hatállyal távozik posztjáról.

MSZP: az ORTT elnökének már korábban le kellett volna mondania

Itthon2002.12.03, 17:06

Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke politikai áldozatként mutatja be önkéntes távozását. Úgy véli: az elmúlt években számos szakmai hibát vétett a testület. Emellett szerinte Körmendy-Ékes magánéleti ügyei - a nem jogerős szabadságvesztésről szóló ítélet vagy legutóbb a telekügy - miatt is már korábban le kellett volna mondania az elnöknek.

Kifizeti tartozását a Sláger Rádió

Gazdaság2002.12.03, 08:52

Az ORTT és a Sláger Rádió tegnapi egyeztetésén a rádió vállalta, hogy mégis befizeti a műsorszolgáltatási díj még tavalyról esedékes 1,3 milliárd forintos részletét. A rádió a díjfizetéssel együtt azt kérte az ORTT-től, hogy további öt évvel hosszabbítsa meg műsorszolgáltatási szerződését.

ORTT: Nem korhatáros az Egri csillagok

Szórakozás2002.12.03, 17:47

Megalapozatlannak találta a tv2 ellen az Egri csillagok című film korhatárjelzés nélküli sugárzása miatt emelt kifogást kedden az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottsága.

Csak Orbánnal beszélt lemondásáról az ORTT elnöke

Itthon2002.12.02, 17:55

Napokon belül beadja lemondását Körmendy-Ékes Judit, az ORTT fideszes elnöke. Döntéséről a Fideszben egyedül Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egyeztetett. Azt egyelőre nem tudja az elnök, milyen hatállyal mond le. Körmendy-Ékes szerint várható utóda, Ladvánszky György MSZP-s tag szakmailag alkalmatlan az elnöki posztra.

Körmendy-Ékes bejelentette lemondását

Itthon2002.12.01, 20:59

Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke vasárnap este A Hét című televíziós műsorban bejelentette, hogy lemond posztjáról. Hangsúlyozta azonban, még nem írta meg lemondását, és még azt sem döntötte el, hogy milyen hatállyal köszön el tisztségétől.

Az MSZP is levenné a sárga kört a képernyőről

Itthon2002.12.01, 13:13

Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa az ORTT-nél kezdeményezi, hogy a korhatáros filmeket jelző piktogramot vizsgálják felül. A képviselő a testület javaslatára a médiatörvény módosítását is hajlandó kezdeményezni, hogy ne állandóan és ne minden csatornán legyen látható a jel.

60-szoros haszon az ORTT-elnök pincéjén

Itthon2002.11.30, 09:01

Egy most elkészült szakértői jelentés szerint mindössze 800 ezer forintot ér az a XXII. kerületi telek, amelyért ötvenmillió forintot fizetett ki az ÁPV Rt. tulajdonában levő Váltó-4 Libra Rt. Az ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel foglalkozó társaság két éve vette meg a telket Körmendy-Ékes Judittól, az ORTT elnökétől és annak testvérétől - írja a Népszabadság. Körmendy-Ékes a vagyonnyilatkozatában pinceként tüntette fel az ingatlant.

Az MSZP-s Ladvánszky esélyes az ORTT élére

Itthon2002.11.29, 14:13

Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök több közvetlen munkatársa máris távozott a hivatalból azt követően, hogy kiderült: az elnök valószínűleg lemond tisztségéről - állítja az ORTT egyik munkatársa. Az elnöki posztra leginkább Ladvánszky György, MSZP-s testületi tag esélyes, aki szívesen elfogadná a felkérést. Több ötlete is van, hogyan lehetne működőképesebbé tenni az ORTT-t, például sokkal több javaslattal élnének a törvényhozók felé.

Megírta lemondását az ORTT elnöke

Itthon2002.11.29, 08:50

A Magyar Hírlap információi szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke már megfogalmazta lemondását, a levél azonban még nem érkezett meg az államfőhöz és a miniszterelnökhöz. A lap úgy tudja, a médiahatóság fideszes elnökét Ladvánszky György szocialista delegált válthatja az elnöki székben.

Egyik tévécsatorna sem sötétül el

Tévé2002.11.28, 12:02

A Fővárosi Bíróság csütörtökön a tv2 ellen hozott ORTT-határozat végrehajtását is felfüggesztette. Előző nap a bíróság hasonlóan rendelkezett az RTL Klub ügyében is, így egyelőre mindkét adó elkerülte az elsötétítést. Az ORTT a Való Világ és a Big Brother műsorok tartalma miatt ítélte félórás kényszerszünetre a kereskedelmi csatornákat.

Több rádió küzd a magas sugárzási díjjal

Gazdaság2002.11.27, 12:57

A Danubius és a Juventus rádió is túl magasnak tartja a jelenlegi piaci körülmények között a műsorszolgáltatási díjat. A Danubius rádió tárgyalást kezdeményezett az ORTT-vel a helyzet megoldása érdekében.

A Sláger Rádió megtámadta az ORTT határozatát

Itthon2002.11.26, 20:23

Bírósághoz fordult a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pénteken hozott döntése kapcsán - tudatta közleményben a kereskedelmi rádió.

Távozhat az ORTT elnöke

Itthon2002.11.26, 08:56

Lemondásán gondolkodik Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke - a Magyar Nemzet szerint. Minderre akkor kerülhet sor, ha a parlament elutasítja a testület 2001-es munkájáról szóló jelentést.

Hétfőn beszél távozásáról az ORTT elnöke

Itthon2002.11.26, 12:53

A parlament nem fogadta el az Országos Rádió és Televíziós Testület 2001. évi, valamint a Magyar Rádió előző négy évre vonatkozó beszámolóját. A kormánypárti felszólalók a pártatlanság hiányával és a csonka kuratóriumokkal indokolták az elutasításokat, amelyek jogi következményekkel nem járnak. Az ORTT elnöke hétfőn tesz bejelentést a távozásával kapcsolatban.

Nem fellebbezhetett az elsötétítés ellen az RTL Klub

Tévé2002.11.25, 11:01

Az RTL Klub kifogásolja, hogy nem tudott jogorvoslati lehetőségekkel élni az ORTT példátlanul súlyos büntetése ellen. A médiahatóság szerint a Való Világ több része megsértette a médiatörvényt, ezért 15 perces elsötétítésre ítélte a csatornát.