Országos Rádió és Televízió Testület

címke rss

Az MSZP két új jelöltet javasol az ORTT élére

Itthon2003.02.17, 19:58

Az MSZP elnökségének hétfői ülésén döntöttek arról, kit javasoljanak a köztársasági elnök által már kétszer is visszautasított Ladvánszky György helyett az ORTT elnöki posztjára. Az [origo] információi szerint a szocialista elnökség a Duna Televízió alapító Czeglédi Lászlót, valamint az ORTT hivatalának főigazgatóját, Kovács Györgyöt javasolja a tisztségre. A jelöltekről Medgyessy Péter kormányfő, és Mádl Ferenc államfő közösen dönt majd.

Hajdu István vállalná az ORTT vezetését

Itthon2003.02.21, 16:47

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét kéri fel az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára. A Magyar Rádió korábbi elnöke hivatalos felkérés esetén elfogadja a jelölést elnöki tisztségére.

Ódzkodva támogatja az MSZP az ORTT-elnökjelöltet

Itthon2003.03.06, 14:23

Annak ellenére, hogy Mádl Ferenc államfővel együtt Medgyessy Péter miniszterelnök is jelölte Hajdu Istvánt az ORTT élére, az MSZP frakciója nincs elragadtatva a választástól. Egyrészt Mádlt tartják rugalmatlannak, hogy az ő névsorából kellett Medgyessynek választania, másrészt Hajdu rádióelnöki tevékenységét is sok kritika érte a baloldalon. A szocialisták hétfőn, a szavazás előtt mondják ki a végső szót, de várhatón megszavazzák Hajdut.

Az ORTT elnökjelöltje hagyná a sárga karikákat

Itthon2003.03.10, 14:31

Három frakció már biztosan támogatja Hajdu Istvánt az ORTT elnöki posztjára a hétfői szavazáson, a Fidesz még gondolkodik. Az elnökjelölt nem vizsgálná felül a korábbi, nagy vihart kavart döntéseket.

Ma szavaz a parlament az ORTT elnökéről

Itthon2003.03.10, 10:34

Hétfőn szavaz a parlament az Országos Rádió és Televízió Testület elnökéről és, az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két tagjáról. Az MDF vasárnap úgy döntött, hogy ha hétfő délig nem jelöli ki két kurátorát a Fidesz, akkor megszavazzák a maguk javasolta két személyt.

Megválasztották az ORTT elnökét

Itthon2003.03.10, 18:36

Megválasztotta az Országgyűlés Hajdu Istvánt az ORTT elnökének. Hajdu délelőtti bizottság meghallgatásán a felhalmozódott ügyhátralék ledolgozását nevezte a legfontosabb feladatnak. Ugyanakkor azt mondta: nem fogja elődje döntéseit felülbírálni. Az SZDSZ képviselői nemmel szavaztak Hajdura.

ORTT: félórás elsötétítés a tv2-nek

Itthon2003.04.09, 19:37

Műsorszolgáltatási jogának félórás megvonásával sújtotta a tv2-t a Bazi nagy roma lagzi című műsor sugárzása miatt szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

Fél órára elsötétül a tv2 - Bazi nagy vita élőben

Tévé2003.04.11, 10:26

A fél órás elsötétítéssel büntetett kereskedelmi adó, meghirdetett műsorától eltérően, április 11-én délután fél hattól az év televíziós élő vitaműsorának nevezett programját sugározza.

Jókai Mórral a korhatár-jelzés ellen

Tévé2003.04.15, 19:27

Újabb magyar irodalmi alkotás - Jókai Mór: Egy magyar nábob című regényének-filmes adaptációja kapcsán fordult az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához a Körhatár Civil Kezdeményezés.

Sík Zoltán: Külön internetcenzúrában nem gondolkodom

Vendégszoba2003.04.15, 17:47

Az [origo] Társalgójának vendége volt Sík Zoltán informatikai kormánybiztos. Sík elmondta, nem gondolkodik az internet cenzúrájában, de minden segítséget megad az ORTT-nek, amely már régóta bizonyos mértékű szabályozást sürget. A kormánybiztos a digitális aláírás után az elektronikus kereskedelem útját szeretné egyengetni, de emellett továbbra is szorgalmazza a magyar családok számítógéphez jutását és az olcsó internet megteremtését.