Országos Mentőszolgálat

címke rss

Magáncég a betegszállítási piacon

Dán tulajdonú cég szerezhet rövidesen piacot a magyar betegszállításban. A tőkeerős vállalkozás reményei szerint 2-3 éven belül Magyarországon is kialakulhat ezen a területen a versenyképes helyzet, megszűnhet az Országos Mentőszolgálat monopolhelyzete. A külföldi befektető akkor már "helyzetben" akar lenni. Ma az OMSZ a betegszállítás 66-69 százalékát látja el, míg a fennmaradó részen mintegy 31 kisebb cég osztozik. A változással létük veszélybe kerülhet.

Előzetesbe került egy lopással gyanúsított mentős

Itthon2001.09.21, 12:19

Egy mentős került előzetes letartóztatásba, és további öt gyanúsítottja van a rendőrségnek. A Mentőszolgálat vezetői és a rendőrség hosszú hónapok óta együtt figyelik a mentős dolgozókat, miután több beteg is arra panaszkodott, hogy értéktárgyai, vagy a pénze eltűnt. Az ügyben azonban valószínűleg jóval többen érintettek, a nyomozás érdekében még nem közölnek részleteket.

A kormány megszavazta a nővérek béremelését

Itthon2001.10.12, 11:26

A kormány döntése értelmében október 1-jétől visszamenőlegesen havonta 9 500 forinttal emelkedik a három műszakos munkahelyen dolgozó ápolónők, szülésznők, műtőssegédek, valamint az Országos Mentőszolgálat kivonuló állományának bérét.

Rekordot döntöttek a mentősök szilveszterkor

Itthon2002.01.01, 12:51

Kirívóan sok munkájuk volt az óév utolsó napján és az új év első óráiban a mentősöknek a fővárosban. Leginkább ittas emberekhez és petárda okozta sérülésekhez hívták őket. A mentők folyamatosan úton voltak, és munkájuk közben még támadások is érték őket.

Jogsértő beszerzés a mentőszolgálatnál

Itthon2002.05.08, 13:52

Súlyos jogsértést követett el az Országos Mentőszolgálat, mert légi járműveinek üzemeltetésére nem írt ki közbeszerzési eljárást - állapította meg a Közbeszerzési Döntőbizottság után a bíróság is. A mentőhelikoptereket évek óta egy magáncég üzemelteti, a kft.-nek ezért több mint nyolcmillió forintot fizet csak alapdíjként havonta az OMSZ.

Egy 17 éves fiú zuhant le a Törökugratónál

Itthon2002.10.02, 22:40

Egy 17 éves fiú zuhant le a Törökugratónál lévő szikláról szerdán délután - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Le kell cserélni a mentőautók felét

Itthon2002.12.11, 12:28

2004-ig a most futó mentőautók közel fele, négyszáz kocsi eléri a 10 éves kort, vagyis az érvényben lévő rendelet szerint nem üzemelhetnek tovább. Jövőre csak 60 új kocsira jut pénz, és néhány mentőautó szavatosságát 15 évre hosszabbítják. Ezeket azonban csak betegszállításra lehet majd használni.

Előző
Következő